Ebben a videóban összefoglaljuk 2021 legfontosabb tanulságait, hogy sikeres új évnek nézhessünk elébe. A Kripto Akadémia évértékelője a bitcoin, a kriptopénzek piacáról. Próbáljátok ki a Kriptomat-ot: https://kriptoakademia.com/kriptomat-gya/go Csatlakozz a legnagyobb magyar kriptós közösséghez a Discordon, ahol a több ezer…
Az elmúlt évek legszorosabb idénye lett a 2021-es, a világbajnoki cím az utolsó futam utolsó köreiben csúszott ki Lewis Hamilton kezéből. Csoda, hogy most érte aggódik mindenki?
Elfogadta a kormány a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégiát, így nagy változások jöhetnek majd a főváros mindennapjaiban, hiszen megépül a a Kelenföldet, a Déli és a Nyugati pályaudvart összekötő alagút.
Nemcsak a 2021-es év második fele hozott pályázati dömpinget Magyarországon, hanem 2022-es év első hónapjaiban is erre lehet számítani – hívja fel a figyelmet Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója, aki saját összesítése szerint mintegy 350 milliárdos pályázati csomagot tudott összeszedni 8 várható felhívás kapcsán.
Újratervezés - hangzik a navigáció ismert szlogenje, amikor véletlenül nem fogadunk szót neki, és munkára fogjuk az új útvonal kialakításában. Nagyjából hasonló sztori játszódik a Hyundai bázisán Namyangban, ahol a teljes, mindenre kiterjedő átalakítás és újraszervezés fő oka a hajtásláncok megváltozása. Magyarul a belsőégésű motorok helyébe lépő e
Vannak, akik a hét minden napján, a nap huszonnégy órájában az ételre gondolnak. Esznek, ha boldogok, ha szomorúak, ha szoronganak, vagy ha jutalmazni akarják magukat. Bármi történik, mindenre az étel a válasz. Az OA – Overeaters Anonymous –, az Anonim Túlevők közössége nemcsak a kényszeres túlevőknek, hanem egyéb étkezési zavarban szenvedőknek is
Az egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint az Egyesült Királyság egészében a felnőtt lakosság 56,9 százaléka - 32,7 millió ember - részesült már három oltásban.
Kevesen tudják, hogy a lovassportban milyen fontos a mentális egészség, nemcsak a lónak, de a lovasnak is. Nem mindegy, milyen a gondolkodásmódunk, főleg azért nem, mert egy másik érző lénnyel együtt kell teljesítenünk a feladatot.
Hazánkban az elmúlt hónapokban tízszeresére emelkedett a légúti megbetegedésben szenvedő gyerekek száma. A szakemberek szerint a világjárvány miatt már jól ismert trió – az alapos kézmosás, a védőmaszk használata és a távolságtartás – a gyerekekre veszélyes fertőzések terjedését is visszaszoríthatja. Az alapvető szabályok betartása mellett pedig az
Az RSM Hungary elemzésében néhány jelentősebb tao- és hipaalap-módosító tételre hívja fel a figyelmet. Bemutatják a gyakran előforduló hibákat, hogy mire érdemes figyelni még az év végi zárás előtt, hogy egy későbbi adóellenőrzés során elkerüljük az adómegállapítást.
Eléri jövőre az 1500 milliárd forintot a magánszemélyeknek és vállalkozásoknak biztosított adócsökkentési intézkedések összege. Többek között szja-mentességet kapnak a 25 év alattiak, adóvisszatérítést a családok, valamint csökken a szocho, az ekho és a kiva is. Számos, adózással kapcsolatos jogszabály változik 2022. január 1-jétől, ezeket gyűjtött
A világ legmesésebb ruhái közül válogathatnak, a következő sztárok mégis olyan fura, már-már bizarr esélyik mellett döntöttek a vörös szőnyeges szerepléseikre, amit egyszerűen már nem bírunk kommentár nélkül hagyni. Következzenek az idei év legkínosabb ruhái, egyenesen a vörös szőnyegről - mindegy elrettentő példaként!
Az európai és így a magyar autópiacot a bizonytalanság és a tervezhetetlenség jellemzi még 2022-ben, a beszállítói alkatrészhiány továbbra is sújtani fogja az ágazatot, amely várhatóan 2023-ra stabilizálódik - mondta Németh Balázs, a Porsche Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója. A Volkswagen csoport márkáinak magyarországi importőréhez tartozó márka
Leicester – Kisebb meglepetésre az angol fociélvonalban a bajnoki címre hajtó, jelenleg második helyen álló Liverpool 1-0-s vereséget szenvedett a Leicester City otthonában a 20. fordulóban.
Több mint 40 tonna lejárt élelmiszert vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Pest megyei telephelyen, miután egy vállalkozás több raktárát is ellenőrizte.
A koronavírus okozta betegség miatt intenzív osztályokra kerülő páciensek 90 százaléka nem adatta be magának az oltás harmadik, emlékeztető, vagy hatáserősítő adagját - mondta szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
Az egységes ellenzéknek az lesz a dolga, hogy ha 2022 áprilisában bekövetkezik a kormányváltás, akkor visszavonja a szolgálati jogviszonyt - közölte Lukács László György.
Eszkalálódik a katonai feszültség a Kelet-Közép-Európa, Ukrajna, Nyugat-Oroszország térségben. Az USA, a NATO és Ukrajna Moszkvára mutogat, mint háborús tűzfészekre, a feltételezett támadóra. Oroszország pedig visszapattintja a vádakat, mondván, hogy a csapatösszevonások az ország nyugati részében a NATO ukrajnai nyomulásával, Kijev felfegyverzésév
Egy keddi határozattal hatályon kívül helyezték azt a tavaly novemberi rendeletet, amely alapján a Magyarország területén hatályos, lejáró hivatalos okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek.
A rendőrségre 2021. december 28-án 5 óra 20 perckor érkezett bejelentés egy császári balesetről. A helyszínen maradt járművel egy bolt falának ütköztek. A rendőrök adatgyűjtés során megtudták, hogy az üzlettulajdonos kérdőre akarta vonni a sofőrt, de ő egy másik autóval távozott. A kisbéri járőrök rövid időn belül megállapították a járműtulajdonos
A Hajós-Bajai borvidéken fekvő szülővárosukat választotta a fiatal Sziegl Balázs és Nagy Petra, hogy megmutassák, mit tudnak kihozni az ottani termőterület és a saját filozófiájuk kettőséből.
Hamis oltási igazolványokat árusító számítógépes hálózatot kapcsoltak le Olaszországban. Nálunk már 42 büntetőeljárás van folyamatban a védettségi igazolványokkal kapcsolatos visszaélések miatt.
Az amerikai Dél az Egyesült Államok legkarakteresebb régiója, ennek ellenére eddig csak a polgárháború időszakáról volt elérhető magyar nyelvű irodalom a területről. Most új kötet jelent meg a témában Az amerikai Dél - Régi rend az Új világban címmel.
Egy rég elfeledett ellenség bukkant fel 2021-ben a nemzetközi és a hazai pénzpiacon az infláció formájában. A pénzromlás beindulása az egyik legkevésbé várt mellékhatása a koronavírus-járvány következményeit ellensúlyozó gazdasági védekezésnek. A kedvezőtlen folyamatok megállítása pedig felértékeli a jegybankok szerepét a következő esztendőben. De
Pezsgő nélkül nincs szilveszteri buli. De hogyan kell kibontani helyesen az üveget, és miként szolgáljuk fel szakszerűen a gyöngyöző nedűt? Champagne Jayne (Jayne Powell) pezsgőszakértő, író és előadó az alábbiakban elárulja a pezsgőnyitás legfontosabb lépéseit.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Rekordösszegű, 12 ezer milliárd dollárt meghaladó új piaci finanszírozást hajtott fel a globális vállalati szektor az év eleje óta, kihasználva a koronavírus-járvány gazdasági következményeinek enyhítését célzó likviditásözönt és a járvány sokkja utáni piaci kilábalást.
Ma már szinte egy karácsonyfa alól sem hiányozhatnak a slágerkütyük: nagyon sokan kedveskednek okostelefonnal, televízióval vagy éppen tablettel a szeretteiknek, az elektronikai termékek pedig rendre az egekbe pörgetik az év végi kereskedelmi szezont. Az örömből azonban könnyen üröm lehet, ha a gyerek elejti a táblagépet, kádba pottyan az új mobil