Ismét jelentősen nőtt Ausztráliában az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az egészségügyi hatóságok keddi összesítése szerint, egy halálesetért pedig első ízben az omikron vírusvariánst tették felelőssé.
Egy újabb hét, tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár magadon is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki ennek a hétnek.
Közvetlenül a hírhedt maffiózótól, Prisztás Józseftől és családjától vette a legalább kétmilliárdot érő ingatlanát Mártha Imre, illetve a családja nevén futó cég – adta hírül a Metropol.
Összességében több millió ember anyagi helyzetét befolyásolná, ha valóra válna Márki-Zay Péter elgondolása. A baloldal miniszterelnök-jelöltje korábban – hangoztatva közgazdászvégzettségét – arról beszélt, hogy nincs szükség a minimálbérre. Bár utóbb Márki-Zay magyarázkodni kezdett, és önellentmondásba került, a Mediaworks Hírcentrumának összefogla
Tizenöt, de több esetben húsz százalékkal is emelkedhet jövőre a fizikai munkakörökben dolgozók keresete. Az ismét jelentősen gyorsuló bérfelzárkózást a járvány előtti időszakhoz képest is súlyosbodó munkaerőhiány és a minimálbérek jelentős emelése is segíti - írta a Magyar Nemzet kedden.
December eleje óta már több mint ötezren választották a kisvállalati adót, amely január 1-jétől még kedvezőbb lesz, a mértéke 10 százalékra csökken. Bár december 31-ig már csak négy nap van hátra, a korábbi évek tapasztalata alapján a kivát választók tábora még tovább nőhet – tájékoztatott Izer Norbert.
Kérdésessé vált, hogy jövőre lesz-e elektromos autó vásárlásra igényelhető állami támogatás. Egy szakportál szerint ugyanis a pályázatok lebonyolítása átkerült a Magyar Motorsport és Zöld Mobilitás Fejlesztési Ügynökséghez, ám ennek a forrásait jelentősen csökkentik 2022-ben.
A várt romlás helyett javult a fogyasztók bizalma az Egyesült Államokban novemberben, miután a magas inflációval és a koronavírus új variánsának a megjelenésével kapcsolatos aggodalmakat a háttérbe szorította az üzleti és a munkaerőpiaci kilátások javulása.
2022-ben is közeledhet a fejlett nyugati államokhoz a magyar gazdaság. A felzárkózás üteme lassulhat, de így is meglesz a szükséges növekedési többlet.
A felhasználók várakozása szerint 2030-ban úgy fogunk majd bevásárlóközpontokba látogatni, hogy a kiterjesztett valóságot kínáló okosszemüvegek vagy épp a mozgásérzékelős ruhák révén nemcsak a fizikai, hanem a virtuális valóságban is átélhetjük a vásárlás, vagy csupán az érdeklődő nézelődés élményét a plázákban – derül ki az Ericsson fogyasztói tre
A lengyel miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy habár Orbán Viktornak mindig más volt a véleménye Oroszországról, a magyar kormányfő hű szövetségese Lengyelországnak.
Napi Masszív izgalmakat nem hozott a MOL hétfői kereskedése sem, maradt a szerény forgalom, ami mellé ezúttal gyengülés társult. Egyelőre ugyan 2450 és a 20 napos mozgóátlag fölött maradt az árfolyam, de a szűk Bollingerek közül szemmel láthatóan nem érkezett meg a felfelé mozdulás. A papírforma továbbra is inkább ebbe az irányba mutat, így az
Napi 200 napos mozgóátlagát tesztelte a hétfői kereskedés folyamán az OTP árfolyama, innen visszafordulva 16150 forintos sikerült zárni a kereskedést, mérsékelt emelkedéssel. Továbbra is korrekció zajlik, azonban egyelőre ennek akadályt állít a 16400-as szint a 200 napos mozgóátlag kíséretében. Ha nem sikerül a letört támasz fölé visszakapaszkodni,
Napi Minimális forgalom mellett gyengült a Richter árfolyama hétfőn, ezzel maradt a 8600 forintos szint közelében. Messzemenő következtetést a tegnapi kereskedés nem enged levonni, továbbra is elmondható, hogy erős támaszok fölött találjuk a jegyzést, innen megvan a lehetőség a csúcsok felé történő kapaszkodásra. A 8400 forintos zóna eleséséig komo
Most, hogy a családodnak és a barátaidnak szánt ajándékokat kiosztottad, ideje kényeztetni magad! Bár az ünnepi shoppinggal teli őrült hónap után nehezebben veheted rá magad egy izgalmas leárazásra. Mégis, most arra biztatunk, nézz szét az ajánlatok között, mert olyan alapdarabokat szerezhetsz be olcsóbban, melyek a gardróbod bázisát fogják képezni
Kiemelkedően jó évet zárnak a tehetősek Magyarországon, a harmadik negyedévre vonatkozó adatok szerint ugyanis összvagyonuk egy év leforgása alatt 17 százalékkal 7 ezer milliárd forint fölé nőtt, és ez a tendencia a koronavírus-járványtól függetlenül folytatódni fog jövőre is a Blochamps Capital prognózisa szerint.
Idén több elemező is arra a megállapításra jutott, hogy a fintech szektor piaca az érett fázisba érkezett, a befektetők pedig olyan vállalatokat keresnek, amelyek már fel tudnak mutatni kézzelfogható eredményeket. Ez a jövő évi trendekre vonatkozó várakozásokból is látszik, ugyanis azok egyre kevésbé kötődnek forradalmian új technológiákhoz, és ink
Napi Elhanyagolható forgalom mellett esett a BUX árfolyama hétfőn, az OTP kis mértékű emelkedését a MOL és a Richter gyengülése ellensúlyozta, így maradt az indexünk 50000 pont alatt. Különösebben nem tudott pozitív irányba fordulni a technikai kép, a 20 napos mozgóátlagtól látott éles lefordulás a meghatározó jelenleg a napos grafikonon. A 200 nap
A Vauxhall központja Angliában: A brit autóipar az utóbbi időben egyre kevesebb autót épített. (Fotó: Vauxhall) A brit járműgyártás az elektromos járművek fellendülése ellenére tovább csökken. Amint azt a Brit Autógyártók és -kereskedők Szövetsége (SMMT) bejelentette, novemberben csaknem 29 százalékkal esett vissza a termelés. Az Egyesült Királyság
Több megyére ismét figyelmeztetést adott ki az ónos eső veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az MTI-hez kedden eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében van érvényben első fokú figyel
A Barátok közt hozta össze őket, mára pedig boldog házasságban élnek együtt. Kinizsi Ottó és Deutsch Anita szerelme azonban nem mindig volt felhőtlen. Ottó és párja kapcsolata majdnem zátonyra futott, ezért a színésznek lépnie kellett.
Még szeptemberben mutatta be a Netflix a Michael Schumacherről készült dokumentumfilmjét. Azóta sokan elmondták már a véleményüket az alkotásról, de a fia, a Haas istállóban versenyző Mick Schumacher most először beszélt róla.
A gazdaság-újraindítás, a lakáshitel-szárnyalás, a változó vállalati hitelprogramok és az emelkedésnek induló kamatkörnyezet éve volt 2021 a magyar bankszektorban, de vajon miről fog szólni 2022? A Portfolio ezúttal is megkérte a legnagyobb hazai bankcsoportok vezetőit, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2022-re. Aláb
Évente – világszerte – több mint 1 millió házikedvenc kezdi az új évet távol az otthonától. A DeadLens Pictures legújabb rövidfilmje – a szilveszteri hangos ünnepléshez közeledve – a felelősségteljes állattartásra hívja fel a figyelmet. A DeadLens Pictures küldetésének tartja, hogy időről időre felhívja a figyelmet létező, de elhallgatott társadalm
Négy embert megölt és hármat megsebesített egy magányos lövöldöző Denverben, Colorado amerikai szövetségi állam fővárosában és környékén helyi idő szerint hétfőn, a támadóval a rendőrök végeztek - közölték az illetékes hatóságok.