Foglalkoznak a szakértők egy diákkorosztály beoltásának kérdésével és azzal is, hogy áprilisban már érvénybe lépjenek a vakcinaigazolványosok részére szóló engedmények, például a szálláshelyek megnyitása.
Jelentős értékű állami keretmegállapodást nyert a Delta Systems Kft. a központosított informatikai közbeszerzések lebonyolításáért felelős Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt kiírásán – közölte a társaság anyavállalata, a Delta Technologies Nyrt. Az 5,5 milliárd forintos keretösszeget is meghaladó megállapodás a hatályba lépéstől számítva 24 hónapr
Az őszi árpa a bokrosodás vége, míg az őszi búza a bokrosodás állapotában jár, a repcék általában jól teleltek, a szőlő még nyugalmi állapotban van. Az Agroinform.hu 2021. évi 13. heti növényvédelmi előrejelzése.
Megszavazta a szlovák parlament csütörtök este a koronavírus-járvány miatt október elsején bevezetett vészhelyzet hatályának meghosszabbítását újabb negyven nappal.
Szenzációs hírek érkeztek: több olyan vizsgálat is folyamatban van, amelyekből kiderülhet, milyen halálos betegségek gyógyításában segíthet Karikó Katalin szabadalma.
Szokás szerint a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában beszélt Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, hogy megfelelő ütemben zajlik az oltakozás Magyarországon, ennek köszönhetően húsvét után egy-két nappal elérhetjük a 2,5 millió beoltottat, amely egyben azt is jelenti, hogy az előre rögzített módon kinyithatnak a vendéglátóhelye
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt: a szakembereknek igazuk van, hogy az óvatosságra helyezik a hangsúlyt, hiszen húsvétkor "felkerekednek az emberek", összejönnek a családok. Ebből kellene most visszavennünk, mert ha nem tartjuk be a korlátozásokat, akkor nagy baj is lehet az ünnepből.
John le Carré élete még a halála után is tartogatott csavart: bár korábban az angolság megtestesítőjeként és krónikásaként tartották számon, most kiderült, hogy ír állampolgárként halt meg.
A kormányfő pénteki rádióinterjújában arra is figyelmeztetett mindenkit, hogy ha nem tartjuk be a korlátozásokat húsvétkor, abból még nagy baj is lehet.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) vezetésével a győri Széchenyi István Egyetem (SZE), az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) és a Digitális Jólét Program (DJP) közös konzorciumot hozott létre a Digitális Agrárakadémia (DAA) fejlesztésének irányítása érdekében - tájékoztatta a DJP csütörtökön az MTI-vel.
Az igazán jó színészek nagy átalakulóművészek. Ez egyesekre olyannyira igaz, hogy néha fel sem ismerjük, ki is pontosan az a színész, aki a filmben játszik. Persze csak akkor, ha nem nézzük át előtte a stáblistát, hanem csak úgy belekezdünk egy filmbe anélkül, hogy pontosan tudnánk, mely művészek tűnnek benne fel. Összeszedtünk néhány olyan színész
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte, hogy a mianmari katonai junta erőszakkal fojtja el a békés tüntetéseket, és százakkal - köztük nőkkel és gyerekekkel - végzett a tiltakozások során.
A pincészet nem véletlenül nevezi a legfényesebb csillagjaként a most bemutatkozó palackot. Új csúcsborral jelentkezett a Csányi Pincészet: a prémium minőségű és egyedi kiszerelésű VESPER a borvidék kontextusában is kiemelkedő darabjának számít.A hordó szelektált tétel, melybe a 2017-es évjárat legszebb borait háziasították. így a harmoniku
Alagútban siklott ki egy személyvonat pénteken Tajvanon, a vasúti rendőrség közleménye szerint legkevesebb 36 halottja és 61 sérültje van a balesetnek. Hetvenkét embert még nem sikerült kiszabadítani a vagonokból.
Az is ritka, hogy a doboza előkerüljön, az még ritkább, hogy vissza lehessen vezetni a tulajdonosához, az pedig végképp, hogy az édesség is benne legyen.
A boltokban, pékségekben kapható, jellemzően a vásárló jelenlétében vagy a vásárló által becsomagolt sütőipari termékek népegészségügyi termékadókötelesek lehetnek.
Orbán Viktor ma reggel a Kossuth rádió műsorán bejelentette: húsvét után néhány nappal nyithatnak a boltok és a szolgáltatóhelyek, mert a brit mutáns terjedését lezárásokkal nem lehet megállítani, csak oltással. A koronavírus elleni küzdelem legsikeresebb országai le vannak maradva az oltással.
A miniszterelnököt is foglalkoztatja, hogy mi lesz, ha több vakcina lesz, mint ahány beoltott. Vizsgálják, hogy lehet-e oltani a 16 és 18 év közöttieket.
Bár az igazi meleg, napsütéses tavasz még várat magára, a húsvéti ünnep alatt sem lesz okunk panaszra: többnyire felhős, de kellemes időre számíthatunk a hosszú hétvégén.
Az európai uniós tagországok zöme megegyezett csütörtökön abban, hogy a lélekszámarányosan járó Pfizer/BioNTech-vakcinákból közel hárommillió adagot szolidaritásból szétoszt a koronavírus-járvány miatt "leginkább rászoruló" országok között; három tagállam - Ausztria, Csehország és Szlovénia - elutasította az egyezséget.
Stabilra javította az eddigi negatívról több európai, köztük a magyar bankrendszer kilátását csütörtökön a Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő, azzal a várakozásával indokolva a döntést, hogy az érintett országokban megkezdődik a kilábalás a koronavírus-válságból, és ez a gazdasági kondíciók erősödését eredményezi.
Az európai uniós tagországok zöme megegyezett csütörtökön abban, hogy a lélekszámarányosan járó Pfizer/BioNTech-vakcinákból közel hárommillió adagot szolidaritásból szétoszt a koronavírus-járvány miatt "leginkább rászoruló" országok között; három tagállam - Ausztria, Csehország és Szlovénia - elutasította az egyezséget.
A gyönyörű világsztár különleges kampányhoz adta az arcát és a hangját. Penélope Cruz arra hívja fel a figyelmet, hogy amíg nincs elég beoltott ember, szabadság sem lesz.