2021. december 4. szombat

dec. 4
20:06
Több mint 112 ezer határsértőt fogtak el idén eddig Magyarországon (Demokrata)
Jelenleg három útvonalon támadják a migránsok az Európai Unió határait.
dec. 4
20:12
Európai konzervatív pártok: Az európai nemzet koncepciója „soha nem létezett, ma sem létezik és nem létezhet a jövőben sem” (ATV)
Az Európai Unió szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köt össze, Európa pedig csak az ilyen együttműködési modell révén menthető meg további válságoktól és feszültségektől – szögezték le az európai konzervatív pártok vezetői a szombati varsói konferenciájukat záró közös nyilatkozatban.
dec. 4
20:12
5 dolog, amit megbánunk a halálos ágyunkon (Femcafe)
Az utolsó percekben minden átértékelődik.
dec. 4
20:12
Már épül a kilátóteraszos étterem a felcsúti víztározó tónál, amelyet 1,5 milliárdos állami támogatásból fejlesztenek (SzMo)
A felcsúti kisvasút melletti tó fölé egy gyalogoshidat építenek, amely egy mesterséges szigetre vezet majd. A beruházást Mészáros Lőrinc családi cége végzi.
dec. 4
20:12
2400 lóerős lesz a Hennessey hatkerekű villanyautója (Autószektor)
A sebességrekorder Venom F5-ről ismert amerikai tuningcég és autógyártó bejelentette, hogy egy elképesztő villanyautón dolgozik. A Project Deep Space projekt keretében fejlesztett luxusautóról egyelőre annyit lehet tudni, hogy négy, rombusz alakban elrendezett ülése és hat kereke lesz, a kerékagy villanymotorok pedig egyenként 400 lóerő teljesítmén
dec. 4
20:14
Elmarad a riói újévi karnevál (ATV)
A polgármester a potenciálisan fertőzőbb omikron-variánstól tartva fújta le az eseményt.
dec. 4
20:18
Vízilabda ob I - Nem bírt egymással a 2. és az 5. helyen álló (Infostart)
Ahogy a Miskolc és a Kaposvár, valamint a Vasas és az FTC sem.
dec. 4
20:18
Miért éri meg jobban a benzines autó a villanyosnál? (Autószektor)
Számos tanulmány, elemzés, vélemény születik manapság a villanyautózás mellett és ellen. Miközben nincs sok választása az európai autóiparnak. Nem azt a kérdést teszik fel a döntéshozók, hogy ésszerű-e leállítani a belsőégésű autók forgalmazását Európában, hanem azon vitatkoznak, hogy mikortól szüntessék be a jelenlegi nagy többség által használt é
dec. 4
20:24
Metzker Viki megmutatta, milyen dögös szerkóban indult a fellépésére (SzMo)
A népszerű lemezlovas egy sportos rövidnaciban és egy merészen kivágott felsőben állt a keverőpult mögé.
dec. 4
20:30
Több száz műanyag E.T. figurával gyűjtött 280 ezer forintot jótékony célra egy budapesti kávézó (SzMo)
Lomtalanításkor találtak az utcán több zsáknyit a Steven Spielberg filmjéből ismert földönkívüliből. Ezeket jelképes összegért adták el a vevőiknek, a pénzt hajléktalanokat segítő szervezetek kapják.
dec. 4
20:33
Nem szabadulnak legnagyobb gondjuk fogságából a rendezvényszervezők (Infostart)
Harmincszázaléknyi nehezen pótolható munkaerő tűnt el a koronavírus-járvány megjelenése után a rendezvényiparból, és nincs utánpótlás sem. Át kell gondolni emiatt az iparágnak, hogyan tudja vonzóvá tenni ezt a szakmát.
dec. 4
20:36
Kevesebb mint 8 órából áll egy év egy újonnan felfedezett exobolygón (Hamu és Gyémánt)
A felfedezés ugyan nagy jelentőségű, de az emberiség biztosan nem ide fog elmenekülni. Újabb exobolygót fedeztek fel a csillagászok a Space.com beszámolója szerint. A hét közepén már beszámoltunk a TOI-2109b-nek elnevezett gázóriásról, ahol egyetlen év mindössze 16 óráig tart. Erről akkor úgy írtunk, hogy ez az eddig ismert legrövidebb idő
dec. 4
20:42
Állatok százezreit menthetné meg az értelmetlen haláltól a génmódosítás (SzMo)
Ezzel a technológiával elkerülhető lenne, hogy a már megszületett, idegrendszerrel rendelkező, fájdalmat érző állatokat el kelljen pusztítani.
dec. 4
20:48
Öt járványos film, ha még nincs eleged a vírusokból (Helló Magyar)
Mindegyiket érdemes megnézni - ha unod már a járványt, akkor azért, ha meg nemolyan ember nem valószínű, hogy él a Földön
dec. 4
20:54
Milák Kristóf: nem voltam beteg (Infostart)
Tisztázta a légcsere-nehézsége körüli ellentmondást, lesz műtét.
dec. 4
20:54
Fehéroroszország szerint egy ukrán katonai helikopter megsértette az ország légterét (444.hu)
Ukrajna tagad, a feszültség fokozódik.
dec. 4
21:06
39 darab négyes volt - de hány ötös? (Infostart)
Ezen a héten megint a Szerencsejáték Zrt nyerte a legnagyobbat.
dec. 4
21:12
Nyomás alatt: hogyan lépjünk vissza a demencia előszobájából? (WebBeteg)
A vérkeringésünk különös kapcsolatban áll az agyunkkal. Bár az emberi agy a teljes testtömegnek átlagosan csak 4,5 százalékát teszi ki, mégis a szíven percenként áthaladó vérmennyiség 15-20 százalékára van szüksége.
dec. 4
21:12
Kedden indul a Román Filmhét az Urániában (ProfitLine)
Kedden indul az idei Román Filmhét az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol december 12-ig hét új alkotást: újhullámos filmek mellett kosztümös drámát, természetfilmet és Mexikóban játszódó túsztörténetet is láthat a közönség.
dec. 4
21:18
A súlyos koronavírus-fertőzésen átesetteknél a következő évben megduplázódik a halál kockázata (Portfolio)
A súlyos koronavírus-fertőzést követő évben megduplázódik a halál kockázata és a fertőzés hosszú távon is károsítja az egészséget, figyelmeztet egy kutatás, amely az oltások fontosságára is rámutat - írja az Infostart. A halálozás megnövekedett kockázata a 65 év alatti betegek esetében volt nagyobb. A kutatás szerint a betegek egészségi állapota ál
dec. 4
21:18
Napfogyatkozás az Antarktiszon (Demokrata)
.
dec. 4
21:24
ByeAlexet új barátnője is elkísérte az X-Faktor élőshowjára (SzMo)
A mentor egy fiatal modellel jött össze nemrég, aki most a közönség soraiban követi a műsor eseményeit.
dec. 4
21:30
Premier League - Nagy a verseny, most épp a Manchester City vezet (Infostart)
A vezető hármasból a Pool és a City győzött, a Chelsea vereségével visszacsúszott.
dec. 4
21:36
8 szokás, ami nagyon rossz főnökké tesz téged (Forbes)
Mindenki utálja a főnökét, nem? Nos, szerencsére nem, vannak nagyon pozitív példák. Nagyon nehéz meghatározni, mi tesz valakit jó vezetővé - úgyhogy menjünk rá arra, hogy mi az, amitől valaki biztos, hogy borzasztó főnök lesz.
dec. 4
21:42
György herceg, az ínyenc: Tudtad, mi a kedvenc étele? (Joy)
Nem ám a hamburger!
dec. 4
21:54
X-Faktor: Csobot Adél dalmatamintás ruhában érkezett a harmadik élőshowra (SzMo)
Szörnyella DeFrász is megirigyelné az énekesnő ruhakölteményét.
dec. 4
22:06
Egy halom pénzt talált egy templom mosdójának falában egy vízvezetékszerelő (SzMo)
A több száz pénzzel megtömött borítéknak köze lehet egy hét évvel ezelőtt a templomban történt nagy értékű pénzlopáshoz.
dec. 4
22:06
Le kell bontani Lionel Messi 4 csillagos szállodáját a spanyol bíróság ítélete szerint (Spabook)
Lionel Messi élő labdarúgó legenda, aki épp a héten nyerte meg a 7. aranylabdáját, most a győztes helyett egy vesztes ítéletet kapott, méghozzá bíróságtól, amely szerint le kell bontani a…
dec. 4
22:12
Bemutatták a Százéves a Magyar Sakkszövetség című könyvet (ProfitLine)
Bemutatták A magyar sakk arcképcsarnoka, Százéves a Magyar Sakkszövetség című könyvet, amely az 1921-ben alapított Magyar Sakkszövetség fennállásának 100. évfordulója alkalmából készült.
dec. 4
22:12
Elhunyt Dr. Dávid Gyula Attila (ATV)
A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának Anglisztika Intézetének egyetemi docensétől az egyetem búcsúzik honlapján.
dec. 4
22:18
Győzelmek - Vb-középdöntőbe jutott a női kézilabda-válogatott (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott középdöntőbe jutott a spanyolországi világbajnokságon, mivel 32-29-re legyőzte Csehországot a csoportkör második fordulójában, szombaton Llíriában.
dec. 4
22:18
Zéró kibocsátású „tudományvárost” építenek 150 ezer kutatónak és diáknak Norvégiában (SzMo)
A projekttől az ország megújuló energiára való átállásának elősegítését, gazdasági növekedést, valamint a város vonzóbbá tételét várják.
dec. 4
23:00
Okoserdő-fejlesztésről kötöttek megállapodást (Alternatív Energia)
Együttműködési megállapodást kötött a Soproni Egyetem és az Albacomp Kft. az első magyarországi okoserdőhöz kapcsolódó szenzorok, valamint az adatokat feldolgozó rendszer kifejlesztésére a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozón, amely alkalmas az erdők állapotának előrejelzésére, folyamatos megfigyelésére - közölte az egyetem
dec. 4
23:18
Keddtől az indulás előtt is tesztet kell végezniük az Angliába utazóknak (HírTV)
Jövő keddtől az indulás előtt is koronavírus-tesztnek kell alávetniük magukat mindazoknak, akik Angliába utaznak - közölte szombaton a brit egészségügyi miniszter.
dec. 4
23:20
Putyin és Biden virtuális csúcstalálkozót tart kedden Ukrajnáról (HírTV)
Virtuális csúcstalálkozót tart kedden Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök.
dec. 4
23:24
Európai konzervatív vezetők: az EU szabad és egyenlő nemzetállamokból áll (HírTV)
Az Európai Unió (EU) szabad és egyenlő nemzetállamokból áll, őket számos szoros együttműködési terület köt össze.
dec. 4
23:24
Hat megyeszékhelyre 60 új elektromos busz érkezik jövőre (Alternatív Energia)
Hatvan új elektromos busz érkezik jövőre a Zöld Busz Programban, amely Győrben, Egerben, Székesfehérváron, Zalaegerszegen, Szolnokon és Szegeden áll majd forgalomba - jelentették be sajtótájékoztatón, Budapesten.
dec. 4
23:30
Kiégés: együttéljünk vele vagy küzdjünk ellene? (Könyves Magazin)
Hogyan lehet felismerni a kiégést, mik a legfőbb tünetei? Mi változott meg a társadalomban, ami miatt ennyire sokan élnek folytonos túlhajszoltságban? Kell-e küzdeni a kiégés kultúrája ellen vagy meg kell tanulni együtt élni vele? A Könyves Magazin legfrissebb podcastjében Anne Helen Petersen Jöttünk, láttunk, elegünk van című könyve nyomán beszélt
dec. 4
23:54
Ilyet sem látsz sűrűn: Drón esett egy versenyautóba Gatewayen (Videó) (USAracing)
Nem mindennapi közjáték színesítette a Gateway Dirt Nationals pénteki napját. A Super Late Model kategória...

Keresés