Kiderült mikor tartja idén az Apple a Worldwide Developers Conference-t, ahol az iOS 15 mellett az cupertinói cég többi szoftveres újítását is megismerhetjük. Az Apple a napokban kitűzte az idei évre tervezett WWDC időpontját. A tavalyi évhez hasonlóan, a koronavírus miatt ismét online fogják megtartani a Worldwide Developers Conference-t, ami júni
A Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámába rendhagyó időkapszulát készítettünk a 2020-as évről öt közéleti szereplő segítéségével. Szalóki Ági énekes, dalszerzővel a nyomtatott magazinba kerülő tárgyak történetei mellett szünetről, anyaságról és a jótékonyság fontosságáról beszélgettünk. Tavasz- és babavárás A tavalyi év sokaknak nehéz id
A fiatalok pénzügyi oktatása a pénzintézetek számára is fontos, a mostani diákok ugyanis a jövő banki ügyfelei - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója, a Magyar Bankszövetség elnöke a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! című, a gimnazistáknak szóló vetélkedő online sajtótájékoztatóján szerdán.
A csőd széléről a tőzsde csúcsáig jutott a Tesla-gyilkosnak kikiáltott kínai elektromosautó-gyártó, a NIO, amelynek a részvényárfolyama tavaly több mint 12-szeresére emelkedett. Az idén január közepi csúcsról viszont közel lefeleződött az árfolyam, amiben makrogazdasági és részvénypiaci átalakulással kapcsolatos tényezők is szerepet játszottak, de
Jól értékesíthető a magyar bárány az idén, köszönhetően a keresleti piac kialakulásának – közölte a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet az MTI kérdésére.
Karácsony Gergely elfogadta az új fővárosi klímastratégiát, valamint a fenntartható energia- és klíma akciótervet, amelyekben Budapest a szén-dioxid kibocsátásának legalább negyven százalékos csökkentését tűzte ki célul 2030-ig a 2015-ös évhez képest.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 48,7 pontra csökkent a februári 49,0-ről - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.
Folytatja átalakulását a Volkswagen Haszonjárművek és középtávon újra jelentős növekedést tervez. Carsten Intra vezérigazgató megerősítette a GRIP2025+ vállalati stratégiát. Az új Caddy világpremierje és értékesítésének kezdete óta igen kedvező fogadtatásra talált a piacokon. A Forddal három járműprojektben folytatott együttműködés az ütemterv szer
Hagyományosan a húsvéti hosszú hétvége jelenti a tavaszi szezon igazi kezdetét a szállodaiparban. A zárva tartó hotelek csak ebben a néhány napos időszakban több, mint 4 milliárd forintos összesített bevételkiesést kénytelenek elszenvedni - mutat rá a Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég, hozzátéve: továbbra is reális az esélye egy erős nyá
Közel öt hónap kórházi, illetve az ezt követő rehabilitációs kezelés után, nagypéntek előtt két nappal gyógyultan térhetett vissza otthonába Érd országgyűlési képviselője.
Karácsony Gergely elfogadta az új fővárosi klímastratégiát, valamint a fenntartható energia- és klíma akciótervet, amelyekben Budapest a szén-dioxid kibocsátásának legalább 40 százalékos csökkentését tűzte ki célul 2030-ig a 2015-ös évhez képest.
Meghaladta a két és fél milliót az új koronavírus elleni valamelyik vakcinával beoltottak száma Szerbiában, közülük több mint egymillióan már a második adagot is megkapták - jelentette a közszolgálati televízió csütörtök reggel.
Itt a tavasz, és a nappalok egyre hosszabbak, eszünkbe kell, hogy jusson a tavaszi óraállítás és ezzel együtt a tény, hogy egyel kevesebb óránk lesz, hogy szépre aludjuk magunkat. Az alváskutatók szerint, nincs is rosszabb, mint a vasárnapi óraállítás utáni első munkanap reggele! Persze ez komolytalanul hangozhat, mégis bizonyított, hogy átállás ut
A fogyasztók egyre minőségtudatosabban választanak sonkát, és ez különösen húsvétkor van így, hiába nőtt a különféle sonkák ára az idén - közölte a Magyar Húsiparosok Szövetsége az MTI-vel szerdán.
A Mol és a Magyar Állam Mol-Új Európa Alapítvány néven új, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre. Az alapítvány célja közérdekű célok megvalósítása lesz kiemelten a sport, kultúra, egészségügy és környezetvédelem területén. Működéséhez elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon, azaz a Mol-részvények hozamát használja
Hagyományosan a húsvéti hosszú hétvége jelenti a tavaszi szezon igazi kezdetét a szállodaiparban. A zárva tartó hotelek csak ebben a néhány napos időszakban több, mint 4 milliárd forintos összesített bevételkiesést kénytelenek elszenvedni - mutat rá a Moore Hungary tanácsadó és könyvvizsgáló cég, hozzátéve: továbbra is reális az esélye egy erős nyá
A Mol és a Magyar Állam Mol-Új Európa Alapítvány néven új, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoz létre. Az alapítvány célja közérdekű célok megvalósítása lesz kiemelten a sport, kultúra, egészségügy és környezetvédelem területén. Működéséhez elsődlegesen az alapítók által rendelt vagyon, azaz a Mol-részvények hozamát használja
Ki korán kel, aranyat lel. A Nissan Patrol Nismo bemutatóját egy meglehetősen korai időpontban tartották. Az közép-európai időzóna szerint hajnali fél kettes kezdés még a típus fő piacán, a Közel-Keleten is csupán reggel 7:30-at jelentett.
Szerda éjjel, nem sokkal éjfél előtt adták be a dokumentumokat: összesen tizenkettőt, mivel csatoltak egy tervezetet kimondottan a modellváltó egyetemeket a jövőben fenntartó közhasznú alapítványokról is.
Szinte már minden részletben megállapodtak, de arról továbbra se tudnak megegyezni, hogy lehessen-e személyes regisztráció nélkül is szavazni a neten. A Momentum és a DK között megy leginkább a küzdelem.
Bűnösnek mondta ki a hongkongi bíróság Jimmy Lai befolyásos demokrácia-párti médiamogult és nyolc másik ellenzéki vezetőt, amiért 2019-ben tüntetéseket szerveztek a városban – írja a CNN.
A koronavírus elleni oltási kampány lassúságát vetette az európai országok szemére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának a vezetője csütörtökön, kiemelve, hogy az elhúzódó vakcinálás tovább súlyosbítja a járványhelyzetet.
Megkezdődik ma egy új, online korszak, amelyben az adóhivatal már minden számlát lát. A március 31-ig tartó szankciómentesség lejártát követően továbbra is méltányosan, az adózóval együttműködve jár el a NAV - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
A megjósolt legrosszabb forgatókönyv valósul meg a dél-amerikai államban: brazil újságírók arról tudósítanak, nincs az országban elegendő oxigén, intubálás esetén használatos gyógyszer és intenzív ágy sem. A helyzet irányítása teljesen kicsúszott az ország kezéből.
A koronavírus elleni oltási kampány lassúságát vetette az európai országok szemére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának a vezetője csütörtökön, kiemelve, hogy az elhúzódó vakcinálás tovább súlyosbítja a járványhelyzetet.
A MET Csoport és a Dunamenti Erőmű, valamint a Navitasoft együttműködésében most induló K+F projekt keretében a partnerek azt vizsgálják, milyen alternatív lehetőségei vannak a megújuló energiaforrások hasznosításának, illetve hogyan lehet optimálisan automatizált algoritmusok segítségével kiegyenlíteni az időjárásfüggő termelésingadozást.
Megújul az óbudai Eurocenter bevásárlóközpont: a WING 2021. tavaszán kezdi meg a felújítási munkákat, hogy az átalakítást követően, 2022 tavaszán nyissa azt meg. A bevásárlóközpont felújított mozival és tetőkerttel várja majd jövőbeli látogatóit.
Ha a megszokott ünnepi menüt feldobnád valami különleges ínyencséggel, akkor a diós-rozmaringos, kovászos cipóban sült füstölt sonkánál nem találsz jobbat.
Az ITM Stumpf István felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztossal szoros együttműködésben, az eddigi tapasztalatok alapján készítette elő a javaslatokat.
Elkerülhetik ezentúl a börtönt Romániában azok az adócsalók, akik kamatostul megfizetik az államkincstárnak okozott kárt. Az erről szóló törvénymódosítást szerdán hirdette ki Klaus Iohannis államfő.
Ezen a héten a tehetséges paralimpikon úszó Pap Bianka mindennapjaiba nyerhetsz betekintést, aki nagy rajongója a divatnak és a szépségápolásnak. A paralimpiai ezüst és bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok magyar úszó mindössze 16 éves volt, amikor kijutott élete első paralimpiára, azóta pedig sikert sikerre halmoz.
Mindenki kedvenc rozmárja már nevet is kapott, a hazatérés pedig úgy tűnik nem sietős neki. Lassan az egész világ nyomon követi annak a rozmárnak a kalandos útját, aki valószínűleg akkorát aludt egy jégtáblán, hogy mire észbe kapott már Írország partjainál találta magát. Az amúgy az Északi-sark körüli partokon élő rozmárok nagyon ritkán jut
A koronavírus-járvány kissé ugyan elterelte a figyelmet a klímaváltozás elleni küzdelemről, de arról már nagyon sokan beszélnek, hogy az újraindítást a fenntarthatóság jegyében kell megvalósítani. A BrandMania stábja ezúttal annak járt utána, hogyan befolyásolta a nagy cégek fenntarthatósági törekvéseit a pandémia és milyen trendek figyelhetők meg