Büntetőjogi felelősség is terhelheti a koronavírus elleni oltás beadását megtagadó erdőkertesi háziorvost – mondta Futó Barnabás ügyvéd csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Fuller Bianka vagyok, pszichológus. Elsősorban pszichológiával kapcsolatos edukációs Tiktok-videómról lehetek ismerős. Munkám során 20-as, 30-as éveikben járó kliensekkel dolgozom, akik szorongással, életvezetési nehézségekkel, párkapcsolati problémákkal, korai kiégéssel küzdenek, esetleg az önismeretüket szeretnék mélyíteni, vagy önbizalmukat növe
Kandász Andrea születésnapját ünnepli, de azt senkinek nem árulja el, hogy hanyadikat. Az utazási magazinok koronázatlan királynőjének bámulatos karrierjének jártunk utána két részes portrésorozatunkban.
Közzétették az Esterházy Art Award idei pályázatát, amelyre 45 év alatti magyar képzőművészek jelentkezését várják. A döntőbe jutott alkotók munkáiból december 3-tól kiállítás látható a budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban. Az Esterházy Privatstiftung közleménye szerint a 2009-ben megalapított Esterházy Art Award célja a fi
Egyénre szabott étrend kialakításával segítik a dietetikusok a cukorbetegeket, ebben mindenre kiterjedő tanácsokat is talál a páciens. Nem minden tilos! Szarka Dorottyát, a Cukorbetegközpont dietetikusát kérdeztük.
Az ipari, kereskedelmi létesítmények hűtésének és fűtésének fejlesztése elengedhetetlen terület az EU által is megcélzott karbonsemlegesség eléréséhez. A HVAC-R (heating, ventilation, air-conditioning and refrigeration) szektor egyik piacvezető vállalatcsoportja 2050-re teljesen karbonsemleges működésre állna át, amihez egy olyan programot indított
Idén biztosan elmarad a VOLT és a Balaton Sound, a népszerű, komoly headlinereket felvonultató vidéki fesztiválok időpontját átették 2022-re – értesült az Index a szervezőktől.
A csipgyártó új reklámkampányához ugyanazt a színészt szerződtette, aki a 2000-es években a Macintosht személyesítette meg a Vistát, illetve a PC-ket általában kifigurázó Apple-videókban.
Történelmi címlappal és különleges üzenettel jelenik meg az InStyle magazin márciusi száma, amelynek címlapján Szalay Anna Lilla Down-szindróma aktivista látható. A magazin a korlátokat legyűrő, álmaikért töretlenül dolgozó embereket ünnepli ebben a mindenki számára nehéz időszakban. A lapot kiadó Marquard Media Magyarország társadalmi szemléletfor
A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ.
A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ.
A járvány harmadik hullámának megérkezése, az oltások elhúzódása és a lezárások a negatív forgatókönyv megvalósulását jelentik, emiatt ez az év még nem lesz a kilábalás éve – mondja a Portfolio-nak adott interjújában Kasziba Levente, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője. Ugyanakkor biztató eredményekről is beszámolt a szakember, nem melle
190 millió forintért bárki beköltözhet Gesztesi Károly egykori otthonába! A tavaly év elején szívinfarktusban elhunyt színész budakalászi ingatlanát már közel egy éve hirdeti a család az egyik legnagyobb hazai ingatlanportálon, azonban még mindig nem talált gazdára.
A Google Arts & Culture legújabb projektjeként a “Music, Makers & Machines” 15 ország több mint 50 archívumának, múzeumának, gyűjteményének, lemezkiadójának, fesztiváljainak és vezető zeneipari szakértőjének közreműködésével jött létre, azzal a céllal, hogy rávilágítva az elektronikus zene fontos kulturális szerepére, a kiterjesztett valóság, 3D mo
Hivatalból indított eljárást a fővárosi kormányhivatal az ellen a magán-egészségügyi szolgáltató ellen, amely ötezer forintért vesz fel előjegyzést a koronavírus elleni vakcinák beadására.
Paradox helyzet állhat elő a hazai munkaerőpiacon, hiszen bizonyos területeken egyre többen keresnek új állást. A járvány kezdetekor a HR-szakemberek biztosan megegyeztek volna abban, hogy a dolgozók inkább biztonságra törekednek a bizonytalan helyzetben, most azonban a fizikai eltávolodás a munkahelytől, illetve a munkatársi kapcsolatok lazulása e
Lezajlott a szerdai kormányülést követő Kormányinfó, amin megtudhattuk, hogy szakértők szerint a harmadik hullám tetőzésének közelében lehetünk és néhány héten belül várhatók az első lazítások, de teljes nyitásra csak nyártól lesz valószínűleg lehetőség, az átoltottságtól függően. Ma délután tájékoztatót tart az operatív törzs is, a tájékoztatóról
A Semmelweis Egyetem rektora azt nem mondta el, mire alapozza ezt az állítását. A pajzsmirigybetegek bármelyik, Magyarországon elfogadott vakcinával beoltathatják magukat - közölte.
Lezajlott a szerdai kormányülést követő Kormányinfó délelőtt, amelyen megtudhattuk, hogy szakértők szerint a harmadik hullám tetőzésének közelében lehetünk és néhány héten belül várhatók az első lazítások, de teljes nyitásra csak nyártól lesz valószínűleg lehetőség, az átoltottságtól függően. Ma délután tájékoztatót tartott az operatív törzs is, Mü
0,3%-os pluszban zárta a kereskedést az S&P 500 index, miután a Federal Reserve bejelentette, hogy továbbra sem változtat a jelenlegi monetáris politikán.
A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely számos kérdésre válaszolt, többek között arra is, mi lesz a sorsa a két héttel ezelőtt bezárt szolgáltatóknak.
Natasha Lyonne, a Russian Doll sztárja lesz Rian Johnson szériájának a főszereplője. Rian Johnson Az utolsó Jedik rendezése után egy kisebb, de sztároktól nem kevésbé hemzsegő krimit csinált Tőrbe ejtve címmel, aminek akkora sikere lett, hogy érkezik is a folytatása hamarosan. www.youtube.com Knives Out Trailer #1 (2019) | Moviecl
A ruházati- és divatárucikkek online kereskedelemével foglalkozó vállalkozások körében egyre nagyobb szerephez jut a mesterséges intelligencián alapuló eszközök használata – derül ki aGLAMI divatkereső platform iparági jelentéséből, amelyben négy olyan területet jelölnek meg, amelyeken a kereskedelmi platformok számára kiemelt jelentőségű lehet az
Az országos tiszti főorvos az operatív törzs tájékoztatóján arról beszélt: a járványgörbe meredeken ível felfelé, a járványmatematikusok szerint 1-2 nehéz hetünk még biztosan lesz.
Erőteljes a kereslet a magyarországi tavak környékén elérhető lakóingatlanok iránt, idén az érdeklődés öt éve nem látott csúcsra nőtt. A Balaton-környéki megyékben 54-84 százalékkal, a Velencei-tó közelében 22 százalékkal, a Tisza-tónál pedig 96 százalékkal több volt az érdeklődők száma az ötéves átlaghoz képest. A Velencei-tónál az átlagos négyzet