Idén már harmadik alkalommal hirdeti meg az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures StartupHer programját, amelynek célja a női vállalkozók, startupperek támogatása. A kampány során a jelentkező női vállalkozókat szakértői csapat és neves mentorok segítik majd ötletük kidolgozásában és fejlesztésében. A legjobbak idén is 15 millió forintos inkubációs bef
Több hónapos munka után, szakértők, ügyvédek, a Biztonságos Terek Alapítvány, a Színházi Dolgozók Vígszínházi Alapszervezete és az intézmény Művészeti Tanácsa bevonásával elkészült a Vígszínház Etikai Kódexe és Eljárási Rendje. A színház célja, hogy olyan munkahelyi környezetet biztosítson munkavállalói és szerződéses partnerei számára, amely bizto
A katolikus egyházfő részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.
A vállalat a bérezés terén nem tesz különbséget munkatársai között az alapján, hogy ki milyen nemű, sőt, ezen a téren példát mutat mások számára is: a korábbi vállalása szerint közzéteszi a nemek szerinti béradatokat a legnagyobb létszámot kitevő munkakörök vonatkozásában.
A korlátozások csütörtöki bejelentése óta a kereskedelemi láncoktól érkeztek be igények többletmegrendelésre, de ezek mennyisége nem hasonlítható az egy évvel ezelőttihez – mondta Barta Attila, a szegedi Florin Zrt. cégvezetője.
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-ei záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.
A következő két hétben 10 ezer körül alakulhat a napi új fertőzöttek száma Magyarországon – mondta az InfoRádiónak Rusvai Miklós. A víruskutató szerint azonban a hivatalos adatok csak a pozitív esetek alig 10 százalékát mutatják, így valójában akár napi több mint 100 ezer új beteg is lehet a következő időszakban.
Korábban az autizmust önálló betegségként kezelték, napjainkban azonban egyre jobban értjük, hogy ez egy szerteágazó agyfejlődési eltérés következtében kialakult eltérő viselkedésforma. Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrum szakemberei szerint ezért is helyesebb a betegségre az „autizmus spektrum zavar” (ASD) kifejezést használni. Itt a spektrumon
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel.
Az MSZP politikusa szerint nincs mit ünnepelni, mert Magyarországon nem valósult meg az esélyegyenlőség, a nők ugyanazon munkáért nem kapnak ugyanakkora fizetést, mint a férfiak.
Ferenc pápa Magyarországra látogat és részt vesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szeptember 12-i záró szentmiséjén - közölte Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn az MTI-vel. Ferenc pápa Magyarországra
A japán vállalatok továbbra is fontos szerepet játszanak a magyar gazdaság további növekedésében, és amikor európai piaci terjeszkedésben gondolkodnak, akkor az elsők között tekintenek Magyarországra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután hétfőn Tokióban tárgyalt Kótaró Nogami japán agrárminiszterrel és több vállala
Magyarország már jóval az uniós átlag fölött van lakosságarányosan az oltások beadásában, megelőztük Németországot és Ausztriát is, mondta a miniszterelnök. Videóval!
Ferenc pápa bejelentette a döntését, miszerint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjére Budapestre jön - olvasható a Magyar Katolikus Egyház hétfői közleményében.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyik vezetője arra kérte az európai uniós tagországokat, hogy tartózkodjanak az orosz fejlesztésű Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyag engedélyeztetésétől, amíg az ügynökség nem vizsgálta meg biztonságosságát és hatékonyságát. Christa Wirthumer-Hoche, az EMA igazgatóbizottságának vezetője az ORF osztrák közs
Orbán Viktor a Vakcinainfó Extra ötödik részében külön köszönetet mondott azon nőknek, akik dolgoznak a vírus legyőzésén, köztük elsősorban Müller Cecíliának.
Tovább bővült az elmúlt egy évben a női felsővezetők száma a Schneider Electric hazai érdekeltségeinél, a budapesti központban például már a menedzsment negyedét adják a hölgyek. A vállalat ismét szerepel a Bloomberg Nemi Egyenlőségi Indexében (Gender Equality Index – GEI) és globális szinten 2025-re 30 százalékra bővítené a nők arányát a felsőveze
A világ ősi trópusi esőerdőinek közel kétharmadát pusztította el vagy tette tönkre az emberiség - számolt be róla az MTI a Rainforest Foundation Norway nevű szervezet kutatása alapján.
Az elmúlt napokban újra vészesen közelítette történelmi mélypontját a forint az euróval szemben, belátható távolságba került a 370-es árfolyam. Most nem elsősorban magyar tényezők miatt van nyomás az árfolyamon, az egyre romló járványhelyzet és a globális piaci folyamatok mozgatják a magyar devizát a többi régiós fizetőeszközhöz hasonlóan. A tavaly
Ők sem így tervezték, mégis úgy tűnik, örökre elválnak útjaik Fekete Dávidnak és feleségének. Nem csupán a félrelépések, de az anyagi károk, kétes üzletek is ellehetetlenítik, hogy újra egymásra találhassanak.
A mai Popfilterben annyi a felemelő és megszívlelendő gondolat szépségről, önelfogadásról és az öregedéshez való viszonyunkról, hogy legszívesebben receptre írnánk fel mindenkinek az adást!
Több tartalommal is jelentkezik nőnap alkalmából a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.: podcast és ismeretterjesztő cikksorozat is foglalkozik a nők művészetben betöltött szerepével. Az Ilyet én is tudok?! podcast és a #Kortárs+Tudás ismeretterjesztő cikksorozat következő részeiben a nők művészetben betöltött szerepét járjá
Másfél évtized után távozik az OTP Fáy András Alapítvány ügyvezetői pozíciójából Dr. Schrankó Péter. Az új ügyvezető kiválasztásáig az OTP Bank marketing és kommunikációs vezetője látja el a feladatokat.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt Magyarország Kormánya újabb intézkedéseket vezet be március 8-ától, hétfőtől. Ezt figyelembe véve a BKK megkezdte a felkészülést a tanszüneti menetrend bevezetésére, amelyre várhatóan
Az egymilliomodik vakcina beadása után a kormányfő azt mondta, reményei szerint az oltás gyorsabban és a hatékonyabban folytatódik, mint a legtöbb európai uniós ország.
A home office alkalmazása is segíti a járvány megfékezését, ezért arra kérjük a cégeket, hogy tegyék lehetővé munkatársaik számára az otthoni munkavégzést - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.
David Tepper, az Appaloosa Management alapítójának piaci kommentárjai jellemzően képesek megmozgatni a piacokat, a befektető pedig most azt állítja, hogy nagyon nehéz pesszimistának lenni a részvényekre, és szerinte a kötvénypiaci eladási hullámnak – amely hozamemelkedéshez és egyben általános részvénypiaci hangulatromláshoz vezetett - valószínűleg
Mindenkinek magának kell eldönteni, melyik oltást kéri. Kinek-kinek az alapbetegsége az, ami meghatározza, mivel lehet oltani, a háziorvos fogja ezt meghatározni - vélte a DK-s politikus. Vadai Ágnes szerint a kormánynak világosan kellene beszélnie arról, hogy a különböző oltásokkal milyen lehetőségei vannak a polgároknak.
Olyan hölgyek következnek, akik ha kell, traktort vezetnek, fát vágnak vagy éppen megülnek egy marhát. Ezzel a videós válogatással üzenjük, hogy ideje leszámolni az előítéletekkel. Küldjétek el ti is saját videóitokat, képeiteket magatokról vagy azokról, akikre büszkék vagytok!
Az Operettszínház sármos színésze, aki jelenleg a Barátok köztben is estéről estére szórakoztatja a nézőket, a színészkedés mellett kiadta első videoklipjét.