Megugrott a kereslet az építkezésekhez és a felújításokhoz szükséges alapanyagokra. Szarka László, a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta: az otthonteremtési programban visszaköszönnek javaslataik, amelyek a gazdaság fellendítése mellett a piacot is fehérítik.
Az elmúlt években nagyon nehéz körülmények között élt Bakács Tibor Settenkedő, korábban takarítóként dolgozott, de még tavaly elbocsátották, de talán végre sikerül talpraállnia. Nemrég ugyanis új munkát kapott.
A Pfizer kutatása szerint Izraelben a beoltottak 94 százalékánál a vakcina megakadályozta a tünetmentes megfertőződést, a tünetes, kórházi és halálozáshoz vezető esetekkel szemben pedig legalább 97 százalékban nyújtott hatékony védelmet – írja a CNBC.
A budapesti régió kórházainak fejlesztése és felújítása a világjárvány alatt sem állt le - közölte Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere.
Az Alpine technikai igazgatója, Pat Fry szerint stratégiai izgalmakat hozhatnak a sprintfutamos F1-es hétvégék, amennyiben azokért pontokat is osztanak majd a 2021-es szezonban.
Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Dr. Zacher Gábor toxikológus szerint az egészségügy az utolsó emberig ki fog tartani, Dr. Szlávik János infektológus a látogatási tilalom ellenére a kritikus állapotú betegekhez beengedi a hozzátartozókat, Dr. Purebl György pszichiáter pedig arról is beszélt, hogy egy hét múlva nyilvánossá válik a 30 országot érintő WHO-kutatás, amelyből megtudhatj
Azt is meg akarták volna nézni, hogy milyen a lakosság együttműködő hajlandósága abban az esetben, ha nem a háziorvos értesíti őket az oltás lehetőségéről.
Újabb akvizícióval terjeszkedik az Opus Global, felvásárolja a Tigáz közel 50 százalékos részesedését, amivel tovább folytatódhat a jelenleg üresen álló energetikai üzletág kiépítése. A tranzakcióval a MET teljesen kiszáll a Tigázból. Ezzel egyidejűleg az Opus bejelentette, hogy megalapítja az Opus Energy Kft.-t, amely alá a Tigáz mellett a Titász
Az infektológus szerint a háziorvosoknak "feltűnően sok" betegük van, többen kerülnek kórházba és ott pedig lélegeztetőgépre. Pusztai Erzsébet hangsúlyozta: a korai kezelés nagyon fontos, ezt már az első tünetek megjelenésekor el kell kezdeni, hogy akinél lehet, meg lehessen előzni a súlyos állapot kialakulását.
Nem csökken az érdeklődés az NFT piac iránt. A héten a patinás Christie's aukciósház is beszállt, az egyik legsikeresebb NFT-alkotó, Beeple egy művét bocsátották árverésre.
A sikeres frekvenciatervezés és szerződéskötés után a Lánczos Kornél Gimnázium tovább üzemeltetheti kisközösségi rádióját Székesfehérváron. A Székesfehérvár telephelyű kisközösségi rádiós frekvencia elvi használatára kiírt pályázat nyertese a testület döntése alapján az egyedüli pályázó, jelenleg is itt rádiózó Lánczos Kornél Gimnázium. A grémium e
Már a hétvégén megkaphatja az amerikai háztartások egy része azt az 1400 dolláros stimulus-csekket, melyet a tegnap aláírt, 1900 milliárd dolláros koronavírus-mentőcsomag részeként oszt ki a kormány – írja a CNBC.
Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára 3 forinttal nőtt.
Január vége óta hétről hétre stabilan kétharmados volt azok aránya, akik "biztosan" vagy "talán" beoltatják magukat a koronavírus elleni vakcinával. Az arány most hirtelen megugrott: a KSH március eleji felmérésében 66% helyett már 70%-os az oltási kedv.
A múlt héten írtunk róla, hogy kisebb botrány kerekedett Amanda Gorman verseinek holland fordítása körül: a Nemzetközi Booker-díjas Marieke Lucas Rijneveld fordította volna hollandra Amanda Gorman verseit, de olyan nagy felháborodást váltott ki, hogy fehérbőrű fordítót választottak, hogy a fiatal író végül visszalépett. Most újabb hasonló eset tört
Tavaly februárban döntött úgy a népszerű rapper, Curtis és felesége, Krisztike, hogy külön folytatják tovább. Akkor azt mondták, hogy nem érzik szükségesnek, hogy elindítsák a válást, egy darabig biztosan házastársak maradnak. Krisztike azonban nemrég elmondta, még nem váltak el, de folyamatban van.
Megdöbbentő, szívfacsaró, horrorisztikus és depresszív nagyjából ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni az itt megtalálható jelenetek hangulatát. A Disney az elmúlt évtizedek során számos klasszikust tett le az asztalra, ugyanakkor nem feltétlenül állíthatjuk, hogy a stúdió csak felemelő pillanatokkal szolgált. Bár igazán remek meséket gyűjtöttünk
A koronavírus-járvány hatására tavaly a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság jellemezte a munkaerőpiacot. 2020-ban összességében 19 százalékkal kevesebb álláshirdetést adtak fel a cégek, melyekre átlagban 25 százalékkal több jelentkező volt. Nemes-Nagy Szilvia, a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa szerint jelenleg a munkanélküliek elke
Töretlen ingatlanpiaci optimizmusról árulkodott a Property Forum által szervezett Property Investment Outlook 2021 konferencia előadóinak véleménye. A magánkollégiumoktól kezdve a retail piacon át egészen az iroda szegmensig pozitív változásokra és a közép-európai ingatlanpiac tovább erősödésére számítanak a kerekasztal-beszélgetések résztvevői.
A legtöbb háziasszony számára igazi konyhai kihívás a piskóta; hiszen ez a sütemény nagyon kényes, nehéz tökéletesre készíteni. Ebben nyújt óriási segítséget a szódabikarbóna, döbbenetes az eredmény!
A csillagjegy alapján nem csak arra lehet következtetni, hogy miként mozog valaki a konyhában, de bizonyos tulajdonságokra, konfliktuskezelési technikákra és a bensőből fakadó félelmekre is. A következőkben megismerheted 6 állatövi jegy gyengeségeit. Ne merülj el bennük, inkább próbáld meg a javadra fordítani!
A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteki ismertetése szerint 2,9 százalékkal csökkent januárban a brit hazai össztermék (GDP) értéke az előző hónappal összehasonlítva.
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke a Telexnek elmondta: „a szokásos heti rádióinterjú nem marad el, valószínűleg vasárnap reggel kerül rá sor”.
Egy pillanat alatt égett le a három kisgyermek és egy hamarosan megszülető kisbaba 150 négyzetméteres rönkfából épült otthona a Pest megyei Kosdon szerda délután. Az édesapa a ház melletti kertben kertészkedett, éppen be akart menni egy pohárt vízért, amikor lángcsóvák zárták le az útját.
A koronavírusnak már az a variánsa is terjed a világban, amelyet először Nigériában fedeztek fel: csütörtökön Algériában 13 ember szervezetében azonosították a kórokozót.