A járványhelyzet egyre rosszabb, a fertőzöttek és az elhunytak napi száma az egekben. Ne is csodálkozzunk mindezen a kiskapukat keresők országában, ahol vannak, akik elhiszik: azt, akinek igazolása van arról, hogy sportoló – és mindegy, hogy kamu papírról vagy igaziról van –, nem fertőzi majd meg a vírus. Főleg, ha 170-en összezárva lihegnek egymá
Vizsgálatot indított a Virostop száj- és orrspray forgalmazóival szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), amiért valószínűleg megalapozatlanul tulajdonítottak gyógyhatást a termékeiknek, illetve számos ponton megsérthették a gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök forgalmazásának szabályait.
Discord csatornánkon is szóba került a DXY tőzsdei mutató helyzete, aminek a grafikonja egy fontos döntési ponthoz érkezett. A DXY a bitcoin tulajdonosok számára is segítséget nyújthat annak eldöntésében, hogy a nagy képet tekintve inkább az árfolyam további emelkedésére, vagy…
Ha néhány év múlva visszatekintünk a 2020-2021-es időszakra, valószínűleg a legtöbbeknek a pandémia fog eszébe jutni. A koronavírus árnyékában azonban a kripto-történelemkönyvek is bővült jó néhány fejezettel, és az egyik ilyen fejezet épp a szemünk előtt játszódik le, hiszen a világ egyik legdominánsabb kriptotőzsdéje, a Coinbase hamarosan a nyilv
Szombaton napközben egy hidegfront vonul át felettünk. Hatására többfelé kell esőre számítani és vasárnapra néhány fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.
Történetének legnagyobb átalakulása zajlik az autóiparban, és nem csak arról van szó, hogy a belsőégésű motoros autók után jönnek az elektromos, később pedig az önvezető autók, hanem arról is, hogy a tradicionális autógyártók merőben új versenyhelyzettel néznek szembe. Egyrészt gombamód szaporodnak az elektromosautó-gyártó startupok, másrészt a nag
A kormány a koronavírus-járvány idején rengeteg kiszolgáltatott ember ellátását sodorná veszélybe azzal, ha egy irodaberuházás miatt bezárnák a hajléktalan embereket ellátó, XIII. kerületi Szabolcs utcai kórházat – írta Budapest főpolgármestere pénteken a Facebook-oldalán.
Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs ülésén közölte, hogy a várandós kismamák közül bizonyos csoportok magas kockázatúnak minősülnek a koronavírussal szemben, így megkezdődik az oltásuk Magyarországon, egyéni mérlegelés alapján.
A húsvét a feltámadás titkát hozza el minden évben, ami gondolkodásra ösztönözhet mindenkit például a test igazi jelentésén, valamint a lélekkel való kapcsolaton. Egyebek között erről is szól majd az online megvalósuló pálferis nagyböjti lelki napon, március 27-én Nyéky Kálmán atya, az Emmánuel Közösség papja.
Az idei év egyik legnagyobb várományosának számító Godzilla Kong ellen egy igencsak fontos kérdésre ad majd választ, eldől ugyanis, hogy melyikük valójában a szörnyek királya
Stratégiai megállapodást kötött a kormány az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvánnyal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével (NOE) - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a kormány hivatalos Facebook-oldalán.
Nagyon nehéz manapság egy Photoshop nélküli világot elképzelni. A fotósok sok mindenre használják ezt a technikát, azonban előfordul, hogy kicsit eltúlozzák a dolgokat. Ilyenkor olyan dolgok kerülnek a címlapra, mint az eldeformált testrészek, értelmezhetetlen arckifejezések, és még sorolhatnánk.
Szerintem mindenki nevében beszélünk, amikor azt mondjuk, micsoda megkönnyebbülés, hogy a telt, természetes hatású szemöldök ismét visszatért a divatba. Évek múlva se kell azon aggódni, hogy egy mostani képen vékony és túlszedett lenne a szemöldökünk. A szemöldökceruzák és a gélek mellett, most egy újabb trend jelent meg, amit muszáj megismerned: s
Nem mindenki élvezheti az új verzió gyorsaságát. Tavaly nyáron jelentette be a Google, hogy elkészítette a mobilos Google Chrome 64 bites verzióját. Akkoriban mindenki azt gondolta, hogy a vállalat minden androidos eszközre elérhetővé teszi a jóval gyorsabb és stabilabb változatot, de mint kiderült, a Google két feltételt is szabott a hasz
A Schneider Electric is csatlakozik a Föld Órája kezdeményezéshez, a vállalat arra kéri munkatársait, hogy minél többen kapcsolódjanak be a programba. A cég az év elején jelentette be, hogy globális szinten tovább gyorsítja fenntarthatósági stratégiája megvalósítását. Ennek érdekében hat területen 11+1 konkrét célkitűzést fogalmazott meg, amelyeket
Az amerikai kongresszus tagjai egyáltalán nem díjazták a Facebook, a Google és a Twitter tájékoztatását a gyűlöletbeszéd kezelésével kapcsolatban, mert elmondásuk alapják teljesen félretájékoztatták az embereket. Az oltás ellenes posztok és a capitolium elleni zavarságok sincsenek a fogukra.
Nem mindennapost gépbeszerzés történt 2 évvel ezelőtt, a közép-lengyelországi tűzoltóságnál: a különleges eszközök flottáját már egy egyedi kivitelű, Bobcat T40.180SLP típusjelű, teleszkópgémes rakodó is gazdagítja.
Nyílt levelet írt Orbán Viktornak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az április 19-ére tervezett iskolai nyitás és a tanárok oltása kapcsán. Úgy látják, a pedagógusok nem szereznek kellő védettséget a nyitás idejére, főleg, hogy megszerezték az EMMI körlevelét arról, hogy pontosan mikor is lesz ez az oltás.
Még nincs pár órája, hogy újabb hivatalos kép látott napvilágot a Spencer című filmből, amelyen Kristen Stewart látható Diana hercegnéként. Most pedig végre fény derült arra is, hogy ki fogja alakítani Károly herceget.
Hogyan beszéljünk a történelemről gyerekeknek és a fiataloknak, milyen történelmi regények, ismeretterjesztő könyvek és képregények vannak jelenleg a piacon? Milyen történelmi könyveket olvastunk mi gyerekkorunkban, és mi jellemző a maiakra? Ez és még sok minden más szóba került a Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum és a Könyves Magazin közös podcastj
Az olvasást és a filmnézést sosem lehet megunni. Ha pedig a könyv és a mozgókép sikeres frigyre lép, akkor apró vagy néha drasztikus eltérésekkel, de újra átélhetünk egy-egy szívünknek kedves történetet. Egy remek film arra ösztönöz, hogy a könyvet is kézbe vegyük. És ez fordítva is működik, olvasmányélményeink a képernyő elé vonzanak minket.
A még mindig folyamatosan növekvő járványügyi adatok indokolják a szigorú védelmi intézkedések fenntartását - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján pénteken.
Önmegvalósítás – ez ma az egyik leggyakrabban használt szó, sőt parancs. Erre buzdít a magát mindenhová befészkelő bulvármédia, illetve ezt hirdetik a felszínes lélektani ismeretekkel bíró guruk és tanítványaik.
Hogyan beszéljünk a történelemről gyerekeknek és a fiataloknak, milyen történelmi regények, ismeretterjesztő könyvek és képregények vannak jelenleg a piacon? Milyen történelmi könyveket olvastunk mi gyerekkorunkban, és mi jellemző a maiakra? Ez és még sok minden más szóba került a Hubby – Magyar Gyerekkönyv Fórum és a Könyves Magazin közös podcastj
Életének 76. évében elhunyt a magyar kézilabda történetének egyik legnagyobb hatású játékvezetője és sportdiplomatája. Andorka Sándorról a világklasszis kézilabdázó Nagy László is megemlékezett.