A francia egészségügyi főhatóság szerint a koronavírus ellen beoltottak a zárt magánhelyeken elhagyhatják a maszk viselését, de a közösségi terekben nekik is hordaniuk kell továbbra is – adta hírül az MTI.
Egy házaspár nem mindennapi jelenetnek lehetett szemtanúja Amerikában, ugyanis a Tennessee államban található Nagy Füstös Hegységben (Great Smoky Mountains) a természet lágy ölén, a házuk teraszán egy fekete medve ült…
A testmozgás, a természet, főleg az erdő szeretetére tanította gyermekét, majd unokáit is a 76 éves korában hosszú, súlyos betegség után a múlt hét szombaton elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója.
Nagy volt a felháborodás Telkiben, az Áfonya utca környékén lakók körében, amikor még 2017-ben azzal szembesültek, hogy az egyik lakos elkerítette magának a közterület egy részét és ott napkollektort emelt. Jelezték is a történteket az önkormányzatnak.
Ezen a héten csupa olyan receptet mutatunk neked, amit nem csak otthoni fogyasztásara, hanem akár meglepetésként is elkészíthetsz. Madarász Kinga – vegán életmód és táplálkozási tanácsadó csupa olyan finom receptet állított össze a hétre, aminek anyukád biztosan nagyon fog örülni. Íme az első variácó!
Fordult a kocka! Hawaiin híresebb lett Vujity Tvrtko fia, Vujity-Zsolnay Barnabás, mint az édesapja. A fiatalember a hét végén Guinness-rekorder lett, 39 órán és 36 percen keresztül játszott a World of Warcraft nevű számítógépes játékkal. A célja a világraszóló akcióval a jótékonykodás, gyermekkórházak segítése volt.
Heti horoszkópunk a 2021. április 26. - május 2. időszakra vonatkozóan megmutatja , hogy a csillagok állása alapján mi vár Rád a pénzügyeidben és az élet más területén.
Magyarországon egyre gyorsabban fejlődik a napelemes piac, részben az állami támogatásoknak köszönhetően. Az egyre több rendszer ugyanakkor jelentősen megterheli az elavult elektromos hálózatot, emiatt érezték szükségesnek a telepíthető inverterek szabályzását.
„A Covid-járvány miatt jelentősen lecsökkent a váradások száma. Sokan félnek és nem mernek elmenni a véradásra. Amúgy a Covid vérrel nem terjed” – mondta Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűs humorista, a Vér Nagykövete a Spirit FM Viccen kívül című műsorába. A humorista arról is beszélt, hogy miben zseni Kőhalmi és mi a titka Bödőcsnek, és mi az, amiben
A kínai technológiai óriás és a Geely közös vállalatának első, három év múlva érkező elektromos autója leginkább egy robotra fog emlékeztetni a cég vezetője szerint.
A Kárpát-medence időjárását kedd estig a tőlünk délnyugatra lévő légörvény alakítja, de inkább csak érintőlegesen súrol minket a frontális felhőzet dél felől.
A Pepperl+Fuchs az SR sorozat bevezetésével az Ex-berendezések beszállítójaként erősítette meg pozícióját. Az új rozsdamentes acél burkolat sorozat a folyamat-automatizálási szakemberek körében már jól ismert, üvegszállal erősített műanyagból készült GR sorozatot egészíti ki. Az új sorozat az Ex e (fokozott biztonság) típusú, nagyon rugalmas és köl
A 85. versenynapon a Bajnokok hihetetlen küzdelemben 6:1-ről fordítottak, így ők élvezhetik tovább a Villa kényelmét EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Döbbeneteset fordítottak a Bajnokok, mély gödörben a Kihívók https://tv2play.hu/exatlon/dobbeneteset_forditottak_a_bajnokok_mely_godorben_a_kihivok EXATLON HUNGARY – KIMARADT RÉSZLETEK Záporozt
Bepanaszolta az Apple-t a német média-, és reklámipar több vezető érdekképviselete a szövetségi versenyhivatalnál (Bundeskartellamt) egy újítás miatt, amellyel szerintük az amerikai informatikai óriáscég visszaél piaci erejével és megsérti a tisztességes verseny szabályait. A többi között a német lapkiadók szövetsége (VDZ), a német reklámipari szöv
Tavaly az elmúlt tíz év átlagának majdnem háromszorosára nőtt a home office keretében dolgozók aránya hazánkban. 2020 májusában közel 760 ezer fő, a foglalkoztatottak 17 százaléka dolgozott otthonról – derül ki a KSH legújabb felméréséből. Az otthoni munkavégzés szabályai azonban továbbra sem egységesek. Ez a szakemberek szerint – mivel a home offi
A labdarúgó Szuperliga üstökösszerű felívelése és hirtelen halála bő egy hét alatt játszódott le a futballrajongók szeme láttára. Az ismert tényeket fölöslegesen nem ismétlem meg, csak néhány apróságot hoznék itt szóba, mert sem az óriásklubok, sem az UEFA nem bontotta ki az igazság minden részletét. A Bajnokok Ligája 2024-re tervezett reformja é
A Magyar Nemzeti Bank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása, vagyis őrködni az infláció felett, és ha kell beavatkozni. Az áremelkedések szintje egy ideje kritikus szinten van, ám vélhetőleg a keddi kamatdöntő ülésen sem fog a jegybank beavatkozni, jelenleg a gazdaság dinamizálását ugyanis sokkal előrevalóbbnak tartják, mint az ár
Nem változott a tendencia, továbbra sem küldik a gyerekeket iskolába azok a szülők, akik tartanak a járványtól. Az iskolák alsó tagozatán egy hete kezdődött a jelenléti oktatás, és egy hete járhatnak a kisebbek az óvodákba. A PDSZ szerint vannak olyan iskolák, ahol a gyerekeket és a szülőket az osztályismétlés kilátásba helyezésével – ahogy fogalma
“Az AstraZeneca sajnálja az Európai Bizottság döntését, hogy jogi lépéseket tesz a COVID-19 vakcina szállítása kapcsán. Egy példátlan év tudományos felfedezései, igen összetett tárgyalások és gyártási kihívások után vállalatunk az előrejelzésünknek megfelelően április végéig közel 50 millió adag vakcinát fog szállítani az európai országokba” – olva
Magyar hardverrel és szoftverrel készíti majd a fotókat az üstökösvadász űrszonda, a Comet Interceptor (üstökös elfogó) – közölte CSFK Csillagászati Intézete. A CSFK Csillagászati Intézete már a kezdetektől fogva közreműködik az Európai Űrügynökség (ESA) Comet Interceptor nevű űrszonda programjában. A konkrét célpont nélküli küldetés 2029-ben start
Az Audi Hungaria tavaly óta klímasemlegesen végzi tevékenységét. A vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettségében szolgáltatópartnerei is szerepet vállalnak. Ennek kitűnő példája, hogy a vállalat partnerei egyre több elektromos autót használnák a gyárterületen történő munkavégzésük során. Az Audi Hungaria egyik legnagyobb szolgáltatója, a Pat
A H. Moser & Cie-re nyugodtan mondhatjuk, hogy a svájci óraipar fenegyereke, számtalan szemszögből. Humoros, egyedi, kiállnak a jótékonysági témák mellett és szembeszállnak a 60%-os Swiss Made minimum értékkel. Minden…
Széleskörű összefogással próbálják megtisztítani az illegális hulladéklerakóktól Hajdúhadház területét. Eddig is próbálkoztak, de most több szervezetet bevonva, valamint a lakosság segítségét kérve szedték a szemetet. Az ATV Híradójának riportja.
Semmi meglepő nincs a világ teatermelő országainak toplistájának élén. Kína a legnagyobb teatermesztő ország a Földön, India a második, a harmadik helyet pedig Kenya szerezte meg a rangsorban. Egy év alatt 2,78 millió tonna teát termesztettek Kínában, amely első ebben a rangsorban a világon. Messze az élen állnak, csaknem kétszer akkora a termésük,
Kedd reggel Heller Ágnes gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy szabadságunk nem csak boldogsággal, de felelősséggel is jár. A felelősség a miénk Hamu és GyémántA nap idézete Heller Ágnestől 1929. május 12-én született Budapesten. A második világháború alatt számos családtagját és barátját elveszítette, saját megmenek
A vendéglátó szektorban piaci becslések alapján fele annyian dolgoznak most, mint a járvány előtt. Ezzel szemben a belföldi kereslet várhatóan gyorsan berobban. Az eredmény az ágazati bérek lendületes emelkedése lehet. Az unióban Magyarország az élen jár a társadalom átoltása terén. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy milyen pozitív munkaerőpiaci, h
A hátfájás előbb-utóbb mindenkit utolér. Van, amikor hosszú távon is velünk marad, így muszáj hatékony megoldást találni rá. Az egyéb tünetekkel párosuló hátfájás kezelésében mindig kérje ki orvosa tanácsát, de ebben az esetben is kiváló terápiás kiegészítő a masszázsmedence és a megfelelő befúvó. A Moto-Massage Dx jet kiválóan alkalmazható szinte
Megszólal az az édesanya, akinek a panasza nyomán az Alkotmánybíróság kimondta, módosítani kell a nevelési törvényt, amely hatéves kortól kötelezővé tette az iskolába járást, és nem rendelkezett azokról a gyerekekről, akik eddig két évvel hosszabb ideig járhattak óvodába speciális helyzetük miatt.
Két hónap híján öt évvel a EU-kilépésről döntött brit népszavazás után kedden befejezett ténnyé válhat, hogy újfajta kétoldalú megállapodáson alapulhatnak az EU-brit kapcsolatok .Az EP ratifikációval teljessé válik a Brexit.
Egy jó, a vállalkozásának leginkább megfelelő raktár program használata segítheti a raktáros kollégák munkáját, ami a koronavírus miatt kialakuló munkaerőhiány miatt nem elhanyagolható tényező. De melyek azok a szempontok, amelyeket figyelembe kell vennie a raktárkezelő szoftver kiválasztása során? Most kiderül!
Mit „tanult” a hazai egészségügy, a gyógyszeripar, a magán egészségügyi szolgáltatók a járványból? És ebből mi marad velünk – valószínűleg – hosszabb távon is? Erre kereste a Pénzcentrum a választ az iparág prominensei segítségével.
Csisztu Zsuzsa volt a Spirit FM Viccen kívül című műsorának a vendége, ahol arról beszélgettek, hogy miként lehetne az oltásra jelentkezett emberek számát jelentősen megnövelni.