Mintegy 2000-2500 tonnányi gesztenyés termék fogy el a hazai piacon évente. A feldolgozók költségeinek növekedése miatt jövőre öt-tíz százalékos drágulás várható.
Hosszú évek óta titkolt részlet derült ki a magyar származású lottómilliárdos haláláról: a család leránotta a leplet arról, mivel ölte meg a nőt a férje.
Ahogy azt megírtuk nektek, a Samsung Galaxy A15 5G okostelefon bemutatása a küszöbön volt, olyannyira, hogy most már be is mutattak a napokban. A dél-koreai cég, úgy tűnik, hogy még az idén elkezdte frissíteni a Samsung Galaxy A szériát, csak úgy, mint ahogyan a tavalyi évben tette, hiszen akkor a Samsung Galaxy A12 készüléket mutatták
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezték ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének. Orbán Viktor döntése szerint Koltay András december 4-étől kilenc évig az NMHH új elnöke. A hivatal honlapján közzétett tájékoztató szerint Koltay a NKE és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára. LL.M. (Master of Law) fokoz
Mindig is éreztem, hogy a Mikulás igen titokzatos szereplője az adventi időszaknak, amióta pedig a feleségével is beszélgettem, aki ma már az édesanyja – igen, igen, nem elírás! –, arról is megbizonyosodtam, hogy gyermeki fantáziám ráérzett a titok lényegére. Komáromi Mária erősített meg ebbéli hitemben, aki hosszú éveken keresztül az „erdei Mikulá
Érdekes adat továbbá, hogy az oltott páciensek jellemzően az 1930-50-es években születtek, míg az oltatlanok között a 90-es években születettek is vannak.
2022-ben az OLED tévék szektorában feszülhetnek egymásnak a piac legerősebb szereplői. A korábban egyeduralkodónak számító LG pozícióit a Samsung és a TCL is veszélyeztethetik saját megoldásaikkal.
A percenként mért szívverés számát nevezzük pulzusnak, amely akkor nyugalmi, ha éppen nyugalomban vagyunk, tehát nem mozgunk, nem élünk meg stresszhelyzetet. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa szerint, ha a nyugalmi pulzusszámunk is magas, azt mindenképpen ajánlatos kivizsgáltatni.
Az előzetes becslésnél kevésbé erősödött az euróövezet gazdasági teljesítménye a végleges adatok szerint novemberben az előző havihoz képest a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexei alapján.
Tegnap már több kúton a 480 forintos hatósági árnál is olcsóbban lehetett tankolni. Ennek elsősorban az az oka, hogy csökken a kőolaj világpiaci ára, így tegnaptól a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is 11 forinttal csökkent. A Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára szerint az elkövetkező pár hónapban még további, minimális csökkenés várható
Szinte hihetetlen, hogy Erzsébet királynő már 95 éves is elmúlt, korához képest pedig jó egészségügyi állapotnak örvend, habár néhány hete kissé betegeskedik, amelynek okán változtatni kellett néhány szokásán: annyit például már nem italozhat, mint korábban.
A világon 264 924 275 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 242 933 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján.
Nemzetközivé lett a világ az új baloldali vezér közösségi oldalán. Ázsiaiak, arabok és perzsák ezrei fejezték ki szimpátiájukat Márki-Zay Péter Facebook-profilja alatt.
Barátnőjétől kapott plüssmackóját viszi magával a börtönbe a két hete jogerősen elítélt Aurelio. Az egykori villalakó a bajai házában adott a Borsnak exkluzív interjút, melyben arról is beszélt, tart-e leendő rabtársaitól.
A tendencia különösen a 65 év alattiak körében volt szembetűnő. Ráadásul legtöbbször nem is a betegség gyakori szövődményeihez kapcsolódott a haláleset.
Sokan el sem tudnánk képzelni, milyen lehet tinédzsernek lenni Észak-Koreában - Kim Dzsongun országában szigorú szabályok szerint zajlik a fiatalok mindennapi élete.
Hosszú hetek óta nincs hír az Omega frontemberének állapotáról. A hírzárlat azonban nem véletlen, maga Kóbor János kérte, hogy semmit se áruljanak el róla, amíg fel nem épül. Sokan pedig már a hazatérésére készülnek.
Elérkezett az idő, hogy a Skoda közepes méretű crossoverét is hozzáigazítsák a csehek frissített dizájnvonalához. Négy év és félmillió eladott példány után igyekeznek felzárkóztatni a Karoqot, aminek a nagyszerű külseje mit sem öregedett ennyi idő alatt. Mégis úgy gondolták, hogy ideje módosítani a fényszórókat, amik immáron több helyen megtörnek,
A pozsonyi kiflire a bejglihez hasonlatosan hungarikumként tekintenek, pedig ez a népszerű omlós kelt tésztából készült finomság az egykori Osztrák-Magyar Monarchia öröksége.
Az Országfásítás részeként az Agrárminisztérium 2020-ban Településfásítási Programot indított el a 10 ezer fő alatti települések számára, amelynek célja a településeket egészségesebbé, élhetőbbé tenni - emelte ki az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Úriban, a Településfásítási Program keretében tartott faültetésen.
Az otthoni munkavégzéssel terjed a veszélyeket rejtő árnyékinformatika használata is, egy globális tanulmány szerint az otthonról dolgozók több mint fele, 56 százaléka használ nem munkahelyi alkalmazást vállalati eszközén és 66 százalékuk töltött fel erre vállalati adatokat.
Llíria – A magyar válogatott jobbszélsőjét, Lukács Viktóriát tartják a Blikk olvasói a spanyolországi női kézilabda-világbajnokság legszebb játékosának.
Sokkal kedvezőbbé válnak jövőre az átalányadózás szabályai, így például kétmillió forintos bevételig az átalányadózó mentesül az adófizetés alól - mondta Izer Norbert az MTI-nek.