2021. március 11. csütörtök

márc. 11
13:05
Újabb titok derült ki Várkonyi Andreáról: maga árulta el – Lassan mindent tudunk majd róla (Blikk)
Úgy tűnik, a csinos műsorvezetőnő ismét aktivizálja magát a közösségi oldalán.
márc. 11
13:06
Kevesebb import földgáz érkezett Magyarországra (ProfitLine)
Kevesebb import földgáz érkezett Magyarországra januárban, de az ellátás így is zavartalan volt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) csütörtökön.
márc. 11
13:09
Az EKB-n a befektetők szeme, rossz passzban a BMW (Privátbankár)
Az európai tőzsdék többsége ugyan pluszban van ma, de a német index inkább stagnál, amiben a BMW elszomorító eredményeinek nagy szerepe lehet. Az EKB minden szavát lesni fogják majd a befektetők, akik azonban a sok beszéd után lassan tetteket is várnának. A BUX szépen emelkedik, a forint stabil. Az már a vég, ha a Goldman Sachs is a bitcoinnal fogl
márc. 11
13:09
Lakásfelújítási hitel, személyi kölcsön: négy újdonság jelent meg a napokban (Portfolio)
Kamattámogatott otthonfelújítási hitelek és fogyasztóbarát személyi kölcsönök széles palettájáról válogathatnak most már azok, akik lakásfelújításra vagy más célra szeretnének néhány millió forinthoz jutni. A Budapest Bank az otthonfelújítási, a Cofidis pedig a fogyasztóbarát személyi hitelek piacán jelent meg nemrég új szereplőként, miközben a CIB
márc. 11
13:09
Szijjártó: Magyarország teherszállító repülőgépe hozta az újabb adag vakcinát, a gép sűrű hetek elé néz (ATV)
Magyarország teherszállító repülőgépe hozta Budapestre az újabb 450 ezer adagot tartalmazó Sinopharm-vakcinaszállítmányt csütörtökön - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
márc. 11
13:09
5+1 szépségápolási rituálé, amire most végre érdemes időt szánnod! (Glamour)
A bezártság könnyen rányomhatja bélyegét a hangulatunkra és ilyen bizonytalan időkben nehéz pozitívnak maradni, de ha az érem másik oldalát nézzük legtöbbünknek rengeteg szabadideje lett, amit végre a szépségápolás területén is ki tudunk használni. Mutatunk néhány szuper szépségápolási rituálét, amelyet otthon, akár munkaidőben is könnyedén követhe
márc. 11
13:09
Politikapornóról, az írók felelősségéről és a kötelezőkről vitáztak a Partizánon (Könyves Magazin)
Politikapornóról, az írók felelősségéről és a kötelezőkről vitáztak a Partizánon
márc. 11
13:09
Zöldre vált az Erste (MMonline)
Az Erste Csoport 2030-tól nem finanszíroz széntüzeléses üzleteket. Az Erste Csoport Felelős Finanszírozási Politikájának „fosszilis tüzelőanyagok” fejezetének régóta tervezett felülvizsgálatát indította el 2020 végén, a pandémiás válság okozta csúszást követően. A globális felmelegedés egyre sürgetőbb problémája arra késztette az Erste Csoportot, h
márc. 11
13:12
A magyarok fele beoltható az Európa ajtaján kopogtató amerikai oltással (Infostart)
A felnőtt lakosság felének beoltására elegendő mennyiséget kötött le a magyar kormány az egyoltásos Janssen vakcinából.
márc. 11
13:12
Allergia koronavírus idején: erről feltétlenül tudnia kell minden érintettnek (Pénzcentrum)
Nem kell felfüggeszteni az allergiások terápiáit még akkor sem, ha valaki megfertőződik közöttük - mondta Nékám Kristóf allergológus csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. A szakértő hangsúlyozta, Magyarországon
márc. 11
13:15
Gigászok harca, jön a hatalmas gólem a Tesla és Musk ellen (Portfolio)
Komoly átalakuláson megy keresztül az autóipar, egyre gyorsabban terjednek az elektromos autók, nem csak a tradicionális autógyártók, de új belépők, élen a Teslával is ezen az új pályán versenyeznek. A mobiltelefon-gyártóknál az a helyzet, hogy van az Apple, amelyik saját ökoszisztémát hozott létre, és igyekszik a hardvert és a szoftvert is kézben
márc. 11
13:15
Egy hete még minden regisztráltat be akart oltani a kormány húsvétig, most már csak az időseket (SzMo)
Korábban Orbán Viktor és Müller Cecília is arról beszélt, hogy mindenkit be akarnak oltani az ünnepekig, de úgy tűnik, ez mégsem fog megtörténni. Pedig felhasználásra váró vakcina bőven van az országban.
márc. 11
13:18
Fucsovics nem vállalta a Rubljov elleni negyeddöntőt (Infostart)
Irány Dubaj és Miami.
márc. 11
13:21
K&H; Bank: így a nyugdíjasoknak is olcsóbb és egyszerűbb lehet a bankolás (Piac és Profit)
A mindennapi bankolás egyre hangsúlyosabb az online térben, amire a járvány csak ráerősített. A nyugdíjasok is vevők rá, ugyanis a K&H 60 év feletti ügyfeleinek 38 százaléka online lép kapcsolatba a bankkal.
márc. 11
13:21
Gulyás Gergely megkapta koronavírus elleni oltást (Blikk)
A kancelláriaminiszter Szputnyik V-t kapott, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő még vár az oltásra - derült ki a Kormányinfón.
márc. 11
13:21
Marco Rossi bejelentette: ezzel a kerettel vág neki a magyar válogatott a vb-selejtezőknek (Blikk)
Pontosan két hét múlva, március 25-én játssza első világbajnoki-selejtező meccsét a magyar futballválogatott. Marco Rossi felkészülését sérülések is nehezítik. Hat nap alatt három találkozót is vív a magyar válogatott.
márc. 11
13:21
Ha tovább emelkedik a kórházi betegek száma, külföldi segítségre is szükség lehet (ATV)
Rohamosan emelkedik a napi fertőzöttek száma, és egyre többen kerülhetnek kórházba. Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy a kórházban ápoltak száma 15-20 ezer főig is elmehet. Soós Adriana szerint jelenleg megpróbálják országon belül megoldani a betegek kezelését, de ha további emelkedés lesz, külföldi segítségre is szükség lehet.
márc. 11
13:21
Jó hátszéllel kezdte az idei évet a BMW (autopro)
A BMW Csoport számai 2020 második felében meglehetősen jól sikerült, ez pedig kell lökést adott 2021-re a vállalatnak.
márc. 11
13:23
Mégsem tud visszavágni: Fucsovics visszalépett a dohai tenisztornától (Blikk)
A magyar idő szerint 14 órára kiírt negyeddöntőt nem játsszák le Dohában, az ATP-250-es tornán, mert Fucsovics Márton (46. a világranglistán) nem áll ki az orosz Andrej Rubljov (8.) elleni mérkőzésre.
márc. 11
13:25
Hoppá! Beckham csapatánál köthet ki Cristiano Ronaldo? (Blikk)
Cristiano Ronaldo a szezon végén elhagyhatja a Juventust, és futballkarrierjét a korábbi angol válogatott sztár, David Beckham tulajdonolta amerikai csapatban, az Inter Miamiban folytathatja sajtóértesülések szerint.
márc. 11
13:27
K&H;: nem csak a fiataloknak lesz könnyebb a bankolás (Menedzsment Fórum)
A mindennapi bankolás egyre hangsúlyosabb az online térben, amire a járvány csak ráerősített. A nyugdíjasok is vevők rá, ugyanis a K&H 60 év feletti ügyfeleinek 38 százaléka online lép kapcsolatba a bankkal. Az anyabanknál, a KBC-nél is hasonló a helyzet, Belgiumban a 80 év felettiek 35 százaléka, a 65-80 évesek között pedig 10-ből 6-an választ
márc. 11
13:27
Koronavírus: megkezdte a Moderna egy emlékeztető oltás tesztelését (Portfolio)
Megkezdődtek a klinikai vizsgálatai a Moderna emlékeztető oltásának, amelyet a Covid-19 vírus dél-afrikában azonosított variánsa ellen fejlesztettek ki, emlékeztető oltásként való használatra. Az első résztvevő már megkapta a módosított oltást.
márc. 11
13:27
Érvénytelen volt a Klubrádió Zrt. ajánlata a Budapest 92,9 MHz frekvenciára (Demokrata)
A pályázati kiírás alapján vizsgálni kellett a pályázó gazdasági megfelelőségét.
márc. 11
13:33
NMHH: érvénytelen a Klubrádió pályázata a 92,9 MHz-es frekvenciára (ATV)
Nyertes nélkül zárta le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa szerdán a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult. A döntés ellen a pályázó tizenöt napon belül jogorvoslattal élhet - közölte az NMHH kommuni
márc. 11
13:33
Új Borbély Szilárd-kötetek is megjelennek az életműsorozatban (Könyves Magazin)
Az évtized könyvei közé választott Nincstelenek újrakiadásával elindult a Jelenkor Kiadónál a tragikus hirtelenséggel 2014-ben elhunyt Borbély Szilárd életműsorozatának újrakiadása. A legfontosabb hír, hogy megjelenik az eddig csak németül kiadott, félbemaradt regény, a Kafka fia, valamint egy a költő által megszerkesztett, de meg nem jelent verses
márc. 11
13:33
Íme, egy brownie recept avokádóval! (Hamu és Gyémánt)
Ebben a brownie receptben avokádót találunk vaj helyett. A Streetkitchen által közölt brownie receptje meglepetést tartogat számunkra, a kevésbé egészséges vaj helyett ugyanis avokádóval is működik a brownie. Hozzávalók:1 db érett avokádó140 g barna cukor100 g finomliszt50 g cukrozatlan kakaópor40 g vágott mandula3 db tojás2 ek ét
márc. 11
13:33
Úgy tűnik, a karantén meghozta a kedvet az olvasáshoz (MMonline)
A járvány miatt bevezetett korlátozások nyomán sokkal több könyv fogy a Vaterán, mint a normál időszakban: az online piactér felhasználói egyértelműen inkább olvasnivalót keresnek, és a használt köteteket részesítik előnyben, hiszen ezeket tudják a legjobb áron megrendelni. Csaknem minden második könyvet csomagpontra vagy házhoz szállítással rendel
márc. 11
13:36
Médiatanács: eredménytelen a Budapest 92,9 MHz frekvenciára kiírt pályázat (ProfitLine)
Nyertes nélkül zárta le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerdán a Budapest 92,9 MHz rádiós frekvencia pályázati eljárását, miután az eljárásban egyetlenként bennmaradt pályázó, a Klubrádió Zrt. ajánlata is érvénytelennek bizonyult. A döntés ellen a pályázó tizenöt napon belül jogorvoslattal élhet.
márc. 11
13:36
Újabb bank kínál saját lakásfelújítási személyi kölcsönt: itt vannak a részletek (Pénzcentrum)
A bank saját, lakásfelújítást segítő személyi kölcsöne könnyen hozzáférhető és gyors elbírálású, de más tekintetben is kedvező, hiszen törlesztéskor könnyítésként kezdetben csak a kamatot kell visszafizetni, a türelmi időt
márc. 11
13:39
Ma van a vese világnapja: hogyan alakul ki a vesekő? (Blikk)
A vesének nélkülözhetetlen szerepe van szervezetünk anyagcseréjében és méregtelenítésében. Előfordul azonban, hogy „a gépezetbe homokszem kerül”, vagyis a vizeletben lévő ásványi anyagok kicsapódnak, és kristályos szerkezetű anyagként felhalmozódnak a vesében, finom szemcséjű vesehomokot, illetve nagyobb, extrém esetben akár golflabda vagy tojás mé
márc. 11
13:39
A katonai junta korrupcióval gyanúsítja Aung Szan Szú Kjit, Mianmar letartóztatott polgári vezetőjét (444.hu)
Bizonyítékokkal ezidáig nem támasztották alá a gyanúsítást.
márc. 11
13:39
„Vérre fog menni” - Gelencsér Timi kijelentése megrémítette az embereket (Promotions)
Az Exatlon Hungary mai végjátéka szó szerint vérre fog menni. Orvosért kiáltanak a versenyzők.
márc. 11
13:39
Keresetet nyújtott be Magyarország és Lengyelország (Demokrata)
A két állam keresetet nyújtott be a jogállamisági mechanizmussal összefüggésben az Európai Unió Bíróságához.
márc. 11
13:42
Navas volt a Messi(ás), avagy így esett ki a Barcelona (Infostart)
A Barcelonával tizennégy éve nem fordult elő az, ami idén megesett: nem jutott be a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé. Pedig volt rá esélye, még a hazai 1-4 ellenére is.
márc. 11
13:45
A Mol megveszi a hazai Marché éttermeket működtető vállalatot (Menedzsment Fórum)
A tranzakció zárásához szükséges egyebek mellett a versenyhatósági jóváhagyás.
márc. 11
13:45
Hold: a tartósan magas infláció alaposan átformálhatja a részvénypiacokat (Portfolio)
Megugró inflációra és további részvénypiaci rotációra számít a Hold – derült ki az alapkezelő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az alapkezelő szakemberei arról beszéltek ma, hogy a nagy növekedési sztorik lassulása és a value részvények felé való rotáció a következő időszakban is folytatódhat, aminek a fő mozgatórugója az infláció megugrása és a hoza
márc. 11
13:45
A koronavírus ellen beoltott szoptató nők anyatejével ellenanyag juthat a babák szervezetébe egy kutatás szerint (ATV)
A beoltott szoptató édesanyák az anyatejjel koronavírus ellenanyagot juttathatnak kisbabáik szervezetébe, s ezzel őket is védik az izraeli-amerikai kutatás szerint - jelentette a Háárec című újság honlapja csütörtökön.
márc. 11
13:45
Mélyponton az albérletárak: a járvány harmadik hulláma még nem volt hatással a piacra (Márkamonitor)
A koronavírus-járvány első és második hulláma a budapesti albérletpiacot is felforgatta: a kínálat bővülése mellett a bérleti díjak egy év alatt 16 százalékkal csökkentek, az év elejére pedig a januári mélyponton stabilizálódtak. Budapesten belül eltérő az áresés mértéke, míg a márciusban bevezetett újabb korlátozó intézkedések egyelőre nem gyakoro
márc. 11
13:45
Eredménytelen lett a Klubrádió által korábban használt frekvenciára kiírt pályázat (MMonline)
Továbbra sem használhatja a 92,9 MHz-es frekvenciát a Klubrádió, miután a Médiatanács nyertes nélkül zárta le a sáv használatára kiírt pályázatot. A testület a gazdasági dolgokkal, illetve műsortervi hibákkal indokolta döntését. A Médiatanács közlése szerint a nyilvános cégadatok vizsgálata alapján megállapítható, hogy a Klubrádió több éven át tar
márc. 11
13:45
A HMS Networks bemutatta a világ első ipari 5G routerét és kezdőkészletét (newtechnology.hu)
A HMS Networks bemutatta az első kereskedelmi forgalomban kapható, ipari magánhálózatokra optimalizált 5G routert. Az 5G vezeték nélküli router támogatja az Ericsson Industry Connect 5G hálózatokat, és lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy saját telephelyükön kezdjék el az 5G használatát. A HMS egy indítókészletet is kínál a tipikus ipari fel
márc. 11
13:48
Így reagál az operatív törzs a rekordadatokra - cikkünk frissül (Infostart)
Egyetlen nap alatt négyezerrel lett több a hatósági házi karanténok száma Magyarországon, a rendőrök több mint 17 ezer karantént ellenőriztek szerdán - derült ki az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján.
márc. 11
13:48
Koronavírus: a beoltott szoptató anyák a gyermekeiket is védik a koronavírus ellen (Blikk)
A beoltott szoptató édesanyák az anyatejjel koronavírus ellenanyagot juttathatnak kisbabáik szervezetébe, s ezzel őket is védik az izraeli-amerikai kutatás szerint - jelentette a Háárec című újság honlapja csütörtökön.
márc. 11
13:48
Nemzetiközi sikerek a Bethesdában (WebBeteg)
A Bethesda Gyermekkórházban ezen a héten valósult meg a 10. génterápiás SMA kezelés egy Szerbiában élő vajdasági magyar kisfiúnál, Pál Gajódi Olivérnél. Az elmúlt másfél év során két magyar, négy szlovák, egy holland, egy erdélyi, egy török és immár egy Szerbiában élő magyar gyermeknél alkalmazta a kórház a génterápiás kezelést. Ezzel a Bethesda Gy
márc. 11
13:51
Müller Cecília: "Csúcsokat döntögetünk" - Íme, az operatív törzs bejelentései (Blikk)
Csütörtökön is szokásos sajtótájékoztatóval jelentkezett az operatív törzs, amelyen bejelentették a hazai járványhelyzettel kapcsolatos legújabb fejleményeket.
márc. 11
13:51
Operatív törzs: a héten befejeződhet a 80 év felettiek oltása (Portfolio)
A Kormányinfó után, 13 órakor kezdődik az operatív törzs sajtótájékoztatója.
márc. 11
13:51
Fefüggesztették az AstraZeneca-vakcina használatát Dániában (ATV)
Dániában elővigyázatosságból két hétre felfüggesztették csütörtökön az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében - közölték a dán egészségügyi hatóságok.
márc. 11
13:51
Kiderült, melyik a magyarok kedvenc fánkja - meg fogsz lepődni az eredményen (Femcafe)
A Pek-Snack farsangi online kutatása, mely 1000 fő megkérdezésével készült, izgalmas feladatra vállalkozott: azt akarták kideríteni, melyik a magyarok kedvenc fánkja. Nem csupán erre a kérdésre kaptak választ, de azt is megtudták, hogy egyre több magyar nyitott az új verziókra, 10-ből 8-an pedig már sütöttek otthon fánkot.
márc. 11
13:51
Újabb 450 ezer kínai vakcina érkezett az országba, Orbán Viktor személyesen fogadta (SzMo)
Most már azt is lehet tudni, hogy egy oltás ára 31,5 euró, kettőé 63 euró a Sinopharm vakcinájából.
márc. 11
13:54
Eredménytelen lett a Klubrádió frekvenciájára kiírt pályázat (Infostart)
Az adó újrapályázta korábbi sávját, de pályázati hibákat vétett, és más gondokat is talált a kiíró.
márc. 11
13:57
Itt az EKB kamatdöntése (Portfolio)
Nem változtatott az irányadó kamatszinteken az Európai Központi Bank mai kamatdöntésén, azt viszont kihangsúlyozták, hogy az eszközvásárlási programot fenntartják a tervezett időpontig, és a TLTR-en sem változtatott a jegybank.

Keresés