2021. április 9. péntek

ápr. 9
20:09
Egy tanulmány szerint semmit nem ér az online oktatás (Portfolio)
Súlyos tanulási hiányosságokhoz vezettek tavaly a koronavírus-járvány miatti iskolabezárások, az alsó tagozatos diákok jóformán semmilyen haladást nem értek el az az otthoni tanulással, az alacsony műveltségű családokban különösen markáns a tanulási veszteség - állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói az amerikai tudományos akadémia folyóiratába
ápr. 9
20:09
A PDSZ a középiskolai nyitásról: fontos lépés, de nem elég (ATV)
Nem lesznek szóbeli érettségik, a középiskolákban pedig nem április 19-én, hanem május 10-én indul a tantermi oktatás – jelentette be Orbán Viktor az állami rádióban. A pedagógus szakszervezetek üdvözlik a döntést, ugyanakkor azt tartanák helyesnek, ha a teljes intézményrendszer nyitását elhalasztanák. Több ellenzéki párt is ezt javasolja. Az ATV H
ápr. 9
20:09
Hoppá! Adrien Brody nem akárhogy tér vissza a filmvászonra (Femcafe)
Stephen King regényéből készítenek misztikus szériát, melynek főszereplője lesz az Oscar-díjas amerikai színész.
ápr. 9
20:15
Európában már több mint egymillión haltak meg a koronavírus miatt (ATV)
Péntekre meghaladta az egymilliót Európában a koronavírus-járvány halottainak száma - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai hivatala.
ápr. 9
20:15
13 dolog, amit kevesen tudtak Fülöp herceg és Erzsébet királynő házasságáról (Joy)
Kevesen mondhatják el magukról, hogy tiniként ismerkedtek meg, és több, mint 70 évet töltöttek el szerelmükkel, de Erzsébet királynő és Fülöp herceg közéjük tartoztak.
ápr. 9
20:21
Erősödött a forint estére (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon pénteken.
ápr. 9
20:27
Újabb szigorítások jöhetnek Oroszországban (Portfolio)
Újabb járványügyi intézkedések bevezetését sürgette a májusi ünnepek előtt Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök egy, a Covid-19 elleni vakcinagyártásról tartott pénteki moszkvai tanácskozáson.
ápr. 9
20:27
Nyomós érv: ez tartja vissza a magyarokat attól, hogy elektromos autót vegyenek (Pénzcentrum)
Az elektromos meghajtású járművekkel 77%-kal csökkenthető a CO2 kibocsátás, így összesen 5,1 millió tonna CO2 kibocsátás csökkenést sikerült elérni a nyilvános töltőhálózaton vételezett elektromos töltéseknek köszönhetően. Fontos kiemelni, hogy az otthon töltött elektromos autók nagy része éjszaka vagy napenergiával kerül feltöltésre, így az elektr
ápr. 9
20:27
Devizapiac: így zárta a hetet a forint (ATV)
Erősödött a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon pénteken.
ápr. 9
20:27
95 éves korában derült ki, hogy egy náci koncentrációs táborban dolgozott – Ez lett a sorsa (Femcafe)
Friedrich Karl Berger beismerte, hogy korábban a neuengammei náci koncentrációs táborhálózat őreként szolgált.
ápr. 9
20:27
Eurojackpot: gigászi 17 milliárd forint volt a tét ezen a héten - íme a nyerőszámok (Promotions)
Ezen a héten is kihúzták az Eurojackpot számait. Mutatjuk, hogy elvitték-e a giganyereményt.
ápr. 9
20:33
L. Simon László múzeumi miniszteri biztos lesz (Infostart)
A Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztosnak nevezi ki L. Simon Lászlót Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
ápr. 9
20:33
Geszler Dorottya 50 évesen is bombaformában - bikiniben mutatta meg tökéletes alakját (Femcafe)
Évtizedeket tagadhat le.
ápr. 9
20:33
Így reagálunk azokra, aki függetlenek maradnak (Hamu és Gyémánt)
Egy matematikai modell segítségével vizsgálták a társadalmi megosztottságot. Tanulság? Mindenki utálja azokat, akik egyik szekértáborhoz se állnak be, ugyanannyira, mint az ellentétes oldalon levőket. Az emberi faj hajlamos a polarizációra és arra, hogy oldalakat válasszon és mi vs. ők mentalitással szemlélje a világot, ezzel valószínűleg n
ápr. 9
20:35
Ingyenes streamkoncertet ad a magyarok kedvenc zenekara (Femcafe)
Rendhagyó módon, egy nagyzenekaros élő stream koncerten mutatják be az új dalukat.
ápr. 9
20:39
Úgy zsákolják a részvényeket, hogy az már fáj (Portfolio)
Az elmúlt öt hónapban több pénz ment részvényalapokba, mint előtte 12 év alatt összesen – idézi a Bank of America friss felmérését a CNBC. Egyre többen várják a korrekciót a piacon, de a végén mindig csalódniuk kell, megállíthatatlanul törnek előre az indexek.
ápr. 9
20:45
Koronavírus - A járványügyi szabályok megsértéséért büntették a miniszterelnököt Norvégiában (Infostart)
Hétszázezer forintnak megfelelő pénzbüntetést kapott Erna Solberg norvég miniszterelnök a koronavírus-járvány miatti korlátozó szabályok megsértése miatt - közölte pénteken a norvég rendőrség.
ápr. 9
20:45
Óriási felfedezés: Megtalálták az elveszett egyiptomi aranyvárost (Femcafe)
Ez a területen valaha talált legnagyobb ókori város.
ápr. 9
21:03
4 dolog, ami merevedési zavart okozhat (WebBeteg)
A szexualitás összetett folyamat. Az egészséges ember nemi élete normális életfunkció. Egészséges életmóddal, táplálkozással, rendszeres sportolással és mozgással kedvezően befolyásoljuk mind testi, mind lelki egészségünket, ezzel pedig szexuális életünket, mivel a szexuális működést testi, valamint pszichés tényezők befolyásolják.
ápr. 9
21:03
A CIG menedzsmentje nem javasolja az osztalék fizetését (ProfitLine)
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága nem javasolja osztalék kifizetését a 2020-as üzleti év után - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzé tett közgyűlési dokumentumokban.
ápr. 9
21:03
Amerikában is erősödik a járvány (Portfolio)
Ötvennégy napja nem regisztráltak annyi új koronavírus-fertőzöttet az Egyesült Államokban egy nap alatt, mint az elmúlt 24 órában.
ápr. 9
21:03
Csőd szélén vannak a kórházi beszállítók, több tízezer család megélhetése van veszélyben (ATV)
A tavalyi adósságrendezést követően a kórházak 2 hónap alatt 6 havi adósságot halmoztak fel, csak januárban 11 milliárdot. Emiatt nem fizetik ki a kórházi beszállítókat, ezzel pedig több tízezer család megélhetését veszélyeztetik.
ápr. 9
21:03
Szijjártó: Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában (SzMo)
A külügyminiszter szerint Magyarország is érdekelt abban, hogy szomszédai sikeresek legyenek a koronavírus elleni küzdelemben.
ápr. 9
21:09
Dárdai Pál is megszólalt Petry Zsolt ügyében (Infostart)
Dárdai Pál vezetőedző a Hertha csütörtöki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kifejtette álláspontját a politikai véleménye miatt menesztett kapusedző, Petry Zsolt ügyében.
ápr. 9
21:09
Bepöccentek a nagyhatalmak, közösen védenék meg Ukrajnát az oroszoktól (Portfolio)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter, valamint francia és német kollégája, Jean-Yves Le Drian és Heiko Maas pénteken felszólította Oroszországot, hogy hagyjon fel csapatai ukrán határra vezénylésével és támogatásáról biztosította Kijevet a Moszkvával való szembenállásában - közölte az amerikai külügyminisztérium.
ápr. 9
21:09
Kovács Zoltán az al-Dzsazíra műsorában mondta el, miért enyhít a kormány a magas halálozási adatok mellett (ATV)
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az al-Dzsazíra hírcsatorna UpFront című műsorában nyilatkozott. Szó esett a nyitásról, a kórházakban való forgatásokról és az illiberális demokrácia fogalmáról is.
ápr. 9
21:09
Wow! Nem fogod elhinni, hányszor mondja ki ezt a szót Owen Wilson a filmjeiben (Promotions)
A matematika csodálatos hatalmát bevetve kiszámolták, körülbelül hányszor mondta ki a színész a „wow” szócskát a filmjeiben.
ápr. 9
21:27
Megint levelet írtak a tanárok Orbán Viktornak: nem szabad kinyitni az iskolákat, bérkompenzáció kell a szülőknek (Portfolio)
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) eredményként értékeli a középiskolák megnyitásának elhalasztását, ám továbbra is követelik valamennyi köznevelési intézmény zárva tartását és a digitális munkarend fenntartását, valamint annak bevezetését az óvodákban is – olvasható a szervezet nyílt levelében Orbán Viktor miniszterelnöknek.
ápr. 9
21:27
Karácsony Gergely, Hollik István és Donáth Anna is kiakadt a Facebookra (SzMo)
A közösségi oldal új közellenségként terelte egy oldalra a jobb- és baloldali politikusokat.
ápr. 9
21:39
Így próbálja menteni az idegenforgalmat a pozsonyi kormány (Infostart)
A szlovák kormány a tavalyi 100 millió eurós támogatás után újabb 120 millió eurót hagyott jóvá az idegenforgalom támogatására. A kompenzációt már régóta hiányolták a szlovákiai önkormányzatok és az idegenforgalmi szövetségek.
ápr. 9
21:39
Tanulmány készült az online oktatás hatékonyságáról – Az eredmény elszomorító (Femcafe)
A gyerekek keveset vagy semmit nem tanultak az iskolák bezárása idején.
ápr. 9
21:41
Elkészült a lista: ide utazhatunk idén nyáron a koronavírus ellenére (Femcafe)
A beutazókat fogadó országok sora valószínűleg még bővülni fog júniusig, de azok számára, akik mindenképpen elvágynak már hazánkból, ez a három hely is ideális választás lehet.
ápr. 9
21:45
Amíg nincsenek előadások, a pécsi színház ételt szállít (ATV)
A járvány miatt zárva tartó Pécsi Nemzeti Színház munkatársai idős embereknek szállítanak ételt. Naponta több mint negyven címre viszik ki a meleg ebédet. A segítséget a színház vezetése ajánlotta fel, amit az önkormányzat el is fogadott.
ápr. 9
21:45
Ezek voltak a legendás DMX legnagyobb slágerei (Promotions)
Elképesztő zenéket köszönhetünk DMX-nek.
ápr. 9
21:57
Olaszországban az oltakozók egyhatoda soron kívül oltatta be magát, Szardíniát ismét lezárták (HírTV)
Mario Draghi miniszterelnök elítélte azokat, akik soron kívül oltakoznak.
ápr. 9
22:03
Bemutatjuk a Föld talán legszégyenlősebb állatát (Infostart)
Egy kameracsapda-rendszer elképesztő mennyiségű új ismerettel látta el az állatvilág kutatóit.
ápr. 9
22:03
Helyreállt a gyógyszerellátás Horvátországban (ProfitLine)
Valamelyest helyreállt a gyógyszerellátás Horvátországban, miután a horvát állam egymilliárd kuna (47 milliárd forint) értékben kifizette a kórházak és gyógyszertárak gyógyszer-nagykereskedők felé fennálló adósságának egy részét - írta a Jutarnji List című horvát napilap pénteken.
ápr. 9
22:03
L. Simon László új feladatot kap (ATV)
A Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztosnak nevezi ki L. Simon Lászlót Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
ápr. 9
22:09
A vetélés okai, hajlamosító tényezői (WebBeteg)
Az esetek döntő többségében nem derül ki, mi is volt egy vetélés pontos oka. Különösen igaz ez a korai terhességben bekövetkező első vetélés esetén. Ilyenkor kivizsgálás nem szükséges, a korai vetélések gyakorisága miatt.
ápr. 9
22:09
300 szervezet vesz részt az ország megtisztításában (Tiszta Jövő)
Összesen mintegy 2,4 milliárd forint támogatással teheti tisztábbá az ország egy-egy szegletét, előzheti meg a további illegális hulladéklerakást a Tisztítsuk meg az országot! pályázat eddigi 285 nyertese - jelentette be Schanda Tamás.
ápr. 9
22:09
Így gyászolja Nagy-Britannia a 99 évesen elhunyt Fülöp herceget (Promotions)
A windsori kastély bejáratánál virágokat helyeztek el a gyászoló emberek, miután bejelentették, hogy 99 évesen elhunyt a királyi család egyik legfontosabb tagja, Fülöp herceg.
ápr. 9
22:21
Rekordmagas volt a permafroszt hőmérséklete tavaly a svájci Alpokban (Tiszta Jövő)
Az elmúlt 20 évben 2019 szeptembere és 2020 október között volt a legmagasabb a permafroszt hőmérséklete a svájci Alpokban - közölte csütörtökön a svájci permafroszt megfigyelő hálózat (PERMOS).
ápr. 9
22:27
Ezzel a csodajárművel bárki eljuthat a világűrig – ha van 75 millió forintja (Promotions)
Sir Richard Branson tükörszerű karosszériával mutatta be azt az űrhajót, amely Virgin Galactic társaságának utasait Föld körüli pályára viszi.
ápr. 9
22:33
Mindig is tudni akarta, mi a különbség vírus és baktérium között? (Infostart)
Animációs kisfilmet készített a Semmelweis Egyetem a vírusok és baktériumok közötti legfontosabb különbségekről.
ápr. 9
22:33
Így reagált Harry és Meghan Fülöp herceg halálhírére – Rendeződik végre a családi viszály? (Femcafe)
Harry herceg utoljára egy évvel ezelőtt találkozott a nagyapjával. A szomorú esemény miatt vajon hazatér végre a tékozló fiú, hogy rendezze a családi drámát?
ápr. 9
22:33
Rohamléptekkel nő a napelemek száma az Egyesült Királyságban (Tiszta Jövő)
Az Egyesült Királyságban sem tétlenkedtek tavaly, és jelentősen megszaporodott a kisebb-nagyobb napelemrendszerek száma és beépített teljesítménye.
ápr. 9
22:39
Különleges nők a Cápák között stúdiójában: erre adott 20 milliót Tomán Szabina és Balogh Péter (Pénzcentrum)
Az RTL Klub Cápák között című üzleti showműsor hetedik részében a nőké volt a főszerep: bebizonyították, hogy a babakocsi vagy éppen a táska biznisz mindenkinek jó befektetést jelenthet.
ápr. 9
23:03
A Facebook kevesebb politikai tartalmat jelenít meg a felhasználóknak (ProfitLine)
A Facebook úgy döntött, hogy kevesebb politikai tartalmat fog megjeleníteni a felhasználóknak - írta a főpolgármester pénteken a közösségi oldalán.
ápr. 9
23:51
Itt van a tavaszi allergiaszezon - Ezek a növények okozhatnak most gondot (Femcafe)
Az enyhe idő beköszöntével párhuzamosan, a mogyoró, a nyír, a kőris, az éger és a tölgy virágzásával az első tavaszi hónapokban elkezdődik a hivatalos pollenszezon, ám az allergiás tünetek időszakában nem javasolt bőrpróbát végeztetni - szögezi le a Semmelweis Egyetem.

2021. április 10. szombat

ápr. 10
0:03
„Nyugodjék békében!” – A tévéképernyőn Fülöpöt alakító színész is megemlékezett az elhunyt hercegről (Blikk)
Tobias Menzies is megemlékezett a ma elhunyt Fülöp hercegről, ő játszotta ugyanis a Netflix sikersorozatában, A korona harmadik és negyedik évadában a herceget.

Keresés