A magyarok több mint fele kormányzóképesnek tartja a Fidesz–KDNP-t, de csak ötödük gondolja ezt az ellenzéki pártok szövetségéről – derül ki a Nézőpont Intézet felméréséből.
Az önszeretet gyakorlása sokunk számára nehéz feladat, gyakran bíráljuk magunkat és nem vagyunk tisztában az értékeinkkel. Elvárjuk, hogy a minket körülvevő emberek szeressenek bennünket, miközben mi magunk elfelejtük ezt ás bántó megjegyzésekkel illetjük magunkat.
A világon 127 116 891 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 783 509, a gyógyultaké 72 064 876 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.
Merkely Béla azt mondta, egy kávézó teraszára is kiülhetnek és szabadon mozoghatnak nemsokára azok, akik megkapták az oltást, vagy átestek a fertőzésen.
Képes stabilan tartani a testsúlyt, jót tesz a szívnek, tápanyagokkal látja el a szervezetet és még csak nem is tart sokáig az elkészítése – csak, hogy párat említsünk a zabkása jótékony hatásaiból. Nem is csoda, hogy mostanában egyre többen kezdjük ezzel a tápláló reggelivel a hétköznapjainkat. Néha azonban érdemes egy kicsit felturbózni az egysze
A Menedzserszövetség 2021. március 19-én lezajlott éves tisztújító közgyűlésén új tisztségviselőket választottak a szövetség Elnökségébe, Felügyelőbizottságába és Etikai Bizottságába. Így március 22-től egy teljesen megújult vezetés segíti Kapitány István, a Menedzserszövetség tavaly márciusban megválasztott elnökének munkáját.
Mexikó Egészségügyi Minisztériuma kiadott egy új adatsort, amely a koronavírusban elhunytak számát a hivatalosan eddig jelentettnél 60 százalékkal magasabbra becsüli. Ez azt jelenti, hogy ott a jelenlegi hivatalos 201 600 fő helyett durván 322 600-an halhattak meg a fertőzés okozta betegségben.
Hiába a növekvő infláció, még mindig az állam fizeti a legtöbbet a pénzünkre, így továbbra is ömlik a pénz lakossági állampapírokba. Idén a tavalyihoz hasonlóan ezermilliárdot szeretne tőlünk az állam, a mostani adatok szerint ez meg is lesz.
Marco Rossi együttese, amely immár nyolc találkozó óta veretlen. Az olasz szakvezető a csereként beállt Géresi Krisztián személyében újoncot is avatott.
Az idén májusban nyíló Matild Palota Sara Brennert nevezte ki az értékesítési igazgatói pozícióra. Sara a szállodaipari értékesítés és marketing területén szerzett stratégiai tapasztalatával nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a Matild Palota vonzó választás legyen a nemzetközi leisure és üzleti utazók, valamint a helyi vendégek számára is. Sara a szá
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/29/3762/
Múlt pénteken jelentős pluszban zártak a tengerentúli tőzsdék, ami részben a vártnál kedvezőbb inflációs adatnak volt betudható. Ázsiában ezzel szemben ma már jóval mérsékeltebb elmozdulásokat láttunk, és az európai tőzsdék is óvatos emelkedéssel próbálkoznak hétfő délelőtt. Az olaj árfolyama esik azt követően, hogy kiszabadult a szuezi hajó, amely
Főállású világutazó, blogger, aki az egyik legismertebb divatmagazin főszerkesztői állását hagyta ott azért, hogy ma azt tehesse, amit a legjobban szeret: megismerhesse a világ legkülönlegesebb helyszíneit. Most kiderül, milyen könyvek inspirálták őt erre.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával és a HIPA közreműködésével 2021. szeptember 30-ig összesen 120 fővel, 169 főre bővíti kutatási és fejlesztési részlegét a Siemens Mobility Budapesten. Az elért létszámot minimum az ezt követő további két évben megtartja. A 816 millió forint támogatást a cég a kötöttpályás közlekedés digitalizációja
A 38 éves cambridge-i herceg fölényesen nyerte meg a világ legszexibb kopasz férfija címét. A Google szerint Vilmost a legtöbbször, 17,6 milliószor nevezték blogok, újságcikkek, riportok és közösségi oldalak posztolói szexinek.
Szárliget és Tatabánya között felsővezetékszakadás miatt a hegyeshalmi fővonalon a vonatok jelentős, 60-100 perces késéssel járnak, vonatkimaradásokra is számítani kell - közölte a Mávinform hétfő reggel az Mti-vel.
A járványhelyzet ellenére 2020-ban is közel 4000 fővel emelkedett az Ausztriában élő magyar nemzetiségűek száma – derül ki az osztrák statisztikai hivatal friss adataiból. Így már több mint 91 ezer honfitársunknak van állandó lakcíme az országban, amivel Németország és az Egyesült Királyság után ez lehet a harmadik legnagyobb magyar populáció Nyuga