Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal Dérer Istvánt, a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnökét kérdeztük arról, hogyan befolyásolja a koronavírus-járván
A 20-szros Grand Slam-győztes svájci sztárteniszező több mint 13 hónap után tért vissza, két meccset játszott Dohában, inkább edzésekkel folytatja a felkészülést a füves pályás szezonra.
Miközben csapattársa vadászpilótákra emlékeztető sisakfestéssel állt elő, Sebastian Vettel a megszokott német színeket a rózsaszínre cserélte 2021-es sisakján.
A bahreini teszt kezdetekor kiderült, milyen trükköt rejtegetett a Mercedes a bemutatóján – a rivális Alpine meg egy furcsa légbeömlővel hívta fel magára a figyelmet.
McLaren-elsőséget és meglepő Mercedes-szenvedést hozott a bahreini teszt első napjának első négy órája. A hajrában aztán Charles Leclerc-nek is félre kellett állnia a Ferrarival.
Nem volt boldog a Mercedes eltékozolt három órája után Toto Wolff, ám úgy véli, megtorpanó csapata még behozhatja a korai műszaki hiba miatti lemaradását.