Kéthavi távoktatás után megnyíltak hétfőn az általános és a középiskolák Angliában. Ezzel egy időben életbe lépett az a kormányrendelet, amelynek értelmében az Angliában élőknek írásban indokolniuk kell utazásuk célját, ha külföldre akarnak utazni.
Az Atlanti-óceán két oldalán ritkán előz meg olyan mértékű felfokozott érdeklődés egy interjút, mint az Meghan Markle és Harry herceg esetében történt. Sussex hercege és hercegnője 2020 márciusában mondtak le királyi feladataikról, és jelenleg Kaliforniában élnek. Harry és Meghan távozását a királyi családból egy év után kellett volna felülvizsgáln
Ez az első két hónap mérlege. Ha csak a februári deficitet nézzük, az 738,5 milliárd forintos - második havi hiány még nem volt ilyen nagy, amióta elérhető a vonatkozó adat.
Szerdától a 95-ös oktánszámú üzemanyag és a gázolaj literenkénti bruttó átlagára is 6-6 forinttal megy feljebb. Utoljára hat és fél évvel ezelőtt, 2014 augusztusában kellett az autósoknak ennyire mélyen a zsebükbe nyúlniuk.
Hétfő délelőtt is szokásos sajtótájékoztatóval jelentkezik az operatív törzs, amelyen bejelentik a hazai járványhelyzettel kapcsolatos legújabb fejleményeket.
Kéthavi távoktatás után megnyíltak hétfőn az általános és a középiskolák Angliában. Ezzel egy időben életbe lépett az a kormányrendelet, amelynek értelmében az Angliában élőknek írásban indokolniuk kell utazásuk célját, ha külföldre akarnak utazni.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy évvel ezelőtt, 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
A Racing Point F1 Team (amely ugyebár a Force India jogutódja) a 2021-es szezontól kezdve az Aston Martin gyári alakulataként folytatja a Formula–1-es szereplését. Ez eddig két versenyautót jelent a rajtrácson, de ennél éppen kétszer több BRG (British racing green) színű autó kap szerepet a hétvégéken.
A Vodafone Magyarország kezdeményezésére, a Lenovo Magyarország és a BOOKR Kids társalapításával elindul a Women in Technology Hungary Egyesület, amely a technológia területén tevékenykedő nőket kívánja összefogni. A szolgáltató az egyesület megalapításával egy olyan közös tudásmegosztó és kapcsolatépítő platformot kíván létrehozni, amely egyfelől
Leglátványosabb szakaszához érkezett a Gönyű – országhatár – Bős (Gabčíkovo) – Nagygyőröd (Veľký Ďur) 400 kilovoltos magyar-szlovák távvezeték építése. A munkálatok része ugyanis a távvezeték átfeszítése a Duna felett az 1793-as folyamkilométer-szelvényben, ahol a határfolyó csaknem 600 méter szélesen hömpölyög.
Az idei évben mostanáig szó szerint raliztak az üzemanyagárak; szinte nem telt el hét áremelésről szóló hír nélkül, ami sajnos erre a hétre is érvényes: a MOL mai bejelentésének értelmében most szerdától, tehát március 10-től tovább drágulnak hazánkban az üzemanyagok. A benzinért és a gázolajért szerdától literenként bruttó 6-6 forinttal kell többe
Az óvodák és az iskolák ideiglenes bezárása miatt szerdától a közösségi közlekedési járatok tanszüneti menetrend szerint közlekednek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
Egy nagy ölelés az, amire most a világon mindenkinek szüksége van, hiszen már lassan egy éve nem szoríthattuk keblünkre családtagjainkat, barátainkat, rokonainkat. Kocsis Dénes most virtuálisan karol át mindenkit: íme, friss dala, Nagyölelés címmel.
Az ősi papirusz tekercsekre írt törvények rövidebbek lehettek, mint az a lista, amelynek modernkori nőként igyekszünk megfelelni. Itt az ideje, hogy újraértelmezd magadban ezt a listát, megtaláld az arany középutat a társadalmi elvárások és önmagad között, hogy megélhesd végre a saját külső-belső szépségedet. Most ahhoz adunk pár tippet, hogyan épí
Egy izraeli vállalkozás olyan akkumulátort fejleszt, ami versenybe száll a hagyományos tankolások idejével. A StoreDotnevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt eljut a teljes lemerültségtől a teljesen feltöl
Yara Shahidi rendkívül tehetséges fiatal színésznő, aki amellett, hogy egyre csak zsebeli be a filmiparban az alakításaiért nyújtott elismeréseket, aktivistaként is tevékenykedik. Kiáll olyan ügyek mellett, mint a szavazati joggal való élés fontossága, és a szegénység felszámolása az oktatás által, és mindezen törekvéseivel már most, 21 évesen komo
Szerdától a 95-ös oktánszámú üzemanyag és a gázolaj literenkénti bruttó átlagára is 6-6 forinttal megy feljebb. Utoljára hat és fél évvel ezelőtt, 2014 augusztusában kellett az autósoknak ennyire mélyen a zsebükbe nyúlniuk.
Emelkedés van ugyan Európában, de inkább csak a pénteki lemaradást hozzák be a tőzsdeindexek. Az olaj és az olajipar emelkedése húzza az indexeket, így a BUX-ot is. Történelmi csúcsa közelében áll az euró/forint. Új őrület alakult ki a kriptovilágban, az első twitter-üzenet jogaiért valaki már 2,5 millió dollárt ígért.
Minden járványügyi adat romlik és nagyon sokan kerülnek kórházba akár fiatalon is, miután akár órák alatt is súlyos állapotba kerülnek, ahol aztán akár lélegeztetőgépre is kell kötni őket - figyelmeztetett a mai operatív törzs tájékoztatón Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos arra nem adott magyarázatot, hogy ha minden járványügyi adat romlik,
Itthon még mindig nagyon kevesen használják ki a különböző fintech cégek által nyújtott szolgáltatásokat, pedig sok esetben több szempontból is jobban járunk velük, mintha hagyományos bankkártyát használnánk. Most a Vivid került reflektorfénybe Európa szerte, mivel a német cég 10-15-20 vagy akár 25% pénzvisszafizetést is ad egyes vásárlások után.
Leglátványosabb szakaszához érkezett a Gönyű – országhatár – Bős (Gabčíkovo) – Nagygyőröd (Veľký Ďur) 400 kilovoltos magyar-szlovák távvezeték építése. A munkálatok része ugyanis a távvezeték átfeszítése a Duna felett az 1793-as folyamkilométer-szelvényben, ahol a határfolyó csaknem 600 méter szélesen hömpölyög.
Áder János köztársasági elnök két fiatal magyar gyógyszervegyésszel, Madaras Lizzel és Lévay Krisztinával beszélgetett Kék Bolygó című podcastjának hétfőn közzétett adásában.
Jelentősen nőtt a kórházban ápoltak száma: 7924 koronavírusos beteget ápolnak itt, csak a hétvégén 1057 fő került kórházba. Müller Cecília hangsúlyozta, hogy fiatalabbakat is érint a megbetegedés, többen szorulnak közülük kórházi ápolásra, főleg a brit mutáns miatt.
Azt feltételeztük, hogy a tavasz szupercsapata marad a Paks. Tévedtünk, ugyanis kiesett a labdarúgó Magyar Kupából, majd odahaza bajnoki találkozón kikapott a kiesés ellen hadakozó Újpesttől.
Mind a nyolc embernek volt valamilyen alapbetegsége, és az oltóanyag károsan hatott a szervezetükre, de nem találtak bizonyítékot arra, hogy a vakcina okozta a halálukat.
A Kreml szóvivője szerint nonszensz, hogy ők állnának a bírálatok mögött. Hozzátette: az angolszász sajtóban percenként jelennek meg olyan közlések, amik a Szputnyik V-t bírálják.