Kylie Jenner egy piros összeállításban mutatta meg a kidolgozott hasizmát, de ami még ennél is meglepőbb, hogy ez után 500 ezer dollárral támogatta a rákkutatást.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,25 pontos, 0,19 százalékos csökkenéssel, 44 242,93 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Szerda este lezárult a világbajnoki selejtezők tavaszi (gyakorlatilag március) szakasza az európai zónában. Kicsivel kevesebb, mint a mérkőzések egyharmada után érdemes megnézni, hogyan is alakult a helyzet.
Az új személyautók forgalomba helyezése az idén márciusban 6 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly márciusinál, az elmaradás tavalyhoz képest hónapról hónapra csökken - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete az MTI-vel csütörtökön.
A természetfilmes Ljasuk Dimitry szívszorító alkotásában megmutatja, hogyan küzdenek kis helyi cégek az óriási szeméttél, és hogyan lesz Fekete-tenger Európa legszennyezettebb tengere.
Egészségügyi szakembereket hallgatott meg csütörtöki, online megtartott és közvetített ülésén az ellenzék által létrehozott parlamenti koronavírus-vizsgálóbizottság.
A következő hetekben jöhet világra a Fővárosi Állat- és Növénykert legújabb elefántja, az előkészületek az intézmény honlapján és közösségi média felületein csütörtökön közzétett kisfilmben láthatók.
A mai modern és felbolydult világban az online vásárlásokat részesítjük előnyben életünk megkönnyítése céljából: megszokottá vált, hogy házhoz rendelünk élelmiszert, háztartási kellékeket, kozmetikumokat, elektronikai eszközöket. Ám a nyugati országokban már teret hódít a digitális térben való autóvásárlás is. Elsőre talán kicsit meghökkentőnek tűn
Csütörtökön a késő délutáni, esti óráktól az északkeleti országrészben (elsősorban Borsodban és Szabolcsban) a záporok mellett zivatarok is kialakulhatnak - írja figyelmeztető előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A húsvéti hosszú hétvégén a rendőrök a tervek szerint azt fogják kiemelten ellenőrizni az autósoknál, hogy be vannak-e kapcsolva a biztonsági övek. Érdemes erre odafigyelni, hiszen több tízezer forintunk bánthatja.
Az új tibeti erőművek komoly veszélyforrást jelentenek Indiára, Kína stratégia ellenfelére. Peking 40 százalékkal kevesebb vizet enged át Kazahsztánba az Ili folyón, amely a geopolitikailag robbanásveszélyes Hszincsiang tartományban ered. Káncz Csaba jegyzete
Több mint kétórás megbeszélést tartott Orbán Viktor Matteo Salvinivel és Mateusz Morawieckivel a vakcinabeszerzésről, valamint Európa jövőjéről. Orbán szerint nincs egyetlenegy olyan kérdés sem, amiben ne tudnának egyetértésre jutni. Májusban újabb találkozó várható, Varsóban vagy Rómában.
Manapság a világ legegyszerűbb dolga zenét hallgatni az autóban: USB-s pendrive-ról, jack-csatlakozós kábeltől kezdve Bluetoothon át a beépített streamelési szolgáltatásokon
A színésznő nagyon sajnálja a lányát, Tarján Zsófit, akinek énekesnőként egy éve egyáltalán nincs munkája. Szerinte Zsófi nehezebb helyzetben van, mint ő.
Bár a magyar, lengyel és olasz konzervatív pártvezetők csütörtöki budapesti egyeztetésének az előzetes jelzések szerint nem azonnali EP-pártcsoport-alakítás a célja, a perspektivikus szándékot maga Salvini is elismerte. Megnéztük, milyen opciókra kínálkozhat lehetőség.
A Diófa Alapkezelő új vezérigazgatója és egyik igazgatósági tagja Oláh Márton lett, általános vezérigazgató-helyettesnek és egyben igazgatósági tagnak Mikesy Álmost nevezték ki, az igazgatóság élére Barlai Róbert került - tájékoztatta az MTI-t az alapkezelő csütörtökön.
A Juventus három labdarúgóját, Weston McKennie-t, Paulo Dybalát és Arthur Melot a járványhelyzet kapcsán meghozott intézkedések megsértése miatt megbüntette az olasz rendőrség.
Az időjárás kicsit elromlik, de attól még tavasz lesz és hosszú hétvége, ezért érdemes betervezni egy kirándulást, persze, csak a járványvédelmi szabályok szigorú betartásával.
Sokszor hallani, a bezártság milyen veszélyes a párkapcsolatokra, arról viszont kevesebb szó esik, hogy akár fel is használhatnánk a plusz időt egymás alaposabb feltérképezésre. Kipróbált és jól szerepelt tippek Borcsától:
Sok helyen téliesre fordul az idő a hosszú hétvégén. Pénteken még lehet 20 fok, de aztán inkább 10 fok körül alakulnak a maximumok, sőt szombaton és vasárnap a hegyekben hózápor is lehet.
Valaki azt állította Demcsák Zsuzsának, hogy a gyerekeit megátkozták. Mivel a műsorvezető pont egy nagyon rossz élethelyzetben volt akkor, hitt neki...
Gór Nagy Mária tavaly év végén esett át a koronavírus-fertőzésen. A színésznő sokat szenvedett a betegség miatt, most pedig kiderült, maradt-e szövődménye.
A Juventus három labdarúgóját, Weston McKennie-t, Paulo Dybalát és Arthur Melot a járványhelyzet kapcsán meghozott intézkedések megsértése miatt megbüntette az olasz rendőrség.
A Magyar Orvosi Kamara mindenkit arra kér húsvétkor, hogy maradjon otthon, mert tombol a járvány. Facebook oldalukra egy megdöbbentő videót posztoltak.