2021. április 1. csütörtök

ápr. 1
0:35
Nem azonosított kockázati tényezőt az AstraZeneca vakcinája esetében az Európai Gyógyszerügynökség (444.hu)
Pár tucat vérrögképződéses eset jut 17 millió beoltottra.
ápr. 1
0:35
„Olyan ez, mint az oxigén: amíg van, fel se tűnik, de ha nincs, megfulladsz” – Fotósorozat egy transznemű pár hétköznapjairól (WMN)
Mi tesz hétköznapivá egy párt: az, hogy milyen nemmel születtek? Esetleg az, hogy a nemi sztereotípiáknak megfelelően élnek? Vagy inkább az, hogy önmagukkal békében, egymással szeretetben és szabadon léteznek? Március 31 a transznemű láthatóság világnapja – ebből az alkalomból mutatjuk meg egy egymást szerető, óvó emberpár, Ivett és Atanáz hétközna
ápr. 1
0:35
Andy Warhol pert vesztett a sírból (Hamu és Gyémánt)
Egy Prince-t ábrázoló alkotása miatt perelték, elvesztette utólag a szerzői jogait. Lynn Goldsmith fotós 1981-ben készített egy fotót Prince-ről, amit 1984-ben gyakorlatilag remixelt Andy Warhol egy Vanity Fair címlaphoz. Ekkor a Vanity Fair kifizette a kép felhasználásának jogait. Amiről viszont Goldsmith nem tudott, hogy Warhol készített
ápr. 1
0:35
Orbán Viktor: Húsvét után várhatóan meglesz a 2,5 millió beoltott (Növekedés)
Nem szabad addig újraindítani az országot, amíg a 65 év feletti regisztráltak nem kapták meg az oltást. Egyetlen módon lehet megállítani a vírust, ez pedig az oltás. Lesz még 2-3 nehéz hetünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának adott exkluzív interjúban.
ápr. 1
0:39
Friss hírek az uniós vakcinaszállításokról (Infostart)
A közös európai uniós koronavírusvakcina-beszerzés keretében a tagállamoknak szállított oltóanyagok mennyisége a hét végéig eléri a 107 millió adagot, ez idáig 100 millió adag már megérkezett - közölte az Európai Bizottság szerdán.
ápr. 1
0:39
Még vonzóbbá teszik a Pilisi Parkerdőt (Infostart)
Mintegy 60 kilométer kerékpárút felújításának a tervezésére írtak ki közbeszerzést.
ápr. 1
0:39
Ötgólos hátrányban a Szeged a nyolcaddöntőben (Infostart)
A MOL-Pick Szeged házigazdaként 33-28-ra kikapott a címvédő német THW Kiel csapatától szerdán a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.
ápr. 1
0:39
Nem hősködésre kérünk, csupán arra, hogy ne fordulj el, ha bajban vagyunk! – Tippek arra, hogyan ne kelts félelmet a nőkben (WMN)
„Néhány” (egy is sok) zaklató miatt sajnos a nők gyakran ártalmatlan helyzetekben is megijednek vagy félnek. Akkor is, ha kedves férfiak közelítenek feléjük az utcán, akik sosem ártanának nekik. Sajnos mindeddig nem találták még fel azt az eszközt, ami előre jelzi nekünk, ki a cuki, és ki ránt be egy kapualjba.
ápr. 1
0:39
Lewandowskinál nem volt idén nagyobb gólmágnes (Hamu és Gyémánt)
Az európai topligákból senki meg se közelíti a góljainak és gólpasszainak számát. Hamarosan véget ér az idei futballszezon Európában, már csak 4 hét van hátra csak gyakorlatilag. Éppen ezért a vége előtt érdemes ránézni az úgynevezett kanadai táblázatra, ami az élligákat illeti. Ez a táblázat összesíti a játékosok góljait a gólpasszaikkal,
ápr. 1
0:57
Megjött a kormány legújabb felújítási programja (Portfolio)
A Magyar Templom-felújítási Program megvalósításához szükséges támogatás biztosításáról jelent meg kormányhatározat a szerdai közlönyben.
ápr. 1
1:03
Új kerékpárút épül Zalaegerszeg déli részén (ProfitLine)
Közel négy kilométer hosszú, a város jelentős cégeit is elérő új kerékpárút építése kezdődött meg Zalaegerszeg déli részén - közölte a helyszínen szerdán a zalai megyeszékhely polgármestere.
ápr. 1
1:09
Májusi melegre számíthatunk ma, eddig kúszik a hőmérő higanyszála (Háziállat)
Ma menthetetlenül betör a tavasz, úgy tűnik, a pulóvereket is ledobhatjuk. Az ország egyes részein 24 fok is lehet.
ápr. 1
1:33
Jelentős értékű állami keretmegállapodás nyertese a Delta (ProfitLine)
Keretmegállapodás nyerteseként hirdette ki a Delta Systems Kft.-t a Digitális Kormányzati Ügynökség, amely alapján a vállalat a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújításának, bővítésének feladatait láthatja el, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatásokat is teljesít
ápr. 1
2:03
Rekordárbevétellel és hat sikeres tranzakcióval zárta a 2020-as évet az AutoWallis (ProfitLine)
Újabb rekordévet tudhat maga mögött az AutoWallis, miután árbevétele 17 százalékos bővüléssel 88 milliárd forintra nőtt 2020-ban. A társaság várakozása szerint ugyanakkor még ez a bővülés is csak egy kisebb lépés volt a 2021-es ugrás előtt. Idén ugyanis a 2020-as közel háromszorosára, akár 230 milliárd forint fölé bővülhet a tőzsde autós vállalatán
ápr. 1
2:33
Egyetemi startupoknak ad 20 milliós befektetést a Startup Campus University (ProfitLine)
Kilencedik alkalommal indul el a Startup Campus és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures közös, egyetemi innovációkat felkaroló inkubációs programja. A vállalkozásfejlesztési képzésre és 20 millió forintos kezdőbefektetésre épülő kezdeményezés mögé egyetemi partnerként a győri Széchenyi István Egyetem, szakmai partnerként pedig a Szellemi Tulajdon N
ápr. 1
3:03
Minden, amit tudni kell a Favipiravir terápiáról! (ProfitLine)
A Favipiravirt a háziorvosokon kívül már jogosult felírni az alapellátási ügyeletben, a covid-ambulanciákon dolgozó, illetve minden olyan orvos, aki a járványügyi ellátásban gyógyít. Így az érintett betegek hétvégén és ünnepnapokon is megkezdhetik a vírus elleni védekezést - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel.
ápr. 1
3:09
Mutatjuk a marokkói csodaanyagot, ami a legmakacsabb aknékkal is sikeresen felveszi a harcot (Blikk)
A rhassoul Marokkóban, az Atlasz hegységben fellelhető agyag, amely olyan értékes ásványi anyagokat tartalmaz, mint a vas, kálium, szilícium-dioxid, magnézium, lítium, nyomelemek és a nátrium.
ápr. 1
3:21
Veleszületett ferdenyak (WebBeteg)
A ferdenyak, vagy ahogy orvosi nyelven hívják congenitalis torticollis, a csípőficam és dongaláb után a harmadik leggyakrabban előforduló születési rendellenesség. Ezt okozhatja izomsérülés, nyaki gerincferdülés vagy a csigolyák fejlődési rendellenessége is.
ápr. 1
3:33
Lesújtóan hat a járvány a munkavállalók hangulatára: a járvány után robbanhat a fluktuáció (ProfitLine)
Nagyot fordult a munka világa az elmúlt egy évben: miközben sokan továbbra is az irodákban birkóznak meg a maszkviseléssel és a koronavírus tesztekkel, még többen hosszú hónapok óta dolgoznak home office-ban annak minden előnyével és hátrányával együtt. Bizonytalanság, pandémiás fáradtság, kiégés – valamelyiket szinte minden magyar saját bőrén is t
ápr. 1
3:39
„Egy hét alatt vitte el a lányaimat a covid” – A könnyeivel küszködve beszélt a tragédiáról Ildikó: négy gyermek maradt félárván a fiatal testvérek után (Blikk)
Ép ésszel képtelenség felfogni azt a fájdalmat, ami Németh Józsefné szívét emészti: mindössze hét nap különbséggel veszítette el a két kisebbik lányát nemrégiben: a testvérekkel a koronavírus végzett.
ápr. 1
3:39
A gyenge kereslet miatt csökkennek az ukrán exportárak (Agrofórum)
Az ukrán búza exportára tonnánként 20 dollárt veszített értékéből az elmúlt héten a kereslet visszaesése és a 2021-es búzatermés jó kilátásai miatt – közölte az Apk-Inform mezőgazdasági tanácsadó cég. A kijevi kormány szerint a kedvező időjárás elősegítheti a gazdálkodók gabonatermésének 75 millió tonnára történő növelését az idén a 2020-as mintegy
ápr. 1
3:45
Dobja fel a húsvétot néhány apró kiegészítővel: inspirálja idén a tavasz az ünnepi asztalt! (Blikk)
Holnapután már nagypéntek, itt az idő, hogy eldöntsük, milyen egyedi dekort kapjon az ünnepi asztalunk, illetve az étkezőnk, amellyel még különlegesebbé és emlékezetesebbé varázsolhatjuk a húsvétot.
ápr. 1
3:51
Harcostársai aggódnak Kovács Lászlóért: ilyennek látták az egykori politikust, amikor utoljára beszéltek vele (Blikk)
Egy nappal azután, hogy beszámoltunk róla, Kovács László egykori külügyminiszter egy idősek otthonába költözött, a felesége egy közleményt juttatott el lapunknak, amelyből kiderül, hogy a volt MSZP-elnök egészsége nem kielégítő.
ápr. 1
4:09
Csak a vágószobában dől el, hogyan zárul a sorozat: több befejezést is készítenek a Barátok köztnek – A producer és az írók is nagy durranást akarnak (Blikk)
Újratervezés! A Blikk információi szerint erre kényszerült a Barátok közt csapata.
ápr. 1
4:09
Nem április tréfa! 100.000 forintból napelemes rendszert telepíthetünk (Alternatív Energia)
Újranyitották február közepén a „Lakóépületek energiahatékonyságának és megújuló energia felhasználásának növelését célzó hitel” programot.
ápr. 1
4:09
A könyvelők abba akarják hagyni a szakmájukat - mi lesz így? (ProfitLine)
Aggodalomra okot adó előzetes eredményeket hozott egy most készülő, könyvelők körében végzett országos felmérés. A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete és az Egzatik Szakkiadó Kft. kutatásában résztvevő könyvelők közel egyharmada tervezi, hogy már rövid távon felhagy tevékenységével. A válaszadók negyede életkorát jelölte meg a döntés okaként, ami
ápr. 1
4:27
Hivatalos: elektromosautó-gyártásba kezd a Xiaomi (autopro)
Az okostelefonokat gyártó kínai vállalat beszáll az elektromos autók gyártásába.
ápr. 1
4:33
Véget ér a türelmi időszak, félmillió forintos büntetés lehet a tét (ProfitLine)
A NAV január elejétől terjesztette ki a magánszemélyek, az adószám nélküli szervezetek és külföldi partnerek részére kiállított számlákra is az elektronikus adatszolgáltatási kötelezettséget. Az átállásra szánt türelmi idő holnap lejár, és a továbbiakban akár 500 ezer forintos büntetést is kockáztat az a vállalkozó, aki nem küldi be számláit az adó
ápr. 1
4:39
Abszurd: Már az IndyCar is dirt-futamot rendezne (USAracing)
Ha egy trend beindul. A Nascar bristoli versenyét övező figyelmen felbuzdulva az IndyCar máris elkezdte...
ápr. 1
4:39
Az egész testén lehámlott a bőr a Johnson & Johnson vakcinájától – figyelem, sokkoló képek! (Promotions)
Ritka mellékhatásokat tapasztalt egy virginiai férfi a Johnson & Johnson-féle COVID-19 védőoltás beadatása után.
ápr. 1
4:39
Egészségipari beruházást indít a Masterplast (newtechnology.hu)
A Masterplast Nyrt. leányvállalata, a Masterplast Kft. újabb egészségipari beruházást indít a társaság székhelyén, a Fejér megyei Sárszentmihályon, ahol egészségipari egyéni védőeszközök gyártásába kezd a magyar állam támogatásával – közölte szerdán a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vállalat. A közlemény szerint a beruházás összértéke 2,591 milliár
ápr. 1
4:39
Elkészült az új Rolex gyár, vége a várólistáknak? (Kronometer)
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy jelenleg a legkeresetebb márka talán az egész óraiparban a Casio mellett a Rolex.  Az elmúlt 5 évben a Rolex körüli őrület exponenciálisan növekedett…
ápr. 1
4:45
Jól halad a klímasemlegesség felé vezető úton a BASF (Agrofórum)
A Basf a klímasemlegesség felé vezető úton az eddigieknél is nagyravágyóbb célokat tűz ki maga elé, hiszen 2050-re nettó zéró kibocsátást kíván elérni.
ápr. 1
4:51
Megrendítő vallomás Pataky Attilától: "Úgy tűnik, még dolgom van itt" (ATV)
Az Edda frontemberét próbára tette az élet, de mindig sikerült talpra állnia. Úgy érzi, az „őrzői vigyáztak rá” , mert még feladata van: a dalaival kell gyógyítania.
ápr. 1
4:51
Már jön a feketeleves, lesz, ahol hózáporral - időjárási menetrend hétfőig (Infostart)
Szinte kora nyári nap lesz csütörtökön, mígnem megérkezik a szél és helyenként az eső is. Ezután pedig olyan lehűlés jön, hogy visszakívánhatjuk a téli ruházatot.
ápr. 1
4:51
Gazdag tapasztalataival segíti a VISZ munkáját (Mínuszos)
Tisztújító közgyűlést tartott a Magyarországi Vezető Informatikus Szövetsége (VISZ). Mind az 2019-ben megválasztott elnök, mind az elnökségi tagok mandátuma lejárt, ezért a közgyűlés új elnökségről döntött. A VISZ új elnökségi tagja Gazdag Ferenc it-vezetői pályája 2005-ben indult, amikor kinevezték a Sanofi-Aventis csoport hazai kereskedelmi lányv
ápr. 1
4:57
Elindult a „Divatosan a környezetért” designer vásár! (Glamour)
Kezdetét vette a Fashion Revolution Hungary és a Nemzeti Divat Liga Magyarország Egyesület edukációs programjának támogatására létrejött designer vásár, melyben lokális és fenntartható divatmárkák vesznek részt.
ápr. 1
5:09
Koronavírus - Áttörésről számoltak be a vírusmutánsokkal kapcsolatban (Infostart)
Andrew Redd állítja, aki a járvány első hullámában fertőződött meg, arra hiába "gerjednek" a mutánsok. A jelszó: T-sejt.
ápr. 1
5:09
A von Willebrand-szindróma (WebBeteg)
A von Willebrand-szindróma a leggyakoribb alvadási zavar, a hemofíliához hasonló kóros vérzékenységgel járó állapot: átlagosan 100 lakosra jut egy ilyen megbetegedés.
ápr. 1
5:09
Milyen munkaerőt keresnek leginkább Budapesten? (ProfitLine)
A koronavírus-járvány kitörése óta Budapesten a legtöbben futárnak, takarítónak vagy bolti eladónak jelentkeztek, miközben hirdetői oldalról a legkeresettebb szakma továbbra is a programozás-fejlesztés maradt. Ezzel szemben vidéken a koronavírus második és harmadik hullámában betanított munkásokat és gépkezelőket kerestek leginkább, az álláskeresők
ápr. 1
5:09
A geotermikus energiatermeléssel évi 21.000 tonna CO2 kibocsátás-csökkenés is elérhető a fővárosban (NRGreport)
Együttműködési megállapodást írt alá a FŐTÁV Nonprofit Zrt. és a jelentős nemzetközi geotermikus energiatermelési és projektfejlesztési portfóliót tulajdonló, izlandi gyökerekkel rendelkező Arctic Green Energy (Arctic) vállalat geotermikus távhőtermelő egységek létesítéséről a fővárosban – olvasható a FŐTÁV közleményében.
ápr. 1
5:09
Exatlon Hungary: reménytelen kilátások – a Bajnokokat az ág is húzza (Márkamonitor)
A nemzetközi összecsapások után újból egymás ellen küzdöttek a Bajnokok és Kihívók. A pirosak csapata teljesen a padlóra került a nap végén.   EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Reménytelen kilátások: A Bajnokokat az ág is húzza https://tv2play.hu/exatlon/remenytelen_kilatasok_az_ag_is_huzza_a_bajnokokat   EXATLON HUNGARY – ADÁSBÓL KIMARADT Somheg
ápr. 1
5:09
Pandémia után robbanhat a fluktuáció: lesújtóan hat a járvány a munkavállalók hangulatára (Igényesférfi.hu)
Ki lehet sikeres vezető a COVID-érában és milyen soft skillek elengedhetetlenek a széthulló csapatok összetartásához és a fluktuáció megállításához?
ápr. 1
5:09
Kilőttek az árak: a vártnál kisebb lehet az amerikai vetésterület (Agrofórum)
Alapos felpattanásokat hozott a szerdai kereskedés az agrárpiacokon. Chicagóban a búza kurzusa 2,9 százalékkal, a kukoricáé 4,7 százalékkal, a szójababé pedig 5,1 százalékkal lőtt ki. Árnyalja az összképet, hogy a repce 3,9 százalékot vesztett értékéből. Európában is drágult mind a négy fontos agrártermék. Párizsban a malmi búza 2,7 százalékkal, a
ápr. 1
5:09
Demi Rose és Vass Zita már megint elfelejtett melltartót felvenni (Promotions)
A két lány biztosan mindenki igényét ki fogja elégíteni. Vajon melyikük tud jobban elcsábítani?
ápr. 1
5:09
Hol lehet most kedvező személyi kölcsönt felvenni? (Bank360 blog)
2021 januárjában búcsút inthettünk a fogyasztási hitelekre kiszabott THM-plafonnak és visszatértek a piaci kamatok a személyi kölcsönöknél is. Van most olyan ajánlat, ami megközelíti ezt az olcsóságot? Mekkora jövedelemre van szükség, ha kedvező hitelkonstrukciót szeretnénk?
ápr. 1
5:15
Hogyan védjük a tetőn elhelyezett napelem rendszereket a tűzveszélytől? (Tiszta Jövő)
A holland kutatóintézet, a TNO útmutatásokat tett közzé a tetőn elhelyezett napelemek tűzvédelmi kockázatainak csökkentése érdekében. A tanulmány egy sor 2018 és 2020 között Hollandiában előfordult tűzesetet követően született, amelyeknél sikerült azonosítani a tűz okát.
ápr. 1
5:27
Ha már nem szedhet parkolási díjat, Szentendre másként csap le - lista (Infostart)
Szentendrén hétvégenként tarthatatlanná válik a helyzet a tömegével érkező és szabálytalanul parkoló turisták miatt, ezért a város április 9-től kerékbilincset rak a renitens sofőrök autóira. Pilis Dániel alpolgármester a húsvéti hosszú hétvége előtt arra kéri a kilátogatókat, hogy tartsák be a járványvédelmi szabályokat, mert az önkormányzatnak mo
ápr. 1
5:39
Ujhelyi: Amit a Fidesz művel, több mint hazugság (ATV)
„A nyugati vakcinák hiánya miatt 20 ezer magyar ember veszítette el az életét” – vélekedett Lázár János a Rádió 7-nek nyilatkozva. A korábbi miniszter hozzátette: a keleti vakcinák viszont 600 ezer honfitársunk életét óvta meg. A szocialista Ujhelyi István szerint Lázár kijelentése felelőtlenség, és nem igaz. A hivatalos adatok szerint eddig nagyjá
ápr. 1
5:39
Nagyobb autó kisebb fogyasztással? Ilyen is van: VW ID.4 teszt (Autónavigátor)
Csöppet mosolyogtam kedden délután, amikor postaládámban landolt a Volkswagen közleménye, mely szerint március 26-án adták át Németországban az ügyfeleknek az

Keresés