Színes, sikerekben gazdag élete volt a Fiat egykori elnökének, Giovanni Agnellinek, aki száz éve született. Portré a férfiról, aki a hatalmas lökést adott az olasz márkának.
A Micro Focus szakértői összegyűjtötték, milyen kiberbiztonsági trendekre számítanak idén. Az elmúlt években meredeken nőtt a kibertámadások száma, miközben it-biztonsági szakemberekből egyre nagyobb a hiány. Ez várhatóan 2021-ben sem lesz másként. Ezért célszerű kihasználni az intelligens védelmi eszközök előnyeit, hiszen ezek számos hasznos funkc
A Continental technológiai vállalat új stratégiát jelentett be tömlő és cső üzletága számára, amely két fő célkitűzés körül mozog: „Egyrészről nagyobb hangsúlyt fektetünk az e-mobilitásra, mint komoly növekedési piacra. Másrészről pedig elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy segítsünk az autógyártóknak tovább csökkenteni a kibocsátást és megfelelni a
Egy 60 négyzetméteres lakást Nógrád, Heves és Békés megyében három-öt évi nettó átlagbérből lehet venni, miközben más megyékben (Somogy, Hajdú-Bihar) akár nyolcévnyi bért is össze kell gyűjteni, a fővárosban pedig átlagosan több mint tizenegy évit - derül ki a Takarék Index elemzéséből, amelyről az MTI-t csütörtökön tájékoztatták.
A spanyol labdarúgó-válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok Iker Casillas és Sara Carbonero 2010-ben házasodott össze, de egy ideje már külön élnek.
Oroszország képletalapú exportadó kivetését fontolgatja a napraforgóolajra, bár még nem született meg a döntés – közölte Maxim Resetnyikov gazdasági miniszter. Moszkva december óta azzal fenyegetőzik, hogy valamilyen típusú exportadót vet ki a napraforgóolajra is. Ez a terv is ahhoz kapcsolódik, hogy Oroszország megkezdte a belföldi élelmiszer-infl
A méltán híres és kritikailag elismert Hotel Ruanda alkotója, Terry George egy érdekes és végig izgalmas krimi-dráma fúziót nyújtott át a közönségnek 2007-ben. A film John Burnham Schwartz azonos című regényéből készült, a rendező és az író közösön jegyzi a forgatókönyvet. Joaquin Phoenix másik filmjéhez, az Abszurd alakhoz hasonlóan ebben a műben
Március 12-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Liza Minnelli amerikai színésznő, énekesnő, az egyetlen olyan Oscar-díjas, aki Oscar-díjas szülőktől származik.
Az állatöv hivatalos szerelemistennője vagy, akit a Vénusz szerelmes impulzusai irányítanak. Levegő jegyként áttetsző tündérszárnyakkal repkedsz a világban, de soha nem tévedsz el teljesen a felhők között.
Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) helyét a mindössze 174 alapszakmát tartalmazó Szakmajegyzék váltotta fel. Az alapszakmákat már csak iskolarendszerű képzés keretében lehet tanulni, így felmerül a kérdés, hogyan tudnak szakmát tanulni azok, akik felnőttként ülnének vissza az iskolapadba. A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket és felnőttképzéseket közve
Márciustól 15-től a NAV az szja-bevallási tervezeteket elektronikusan elérhetővé teszi az eSZJA felületén. Akinek nincs ügyfélkapuja, az április 15-éig kérheti a tervezetek postázását.
Előbújt a medvehagyma a Mecsekben. A jellegzetes, fokhagymaillatú növény idén is zöldbe borította a Mecsek lankáit. Ezzel együtt az erdőben megjelentek a szüretelők is, akikre szigorú szabályok vonatkoznak az idei évtől.
Bár tavaly év elején külön költözött Curtis és felesége, a rapper nemrég úgy nyilatkozott, hogy nem látja szükségét, hogy hivatalosan is elváljanak a gyermeke édesanyjával. A Bors kiderítette, az egykori pár meggondolta magát: elindították a folyamatot.
A közutakon ismét nagy számban megjelenő mezőgazdasági gépekkel történő balesetek 67 százalékáért részben vagy teljesen a másik résztvevő fél a felelős, e balesetek 13 százaléka jár súlyosabb sérülésekkel – derül ki az Agroinform.hu mezőgazdasági portál legújabb kutatásából.
A koronavírus-járvány első és második hulláma a budapesti albérletpiacot is felforgatta: a kínálat bővülése mellett a bérleti díjak egy év alatt 16 százalékkal csökkentek, az év elejére pedig a januári mélyponton stabilizálódtak. Budapesten belül eltérő az áresés mértéke, míg a márciusban bevezetett újabb korlátozó intézkedések egyelőre nem gyakoro
A várhatóan megugró kereslet miatt a tavalyinál magasabb bérleti díjra készülhetnek azok, akik nyáron a Balatonnál üdülnének vagy hossszabb időre odaköltöznének. Akik inkább vásárolni akarnak, azoknak azzal kell számolniuk, hogy a vízpart vagy annak közvetlen környéke csak budai árakon elérhető. Ennél olcsóbb házakat, lakásokat a tótól legalább 4-5
Az Európai Gyógyszerügynökség forgalmazásra ajánlotta a Johnson & Johnson oltóanyagát. Az Európai Unióban így ez a negyedik vakcina, amit elfogadtak a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca vakcinái mellett. Közben az amerikai kongresszus alsóháza jóváhagyta Joe Biden elnök 1900 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagját. Az összegből jut az államok
Soha nem volt még ennyi sérült az Exatlon Hungary történetében, mint most… Vérre menő küzdelem az Exatlon Hungary-ben: Többen is megsérültek https://tv2play.hu/exatlon/verre_meno_kuzdelem_az_exatlon_hungary_ban_tobben_is_megserultek EXATLON HUNGARY – EXTRA VIDEÓ Lélekfacsaró képsorok: Három sérülés egyetlen versenynapon az Exatlonban https://tv
Az Amazone különböző műszaki megoldásokat és szolgáltatásokat kínál a műtrágyaszóró optimális beállításához. A precíz és szükségletorientált kijuttatás döntő szereppel bír a költségcsökkentés és a környezetkímélés érdekében.
Térképeken mutatják be a leggyakoribb hazai özönnövények előfordulását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói. A térképek alapjául szolgáló országos adatgyűjtésben az egyetem ökológus és geográfus kutatói mellett természetvédelmi civil szervezetek is részt vettek. Alkotói, a térképek pontosabbá tétele érdekében, felhasználták az Agrárminisztérium
Március elsején indult el hazánk legújabb online termelői piacának hivatalos tesztüzemmódja. A Digitális Termelői Piac program keretében induló kozertplusz.hu közvetlenül köti össze a mezőgazdasági termelőket, kézműveseket a fogyasztókkal, mindezt úgy, hogy garantálja a minőségbiztosított termékek piacra kerülését. A győri Széchenyi István Egyetem
A Dorogi Ipartestület, és konzorciumi tagként a Magyar Iparszövetség (Okisz), az ipari eszközök javítása ágazatban megvizsgálja az ágazatban működő munkaadók jelenlegi munkaerőpiaci helyzetét, a feltárt kihívásokra pedig egy pilot projekt keretében megoldást nyújt a bevont célcsoport számára. A projekt 2020. április 1-jén vette kezdetét és 12 hónap
Globálisan Izrael, Európában Nagy-Britannia halad a legjobban a koronavírus elleni oltásokkal – a Covid-halálozások száma mindkét országban jelentősen csökkent az elmúlt egy-másfél hónapban. Izraelben már éttermekbe és rendezvényre is lehet járni oltási igazolvánnyal. Nagy-Britannia június végén nyitna ki teljesen. A halálozás olyan országokban is
A főváros tulajdonában álló tokodi, kéthelyi és szőlőskerti kastélyt is megpróbálják idén értékesíteni – tudta meg a Ripost7. Karácsony Gergelyék 8,2 milliárd forintot remélnek a Budapest tulajdonában álló műemlék épületek kiárusításából.
Az arckrémek, hidratálók és szérumok csak akkor képesek kifejteni hatásukat, ha bejutnak a bőrbe. A bőr felszínén megülő elhalt hámsejtek azonban akadályozzák a hatóanyag mélybe jutását, így hiába a drága készítmény, nem érzed majd a hatását. Mit tehetsz?