Wossala Rozina igazi rosszcsont volt gyerekkorában, édesanyja hiába tiltotta számtalan dolgotól, ő csak azért is csinálta ezeket. Mára már különlegesen jó a kapcsolatuk, összeköltözésről azonban hallani sem akarnak.
„A szívemnek nem tudok parancsolni!” – szokták mondani. A szerelem azonban igenis tanulható. Mihalec Gábor pár- és családterapeuta szerint minden egyes nap dolgoznunk kell azon, hogy a házasságunk jól működjön, amihez sokszor a józan eszünkre is szükség van. Fontos, hogy megtanuljuk „jól” szeretni a párunkat, és meg is éri, mert a tudatosság nem el
Életének 87. évében elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus - közölte az MTI-vel pénteken az MMA.
Melyik hobbikertész nem játszott már el a gondolattal, hogy a gránátalmából kiköpködött magokat elvesse és fácskákat neveljen belőle? Ugye, hogy nem vagyok egyedül! Nézzük milyen tapasztalatokat tanultam a magról vetett gránátalma esetében!
A kötőhártya-gyulladás leginkább baktériumok vagy vírusok által okozott fertőzés, ám kialakulásának hátterében egyre gyakrabban allergiás reakció áll, de a szembe került por és vegyszer is képes kiváltani a panaszokat.
Igazi sztárdömpinggel tér vissza az ikonikus sorozat, ráadásul hamarabb, mint gondoltuk volna! A készítők az első kedvcsináló videót is nyilvánosságra hozták, amitől rögtön libabőrös lesz minden rajongó.
Életének 87. évében elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc- és Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus - közölte az MTI-vel pénteken az MMA.
Árpa Attila kábítószerügyében lezárta a nyomozást a rendőrség, majd vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek két évvel azután, hogy razziát tartottak a lakásán.
A lengyel hazai össztermék (GDP) 0,9 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi utolsó negyedévhez képest. A járványhelyzetben mutatott szép eredményt árnyalja, hogy az elemzők még ennél is jobb eredményre számítottak. A gazdaság éves alapon 1,2 százalékos lemaradásban van a tavalyi azonos időszakhoz képest - közölte a lengyel statisztikai hiva
Az államtitkár szerint most már bárki napokon belül megkaphatja az oltását, ha regisztrál és időpontot foglal, miközben más országokban még a 60 éven felüliek oltásával sem végeztek.
Az idegtudósok most először fordítottak le kézírással kapcsolatos agyi jeleket szöveggé. Ez lehetővé teszi, hogy egy megbénult ember percenként 90 karakteres sebességgel írjon szöveget a gondolataival.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének korábbi főtitkára, a Demokratikus Koalíció gazdasági szakértője volt a csütörtöki Klasszis Klub rendezvényünk vendége. A szakember úgy látja, az önfoglalóztatói vállalkozói kör magára maradt a járvány alatt. Komoly problémát jelent, hogy nincs pontos munkaügyi statisztika arról, hány
Az osztrák kormány elítélte az Izrael elleni palesztin rakétatámadásokat, a szolidaritás jeléül pénteken mind a kancelláriahivatal, mind a külügyminisztérium bécsi épületénél kifeszítették az izraeli zászlót.
A Pénzügyminisztérium és a NAV döntése alapján a hazai vállalkozások mentesülhetnek a mulasztási bírság alól, ha a járványhelyzetre hivatkozva a szokásos május 31-i határidő után, de legkésőbb június 30-ig vallják be és fizetik be a társasági adót. Az egy hónap haladékot célszerű lehet kihasználni annak vizsgálatára, hogy az adott vállalkozás az el
A DK alelnöke szerint fontos az, hogy hogyan használja fel Magyarország az uniós helyreállítási alapból érkező pénzt, ezért méltatlan a kormányzat részéről, hogy titkolózik, és nem folytat erről érdemi vitát, miközben a miniszterelnök jár Brüsszelbe tárgyalni.
Egy frissen publikált átfogó felmérésben a megkérdezett informatikai biztonságért felelős vezetők kétharmada ismerte be, hogy rendszerük nincs felkészülve egy célzott kibertámadás kezelésére.
A sötét felhők elvonultak a tőzsdék fölül az USA-ban, Ázsiában és Európában is, miután az inflációval kapcsolatban sikerült megnyugtatni a befektetőket. Itthon az OTP a húzóerő, de a forint is erősödik. Ünnepel a Dortmund-részvény, Elon Musk korrigálta magát, az amerikaiakat pedig lasszóval kell visszavonszolni a munkába.
Hamarosan újra pályázhatnak a taxisok kormányzati támogatásra elektromos autók beszerzéséhez, jelentett be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.
Michael Schumacher felesége, Corinna úgy döntött, hogy megválik a Genfi-tónál lévő házuktól, mivel egyáltalán nem látogatják már az autóversenyző baleset óta.
Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélt a Tatabányai Járásbíróság első fokon egy visszaeső férfit, aki két gyermekkel rendszeresen végzett szexuális cselekményeket - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az Mti-vel.
A gyulafehérvári római katolikus érsekség közzétette a jövő hét szombatján tartandó csíksomlyói búcsú egyházmegyékre és főesperesi kerületekre bontott részvételi keretszámait.
Fájdalommal és veszteséggel járó történetek sokasága látott korábban napvilágot a koronavírus-járvány miatt Magyarországon: szülőket, nagyszülőket, gyermekeket, barátokat és szerelmeket veszítettünk el a vírus miatt; egy ilyen tragédiát pedig sosem lehet igazán feldolgozni. Ám szerencsére olykor beszámolhatunk csodásnak nevezhető esetekről is, amel