Az eredeti tervek kétszeri módosításával, több civil szervezet bevonásával alakította ki az önkormányzat a Normafa lombkorona-tanösvény végleges tervét.
Befejeződött a Thermotechnika-Crown Cool Kft. tatabányai beruházása, amellyel a cég képessé vált légtisztító berendezések, valamint kézfertőtlenítő automata gyártására - tette közzé pénteki Facebook-bejegyzésében a pénzügyminiszter.
Nem mindennapi akciót tervez a Színházi világnapon a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház. Március 27-én a Föld valamennyi országában mindenki, akik előzetesen regisztrált, ingyen nézheti a Mátyás és Janus című előadást.
Amely iskolai, óvodai, bölcsődei dolgozó hétfőig regisztrál, soron kívül be lesz oltva - jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
Nem csak Magyarországon nem telhet el úgy születésnap, hogy nincsen az ünnepeltnek tortája, a világ számos országában ez egy megtörhetetlen hagyomány természetesen a gyertyákkal együtt. De az éneklés sem marad el. Ennek a szokásegyüttesnek pontosan nem ismert az eredete, de több elmélet létezik arra, hogy miért is így ünnepeljük.
Az amerikaiaknak van okuk, hogy optimisták legyenek, mert bőven túlteljesíthetik a korábbi koronavírus-oltási tervet. Az amerikai tőzsdék emelkedését Ázsia és Európa is követte, annak ellenére, hogy innét kevésbé érkeznek jó hírek. A BUX is emelkedik, a forint stabil. Ezekben az ágazatokban okozhat ellátási gondokat a megfeneklett óriáshajó.
Otthoni veretlenségi sorozatára eddig csak két edző volt valaha képes olasz szövetségikapitányként. A világbajnok Marcello Lippi az egyik. Olaszország magabiztosan kezdte meg a labdarúgó világbajnokság selejtezősorozatát, 2-0-ás győzelmet aratva Észak-Írország felett. Ezzel pedig irányítása alatt 23 mérkőzés óta veretlen a válogatott.
A járvány legsúlyosabb időszakában az operatív törzs az iskolák újranyitásáról beszélt. A tanárok oltása megkezdődik, amelyről részleteket árultak el. Müller Cecília tisztifőorvos emelkedő járványügyi adatokról beszélt, majd azt is elárulta, hogy kezdődik a várandósok oltása Magyarországon, egyéni mérlegelés alapján.
Terheléses támadás érte a csütörtökön indult vakcinaregisztrációt ellenőrző oldalt – közölték az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Megvizsgálták az adatokat és megállapították, hogy ezért akadozott a honlap a tegnapi napon.
Kizökkent az idő; - ó kárhozat, hogy én születtem helyre tolni azt! - mondá Vasember, midőn társaival együtt visszautazott az időben, hogy megölje Thanost vagy valami hasonló. Ilyesmire számíthatunk idén ősszel, amikor a négy megjelent Bosszúállók moziból shakespeare-i képregény készül a Quirk Books és Ian Doescher jóvoltából
Továbbtart-e a Mercedes egyeduralma, megdönti-e Lewis Hamilton Michael Schumacher sokáig felülmúlhatatlannak hitt rekordját, és nyolcadszor is világbajnok lesz? Ezek a legfőbb kérdések a hétvégén rajtoló szezon előtt.
Két csapattag közölte, nem hajlandók harmadik társukkal együtt versenyezni. Szerintük a fegyvere nem szabályos. „Ha a magyar csapat nem jön, az az ő bajuk” - mondta a szövetség.
Sok koronavírusos betegnél fordul elő a fertőzés elején az orrban jelentkező feszítő, égő érzés. Ha ezt tapasztalod magadon, légy nagyon óvatos, ajánlatos egy teszt!
A koronavírus-járvány harmadik hullámában a vendéglátóipar mellett a szolgáltatóipar is elesett, az embereknek így a kiránduláson kívül nem igazán maradt más lehetőségük a szabadidős tevékenységre. A magyaroknak hónapok óta nincs hol elkölteniük a pénzüket, a járvány végén mindenki egyszerre akarja majd bepótolni a kimaradt élményeket, és költekezn
Még nem csúcs, de már csúcsközeli a napi 270 körüli elhunytak száma - mondta Kincses Gyula, aki szerint az, hogy hogyan bírja az egészségügy a terhelést, azon múlik, hogy a lakosság miként viselkedik rövid távon.
Az Európai Unió hét tagállama, köztük Lengyelország és Magyarország az atomenergia figyelembevételét szorgalmazza az uniós klímapolitikában - ismertette a lengyel sajtó pénteken a varsói kormánynak az Európai Bizottság vezetőinek címzett levelét.
Zaharova ezzel az amerikai külügyminiszter által megfogalmazott vádra válaszolt, miszerint Oroszország aláássa a biztonságos és hatékony vakcinákkal szembeni bizalmat.
Ugyan úgy alakult, hogy a legnagyobb internetes biznisz a hirdetés, de nem szükségszerű, hogy ez mindig így legyen. A Financial Times újságírója szerint közel a változás.
Félrevezető hírekkel támadják a turizmus fejlesztését egyes sajtóorgánumok, kifogásolva az induló beruházásokat, miközben a kormány pályázata a járvány miatt veszteségeket elszenvedő hazai turizmust támogatja több száz munkahely megvédésével és létrehozásával – hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) a közösségi oldalán közzétett pénteki b
A Xiaomi nagy sebességgel dobja piacra a készülékeket, mind okostelefonok, mind kiegészítők terén. A Xiaomi Mi Band 5 tavaly júliusban jelent meg, és egyes források szerint hamarosan érkezhet az újabb verzió is. A Xiaomi Mi Band széria nagy népszerűségnek örvend világszerte, hiszen jó áron kínálnak hosszan tartó üzemidőt, kialakítást és tudást. A X
Az építőipar az elmúlt évek egyik sikerágazata, a további fejlődéséhez, a modernizáláshoz a magyar kormány partnerséget kínál az ágazat szereplőinek – közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
Az Aviva brit biztosítótársaság 2,5 milliárd euróért (2,94 milliárd dollár) eladta lengyelországi érdekeltségét, az Aviva Poland céget a német Allianznak - jelentette be pénteken a brit társaság.
Tegnap az online Klasszis Klub vendége volt Lantos Gabriella egészségügyi menedzser, az Új Világ Néppárt politikusa, aki beszélt az ázsiai és az európai járványkezelés különbségeiről, a kapacitása végére ért magyar egészségügyről, a még nem létező védettségről kiadott védettségi igazolványokról is, és még számtalan érdekes kérdésre válaszolt előfiz
Ismét romlott a levegőminőség az ország számos pontján a magas szállópor-koncentráció miatt – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken az MTI-t.
64 napot várt beiktatása után Joe Biden amerikai elnök, hogy megtartsa első sajtótájékoztatóját. Kicsit megszorongatták a migráció kérdésében, egy ponton pedig belezavarodott mondandójába, de nem volt a Trump-érát idéző szópárbaj.
A megállapodás értelmében összesen 250 ezer műtárgyat kell átköltöztetni, melyek biztosítási értéke 690 milliárd forint. Ezen felül 1500 méternyi könyvtári, illetve archívumi anyagot is át kell szállítani.