A Nagypéntek miatt megint rövid hetünk lesz, azonban így is lesznek izgalmas adatok és események. Itthon jön például a tavaly év végi adósság felülvizsgált adata, emellett az amerikai munkaerőpiaci statisztikákra is érdemes lesz figyelni.
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként mától átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, a járművek első részét kordonnal zárják le.
Listát kapnak a háziorvosok azok nevéről, akik az oltási sorban következnek. Azonban nem csak ez alapján döntenek, a Ripost utánajárt mi az, ami még mérvadó lehet.
A Széchenyi-díjas immunológus szerint a sok hazai koronavírus-áldozat arra utal, hogy a magyar egészségügy nagyon rossz állapotban van, amiért az elmúlt 30 év valamennyi kormánya felelős.
Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos megerősítette, hogy az Európai Unió nyárra elérheti a koronavírus-elleni kollektív immunitást a területén gyártott oltóanyag-mennyiségnek köszönhetően. Az uniós oltási stratégiáért is felelős francia politikus azt is jelezte, hogy a beoltottságot igazoló közös uniós egészségügyi igazolás
A Blikk is beszámolt arról, hogy egy hete megfeneklett egy teherhajó a Szuezi-csatornán. A hajókövető műholdas szolgáltatók adatainak tanúsága szerint az Ever Given nevű konténerszállító óriás a múlt kedd reggel keresztbe fordult, majd partra futott az Egyiptomot átszelő szűk vízi út déli végének közelében.
Miközben a klímaváltozás egyre több kihívással szembesíti a balatoni régiót, új elemek is megjelentek a problémás területeken. Ezek közé tartozik a mikroműanyagok és a gyógyszermaradványok megjelenése a vízben. A magyar tenger igencsak érzékeny az időjárás hatásaival szemben. A víz világnapján Víz Világnapi Konferencia a Balaton Régióban címmel tan
Cicciolina már évtizedek óta Rómában él, ám most háza egyik felét eladásra kínálja, a bevételből pedig szeretne egy ingatlant vásárolni Budapesten, többek közt azért, hogy közel lehessen a nővéréhez. Csakhogy rengeteg gyanús alak pályázik a lakására.
A Forma-1-es Bahreini Nagydíjon győztes Lewis Hamilton úgy fogalmazott, „horrorisztikusak” voltak a verseny utolsó körei, miközben a frissebb gumikon Max Verstappen próbálta levadászni őt.
Magyarország az első helyre került az Európai Unióban a koronavírus elleni átoltottságban, megelőzve Máltát - derült ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, vasárnapi összesítéséből.
2011 márciusában indult el az első négy keresztény roma szakkollégium, mely a felsőoktatásba bekerült roma fiataloknak nyújt személyre szabott segítséget. Debrecenben a református, Budapesten a jezsuita, Nyíregyházán az evangélikus, Miskolcon a görögkatolikus egyház indította el a szakkollégiumi hálózatot, melynek mára 11 tagja van. Az évfordulón
A nyersolaj iránti kereslet a járvány hatására drasztikusan visszaesett, esett az olajár. Ennek ellenére azokban az olajállamokban, ahol még korábban diverzifikálták a gazdaság szerkezetét, kisebb volt a recesszió, és gyorsabb a kilábalás. Ahol maradt az egyoldalú függés az olajtól, ott kétszámjegyű volt a recesszió. Tovább nőtt a különbség az ola
Az MCH (mean cellular hemoglobin, azaz vörösvértest átlag hemoglobinkoncentráció) és az MCV (mean cellular volume, azaz vörösvértest-volumen) olyan laboratóriumi paraméterek, amelyek a vörösvértestek jellemzésére szolgálnak, információt adnak azok méretéről, hemoglobintartalmáról.
Ma már ismert, hogy a meddő párok esetében a férfiak nagyobb arányban tehetőek felelőssé az elmaradó családalapításért, mint a nők. És ezek csak a felderített esetek, nagyon sok olyan férfi él szerte a világban, aki nem is tud alacsony spermiumszámáról, vagy ha tud – mivel egyelőre nem akar családot – nem foglalkozik vele. Ennek pedig komoly veszél
Az előrejelzés szerint a hét első munkanapján akár 20 fokig is felkúszhat a levegő hőmérséklete, de estére némi szemerkélő eső is lehet majd. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn jobbára erősen felhős lesz az ég, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Az ország nyugati, délnyugati felén valószínű a legtöbb
Andy Vajna csinos özvegye és új szerelme, Zoli új vizekre eveznek. Úgy tűnik, a békülésből baba is lehet. Minderre közösségi oldalán utalt Vajna Timi. Ismerősei szerint ez csalhatatlan jele annak, hogy az örökösnő a gyermekvállalás mellett döntött.
A koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként mától átmenetileg nem nyitják ki az első ajtót az autóbuszokon és a trolibuszokon, a járművek első részét kordonnal zárják le. A Budapesti Közlekedési Központ
Az énekesnő tavaly tavasszal még pozitívan nyilatkozott a kényszerű bezártságról. Akkor Bangó Margit a szíve mélyén még örült is annak, hogy pihenhet és otthon lehet a családdal. Azóta fordult a világ. Az előadóművész már nagyon szeretné visszakapni régi életét.
Miközben az őszi hullám tetőzéséhez közelítenek a koronavírus-járvány kórházi mutatói Franciaországban és a szakemberek újabb korlátozásokat szorgalmaznak, Emmanuel Macron államfő egyelőre még nem szeretne a "harmadik utasnak" nevezett kormánystratégián változtatni, de nem zárt ki a közeljövőben újabb szigorításokat.
Harmadik babájának adott életet néhány napja a fiatal énekesnő, és egy csodás fotóval tudatta a világgal, hogy ismét édesanya lett. Gratulálunk a picihez!
A pandémia során sokan váltottak tömegközlekedésről autóra, a 30-59 évesek 44 százaléka döntött így – derül ki a K&H biztos jövő indexéből, amely a közlekedési szokások koronavírus-járvány miatt bekövetkezett változását mutatja be. A felmérés szerint jelentős azoknak az aránya, akik nem az autójukkal, hanem gyaloglással váltották le a buszozást.
Nagyjából félóránként elhajt előtte a rendőrautó, és ha gyanús, ismeretlen kocsi jelenik meg a környéken, a zsaruk érdeklődnek a sofőrnél az utazás célja felől.
Praktikus tanácsokat ad mobilszolgáltatók ügyfeleinek a Magyar Telekom az sms-ben terjedő csaló linkek eltávolítására. A távközlési társaság közleményében azt javasolta azoknak, akik letöltötték a csaló alkalmazást mobiltelefonjukra, hogy azt repülő üzemmódban vagy a sim-kártyát ideiglenesen eltávolítva töröljék. A szolgáltató azért adott ki figyel
A hírekben keveset szerepel Kína pozitív kontextusban. A liberális kánon szerinti fősodrú média a világban mindenhol jobbára a rá nézve kedvezőtlen anyagokat hozza.