Nem történt markáns elmozdulás a vezető amerikai részvényindexekben tegnap, a Dow Jones és a Nasdaq gyakorlatilag stagnált, míg az S&P 500 kisebb pluszban tudott zárni. Jól teljesítettek a nagyobb technológiai cégek, ami részben a kötvényhozamok mérséklődésének volt köszönhető. A befektetők továbbra is optimisták a gazdasági kilábalással kapcsolatb
„120 óra vár rám, a helyszín még folyamatban, de egy fix — én vállalom a felelősséget azért, amit el sem követtem, a kormány viszont soha, semmiért" - írta a képviselő.
Peter Thiel, a PayPal társalapítója elmondása szerint kripto-, és bitcoin párti, azonban a szakember szerint a kriptodeviza alááshatja az Egyesült Államokat pozícióját. Thiel egy kerekasztal beszélgetés keretében sürgette az amerikai kormányt, hogy fontolja meg a kriptodevizák magasabb szintű regulációját.
Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok iránt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (Méasz) csütörtö
Alapvetően pozitívan látja a magyarországi magánegészségügyi szektor kilátásait Karai Gábor. A Teladoc Hungary ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában kifejtette: a súlyos járványhullámok közepette a betegek visszatértek a magánszolgáltatókhoz, sőt a privát cégeknek piacbővülést hozott az állami ellátásokhoz való hozzáférés beszűkül
Hacsak nem egy jól felépített hoaxról van szó, akkor egészen elképesztő nyeremény várja azt, aki Nagy-Britanniában és Franciaországban megoldja egy újonnan megjelent könyv rejtvényeit.
Az otthonfelújítási program hatására az első negyedévben megnőtt a kereslet a korszerűsítési munkáknál használt valamennyi termékcsoportban, de főként a szerkezetépítő, nyílászáró-, valamint a gyorsan beépíthető betontermékek és a műanyagalapú (EPS) hőszigetelő anyagok iránt - közölte a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) csütörtö
A pécsi nyomozók befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki mérgezett és szögekkel, csavarokkal átszúrt ételt dobott át szomszédja kutyájának.
„A Jóisten és az egészségügyi dolgozók segítségével végül mégis győztesen kerültem ki a kórral folytatott küzdelemből” – számolt be Aradszki András a Coviddal való küzdelméről.
Mint ismert, miután Magyarországon 2,5 millió embert beoltottak a koronavírus elleni vakcinákkal, így a kormány elrendelte a lépcsőzetes újranyitás első fokozatát. A leginkább érintett területek a kereskedelem és a szolgáltatás. Mostanra minden nagyobb áruházlánc közölte, miként lehet náluk vásárolni.
Magyarország egyik legnagyobb játék kis-, és nagykereskedelmi áruházlánca, a REGIO Játék is elérhetővé tette termékeit az eMAG Marketplace-en. A hazai játékpiac egyik legjelentősebb szereplőjének csatlakozása révén több ezer játékkal bővült ki az eMAG piacterének kínálata. Az eMAG Marketplace Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi platformja, amely
Az üzletek döntő többsége kinyitott szerdán, mert a jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek csütörtökön.
Az MNB Járványkezelési Versenyképességi Mutatójának 2021. márciusi eredményei alapján a régiós országok közül továbbra is Magyarország teljesít a legjobban, míg az uniós országok rangsorában hazánk a 8. helyen áll. A magyar eredményt javítja az oltási program felgyorsítása, ugyanakkor a harmadik hullám kedvezőtlen hatásai már érződnek az egészségüg
Április 7-ig kellett az idei labdarúgó Európa-bajnokság rendezőinek beadniuk azt a tervet, amelyben a szurkolók beengedésével kapcsolatos álláspontjukat vázolják. Korábban Aleksandar Ceferin, az UEFA elnöke kijelentette, csak az a város rendezhet, ahol szurkolók is lehetnek. A beérkezett anyagokat április 17-ig elemzi ki az UEFA, majd hozza meg a v
A kormány nekifogott az egészségügy átalakításának, miközben a járvány újabb és újabb hullámokban támad. Mindezek a fejlemények folyamatos alkalmazkodásra kényszerítik a magánegészségügyi szektort, amely egyébként fundamentálisan töretlen fejlődést mutat. Április 14-i online rendezvényünkön a szolgáltatók 2021-es évét leginkább meghatározó kérdések
Az üzletek döntő többsége kinyitott szerdán, mert a jogszabály szerinti nyitáshoz szükséges feladatok egy részét előre el tudták végezni a boltosok - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (Oksz) főtitkára az MTI-nek csütörtökön.
Több hallgató szerint is rasszista, szexista és homofób megjegyzéseket tett a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatója, Gulyás László a február 17-i, online megtartott, Migráció és menekültügy a XX. században című órán. A diákok együttesen nyújtottak be egy panaszlevelet, amelyben összegyűjtötték az órán elhangzott sértő megjegyzéseket.
Az április eddig valóban szeszélyes időjárást hoz, szerda-csütörtökön havazás, szombaton pedig már 18 fokos hőmérsékleti maximum borzolja a kedélyeket.
Szigorúbb járványügyi intézkedések bevezetésére kérte csütörtökön a japán kormányt Juriko Kojke tokiói kormányzó, hogy megfékezzék a fővárosban és környékén a koronavírus terjedését.
Eszköz- és gépbeszerzésre, ültetvénytelepítésre, állatvásárlásra, vagy üzemfejlesztésre kaphatnak forrást mezőgazdasági kisüzemek. A pályázatok 2021. április 20-áig nyújthatóak be.
A KBC 2021. április 1-én tette közzé éves fenntarthatósági jelentését, ami áttekinti a KBC fenntartható bankbiztosítóként és alapkezelőként 2020-ban elért eredményeit. A jelentés részletesen bemutatja, hogy miként járulnak hozzá a KBC fenntarthatósági célkitűzései a Fenntartható Fejlődési Célok (SDG-k
Az 1994-ben játszódó harmadik évad az AIDS-krízisre pusztítására fókuszál. Mint nemrég bejelentették, a Pose következő, harmadik évadával befejeződik. Ugyanakkor az alkotók azt nyilatkozták, hogy mindent elmondtak a három szezon során, amit elakartak, szóval valószínűleg szép kerek lezárást kap majd a sorozat. Most megérkezett az
A bodypositivity, vagyis önmagunk elfogadása áll az Allee április 9-én debütáló virtuális divatbemutatójának középpontjában: az aktuális tavaszi divattrendek bemutatása mellett az Allee felhívására jelentkezők közül kiválasztott 8 civil szereplő és a divatklipek között tartott online kerekasztal-beszélgetés is a helyes önkép kialakítását és megőrzé