Magyarország évente 2,3 milliárd darab tojást használ fel. Folyamatosan emelkedik a fejenkénti fogyasztásunk: míg 2018-ban 240 darab tojást ettünk fejenként, addig a legutolsó KSH adat már 243 darabról számol be. A baromfiágazat tojástermelésből származó árbevétele tavaly 25,4 milliárd forint volt, ez enyhe növekedést mutat, ennek fő oka, hogy 2019
A magyar startupok 80 százaléka hisz saját nemzetközi sikereiben - mutat rá a magyarországi startup világot feltérképező átfogó jelentés, a Hungarian Startup Report. Az induló vállalkozások 75 százaléka helyi kockázati befektetőtől von be tőkét, ezek 80 százaléka pedig állami hátterű alappal állapodott meg.
A jakuzzi által nyújtott hidromasszázs lazít, relaxál, pihentet és fitten tart, de vajon milyen érzés? Minden medence ugyanazt tudja és mindenjet egyforma vízsugarat kínál?
Európa-szerte a lakosság 70 százalékos átoltottsága a cél a koronavírus elleni védettség érdekében, és ebben egyelőre az uniós adatok szerint is Magyarország áll az élen.
Soha nem volt még ilyen jó idő ebben az évben, a rövidnadrágos időjárást azonban csak rövid ideig élvezhetjük, hiszen péntektől az ország teljes területén közel 10 fokos lehűlésre kell számítani, amely hosszú napokon keresztül velünk marad – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb jelentéséből.
A Ford budapesti központjában jön létre a vállalat üzleti megoldásokat kínáló nemzetközi hálózatának új tagja, a Ford Business Solutions Europe (FBS Europe) központ - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
Megkezdődik ma egy új, online korszak, amelyben az adóhivatal már minden számlát lát. A március 31-ig tartó szankciómentesség lejártát követően továbbra is méltányosan, az adózóval együttműködve jár el a NAV - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t csütörtökön.
Bár a korlátozások értelmében a német turisták belföldön nem utazhatnak, a Spanyolországhoz tartozó Mallorcára minden további nélkül elrepülhetnek. A húsvéti időszakra közel 40 ezer német turistát várnak a szigetre. Már az előző hétvégén is német nyaralók ezrei repültek Palma de Mallorcára, hogy ott töltsék a húsvéti időszakot. Csak szombaton 60, v
Emberi hiba miatt nem felelt meg a minőségellenőrzésen a Johnson and Johnson (J&J) gyógyszeripari vállalata, a Janssen által kifejlesztett vakcina egyik amerikai szállítmánya.
A félelem csak az egyike azoknak az érzelmeknek, amiket az infarktuson átesett beteg és családja megtapasztalhat. A szükséges kezelés mellett az életmódváltás és a betegség lelki feldolgozása is komoly kihívás.
A húsvét utáni héten elérhetjük a 2,5 millió beoltottat – jelezte a szerda esti tv-interjúban Orbán Viktor, ami a Portfolio friss kalkulációi szerint április 11. lehet és innentől kezdve a kormány a jelenlegi este 8 óráról 10 órára tolhatja ki a kijárási tilalmat és minden bolt megnyithat, az új, négyzetméter alapú szabályok alapján. Számításaink s
Aggodalomra okot adó előzetes eredményeket hozott egy most készülő, könyvelők körében végzett országos felmérés. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete és az Egzatik Szakkiadó Kft. kutatásában résztvevő könyvelők közel egyharmada tervezi, hogy már rövid távon felhagy tevékenységével. A válaszadók negyede életkorát jelölte meg a döntés okaként, ami
Spirál: Fűrész hagyatéka címmel érkezik idén tavasszal a mozikba a Fűrész új fejezete, amely az ígéretek szerint úgy tereli új utakra a szálakat, hogy közben minden fontos összetevőt megtart.
A kínai hatóságok a Tencenttel együttműködve csíptek nyakon egy olyan bandát akik játékokhoz készítettek csalásokat, és egész jól megéltek belőle. A kínai rendőrség a Tencenttel együttműködve felszámolta a világ egyik legnagyobb videójáték csaló műveletét. A Tencent nevéből már lehet sejteni, hogy ez a Call of Duty Mobile-t is érintette, de ezen kí
Közel háromszor több pénz jut a következő időszakban a magyar mezőgazdaság és vidék fejlesztésére, a támogatási összegek ilyen mértékű emelkedése pedig a korábbinál jóval nagyobb mozgásteret biztosít az agrárvállalkozások számára – mondta a Portfolionak Harnóczi György, az OTP Agrár főosztályvezetője. Hozzátette, a nagy összegű forrás által az agrá
A négynapos húsvéti hétvégén nagy vendégforgalomra számítanak a Balatonnál, az önkormányzatok többsége a rendőrség és a helyi polgárőrség közreműködését kéri a járványügyi rendelkezések betartatására.
A négynapos húsvéti hétvégén nagy vendégforgalomra számítanak a Balatonnál, az önkormányzatok többsége a rendőrség és a helyi polgárőrség közreműködését kéri a járványügyi rendelkezések betartatására - közölte az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke az MTI-vel szerdán.
Thummerer Vilmos 2019-es évjáratú Egri Chardonnay Battonage-a a legfényesebben csillogó aranyérmet hozta haza a Chardonnay világbajnokságról, Franciaországból.
Csütörtök estig még csak az északi és a keleti megyékben lehet számítani intenzívebb gomolyfelhő-képződésre, a csúcshőmérséklet még 21-25 fok körül lesz - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Szerdán ült össze az EU-tagországok nagyköveti tanácsa, hogy megoldást találjanak hat tagállam, de különösen Ausztria többletkövetelésére. A tét közben annyival nőtt, hogy Bécs kilátásba helyezte: ha nem teljesül az igényük, akkor megvétózzák az EU következő, 100 millió adagos oltóanyagbeszerzési szerződését.
A dél-afrikai koronavírus mutációhoz nagyon hasonló, új variánst mutattak ki Brazíliában, Sau Paulo államban egy olyan fertőzött szervezetében, aki korábban nem utazott Dél-Afrikába, és akiről nem ismert, hogy kapcsolatba került volna olyanokkal, akik ott jártak.
Lezárult a szakmai képzés digitális módszertanának egységesítése a Széchenyi 2020 programban; a kiemelt projekthez az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zrt (IKK) és a Digitális Jólét Nonprofit Kft. konzorciuma 1,66 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott különböző forrásokból — közölte az IKK. A projekt kiemelt célja a szakképzés
Emmanuel Macron elnök szerdán elrendelte Franciaországban a harmadik lezárást, és azt mondta, hogy az iskolák is három hétre bezárnak, ameddig megpróbálják visszaszorítani a koronavírus-járvány harmadik hullámát, amely a kórházi ágyak betelésével fenyeget.
A francia kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében szombattól az ország egész területére kiterjeszti azokat a korlátozásokat, amelyek Párizsban és további tizennyolc megyében már második hete érvényben vannak - jelentette be szerda esti televíziós beszédében Emmanuel Macron államfő.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/01/3790/
Plagányi Zsolt szerint fájó, hogy Sós Csaba szövetségi kapitány a szombaton zárult országos bajnokság után úgy döntött, 200 méter vegyesen csak az úszó Európa-bajnokság után hirdet védett versenyzőt a tokiói olimpiára.
A Facebook és az Instagram közösségi oldalakról is eltávolították kedden Lara Trump apósával, Donald Trump volt amerikai elnökkel készült interjúját, amelyet először a "Jobboldali Nézőpont Lara Trumppal" című internetes oldalon tettek közzé.
Jól értékesíthető a magyar bárány az idén, köszönhetően a keresleti piac kialakulásának – közölte a Juh- és Kecske Terméktanács és Szakmaközi Szervezet az Mti kérdésére szerdán. A szervezet szerint több okkal magyarázható, hogy minden jó minőségű bárányt el lehet adni külföldön. Az uniós piacra kevesebb hús érkezik Új-Zélandból és az Egyesült Királ
A legnagyobb munkahelyteremtő beruházás a második világháború óta - így jellemezte Joe Biden amerikai elnök azt a 2000 milliárd dolláros gazdasági csomagot, amelynek fő célja az infrastruktúra fejlesztése és az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Adót is emelnek, és globális minimumadót is bevezetnek.
Közel 50 milliárd forintot rendezett át a költségvetésben egy kormányhatározat. Falvak helyett városok, vasútfejlesztés helyett vadászati-lovas és vallási rendezvények kapják a pénzt, és természetesen újabb milliárdok gurulnak át sportcélokra.
Indexemelkedésre lehet számítani csütörtökön az európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek 0,2 százalék körüli emelkedéssel kezdhetik a kereskedést.