A világ országaiban még mindig beárnyékolja a járvány a szilveszteri partikat. A rekordszámú új eset ellenére azonban többfelé engedélyezték a nyilvános ünnepségeket. Az ATV Híradójának riportja.
Azt már megtárgyaltuk, hogy amióta világ a világ és filmek készülnek, azóta a karácsonyi időszak kimeríthetetlen téma Hollywoodban. De nem csak a karácsonnyal vagyunk így, hiszen a szilveszter és az újév is éppen elég sztorit tartogat, sőt talán néha még többet és fergetegesebbeket is.
Öt év alatt megnégyszereződik a tisztán elektromos autók száma a Jövő Mobilitása Szövetség szerint: az adatok alapján az idén az első 10 hónapban mintegy ötven százalékkal, 18 800-ra nőtt az elektromos autók száma Magyarországon, míg az előrejelzés szerint 2022 végén már 30 ezer, három éve múlva 75 ezer, 2026 végén pedig 125 ezer elektromos autó kö
Győrfi Pál videós üzenetben kívánt boldog új évet. Elmondta, hogy talán már unják az arcát, hiszen a koronavírus kapcsán napi szinten jelen volt a médiában, de ennek a sok figyelmeztetésnek a lakosság védelme volt a célja, fontos hogy vigyázzunk magunkra továbbra is. Elárulta azt is, hogy mi kíván 2022-re.
Az idén átadott és a díjköteles hálózatba vont útszakaszok új, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei autópálya matrica bevezetését eredményezik január 1-jétől - tájékoztat az www.e-autopalyamatrica.hu portál.
Az új év első napján front nem érkezik, de sokfelé szeles lesz az idő, a hőmérséklet pedig az ilyenkor megszokottnál jóval magasabb tartományban alakul. Ezek miatt változatos tünetek gyötörhetnek majd minket.
Az újév, ahogy a nevében is benne van mindig valamiféle megújítást, változást hoz, legalábbis sokan ezt reméljük. Hogy egészen biztosak legyünk abban, hogy a következő évünk még jobb és még sikeresebb legyen, olyan szokásokat, és hagyományokat kreáltunk, amik megerősítenek bennünket a pozitív jövő reményével kapcsolatban.
– Soha nem hallott titkokban avatja be a Blikk olvasóit Farkasházy Tivadar a Rádiókabarék történetéből. Farkasházy arról az időszakról mesél, amikor a rendszerváltás előtt csak cseles trükkökkel lehetett elszórni egy-egy politikai tartalmú poént.
Jelentősen emelkedett idén számos ipari nyersanyag ára, részben a járványvédelmi korlátozások miatt lecsökkent termelés, részben a gazdasági fellendülés miatt kibillent kereslet-kínálati egyensúly miatt.
A pajzsmirigy által termelt hormonok a szervezetben számos funkciót befolyásolnak. Szerepük van többek között a növekedésben, fejlődésben, az alapanyagcserében, a szívműködés szabályozásában, jelentős hatással vannak az idegrendszerre, annak fejlődésére, az izomszerkezetre, a cukorháztartásra és a kalcium-anyagcserére is.
Szombat estig a Kárpát-medence időjárását enyhe légtömegek alakítják, ugyanakkor éjszaka egy gyenge hidegfront is átvonul felettünk, így az év első napján szelesebb idő valószínű.
2022 a kínai horoszkóp szerint a Tigris éve lesz, mely 2022. február 1-től 2023. január 31-ig tart. A tigris csillagjegy az erőnek, a gonoszság kiűzésének és a bátorságnak a szimbóluma. Tigris a jegyed, ha az alábbi évek valamelyikében születtél: 1950, 1962, 1974, 1986, 1998, 2010
Bár itthon még pár óra elválaszt minket az újévtől, a Távol-Keleten és Ausztráliában már 2022-őt írnak. Sidneyben és Hong Kongban tűzijátékokkal, Új-Zélandon fény előadással készültek.
Az idei év nem volt a legideálisabb a szombati munkanapok és a munkaszüneti napokat illetően, hiszen több ünnep is hétvégére esett. De mi vár ránk 2022-ben?
Ebben az évben is folytatódott a Mandiner növekedése: több mint hatvan százalékkal nőtt a minket olvasó felhasználók száma az előző évhez képest. Köszönjük olvasóinknak!