2021. március 19. péntek

márc. 19
6:18
Erotikus munkát végzett Nagy László új párja? Megszólalt az ex (BorsOnline)
Néhány napja bombaként robbant a hír, hogy Sónyák Szilvia fitnesztréner és Nagy L�
márc. 19
6:18
Hasznos kerti örökzöld: közönséges boróka (Agrofórum)
A közönséges borókák elfeledett örökzöldek a kertekben, ahogy a tuják teret hódítottak. Pedig Magyarországon több ősborókás is van, igazán hazai terepen van és akár közkedvelt is lehetne, de mégis kevesen használják. A borókák között is inkább a divatos fajták terjedtek el, pedig a közönséges boróka gyógynövényként és a konyhánk fűszereként is megá
márc. 19
6:18
Masszívan nő a lakosság megtakarítása a visegrádi országokban (Növekedés)
A járvány miatt nem tud annyit költeni a lakosság. Ennek hatására a jelentős emelkedést mutatott a tavalyi második és harmadik negyedévben a bankbetétek állománya a régiós országokban. Lesz tehát fedezete a lakossági fogyasztás idei felfutásának, amit az uniós átlagnál lényegesen alacsonyabb hazai munkanélküliség is támogat.
márc. 19
6:20
Tovább lazítanak a vakcinázás egyik mintaországában (Portfolio)
Újabb, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat oldanak fel Izraelben péntektől, néhány nappal a jövő keddi választások előtt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
márc. 19
6:24
Észak-Korea megszakította diplomáciai kapcsolatait Malajziával (Portfolio)
Észak-Korea pénteken megszakította diplomáciai kapcsolatait Malajziával, tiltakozásul az ellen, hogy a délkelet-ázsiai ország legfelsőbb bírósága kiadott egy észak-koreai férfit az Egyesült Államoknak.
márc. 19
6:24
Robotokban kapnak új életet a Nissan Leafek akkumulátorai (autopro)
Az elektromos Leafek kiöregedett akkumulátorait AGV-kbe építi be a japán autógyártó.
márc. 19
6:24
Dr. Rusvai Miklós: ez a záloga, hogy a nyarat már maszk nélkül tölthessük (Ripost)
A harmadik hullámmal véget érhet az egész járvány. Dr. Rusvai Miklós szerint akár már nyáron maszk nélkül lehetünk és visszakaphatjuk a normális életünket.
márc. 19
6:30
Brutális idő jön, lesz, ahol hózápor csap le, de van ennél rosszabb hírünk is (Metropol)
Jó pár napig nem örülhetünk a tavasznak.
márc. 19
6:30
Izraelben már megnyithatnak a strandok, és nézők is lehetnek a meccseken (ATV)
Újabb, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat oldanak fel Izraelben péntektől, néhány nappal a jövő keddi választások előtt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
márc. 19
6:30
Évszázados hagyományok alapjain épül modern mintagazdaság (hirado.hu)
A ménesbirtok célja, hogy az agrárszakemberek működés közben tekinthessék meg a legmodernebb technológiákat, de a mezőhegyesi intézmény fontos célja a turizmus fejlesztése is.
márc. 19
6:30
Tizenhárom rendőrt öltek meg egy mexikói rajtaütésen (444.hu)
Évente több száz rendőr esik szervezett bűnözői csoportok áldozatul.
márc. 19
6:30
Havazás és jégeső is tarkíthatja a napsütést pénteken (SzMo)
Az igazi tavasz még várat magára: ugyan lesznek pénteken napsütéses órák, de akár hó és jég is eshet viharos széllökésekkel kísérve.
márc. 19
6:30
Több százmilliárd forint jut mezőgazdasági és élelmiszeripari fejlesztésekre (Agrofórum)
Több százmilliárd forintból valósulhatnak meg élelmiszeripari és mezőgazdasági fejlesztések a közös agrárpolitika átmeneti évei alatt - mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött csütörtöki videóüzenetében.
márc. 19
6:32
Fagyos hangulatban indult az USA-Kína csúcstalálkozó, és nem csak azért, mert Alaszkában tartják (444.hu)
Biden megválasztása óta először találkozott a két ország külügyminisztere. Az amerikaiak felhoztak több témát is, amiről Kína nem hajlandó senkivel beszélni, kemény üzengetésekbe torkollott a találkozó.
márc. 19
6:33
Döbbenet, mit találtak a zsaruk egy sütőben Balatonfüreden - 6 millió forint az értéke (BorsOnline)
A 28 éves balatonfüredi férfitől a Kr Nni több mint két kiló amfetamint foglalt le.
márc. 19
6:35
Na, tessék, melegedés az nem, de hózápor az várható a hétvégén! (BorsOnline)
A több-kevesebb napsütés mellett szórványosan záporokra, hózáporokra is készülni kell a hétvégén. Melegedés továbbra sem várható, a maximumok jellemzően 10 fok alatt maradnak, a leghidegebb órákban pedig néhol mínusz 5 fok alá is hűlhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
márc. 19
6:36
Sokkolták Mourinhót, Pogba lőtte tovább az MU-t (Infostart)
Az AC Milan és a Rangers FC is a nyolcaddöntőben búcsúzott a labdarúgó Európa-ligában.
márc. 19
6:36
Koronavírus: újabb járványügyi korlátozásokat oldanak fel Izraelben (Blikk)
Újabb, a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat oldanak fel Izraelben péntektől, néhány nappal a jövő keddi választások előtt – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
márc. 19
6:36
Mercedes: Most a Red Bull van elöl, szoros lesz a bajnokság! (F1világ)
Nagyon szoros Forma-1-es világbajnokságot jósol a Mercedes csapatának stratégiai vezetője, James Vowles. A szakember szerint a tesztek alapján a Red Bull a leggyorsabb, de persze sok még az ismeretlen tényező.
márc. 19
6:36
Nyáron léphet hivatalba az új holland kormány (ProfitLine)
Nyár elején léphet hivatalba az új holland kormány - írta a csütörtökön a helyi sajtó.
márc. 19
6:36
Makacsul kitart a megszokottnál több fokkal hidegebb idő (Háziállat)
Továbbra is vesztésre áll a tavasz. Szórványosan kialakulhatnak hózáporok, záporok, az éjszakai órákban pedig több helyen fagyni fog. A jövő hét végén érkezhet enyhülés.
márc. 19
6:36
Alig akad magyar sonka a hiperekben (Azenpenzem)
A nemzetközi kereskedelmi láncok kínálatában a magyar sonka aránya nem éri el a 27,5 százalékot – derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kutatásából. Tojásból is majdnem minden tizedik érkezett külföldről. A magyar termékek aránya a legmagasabb a méznél.
márc. 19
6:42
Döntöttek, több megyét is lezárnak, tilos köztük átjárni Franciaországban (Metropol)
A száz francia megyéből tizenhatban, köztük Párizsban, péntek éjféltől újabb általános karantén lép életbe, legalább négy hétre, a koronavírus fertőzőbb variánsai egyre fokozódó terjedésének megfékezésére.
márc. 19
6:42
Mikor nyithat ki Magyarország? Hamarosan megszólal Orbán Viktor a részletekről (Portfolio)
A tegnap Gulyás Gergely által bejelentett többlépcsős nyitás részleteiről, lépcsőfokairól beszélhet elsősorban péntek reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök emellett megpróbálhatja megjósolni a koronavírus-járvány harmadik hullámának tetőzését, illetve várhatóan bejelenti majd a korlátozó intézkedések fenntartását.
márc. 19
6:42
Látványvideó: így kapcsolják le 2,1 kiló droggal a magyar fiatalt! (Ripost)
A fiatal az internet legsötétebb bugyrában, a dark weben árulta az illegális szert.
márc. 19
6:42
„Amit nem fényképezek le, az meg sem történt” (Márkamonitor)
Sok szociofotó csak felnagyítja az adott problémát a nézőnek, ami nagyon kényelmes pozíció. De lehet mélyszegénységet érintetten, empatikusan, gondolatokat ébresztve, nem csak szánalmat keltve fotózni – hangzott el a Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfiával foglalkozó online meetupján. Az egyetem online sorozatának negyedik rendezvényén fotográ
márc. 19
6:42
Segítség a kápia paprika termesztéséhez (Agrofórum)
A szélsőséges időjárási viszonyok között egyre nagyobb problémát jelent a növényeket érő hőstressz és intenzív besugárzás, ami napégést, valamint a termés mennyiségének és minőségének csökkenését eredményezi. E hatások kiküszöbölését segítik a különböző színű árnyékoló hálók, ám hogy melyik szín hogyan befolyásolja a kápia paprika termesztését, azt
márc. 19
6:42
Kvíz: 10 furcsa magyar szó, amit minden nap hallasz, de soha nem tudtad a jelentésüket! Vagy mégis? Teszteld magad! (Promotions)
Most minden kiderülhet, érdekes megmártózás következik a magyar kifejezések világában.
márc. 19
6:48
Elkezdődött a kulcsfontosságú ülés, hamarosan bejelentéseket tesz Orbán Viktor (Infostart)
Összeült az operatív törzs.
márc. 19
6:48
Az ultrahang lehet a titkos fegyver a koronavírus ellen? Megdöbbentő dolog derült ki (Metropol)
Az ultrahanghullámok lerombolhatják és megrepeszthetik a vírusok köpenyét és tüskéit.
márc. 19
6:48
Őzbak rekedt a kertes házak között Egerben (hirado.hu)
A házak közé tévedt őzbak elejtésére nincs lehetőség, ezért kocsival a kihajtás problémás.
márc. 19
6:48
Tarlós: A BKV-jelentés szerint a felújítás volt a jó megoldás, a klíma utólagos beszerelésével is (ATV)
A BKV vizsgálati jelentésének az összegzésében az szerepel, hogy a 3-as metró esetében a felújítás volt a kedvező megoldás, még akkor is, ha a klímát utólag szerelik be. És a BKV nem tud újabb szakvéleményről - nyilatkozta Tarlós István érdeklődésünkre, Karácsony Gergelynek a feljelentéssel kapcsolatos posztjára reagálva.
márc. 19
6:48
Csodás tájak és vacsora egy gleccserben (AQUA)
Bár már nagyon várjuk a jó időt, a hőségben biztos szívesen kirándulnánk jégbarlangokba egy kis hűsölésre. Van olyan, amelyik 30 kilométer hosszú gleccser alatt bújik meg, és olyan is, amelyhez panorámás vendéglő tartozik. Mer de GlaceFranciaország legnagyobb gleccsere Chamonix völgyében található. A gleccser 7 kilométer hosszú és 200 méter mély. M
márc. 19
6:48
Uniós gyógyszerügynökség: az AstraZeneca oltóanyaga biztonságos (Igényesférfi.hu)
Biztonságosnak minősítette az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem közösen kifejlesztett koronavírus-elleni vakcináját, de további vizsgálatokat tart szükségesnek.
márc. 19
6:48
Ma beadják a százmilliomodik oltást az Egyesült Államokban (SzMo)
Joe Biden betartotta, amit megválasztásakor ígért, sőt, sokkal hamarabb teljesítette azt.
márc. 19
6:50
Már úton vannak a védettséget igazoló igazolványok (hirado.hu)
Eddig csaknem másfél millió védettségi igazolványt legyártottak, az érintettek postán kapják majd meg a plasztikkártyát.
márc. 19
6:51
Több megyére is riasztást adtak ki: mutatjuk, milyen idő vár ránk (Blikk)
Pénteken erősen gomolyfelhős idő vár ránk, több-kevesebb napsütéssel.
márc. 19
6:53
Darknetes balatonfüredi drogdílert fogtak el a rendőrök (Blikk)
Darknetes kábítószerkereskedőt fogtak el a Készenléti Rendőrség munkatársai a Balaton partján. A 28 éves balatonfüredi férfinál több mint két kiló amfetamint találtak.
márc. 19
6:54
Itt kezdte a pénteki napot Orbán Viktor (Metropol)
Ma reggel is összeült az Operatív törzs, ahol fontos lépésekről tárgyalnak.
márc. 19
6:54
Napsütés és csapadék is lehet az ország egyes részein (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 5 és 9 fok között változik.
márc. 19
6:54
Lemondott egy német képviselő, miután kiderült, hogy a cége Gruevszkinek dolgozott (444.hu)
Tobias Zech a saját nevén futtatta a vállalkozást.
márc. 19
6:54
Itt az első kimutatás: ilyen eséllyel fertőzhetnek a Covid ellen beoltottak (Ripost)
A legfrissebb kutatási eredményekről dr. Mary Ramsay, a Public Health England vezetőjének közleménye rántja le a leplet.
márc. 19
6:54
Gyászol a Megasztár felfedezettje, Lakatos Yvette (Life)
Lakatos Yvette közösségi oldalán tudatta a szomorú hírt.
márc. 19
6:54
Így ültessünk gyümölcsfát! (Agrofórum)
A napokban tervezünk gyümölcsfákat ültetni. Hogyan csináljuk, hogy sikeres legyen?
márc. 19
6:56
Többé nem beszélhet a nyilvánosság előtt az ügyről a seriff, aki szerint az ázsiai nőket legyilkoló férfinak rossz napja volt (444.hu)
Szavait annyira komoly felháborodás fogadta, hogy többé nem tölthet be szóvivői feladatokat.
márc. 19
6:58
Főzni, mosni tudnak-e már? - kérdezte a milánói hatóság a fertőzésen átesett nőket (444.hu)
A férfiaknál erre nem voltak kíváncsiak. Elnézést kértek, és visszavonták a szexista kérdőívet.
márc. 19
7:00
Koronavírus: pénteken eljutnak a Biden hivatali ideje alatt beadott 100 milliomodik oltásig (Blikk)
Hetekkel a tervezett időpont előtt, már pénteken teljesül, amit elnöksége első száz napjára ígért Joe Biden: beadják a 100 milliomodik koronavírus elleni védőoltást. Ezt maga az amerikai elnök közölte a Fehér Házban csütörtökön.
márc. 19
7:00
Hogy lehet tényleg megpihenni napi fél órában? (Spa Trend Online)
Munka, család, háztartás, sport, kikapcsolódás és most még a minőségi én idő is felkerült a kötelező elemek listájára. Hogyan maradhat egyensúlyban az ember, ha ennyi mindent kell egy nap kipipálni a "tökéletes élethez"?
márc. 19
7:00
Korán kezdte a napot Orbán Viktor (Ripost)
A miniszterelnök az operatív törzs reggeli ülésén vesz részt, ezután a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszél fél nyolctól.
márc. 19
7:00
Atwood is kiveszi részét a kollektív járványregényből (Könyves Magazin)
Egy összefogás eredményeként jöhet létre a koronavírus-járványról szóló első amerikai regények egyike, alkotói között pedig olyan neveket találni, mint Margaret Atwood, John Grisham és Celeste Ng.

Keresés