2021. december 9. csütörtök

dec. 9
19:15
A bélflóra egészsége - Hogyan tehet érte? (WebBeteg)
Az egészség megőrzésében és a szervezet egyensúlyának megtartásában fontos szerepe van a bélflórának. Miből áll, és hogyan őrizhető meg a természetes állapota?
dec. 9
19:15
Már 50 ezren várnak műtétre Magyarországon: két javaslattal állt elő az orvosi kamara (Portfolio)
Míg szeptember elején valamivel több, mint 40 ezer ember várt műtétre Magyarországon, december elejére ez a szám felment 50 ezer fölé és Lénárd Rita belgyógyász, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke szerint súlyos állapotromláshoz vezethet egy-egy elhalasztott műtét. Ezért az Inforádiónak adott nyilatkozatában két javaslatot is megfogalmazott, hogy hogy
dec. 9
19:15
Vadonatúj módszerrel csalják tőrbe a bűnözők a gyanútlan vásárlókat: erre feltétlenül figyelj! (Pénzcentrum)
Elkezdődött a karácsonyi visszaszámlálás. A legtöbben valószínűleg még keressük a tökéletes ajánlatokat, a vírushelyzet alakulása miatt pedig egyre nagyobb arányban döntünk az online vásárlás mellett. Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a webes vásárlás is tartogat veszélyeket.
dec. 9
19:15
Kórházba vonul az ünnepek előtt Rúzsa Magdi (ATV)
A hármas ikrekkel várandós énekesnő a Blikknek mondta el, hogy eddig az orvosai mindent rendben találtak, de azért lassan orvosi felügyeletre lesz szüksége.
dec. 9
19:15
Orosz vezérkari főnök: Kijev provokációi "meg lesznek szüntetve" (ATV)
Az ukrán vezetés minden olyan "provokációja", amely a Donyec-medencei helyzet erőszakos megoldására irányul, "meg lesz szüntetve" - jelentette ki Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke csütörtökön a külföldi katonai attaséknak tartott moszkvai tájékoztatóján.
dec. 9
19:15
A szövetségek korrupciós ügyei miatt az ökölvívás és a súlyemelés egyelőre kimarad 2028-as Los Angeles-i olimpia programjából (444.hu)
2023-ig még visszakerülhetnek. Addig az öttusánál is új számot kell jelölni a lovaglás helyére.
dec. 9
19:15
Te melyik szigetet választanád? - Ide menekülnek a magyarok a tél elől (Femcafe)
3 csodálatos úticélt mutatunk, ahol télen is nyaralhatsz.
dec. 9
19:15
Jennifer Lawrence számára szörnyű élmény volt együtt dolgozni Leonardo DiCaprióval (Femcafe)
A várandós színésznő hosszú évek óta nem szerepelt új filmben, most azonban a Netflix Ne nézz fel! című produkciójában csodálhatja majd meg a közönség. Az Oscar-díjas Lawrence nem őriz túlságosan pozitív élményeket a forgatásról: elmondása szerint két színészpartnere folyton-folyvást idegesítette, ráadásul munka közben még a foga is kitört.
dec. 9
19:17
Engedélyezték az Egyesült Államokban az AstraZeneca antitestkoktélját (ATV)
Engedélyezte szerdán az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) az AstraZeneca antitestkoktélját gyenge immunrendszerű páciensek és olyanok számára, akiknél súlyos mellékhatásai voltak korábbi védőoltásoknak.
dec. 9
19:17
Ez a nő annak szentelte egész életét, hogy lerántsa a leplet Hitler kedvenc filmrendezőjének borzalmas tetteiről (Femcafe)
Nina Gladitz életre szóló hadjáratot indított, hogy bebizonyítsa Az akarat diadala rendezőjének bűnrészességét a nácizmus borzalmaiban. Végül sikerrel járt, de nagy árat fizetett érte.
dec. 9
19:18
A Chrysler 2024-ben viszi piacra az Airflow elektromos koncepciót (Autószektor)
Idén nyáron a Stellantis egy név nélküli koncepcióautót mutatott be. Jelenleg Chrysler Airflow néven fut, elnevezését az 1930-as évek szedánjáról kapta. Az Airflow belsejében számos képernyő található egy óriási központi infotainment kijelzővel, amelyet külön képernyők szegélyeznek a vezető és az elöl ülő utas számára. Az utastérben olyan képernyő
dec. 9
19:21
Bőséges csapadék áztatja a talajt – mutatjuk, hol, mennyi esett (Agroinform)
Az aszályos nyár és ősz után, végre itt a tél. Friss agrometeorológiai elemzés.
dec. 9
19:21
Még több világító BMW vese jön, a villany 3-as is ilyet kap (Autónavigátor)
Több érdekességet is rejtenek a képek, pontosabban a BMW számára pont az a baj, hogy már nem. Emellett néhány adatot
dec. 9
19:21
Legalábbi heti egy hajmosást megspórolhatsz ezzel a szuper hétköznapi trükkel (Glamour)
Az igényes külső megőrzéséhez elég sok mindenre kell odafigyelnie egy nőnek: a bőrére, a körmeire, a szőrtelenítésre, a ruhatárra, a hajápolásra, hogy csak párat említsünk. Viszont egy nap ugyanúgy 24 órából, egy hét ugyanúgy 7 napból áll, amibe nem mindig fér bele az összes teendő – már pedig egy hajmosás sosem 2 perc. Ha kihagynál egy hajmosást a
dec. 9
19:24
Orosz külügy: az EU beszállt Ukrajna felfegyverzésébe (Demokrata)
Ez semmilyen módon nem járul hozzá a békéhez a Donyec-medencében – közölte Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
dec. 9
19:24
Völner-botrány: 90 nappal meghosszabbították a kilakoltatási maffia fejének letartóztatását (Nyugati Fény)
Schadl György épp Dubajba készült szökni a feleségével, amikor lekapcsolták.
dec. 9
19:27
Sok ezer külhoni óvodásnak kedveskedik karácsonyi ajándékkal a Rákóczi Szövetség (Infostart)
Ráirányítva a szülők figyelmét a magyar iskolaválasztás fontosságára.
dec. 9
19:30
Fókuszban: a család (Demokrata)
Megjelent Novák Katalin ajánlóival az „…ami a miénk” – ötven írás a családról című kötet.
dec. 9
19:30
Engedélyt kapott az AstraZeneca antitestkoktélja (Demokrata)
Az USA-ban engedélyezett készítményt többek közt gyenge immunrendszerű pácienseknek ajánlják.
dec. 9
19:30
Egyelőre nincs a 2028-as olimpia programjában a súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa (Mandiner)
A kizárás mögött pénzügyi és korrupciós gondok állnak.
dec. 9
19:39
Gémesi György: a polgármesterek sokszor kiszolgáltatott helyzetben vannak (ATV)
Januártól a legkisebb települések vezetői sem kereshetnek kevesebbet, mint bruttó félmillió forint. Ez áll abban a módosító javaslatban, amit a törvényalkotási bizottság átengedett, és ami a jövő héten kerül az Országgyűlés elé. A bérrendezést az MSZP is támogatja, és reméli: forrásokat is biztosít erre a kormány. A Magyar Önkormányzati Szövetség e
dec. 9
19:39
A havazás miatt több megyében torlódásokra kell számítani, országszerte sok a baleset (Háziállat)
Az időjárási viszonyok miatt nem közlekedhetnek a 7,5 tonnánál nehezebb tehergépkocsik a 82-es főúton Veszprém és Győr között.
dec. 9
19:45
Megszólalt az Omega menedzsere, a tévé is közvetítheti Kóbor János gyászszertartását (Metropol)
A legenda búcsúztatását jövő hét pénteken tartják a Szent István-bazilikában.
dec. 9
19:48
Azbej Tristan: Nem hagyunk senkit sem egyedül (Mandiner)
Van, hogy egy üzenetet akkor is el kell küldeni, amikor nem tudhatjuk, hogy a címzett valaha megkapja-e.
dec. 9
19:48
Télből a nyárba: a tehetős magyarok ide menekülnek a hideg elől (Helló Magyar)
Ha elutaznál, Te hova repülnél a magyar télből?
dec. 9
19:54
A fél ország figyelte, hogy VV Merci hogyan borotválja magát odalent, Bódi Guszti pedig fura munkát vállalt be – időkapszula (18+) (Promotions)
VV Merci ma már Cedes néven rappel, és a szerelem is rátalált.
dec. 9
19:57
Vegyes forintmozgás este (ProfitLine)
A kora reggeli jegyzésekhez képest vegyesen mozgott a forint árolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök este a bankközi piacon: az euróval és a frankkal szemben erősödött, a dollárral összevetve ugyanakkor gyengült.
dec. 9
19:57
Nagy hír érkezett az omikron-variáns dél-afrikai tapasztalatairól: fellélegezhetünk? (Portfolio)
Sokkal kevesebben kerülnek arányaiban kórházba a koronavírus-fertőzés miatt most Dél-Afrikában, mint a járvány előző hullámainak kezdeti szakaszában - derül ki a Reuters csütörtök esti híréből. Ez megerősíti azt a képet, hogy bár az omikron-variáns sokkal fertőzőbb még a deltánál is, de közben kevesebb esetben okoz súlyos lefolyást. Ebben persze az
dec. 9
20:00
Morawiecki esélyesnek tart egy fegyveres konfliktust az unió keleti határán (Demokrata)
A lengyel–fehérorosz határon kialakult helyzetről, valamint Kelet-Ukrajnáról is egyeztetett a lengyel és az olasz kormányfő.
dec. 9
20:03
Havas téli időjárás várható péntek éjfélig (Biztosító Magazin)
Csütörtökön továbbra is borult marad az ég, csak késő estétől nyugaton kezdődhet némi szakadozás. Nyugat felől folyamatosan gyengül, szűnik a csapadék, és egyre inkább északkelet felé vonul.
dec. 9
20:06
Bécs: Jövőre megvalósulhat az első klímasemleges építkezés (SzMo)
Alternatív meghajtású munkagépek, jó szervezés, helyi alapanyagok és klímavédelmi megbízott a megoldás.
dec. 9
20:06
Összecserélhettek két idős beteget a szolnoki kórházban, egyikük meghalt (SzMo)
A 88 éves asszony lányát arról értesítették, hogy édesanyja jobban van, majd a látogatáskor kiderült, hogy valaki más feküdt a betegágyban az anyja adataival.
dec. 9
20:09
Róna Péter szerint az alaptörvény egyszerű parlamenti többséggel is módosítható (ATV)
Módosíthatja-e az ellenzék az alaptörvényt egyszerű többséggel - a többi között erről vitatkoztak a meghívottak a Transparency International tizenötödik születésnapján.
dec. 9
20:09
Orosz külügy: az EU beszállt Ukrajna "militarizálásába" (ATV)
Ukrajna "militarizálásával" vádolta meg az Európai Uniót csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, ami szerinte akadályozza a Donyec-medencei válság rendezését.
dec. 9
20:12
Kárpótlást kap Lengyelországban az, aki beteg lett a védőoltásoktól (Mandiner)
Jóváhagyta a lengyel szejm csütörtökön annak az alapnak a létrehozásáról szóló tervezetet, amelyből kárpótolnák a betegeket a SARS-CoV-2 elleni vakcinák, valamint bizonyos más védőoltások által esetleg kiváltott káros mellékhatásokért.
dec. 9
20:14
Szilvay Gergely: Heller Ágnes, a marxista 2006-tagadó és EP-s szobra (Mandiner)
Annak a Heller Ágnesnek állítottak szobrot DK-s,dobreves segédlettel, aki szerint 2006-ban nem lőttek és nem kínoztak, és aki elárulta 1956-os társait, hogy jó marxista filozófus legyen.
dec. 9
20:15
Szomorú hír érkezett: elhunyt Robert Shakespeare (Metropol)
Elhunyt 68 éves korában szerdán Robert Shakespeare jamaicai basszusgitáros, a Sly és Robbie reggae és dub duó egyik tagja.
dec. 9
20:15
Átlépte az 1 milliárd felhasználót a TikTok (ProfitLine)
Töretlenül nő az alkalmazás népszerűsége, hiába próbálja másolni a konkurencia.
dec. 9
20:21
Somló Tamás özvegye átérzi Kóbor János kislányának mérhetetlen fájdalmát (Metropol)
Kóbor Léna hosszú üzenetben búcsúzik elhunyt édesapjától. Gyászában az ex-omegás Somló Tamás özvegye, Keszthelyi Gyöngyvér is osztozik.
dec. 9
20:21
Ellenőrizték a Magyarországon kapható szaloncukrokat - nem minden termék ment át a rostán (Femcafe)
A karácsonyi ünnepkör egyik állandó nyalánksága a szaloncukor: aligha képzelhetők el az esztendő utolsó napjai e széles körben kedvelt édességtípus nélkül.
dec. 9
20:24
Nagyon felkavarta Jennifer Anistont a Jóbarátok – Újra együtt, többször ki kellett mennie a forgatásról (SzMo)
A színésznő arról beszélt, hogy nem minden sikerült az életében abból, amit a Jóbarátok idején elképzelt.
dec. 9
20:24
Az Agrárminisztérium lépéseket tesz a kartellezés ellen (Demokrata)
Farkas Sándor szerint számítások igazolják, hogy 36 milliárd forint kár érhette a gazdálkodókat.
dec. 9
20:30
Albán mosóstól tanulta a trükköt, hogy kell autót eladni (I. rész) (Autószektor)
Észak-Magyarország. Nem a legfényesebbre polírozott alkatrésze az országnak. Mégis számtalan érdekes, és nagyszerű autós ember él ezen a környéken. Restaurátorok, profi szervizesek, lelkes fanatikusok. Gyönyörű tájak között vezet utunk Ózd mellé, ahol egy álmos kis település egyik kis utcájában találunk egy portát, ami sokkal többet mutat annál, mi
dec. 9
20:36
Egy magyar testnevelő tanár a mai nap hőse (Promotions)
Bár mondhatjuk azt is, hogy a tegnapié, mivel akkor történt a nagy életmentés a budapesti gimnáziumban.
dec. 9
20:39
Mi lesz a YouTube-bal dislike gomb nélkül? (ProfitLine)
A YouTube bejelentette, hogy megszünteti a videók alatti dislike-számlálót. A nemtetszésünket ugyan továbbra is ki tudjuk fejezni egyetlen gomb megnyomásával, de azt, hogy mennyi dislike érkezett egy adott videóra, csak a feltöltő fogja látni. Ezzel a lépéssel a videómegosztó valóban csak a trollokkal szembeni fellépését kívánja nyomatékosítani, va
dec. 9
20:39
Bajba került egy gázkereskedő Magyarországon, lépett az Energiahivatal (Portfolio)
Miután a JAS Budapest Zrt. áramkereskedési üzletága ellehetetlenült és végső menedékest kellett kijelölni, december 9-én csütörtök este azt jelentette be a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH), hogy december 17-től 90 napra felfüggeszti a cég földgáz-kereskedelmi működési engedélyét is. Az érintett ügyfelek földgáz-ellátását dece
dec. 9
20:39
Elhunyt Robert Shakespeare (ATV)
Elhunyt 68 éves korában szerdán Robert Shakespeare jamaicai basszusgitáros, a Sly és Robbie reggae és dub duó egyik tagja.
dec. 9
20:42
Korlátozás a 82-es főúton, torlódások és balesetek országszerte (Háziállat)
Folyamatos a hóeltakarítás, de több megyében ennek ellenére torlódásokra kell számítani, országszerte sok a baleset.
dec. 9
20:42
Hazajáró képekben (Demokrata)
Ha létezik csupa nagybetűvel írandó közszolgálatiság, annak megtestesítője a közmédia Hazajáró című műsora.
dec. 9
20:44
A Bakonyban több kamion is elakadt, illetve autók csúsztak egymásba a havazás miatt (Háziállat)
Először az ország nyugati részén, majd a Dunántúl középső területein okozott fennakadást a közlekedésben a havazás. Vas megyében kamionok akadtak el az emelkedőkön, torlódást okozva. Délutánra Veszprém megyét is elérte a hó, ahol több baleset is történt. A szlovén határt napközben lezárták a teherforgalom elől.

Keresés