A HCI platformok továbbra is a vezető virtualizációs trendek között szerepelnek, folyamatos fejlődésük pedig az elmúlt időszakban is újabb képességeket nyitott meg a technológia alkalmazásában.
A pandémia után fel kell készülni az endémiára, vagyis arra, hogy a betegség jól körülhatárolható földrajzi területeken tartósan előfordulhat majd, és a fertőzöttek száma is viszonylag állandó lehet – erről is beszélt a Világgazdaságnak adott interjújában Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, országos kórházfőparancsnok
Nem kell már sokat várnod, hogy végre elinduljon a négynapos pihenés. Ezt a finom babkát feltétlenül próbáld ki a hétvégén. Picit időigényes, de meglátod ezért a végeredményért megéri a fáradozni.
Egymás után a hatodik havi gyertyát is zöldben zárta a Bitcoin árfolyamgrafikonja, amikor tegnap lezárult a március. Ilyen pedig 2013 áprilisa óta nem fordult elő. Ha a történelem ismétli önmagát, akkor idén újabb parabolikus emelkedésre lehet számítani. Nyolc évvel ezelőtt…
A Covid-19 betegséggel brit kórházakban kezeltek mintegy egyharmada további kórházi kezelésre szorult hazaengedése után négy hónapon belül és minden nyolcadik beteg meghalt ugyanezen időszakban a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmány szerint.
Új vezető tisztségviselők érkeztek a Diófa Alapkezelőhöz: új vezérigazgatót, általános vezérigazgató-helyettest, elnököt neveztek ki - derül ki a társaság közleményéből. Az Indotek Group az elmúlt időszakban lezárult akvizíció után jelentős magyarországi piaci részesedést és régiós jelenlétet szán a Diófa Alapkezelőnek.
Az MNB a WWF Magyarországgal szorosan együttműködve tervezi semlegesíteni ökológiai lábnyomát. A jegybank nemzetközi zöld konferenciái szén-dioxid-kibocsátásának kompenzálását tavaly már sikeresen megkezdte Pápateszér település mellett egy örökerdő kialakításának finanszírozásával - olvasható a jegybank közelényében.
Hónapokkal ezelőtt valószínűleg nem sokan fogadtak volna rá, hogy a sertés szorosan ott lesz a kriptodevizák mögött az év legjobb befektetéseinek listáján, de tekintve, hogy idén láttunk már sámánt a washingtoni Capitoliumon, és egy shortosok ellen folytatott tőkepiaci hadjáratot, így már valójában nem sok mindenen lepődik meg az ember. Pedig még c
Cél bekerülni az első négybe, hogy bejussunk a negyeddöntőbe – mondta el Elek Gábor szövetségi kapitány segítője, a BL-győztes Győr vezetőedzője az olimpiai kézilabdatorna sorsolása után.
A külgazdasági és külügyminiszter Genfben találkozott Tedros Adhanom Ghebreyesussal, aki szerint hazánk a lehető leggyorsabban hajtja végre az oltási programot.
A Biden-csomag árnyékában emelkednek a tőzsdék, pedig Európában teljesen bizonytalan a nyitás és a várva várt gazdasági fellendülés. A részvények hígulását eredményező meglepetéssel szolgált mára a Mol, kötvényt bocsát ki a Richter. Ülésezik az OPEC, jelentettek a kínai elektomosautó-üdvöskék, a blokkláncra teszik az oltási útlevelet.
A jegybank a teljes működésének szén-dioxid-terhelését élőhely-helyreállítási ökológiai beruházással kívánja kompenzálni a WWF Magyarország természetvédelmi civil szervezettel karöltve.
Az Art Basel és az UBS idén is közös tanulmányt publikált a művészeti piac 2020-as eredményeiről. A következőkben számszerűsítve mutatjuk a különböző kutatási eredmények legfontosabb mutatóit – a műtárgy.com összefoglalója.
Nagyjából harmadával nőtt a halvaszületések és az anyai halálozások aránya a jelenlegi járványhelyzetben - állapították meg brit szakemberek 17 országból származó 40 tanulmány adatait összesítve.
Minden olyan utas, aki állampolgárságától függetlenül az Eu/Egt tagállamaiból/régióiból érkezik a Horvát Köztársaságba, és amely államok jelenleg nem szerepelnek az ún. Zöld listán, a következők szerint utazhat be a Horvát Köztársaság területére. 1. A mintavételtől számított 48 óránál nem régebbi negatív Pcr teszt vagy az Európai Unióban (Eu) jóváh
Jelenleg nem áll rendelkezésünkre az Alzheimer-kór előrehaladását visszafordító vagy azt jelentősen lassító gyógyszer, a kór egyes tüneteit viszont lehet kezelni.
A Covid-19 betegséggel brit kórházakban kezeltek mintegy egyharmada további kórházi kezelésre szorult hazaengedése után négy hónapon belül és minden nyolcadik beteg meghalt ugyanezen időszakban a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmány szerint.
Hiába vészeli át tünetmentesen egy gyerek a koronavírus járványt, hetekkel később akár súlyos szövődményekkel kórházba is kerülhet. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet Covid-osztály kialakításával és felszerelésekkel
Ukrajnában két egymást követő napon döntötte meg a korábbi csúcsot az egy nap alatt koronavírus-fertőzés következtében elhunytak száma, a csütörtökre regisztrált új betegeké, illetve a kórházba szállítottaké szintén megközelítette a járvány kezdete óta feljegyezett legmagasabb napi számot.
A Facebook egy olyan új eszközt tesz elérhetővé, amelynek segítségével a felhasználók szabályozhatják a hírfolyamukban vagy az általuk működtetett oldalakon megosztott bejegyzések kommentelhetőségét. A felhasználók az erre szolgáló új felületen egy legördülő listából választva határozhatják meg, ki szólhat hozzá nyilvános bejegyzéseikhez. A választ
A Magyar Államkincstár új alkalmazást fejlesztett ki az agrár-és vidékfejlesztési támogatásokat kérelmezők számára. A mobilGAZDA néven futó applikáció mindenki számára előnyös, gyorsítja és könnyíti az ügyintézést.
A Generali Alapkezelő vezérigazgatói funkcióját – a felügyeleti engedélyezést követően – Varga Róbert veszi át. A Generali Alapkezelő (GAK) stratégiai célkitűzése – összhangban a nemzetközi és a hazai irányokkal – a vállalat piaci pozíciójának és eredményességének erősítése. Róbert kiemelt feladata lesz ezen kifejezett szándék megvalósítása, vala
A húsvéti ünnepek idején is mindenki tartsa be a járványügyi szabályokat - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki, online sajtótájékoztatóján, aki közölte: meghaladta a kétmilliót a beoltottak száma Magyarországon, köz
A Mol a magyar állammal közös alapítványt hoz létre Mol-Új Európa Alapítvány néven, amely közérdekű célokat fog megvalósítani. A Mol az alapítvány részére mintegy 43 millió darab törzsrészvényt ruház át, ami nem kis tétel, jelenlegi piaci árfolyamon 94 milliárd forintos csomagról van szó. A részvények átruházása kellemetlen hír a jelenlegi részvény
Orbán Viktor gratuláló levelet küldött Szlovákia miniszterelnökévé történt kinevezéséhez Eduard Hegernek; a távozó Igor Matovic kormányfőnek pedig egy másik levélben köszönetet mondott az eddigi kitűnő együttműködésükért - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtökön.
Kína egyik legismertebb kortárs írójának már több kötete olvasható magyarul (Kína tíz szóban; Testvérek; A hetedik nap), nemrégiben pedig megjelent 1993-ban írt első regényének magyar fordítása is. Az Élni ‒ melyből 1994-ben filmes adaptáció is készült – egy kínai parasztember tragédiákkal teli életének bemutatása, melyet (a szerző elmondása szerin
Az angolok kedvenc ünnepi étele Erzsébet királynőig nyúlik vissza. Nagy-Britannia egyik legrégebbi és leggyakoribb húsvéti étele egy csillogó, ropogós, gyümölcsös édes zsemle, a hot cross buns. Az édességnek évszázados vallásos hagyománya van Angliában: I. Erzsébet királynő 1592-ben iktatta törvénybe, hogy a kereszttel ellátott zsömléket cs