Paul W.S. Anderson enyhén szólva is nagy port kavart az 1997-ben megjelent Halálhajóval. A kultikus sci-fi hírhedtté vált az elmúlt évtizedek során még a műfaj rajongói körében is
Hajdú Péter és párja, Eszter nemcsak az életben társak, de a munkájuk is közös. A szerelemesek tényleg megtalálták a másikban azt, amit mindig is kerestek, sugárzó boldogságukat pedig le sem tagadhatnák.
Boris Johnson miniszterelnök is beadatja magának az Oxford-AstraZeneca-vakcinát – amelynek első dózisát nemsokára megkapja –, hogy biztosítsa a briteket arról, az oltóanyag igenis biztonságos.
A jövőben kiemelkedő digitális biztosító-ként működik a K&H Biztosító, a társaság ugyanis a piaci szereplők közül elsőként kapta meg az állami Digitális Jólét Program kiemelkedő digitális biztosító védjegyet. Így a K&H mind a banki, mind pedig a biztosítói oldalon rendelkezik már a Digitális Jólét Program elismerésével - közölte a cég pénteken az M
Orbán Viktor ma elmondta a Kossuth Rádiónak, hogy a beoltottak száma ma fogja elérni az 1,5 milliót, ebből 1,26 millióan már megkapták a védettségi igazolványukat. Az elmúlt 24 órában elhunyt a járványban 213 ember és 1174 főre emelkedett a lélegeztetőgépen lévők száma - mondta még a miniszterelnök. Most pedig a hivatalos magyar adatközlésből pedi
Heidi Klum, a büszke édesanya az Instagramon osztott meg egy rövid videót arról, ahogy lányát Leni Klumot fotózzák éppen. Az alma nem esett messze a fájától, Leni legalább annyira gyönyörű, mint édesanyja.
A japán jegybank pénteki kamatdöntő ülésén kiszélesítette a tartományt, amelyben az állampapírok mozoghatnak, de csak nagyon kis mértékben. A jegybank emellett a kockázatos eszközök vásárlásának visszavágására is ígéretet tett, ami viszont nem számít váratlan döntésnek.
Kedvence a haltepertô és a dunai halászlé, leginkább a Mosoni-Duna varázsolja el, és bár a méhészet a szenvedélye, a horgászásra is több idôt szeretne szakítani Nagy István, az Agrárminisztérium minisztere, aki a halak napja alkalmából adott interjút. A Bors horgász mellékletét keresse a ma megjelenő napilapban!
A Facebook alapítója és vezérigazgatója, Mark Zuckerberg nagy magabiztossággal állítja, hogy a közösségi média vállalat át fogja vészelni azt az adatvédelmi változtatást, amit az Apple idén eszközölt. Az Apple iOS 14 operációs rendszerét használók tavasztól könnyebben tudják az alkalmazások követési tevékenységét blokkolni az iPhone-okon és az iPad
Azokat a gyermekeket várják, akiknél koronavírus-fertőzésük után 6-8 héttel, vagy akár később is az életminőségüket jelentősen rontó, makacs tünetek maradtak fenn – olvasható a Semmelweis Egyetem honlapján.
A költségvetési megszorításokkal indokolja ezt a döntést a nyolcadik kerület ellenzéki polgármestere. Február óta nincs ingyen wifi a kerület közterein.
Orbán Viktor ma reggel a járványügyi statisztikák közül már megemlítette, hogy az elmúlt 24 órában elhunytak 213-an, ami új rekord, és 1174 főre emelkedett a lélegeztetőgépen lévők száma. Most pedig a hivatalos magyar adatközlésből pedig azt is megtudtuk, hogy 10 759 az új fertőzöttek száma, ez szintén rekord, ezzel a járvány kezdete óta összesen 5
A PannErgy bejelentette, hogy aktívan kíván hozzájárulni a párizsi klímaegyezményben meghatározott célok eléréséhez, olyan önkéntes projektekhez való csatlakozással, amelyek a jelenlegi működésből adódó minimális károsanyag-kibocsátást is kompenzálják származási garancia és karbon kredit formájában. A 2021-es év kezdetével a cég elhatározta, hogy n
Elkezdődött az első kínai-amerikai csúcstalálkozó Joe Biden elnökké választása óta Alaszka legnagyobb városában. A nyitóbeszédek során komolyan egymásnak esett a két fél: Amerika azzal vádolta meg Kínát, hogy veszélyeztetik a világ stabilitását, Kína pedig azzal vágott vissza, hogy az Egyesült Államok önös érdekből beleavatkozik más országok belügy
Szabó Erika, a Barátok közt egykori Tildája, ma pedig a Thália Színház művésze üzletasszony lett. Öccsével saját ruhamárkát alapítottak, mely a Simple on You nevet kapta. A termékek egyedisége abban rejlik, hogy magyar versek és idézetek adják a darabok mintáját.
A tesztszezon alapján igen kiélezett Formula-1-es szezonra számít Wéber Gábor kommentátor, aki komoly csatában bízik az élen, és még az elmúlt két évben látottaknák is szorosabb középmezőnyt lát a szahíri napok alapján. Az InfoRádió Aréna című műsorának adott átfogó szezonelőzetesében beszélt arról is, hogy altathatott-e Bahreinben a sorozatot 2014
George Russell szerint meglepetést okozhat 2021-ben barátja, a McLarennél versenyző Lando Norris, aki Daniel Ricciardo személyében egy igazán erős csapattársat kapott az idei évre.
A koronavírus egyik legnagyobb veszélye, hogy hosszútávon is képes károsodást okozni a szervezetben. A vírus maradandó károkat is okozhat, például cukorbetegséget vagy szívizomgyulladást.
A Google Arts & Culture legújabb projektjeként a “Music, Makers & Machines” 15 ország több mint 50 archívumának, múzeumának, gyűjteményének, lemezkiadójának, fesztiváljainak és vezető zeneipari szakértőjének közreműködésével jött létre, azzal a céllal, hogy rávilágítva az elektronikus zene fontos kulturális szerepére, a kiterjesztett valóság, 3D mo
Csúnya eséssel zárták a csütörtöki kereskedést az amerikai tőzsdék, főleg a Nasdaq teljesített gyengén, miután a Fed erős szerdai üzenetét követően tovább kúsztak felfelé az amerikai hosszúhozamok. A rossz hangulat kitartott az ázsiai tőzsdéken is, és Európában is esést látunk, a magyar tőzsde azonban le tudta dolgozni a nap eleji mínuszt. Mind a h
1 millió 478 ezer a beoltottak száma, 10 759 az új koronavírus-fertőzött és elhunyt 213 beteg Magyarországon. {{KAPCSOLODO:1112646}}Folyamatosan zajlik az oltás, már 1 477 554 fő a beoltottak száma, ebből 444 451 fő már a második
Több kérdésben is megállapodás született a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának csütörtöki ülésén, számos kérdésben azonban még további egyeztetésekre van szükség - jelentette be Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára közösségi oldalára feltöltött videójában, valamint Karácsony Gerg
Örömünnep ez a mai a klasszikus sportautók szerelmeseinek. Miközben a Pagani a versenypályák új ördögéről rántotta le a leplet, a Lamborghini bejelentette, hogy még az idén rögtön két új V12-es modellt is bemutatnak. Tobzódunk tehát a tizenkét hengeres újdonságunkban, de van egy olyan érzésünk, hogy sokáig ez már nem lesz így.
Hetekkel a tervezett időpont előtt, már pénteken teljesül, amit elnöksége első száz napjára ígért Joe Biden: beadják a 100 milliomodik koronavírus elleni védőoltást. Ezt maga az amerikai államfő közölte a Fehér Házban csütörtökön.
Március 20-án, szombaton este 8 óra és március 21-én vasárnap reggel 8 óra között informatikai fejlesztést hajtanak végre az útdíjfizetési rendszerben, így a megszokott értékesítési szolgáltatások (e-matrica, e-útdíj) átmenetileg nem lesznek elérhetők – közölte pénteken a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.
Nyolcvankét százalékkal kevesebb metánt bocsátottak ki azok a szarvasmarhák, amelyek kis mennyiségű hínárral dúsított takarmányt kaptak öt hónapon át – derült ki egy új tanulmányból.