Éjjel a középső országrészben havazott, nap közben pedig olvasóink a fővárosból jelentették, hogy elkezdett hullani a hó. Több olvasónk is jelezte pénteken délelőtt, hogy nagy pelyhekben havazik Budapest több részén. Főképpen
A szlovák állampolgárok számára szombattól tilos elhagyni az országot külföldi – turizmus célú – utazás céljából – tudósít az MTI a szlovák közszolgálati hírügynökségre hivatkozva. A szigorú intézkedés szombattól lép…
Törvénytelen az énekesmadarak ragasztóval, azaz úgynevezett madárléppel történő befogásának gyakorlata, amelyet Franciaországban hagyományosan alkalmaznak, mivel a madarak helyrehozhatatlan sérülést szenvednek – ítélkezett az Európai Unió Bírósága szerdán.
Elhatározás, alapító okirat, pénzügyi forrás, beépítendő terület és bejelentés már van a Nemzeti Oltóanyaggyárra, kérdés, hogy elég lesz-e az idő ahhoz, hogy 2022 végén valóban önellátóvá váljon Magyarország a vakcinagyártás területén.
A víruskutató azt mondja, májusra túllehetünk a járványon, és globálisan kell visszaszorítani a pandémiát, hogy kisebb esélye legyen a vírusnak a mutációra.
Már 20 cég kilépett, de Amerika még mindig nem elégedett: szeretné, ha a vállalatok és szervezetek végre komolyan vennék az újonnan épülő gázvezetékkel szembeni szankciós fenyegetést. Az Északi Áramlat 2 rossz üzlet, hangsúlyozzák.
Időpont: 2021. április 8. csütörtök, 9.00–15.10 Helyszín: Zoom videókonferencia Kedvezményes részvételi díj (március 26-ig): 9 900 Ft + áfa VISSZANÉZHETŐ LESZ A KONFERENCIA TELJES KÉPZÉSI ANYAGA! Miről szól a REBUILD 2021 konferencia? A válságkommunikációt hírből már minden marketinges ismeri, tapasztalatból senki sem szeretné. 2020 után azonban
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/03/19/3669/
Sikeresen zárta 10 millió eurós, „Series A” befektetési körét az online csalások megelőzésére specializálódott SEON. A tőkeemelést a világ egyik legmeghatározóbb korai fázisú befektetésekre szakosodott cége, a Creandum vezette. A magyar startup ezzel olyan induló vállalkozásokhoz csatlakozott, mint a Bolt, a Spotify, Vivino. A tranzakcióval a SEON
A következő hetekben árverésen értékesíti 841 használaton kívüli járművét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte az adóhatóság az MTI-vel pénteken.
Újabb 15 Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbusz áll forgalomba Budapesten, közülük 14-et Karácsony Gergely főpolgármester és Bolla Tibor, a BKV Zrt vezérigazgatója adott át.
Nagyon tömör és rövid update a bitcoin árfolyama kapcsán. Legfőbb szinteket határozzuk meg. ◆ Redukáld 20%-kal kereskedési költségeidet a Binance-en ezzel a linkkel! ◆ Ha forintért szeretnél kriptopénzt vásárolni, figyelmedbe ajánljuk a Coinmixed.eu szolgáltatását! ◆ Kereskedj az FTX-en indexeket, frissebbnél frissebb DeFi tokeneket akár tőkeátté
A következő hetekben árverésen értékesíti 841 használaton kívüli járművét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte az adóhatóság az MTI-vel pénteken.
A Stanford Egyetem AI Indexe szerint 2020-ban közel 10 százalékkal többet költött a világ mesterséges intelligenciával kapcsolatos k+f-re, mint egy évvel korábban.
A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.
Forradalmi változást hoz a kávézás történetébe a Nespresso által kifejlesztett Vertuo rendszer, amely nemzetközi sikere után Magyarországra is megérkezett. A Vertuo minden eddiginél sokoldalúbb teljesítményre képes és különleges kávéélményt tesz lehetővé az espressótól kezdve a hosszú kávékon át az egészen nagy csészeméretig — mindezt az újhullámos
Egyelőre még nem tudják, mikor kezdhetik meg a fizetős oltások beadását, de úgy számolnak, hogy még legalább 2 hónap. Előregisztrálni továbbra is lehet, 5000 forintért. A fogyasztóvédelmi hatóság viszont újabb vizsgálatot indított a cég ellen.
Szomorkás a hangulat Európában, amit a tegnapi amerikai zuhanás mellett a rossz járványstatisztikák is indokolnak. A BUX alig esik, a forint pedig kissé eltávolodott a történelmi mélyponttól. Megakadt a Volkswagen-rali, de új kínai cég akar a Teslával versenyezni. Jó véleménnyel van a Mol árazásáról az egyik brókercég.
A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.
A szokásos péntek reggeli rádió interjúban hallhattuk a miniszterelnök nyilatkozatát a korlátozásokkal kapcsolatban. Ezekből a legfontosabb idézeteket mutatom, amelyek kapcsolódnak a turizmushoz (is). Növelni kell a védettséget élvezők számát “A…
A következő három gyors recept után nem ugyanúgy nézel majd a zabpehelyre, a kókuszreszelékre és a rizsre... Mert bizony vízzel összeturmixolva tényleg növényi alapú, tejjellegű készítményt kapsz belőlük! Mutatjuk, hogyan.
Stohl András és felesége, Stohl Vica május végén költöztek el belvárosi albérletükből vidékre, nyáron pedig megérkezett hozzájuk az új családtag, Szaffi.
Alapjaiban rengetheti meg az angol utánpótlás futballt egy most megjelent jelentés. A fiatal játékosok évtizedes szexuális zaklatásáról szóló független jelentés erőteljesen bírálta az angol labdarúgó szövetséget (FA), mondván, hogy az irányító testület nem tett meg mindent a gyermekek biztonsága érdekében.
Az MNB 12 millió forint bírságot szabott ki az ING Bank fióktelepére a Központi Hitelinformációs Rendszer felé történő adatátadás kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A jegybank határidők kitűzésével intézkedések megtételére
Ma is megszólalt az operatív törzs a legfrissebb járványügyi információkkal kapcsolatban. Az eddig regisztrált idősek több mint fele be van oltva, a cél, hogy a lakosság minél hamarabb átoltása megtörténjen. Magyarországon folyamatosan zajlik az oltási kampány, már 1 478 000 főt beoltottak és 444 451 fő már a második védőoltást is megkapta. Itthon
Végig is kommentálta. Állítása szerint még sose látta korábban, félt megnézni. A 2011-es Zöld Lámpás a tervek szerint beindította volna a DC képregényes univerzumát és A-listás akciósztárrá tette volna Ryan Reynoldst. Ehelyett a színész karrierjének egyik sötét foltja lett, amivel még évekkel később is rendszeresen viccelődik. Többek között
Saját halottjának tekinti az életének 86. évében elhunyt Nagy János felvidéki szobrász- és éremművészt a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) – közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Szegedre szállították át Bányai Gábor fideszes politikust, aki a koronavírus-fertőzés miatt kritikus állapotba került. Műtüdő kezelést kap, s a család most jelentette a jó hírt: úgy tűnik, a képviselő állapota javul.