A baranyai megyeszékhely költségvetését 49 milliárd 247 millió forint kiadási és bevételi főösszeggel fogadták el - derül ki az önkormányzat 2021. évi büdzséjével kapcsolatos, Pécs hivatalos internetes oldalán közzétett dokumentumokból.
Gyakorlatilag bármelyik pillanatban eljöhet a forint új történelmi mélypontja, csütörtökön a gyengülésben 369,2-nél is jár az euró jegyzése, ami mindössze 40 fillérre volt az eddigi csúcstól. Ma is elsősorban a dollárra lesz érdemes figyelni, ha az amerikai deviza ismét erősödni kezd, akkor könnyen sosem látott szintre eshet a forint is.
A Néppárt már nem jobboldali párt. Ezt mi tudomásul vesszük. A Fidesz az európai demokratikus jobboldalhoz tartozik, amelynek újjáépítése szükségessé vált - indokolja a Facebook oldalán Novák Katalin, miért mondtak búcsút az EPP-nek.
Sok kávéimádó számára az instant kávé inkább valamiféle pótlék, mint rendes ital. Pedig ha pár apróságra odafigyelsz, olyan reggeli forró italt készíthetsz, amely ízben és aromában simán felér a frissen főzött kávéval.
Az éghajlatváltozással összefüggő problémákra nem létezik egyetlen, egyszerű válasz, „csodaszer”. Ez persze igaz egyéb globális problémákra, a környezetszennyezés, vagy a fenntarthatóság kérdéseire is. Nem elegendő egyetlen megoldás alkalmazása, amellyel élve minden egy csapásra megoldódik; eszközök széles skáláját kell alkalmaznunk. Közülük egy a
Az Exatlon Hungary harmadik évadában a kezdeti nehézségeken túl hetek óta Somhegyi Krisztián a Bajnokok egyik legerősebb versenyzője. A műugró magyar bajnokot épp ezért bántja, hogy betegsége óta nem találja régi formáját. Csütörtökön sem tudja hozni az egyik sorsfordító pontot a végjátékon, mégis neki kell ellenfelet jelölnie a biztos párbajozó Lu
Tolvai Reni már tavaly se tudta a koronavírus-járvány miatt "rendesen" megünnepelni születésnapját. Idén lesz az énekesnő 30 éves, ezért úgy döntött, ez a születésnap más lesz, mint az előző évi.
Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 4 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal nőtt.
A gyökérkezelés célja mindig az olyan fogak megmentése, melyek pulpája már elhalt. A fog belsejének, azaz a pulpának az elhalását többnyire pulpitisz vagy egy mélyen lévő szuvasodás, ritkább esetben valamilyen sérülés (erős ütés) okozza.
Egy hiánypótló közösségi applikáció segít összegyűjteni az Amerikában lévő magyar vonatkozású helyeket, helyszíneket, a függetlenségi háborútól napjainkig létrejött – történelmi, kulturális vagy akár gasztronómiai – „magyar nyomok” hálózatát folyamatosan felépítve. A HuGo alkalmazás ugyanúgy segít a kint élő magyarok közösségépítésében, mint a kont
Az életünk jelentős részét munkával töltjük, ezért egyáltalán nem lényegtelen, hogy milyen tevékenységnek szenteljük az időnket, valamint azt hogyan és miért csináljuk.
A Honor már a Huawei-től teljesen függetlenül, már csak újra a telefonokra koncentrálva kezdhette meg az idei évet, hiszen a cég eladásával a Honor újra visszatérhet a versenybe, hiszen George Zhao, a cég ügyvezetője szerint az új Honor készülékek a jövőben Google támogatással jöhetnek majd. Ezen felül újra kereskedhetnek az olyan nagy amerikai cég
Hirtelen a föld alól is női szájtok kezdenek kinőni mindenféle brandérték vagy minőségi tartalom nélkül. Rövid távon egyszerűbb lenne behódolni a gagyinak, de ebbe a hibába mi nem szeretnénk beleesni, hiszünk a jó tartalomban és a minőségi újságírásban – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Pácsonyi Daniella. A Central Médiacsoport Zrt. digitál
A közösségi oldalán tudatta a családokért felelős tárca nélküli miniszter, hogy 103 éves korában elhunyt egykori tanára, akinek nagyon sokat köszönhet.
Észak-Korea pénteken megszakította diplomáciai kapcsolatait Malajziával, tiltakozásul az ellen, hogy a délkelet-ázsiai ország legfelsőbb bírósága kiadott egy észak-koreai férfit az Egyesült Államoknak.
Orbán Viktor – szokásához híven – ma is posztolt közösségi oldalán. Legújabb bejegyzése arra enged következtetni, hogy a miniszterelnök az operatív törzzsel indította a napot.
A koronavírus járványát okozó Covid 19 vélhetően a természetes evolúció 'gyártmánya' egy tanulmány szerint, hiszen a kutatást végzők nem találtak semmilyen bizonyítékot arra, hogy azt mesterségesen egy laboratóriumban hozták volna létre. Mire alapozzák kijelentésüket?
A 47 éves modell, Heidi Klum szereti, ha csodás sminkben tündökölhet, de bevallása szerint a legjobban mégis a természetes arcát kedveli. Most megmutatta, igen szemléletesen, hogy miért is károsak a szépítő filterek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/03/19/3667/
Orbán Viktor az operatív törzsnél kezdte a napot, utána a Kossuth Rádióban ismertette a magyarokkal, hogyan is állunk a járvány elleni harcban, mire kell számítani a védekezésben a következő hetekben.
Egyre több fotó kerül elő a készülő Gucci-film forgatásáról, mi pedig már mindennél jobban várjuk, hogy lássuk, mennyire működik jól Lady Gaga és Adam Driver párosa a vásznon.
Az Európai Bizottság csütörtökön – az alkalomból rendezett online eseményen – bejelentette, hogy megkezdi működését az Európai Innovációs Tanács (European Innovation Council, EIC), mely a 2021–2027-es időszakban több mint 10 milliárd euró összegű költségvetéssel rendelkezik.
„A szociális szférában a dolgozók 4 százaléka kapott százszázalékos táppénzt, ha megfertőződött, 46 százalékuk pedig semmit sem kapott a koronavírus-járványban nyújtott helytállásáért” – írja Facebook-oldalán Ungár Péter.
Az 1850-ben alapított, az ofszet nyomdagépek piacán elsöprő, több mint 40%-os piaci részesedéssel bíró és 170 országban aktív Heidelberg márka globális kommunikációját alakítja mostantól a Publicis Groupe Hungary. Februárban zárult a 8 hónapig tartó, 3 körös meghívásos tender, amelyen 10 hazai és európai ügynökség közül került ki győztesen a magyar
Húsvétra külön szabályok jönnek, és amint beoltottak 2,5 millió embert - az összes 60 év fölöttit -, megkezdődik a nyitás - közölte a kormányfő a Kossuth rádiónak adott péntek reggeli interjújában.
A kisfiú szülei álmukban sem gondolták volna, miközben barátaik házában beszélgettek, hogy a következő pillanatban örökre elveszítik egyetlen gyermeküket.
A miniszterelnök a járványhelyzetről és a korlátozások fenntartásának hosszáról adott interjút a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Hétfőtől még legalább egy hétig maradnak a jelenlegi korlátozó intézkedések, mivel a járvány harmadik hulláma továbbra is erős - mondta péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, hogy most készül az újranyitási terv, aminek első lépését akkor lehet megtenni, ha a védettek száma eléri a 2,5 millió főt, ezzel minden reg