Virágot rendelni lehet. De nem írhatja felül egy polgármester azt, hogy március 22-ig a virágboltoknak is zárva kell tartani - jelentette ki a mai kormányinfón Gulyás Gergely az ATV kérdésére.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) megkezdte az amerikai Eli Lilly gyógyszergyártó koronavírus elleni, bamlanivimab és az etesemivab nevű gyógyszereinek folyamatos felülvizsgálatát (rolling review) - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség csü
Február 24-én, a világpremierrel egyidőben debütált a magyar HBO GO-n a Superman és Lois című új sorozat. A produkcióban az Acélember már családapa, és újságíró feleségével, Lois Lane-nel, valamint nagyhangú tinédzser fiaival költözik vissza a békésnek hitt Smallville-be. A CW és az HBO Max koprodukciója remek fogadtatást kapott, a rajongóknak visz
Eredményes az Egészségipari Támogatási Program, Magyarország önellátóvá vált az orvosi maszkok gyártásában, a kórházi gumikesztyűk előállításában, most pedig a vírus elleni védekezéshez szükséges gyógyszerek terén sikerült hazánk kiszolgáltatottságát csökkenteni - jelentette ki Varga Mihály a Meditop Gyógyszeripari Kft. egészségipari fejlesztésének
Az autósok 2020-ban átlagosan 106 100 forintért kötöttek teljes körű casco biztosítást – derül ki a Netrisk adataiból. Ez az érték 10 százalékkal haladja meg az előző év 96 400 forintos átlagát. A biztosításhoz megfelelően kiválasztott paraméterek (együttkötés, fizetés módja és ütemezése) kedvezményeivel azonban az emelkedés hatása sok esetben kikü
Nyugat-Európában és a világ számos országában évtizedek óta megszokottnak számít, hogy a társasházakban, lakóparkokban, kollégiumokban és kempingekben mosodák üzemelnek, valamint önműködő, önkiszolgáló mosodahálózatok érhetőek el.
Míg a 80-es évek a kék szemhéjpúderekről szóltak, a 2000-es évek a szájceruzákról, napjainkban pedig kétségtelenül a szemöldök körül forog minden a beauty világban. Cara Delevingne, Zendaya és Selena Gomez mindannyiunkat arra inspirált, hogy bátran növesszük meg a természetes, vastagabb szemöldökünket, ezzel pedig a különböző ehhez kapcsolódó proce
A debreceni Atommagkutató Intézet (Atomki) részvételével egy nemzetközi kutatócsoport megoldást talált arra a 40 éve fennálló rejtélyre, hogy miért forognak maghasadás után a hasadványtermékek akkor is, ha az anyamag nem forgott.A maghasadás vizsgálata ugyan nagy múltra tekint vissza, mégis vannak eddig fel nem tárt, izgalmas jelenségek ebben a tém
A Kormányinfó után kezdődött ma az operatív törzs sajtótájékoztatója, ahol György István ismertette, hogy a héten szeretnék befejezni a regisztrált 80 év felettiek oltását. Müller Cecília azt is elmondta, hogy a következő hetekben a vártnál kevesebb vakcina érkezésére kell számítani.
Kiderült, hogy a 34 millió dózist küldtek az EU-n kívülre, miközben az EU-ban 42 millió adagot osztottak szét. Van erre magyarázat, és nem is teljesen ésszerűtlen a lépés.
Pocsaji Csilla vagyok, a TEBE, Békés megye első csomagolásmentes boltjának tulajdonosa. A hivatásom nemcsak a vállalkozásomban látszik, hanem az öltözködésemben is. Már jó ideje törekszem arra, hogy a ruháim megválasztásakor a fenntarthatóság az első számú szempontok közt legyen. Még van mit fejlődnöm és folyamatosan tanulok ezen az úton, ugyanis n
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy június végéig meghosszabbítja a koronavírus elleni oltóanyagok ideiglenes exportkontrolljának rendszerét. Ez megköveteli az unióval szerződést kötött vakcinagyártó vállalatoktól, hogy előre értesítsék a tagállami hatóságokat a legyártott vakcinák kivitelének szándékáról.
Az Unilever új Pozitív Szépség (Positive Beauty) nevű program bevezetésének részeként elhagyja a „normál” szót minden szépség- és testápolási márkájának csomagolásáról és reklámjaiból. A Pozitív Szépség számos progresszív vállalást és fellépést határoz meg az Unilever szépség- és testápolási márkáinak, köztük a Dove, a Lifebuoy, az Axe vagy a Rexon
Ritka albínó teknős jött világra az állatvédők szeme láttára a Nagy-Korallzátony egy szigetén - írta a The Guardian ausztrál online kiadása csütörtökön.
A teljes magyar agrárium nyertese lehet annak az együttműködésnek, amely az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a Macro cégcsoport két tagja között jött létre. A kutatók a legmodernebb meteorológiai adatokkal felvértezve immár jóval hatékonyabb munkát végezhetnek a klímaváltozás, a növényvédelem és az agrom
A 2020-as krízisévben csökkentek a német feldolgozóipari vállalatok kutatási-fejlesztési beruházásai a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése alapján.
Újabb 450 ezer adag vakcina érkezett Magyarországra. A miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy miután a harmadik hullám nagy erővel támad, oltassa be magát.
Ha ezt a 450 ezer adag vakcinát a következő napokban sikerül beadni az embereknek, akkor Magyarország az átoltottságot tekintve továbbra is éllovas marad Európában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán csütörtökön közzétett videóban.
Az onkológia fejlődésének hála ma már a rák nem feltétlenül egy végzetes, gyors lefolyású betegség. Természetesen sajnos ez is előfordul, de nem ritka már azoknak az eseteknek a száma sem, ahol akkor is van remény, ha a daganatot egy késői vagy előrehaladott stádiumban fedezik fel.
Nem változtatott az irányadó kamatszinteken az Európai Központi Bank mai kamatdöntésén, azt viszont kihangsúlyozták, hogy az eszközvásárlási programot fenntartják a tervezett időpontig, és a TLTR-en sem változtatott a jegybank.
Slachta Margitról, az az első magyar női országgyűlési képviselőről nevezné el az újonnan induló szociálpolitikai intézetet Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője. A határozati javaslathoz a Fidesz frakcióból Dr. Selmeczi Gabriella, a KDNP-ből pedig Nacsa Lőrinc is csatlakozott.
A világszerte több mint 250 vonzó startup helyszínt összehasonlító Global Startup Ecosystem Report idén először szerepelteti rangsorában a magyar fővárost. A mértékadó jelentés fontos eredményként említi, hogy az elmúlt években közel 27 milliárd forintnyi korai befektetés jutott a helyi kezdő vállalkozásokhoz. Budapest ezzel a feltörekvő ökosziszté
Az Európai Bizottság csütörtökön úgy döntött, hogy június végéig meghosszabbítja a koronavírus elleni oltóanyagok ideiglenes exportkontrolljának rendszerét. Ez megköveteli az unióval szerződést kötött vakcinagyártó vállalatoktól, hogy előre értesítsék a tagállami hatóságokat a legyártott vakcinák kivitelének szándékáról.
Ha a csütörtökön érkezett 450 ezer adag kínai vakcinát a következő napokban sikerül beadni az embereknek, akkor Magyarország az átoltottságot tekintve továbbra is éllovas marad Európában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán csütörtökön közzétett videóban.
A Biden-kormány ideiglenesen megújította 99 kínai gyógyszeripari termékkategória vámmentességét 2021. szeptember 1-ig a koronavírus-járvány elleni hatékony fellépés érdekében - írja a Reuters.
Legalább félmilliárd forinttal csökkent a Békés megyei vadásztársaságok árbevétele a koronavírus-járvány miatt 2020-ban – nyilatkozta az MTI-nek a Békés Megyei Vadászkamara elnöke.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) Humángyógyszer Bizottsága (CHMP) megkezdte az amerikai Eli Lilly gyógyszergyártó koronavírus elleni, bamlanivimab és az etesemivab nevű gyógyszereinek folyamatos felülvizsgálatát (rolling review) - közölte az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű uniós ügynökség csü
A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítési árai megállapítására vonatkozó feltételek korlátozásával Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit - közölte döntését az Európai Unió luxemburgi székhelyű bírósága csütörtökön.
A 2021. március 4-én, csütörtökön bejelentett korlátozások óta Magyarország piacvezető higiéniai papírtermék gyártójánál a Vajda-Papírnál a kiskereskedelmi láncok csaknem 50 százalékos forgalombővülést jeleztek higiéniai papírtermékekből: toalettpapírból, papírtörlőből, papír zsebkendőből. A kasszán átmenő forgalomban azt tapasztaltuk, hogy a hiper
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) forgalmazásra ajánlotta csütörtökön az Európai Unióban a Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat által az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagot.
A tenisztörténelem legsikeresebb versenyzője, Roger Federer 405 nap kihagyás után újra pályára lépett, és ismét bebizonyította, hogy még mindig a legjobbak között van. Nem volt könnyű dolga: a brit tenisz legjobbja ellen kellett bizonyítania. A 39 éves teniszlegenda utoljára 2020. január 30-án fogott ütőt éles helyzetben mielőtt kétszer is