2021. december 5. vasárnap

dec. 5
18:30
Ez már járt nekünk – őszintén vallott a Prima Primissima-díjról a sztársportoló (BorsOnline)
Temérdek világversenyes sikert követően a sport-kategóriában a Prima Primissima-díjat idén három klasszis asztaliteniszezőnk, Jónyer István, Klampár Tibor és Gergely Gábor érdemelte ki.
dec. 5
18:30
Módosította Kína az időjárást a Kommunista Párt rendezvényei előtt, hogy az eső elmossa a légszennyezést (SzMo)
Úgy tűnik, mára Kína a világ egyik legnagyobb és legkifinomultabb időjárás-módosító hálózatát építette ki, aminek amúgy nem mindenki örül.
dec. 5
18:30
Schobert Lara feneke felrobbantotta a netet, Vass Zita pedig a modell barátnőivel közösen villantott (Promotions)
Az egykori Miss Balaton, Király Lili Instagram oldalát is megéri követni.
dec. 5
18:30
Egy világnap apropóján: a talajkímélő művelés csökkenti a talajveszteséget (Agrárágazat)
A talajkímélő műveléssel a talajlemosódás (víz+talaj) 75%-kal, míg a talajveszteség 95%-kal csökkenhet.
dec. 5
18:42
Alakul a koalíciós kormány Némtországban (Portfolio)
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szombati rendkívüli kongresszusa után vasárnap a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) kongresszusa is elfogadta a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést, az SPD, a Zöldek és az FDP megállapodását. A Zöldek hibrid pártszavazáson döntenek a szerződésről, eredményt hétfőn hirdet
dec. 5
18:42
Orbán Viktor: Nem félek a krampuszoktól, a krampuszok félnek tőlem (ATV)
Advent második vasárnapján közösségi oldalán posztolt a miniszterelnök. A videóban Télapó-témájú kérdésekre válaszol, így megtudhatjuk például, hogy szokott-e virgácsot kapni a Mikulástól, vagy éppen azt, hogy fél-e a krampuszoktól.
dec. 5
18:42
Irgalmatlan vérfürdőt rendeztek motoron érkezett fegyveresek Nigerben (ATV)
Több mint százan haltak meg egy nigeri katonai támaszpont elleni támadásban - közölte vasárnap a nyugat-afrikai ország hadseregének egyik szóvivője.
dec. 5
18:42
Könnygázzal és vízágyúval kellett oszlatni a tüntetőket Brüsszelben (444.hu)
A koronavírus miatti korlátozások ellen tüntettek.
dec. 5
18:42
Meztelen melleit markolássza a magyar Playmate (BorsOnline)
Mondhatni: kesztyűs kézzel bánik a melleivel Vass Zita. Szó szerint.
dec. 5
18:42
Videót tett közzé Kóbor Jánosról az Omega: "Sohase félj!" (Life)
Az Omega egy dalt posztolt a Facebookra, amiben Kóbor János énekel. Azt írják, ez mindenkinek erőt adhat.
dec. 5
18:44
Forró Bence nemcsak a képernyőn, a magánéletében is megfontoltan bánik a szavakkal (BorsOnline)
Az M2 gyerekcsatorna népszerű bábsorozata, a Rozmaring kunyhó kapcsán nyílt meg a Duna Televízió műsorvezetője, Forró Bence a kapcsolódó podcastban. A beszélgetésből kiderült, fontos, hogy legyen fedezet is a nagy szavak mögött.
dec. 5
18:45
Váratlan vendéggel és ígéretes találkozással indul a Nagy Ő- videó (Metropol)
Tóth Dávid olimpikon életéből már csak egy dolog hiányzik: a szerelem. 21 hölgyből kell kiválasztania az igazit a TV2 ma induló műsorában.
dec. 5
18:48
Az utolsó negyed órában fordult nagyokat az MTK-Újpest mérkőzés - tabellával (Infostart)
Az MTK a 88. percben még hátrányban volt, végül a 97. percben értékesített büntetővel fordított a vendég Újpest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap.
dec. 5
18:48
Alakul a koalíciós kormány Németországban (Portfolio)
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) szombati rendkívüli kongresszusa után vasárnap a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) kongresszusa is elfogadta a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést, az SPD, a Zöldek és az FDP megállapodását. A Zöldek hibrid pártszavazáson döntenek a szerződésről, eredményt hétfőn hirdet
dec. 5
18:48
Angyalföld a fővárosi ingatlanpiac sztárja (KKV Magazin)
Megingathatatlanul vezeti a Xiii. kerület a tranzakciószámok alapján felállított népszerűségi listát, ám Budapest az előző évben összességében veszített kedveltségéből. Az Otthon Centrum adatai szerint a belvárosban tavaly tíz százalékkal csökkentek az árak, miközben országosan a Miskolci járásban cserélt gazdát a legtöbb ingatlan.
dec. 5
18:50
Létezik-e önálló jegybanki politika a koronavírus-válságban? (Portfolio)
Már a pandémia előtt is felmerült a kérdés, hogy vajon létezik-e egyáltalán független monetáris politika, és a kérdés mostanra még aktuálisabbá vált -  vetette fel a közelmúltban tartott előadásában Király Júlia. A Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke a Bod Péter Ákos 70. születésnapja alkalmából tartott tudományos konferencián értékelte a kelet-közép
dec. 5
18:54
Kéréssel fordul Orbán Viktor a határon túli magyarokhoz (Infostart)
A jövő évi választás eredménye a tét.
dec. 5
18:54
Koronavírus: beutazási nyomtatványt töltetnek ki a Romániába utazókkal (Portfolio)
Beutazási nyomtatványt kell december 20-tól kitölteniük a Romániába beutazó személyeknek - jelentette be vasárnap Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.
dec. 5
18:54
Leesett a hó, nyolc hóeltakarító munkagép lerobbant Budapesten (Mandiner)
A fővárosi cég szerelőbázisain szakembereik folyamatosan igyekeznek ismét üzemképes állapotba hozni a járműveket.
dec. 5
19:00
Karácsony előtt forgalomba kerülhet az első koronavírus elleni tabletta az Egyesült Királyságban (SzMo)
Korábban csak 2022-ben akarták bevezetni a molnupiravirt, de az omikron variáns megjelenése miatt már idén elérhetővé teszik a tablettákat.
dec. 5
19:06
A karácsonyi szezon sztárja: igazán krémes forró csokoládé egy kis alkohollal (Hamu és Gyémánt)
Semmi sem olyan jó érzés, mint amikor télen egy bögre forró csokival vezetheted le a napot. Pláne, ha egy kis alkohol is kerül bele!
dec. 5
19:12
Ebben a szomszédos országban is megjelent az omikron variáns: ilyen állapotban vannak az érintettek (Life)
Romániában is jelen van a koronavírus új, Afrika déli részén felfedezett omikron elnevezésű változata, miután Dél-Afrikából visszatért két betegnél mutatták ki a kórokozónak ezt a variánsát.
dec. 5
19:12
Dúró Dóra: A Covid-diktatúra kiteljesedik Magyarországon (Mandiner)
Orbán Viktor fél éve még azt mondta, hogy nem teheti kötelezővé az oltást.
dec. 5
19:15
Egyszerre vesztették életüket a barátnők, miközben hazafelé tartottak a karácsonyi bevásárlásból (BorsOnline)
A két fiatal nagyon boldog volt, hiszen nem is sejtették, hogy mi vár rájuk hazafelé. A baleset olyan gyorsan történt, hogy nem lehetett kivédeni.
dec. 5
19:15
Német kormányalakítás: egyelőre kétharmados siker (Infostart)
A kormányra készülő három német párt közül kettő már rábólintott a szerződésre.
dec. 5
19:15
Ettől elolvad a monitor: tangában villantott kerek popsit a luxusfeleség (Metropol)
Vasvári Vivien egy igazán forró fotóval ünnepelte a hétvégét, formás, szexi alakját a fekete csizma csak még jobban kihangsúlyozza.
dec. 5
19:18
Jön a részvénynyugdíj, mutatjuk, mit tudunk róla eddig (Privátbankár)
Németországban újfajta nyugdíj bevezetését tervezik, amely az eddigi klasszikus állami nyugdíjt egészítené ki, és a járulék részvényekbe fektetésén alapulna. Ez felpezsdítheti a németek befektetési kedvét és a részvénypiacot is. Irigykedve nézik a svéd modellt, amely igencsak bejött, évente átlag 11 százalékot hozott a nyugdíjasoknak húsz éven kere
dec. 5
19:18
Hogyan előzzük meg a gerincbetegségek kialakulását? (WebBeteg)
Gyakran hallhatjuk, hogy a mozgásszervi betegségek megelőzésében és kezelésében kiemelten fontos szerepe van az egészséges életmód kialakításának, azaz a megfelelő testmozgásnak és a helyes táplálkozásnak. Egy átlagember számára ugyanakkor ez az információ önmagában vajmi kevés. Az alábbiakban praktikus tanácsokat olvashat egy csokorba szedve.
dec. 5
19:18
A Planet 2021 Fenntarthatósági Expo elérte legfontosabb célját, cselekvésre ösztönöz! (Agroinform)
Több mint 100 országból érkeztek résztvevők a budapesti világtalálkozóra.
dec. 5
19:18
Elvonul a csapadék, ismét erős hajnali fagyok jönnek (Háziállat)
A jövő hét első napjaiban számottevő csapadék már sehol sem várható. Szerda reggel ismét hidegebb lehet -10 foknál.
dec. 5
19:18
Beutazási nyomtatványt töltetnek ki a Romániába utazókkal (Demokrata)
A beutazási formanyomtatványt (Passenger Locator Form) sok ország bevezette már.
dec. 5
19:20
Marad a hideg idő a jövő héten, és havazásra is van esély (Háziállat)
Helyenként mínusz 15 fok is lehet.
dec. 5
19:24
Már csak a Zöldeken múlik a német kormánykoalíció (hirado.hu)
A Zöldek hibrid pártszavazáson döntenek a koalíciós szerződéshez való csatlakozásról, eredményt hétfőn hirdetnek.
dec. 5
19:24
Beutazási nyomtatványt töltetnek ki a Romániába utazókkal (ATV)
Beutazási nyomtatványt kell december 20-tól kitölteniük a Romániába beutazó személyeknek - jelentette be vasárnap Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.
dec. 5
19:24
Hivatalos: januárban emelkedik a nyugdíjkorhatár Magyarországon - Turmix (48. hét) (Pénzcentrum)
Ez a Turmix, a Pénzcentrum heti hírlevelének 48. heti (webes) kiadása. Ha a napi hírzaj nélkül szeretnél képbe kerülni, ezt a cikket neked találtuk ki.
dec. 5
19:26
Totális háború fenyeget Ukrajna keleti részén (ATV)
A legfrissebb amerikai titkosszolgálati értesülések szerint már 175 ezer orosz katona vonult fel Ukrajna határainál, ráadásul elkezdték a katonai kórházak felállítását, az üzemanyag felhalmozását, ami az invázió előkészületeire utal. Washington súlyos következményeket helyezett kilátásba, ha Oroszország lerohanja Ukrajnát.
dec. 5
19:30
„Nem lehetek a következő feleséged?” – Oszvald Marika rámozdult Polgár Árpádra (Ripost)
Oszvald Marika nem kertelt, a Hal a tortán forgatásán feltette a kérdés Polgár Árpádnak, aki természetesen azonnal válaszolt is.
dec. 5
19:33
Turistákat engednek az általuk lerombolt Buddha-szobrok helyéhez a tálibok (Infostart)
A Bamiyanban 2011-ben elvégzett szoborrombolást követően érkeztek az amerikaiak az országba: húsz év elteltével a hatalmat visszszerző tálibok turistalátványosságként mutogatják a Buddha-szobrok hűlt helyét.
dec. 5
19:36
Üzentek az Omega tagjai: Félelem lebeg körülöttünk (BorsOnline)
Facebook-oldalukon jelentkeztek az Omega tagjai.
dec. 5
19:42
Cicaharccal kezdődött A Nagy Ő: a lányok nem kímélték Aleksandrát (Ripost)
Döbbent pillantások fogadták a nehézbombázó szilikonos Aleksandra érkezését A Nagy Ő villájában. De vajon ki lát benne igazi konkurenciát?
dec. 5
19:42
Nagyon fogunk fázni jövő héten: ekkor lesz a leghidegebb (Life)
A következő napokban is marad a hideg idő, a hét közepén néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet. Emellett napsütésre, de olykor havazásra is készülni kell - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
dec. 5
19:45
Nagy bejelentés után megható Kóbor János-dal az Omegától (Infostart)
Az énekes még novemberben került kórházba koronavírus-fertőzés miatt, azóta keveset tudni az állapotáról.
dec. 5
19:45
Lenyűgöző képek: teljes napfogyatkozást fotóztak (Metropol)
A lélegzetelállító jelenséget sajnos csak a Föld déli csücskében lehetett látni, de ezek a fotók mindenkit kárpótolnak.
dec. 5
19:48
Ha ez így megy tovább, Elon Musk diktálja a feltételeket az űrben – Ébresztőt fúj az Európai Űrügynökség vezetője (Portfolio)
Az Európai Űrügynökség vezetője arra hívta fel a kontinens vezetőinek figyelmét, hogy nem szabad támogatni azt, hogy Elon Musk diktálja a feltételeket az űrben és dominálja az újonnan alakuló űrgazdaságot – számol be a hírről a Financial Times.
dec. 5
19:48
Néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet a héten – lesz napsütés, de havazás is (SzMo)
Mínusz 5-10 fokok várhatók hajnalban, nappal inkább 5-7 fok körül lesz csak a legmagasabb hőmérséklet.
dec. 5
19:48
Elhunyt a korábbi republikánus elnökjelölt (Demokrata)
A második világháborús veterán 2021 februárjában közölte, hogy tüdőrákban szenved.
dec. 5
19:54
Azért rúgtak ki 34 év után egy özvegy buszsofőrt Manchesterben, mert „túl alacsony” (SzMo)
A 152 centiméter magas nőnek annyira oldalra kellett dőlnie a visszapillantó tükrök áthelyezése miatt, hogy a lábai már nem érték el a pedálokat.
dec. 5
20:00
Kettős győzelemmel jutott elődöntőbe az UVSE (Infostart)
A csapat vasárnap is nyert a Ferencváros ellen, így kettős győzelemmel jutott az elődöntőbe a BENU női vízilabda Magyar Kupában.
dec. 5
20:06
Takáts Tamás a hitet választotta (hirado.hu)
A Máté Péter-díjas zenész, Takáts Tamás megélte az élet magasságait és mélységeit is.
dec. 5
20:06
Érzelmes vallomást tett a magyar énekes: Ő a múzsája (Ripost)
Molnár Tamás immár három éve él boldog párkapcsolatban Cintyha Dictatorral, nem meglepő hát, hogy az első szólódalát is ő inspirálta.

Keresés