2021. december 28. kedd

dec. 28
4:12
Bréking: Itt a Batman új előzetese, és most kezdtük csak el igazán várni a filmet (Mafab)
Bár hosszú ideje várat magára a Matt Reeves rendezésében készülő Batman, a stúdió mindenesetre nagyobb sebességre kapcsolt, megérkezett ugyanis a film harmadik előzetese.
dec. 28
4:15
Félmilliárdos bírságot rótt ki a GVH a Viagogóra (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal 472 milliós bírságot rótt ki a Viagogo jegyértékesítő platform svájci üzemeltetőjére a fogyasztókat megtévesztő és pszichés nyomás alá helyező, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatai miatt - tájékoztatta erről a GVH hétfőn az MTI-t.
dec. 28
4:18
Költséghatékony tápanyag-utánpótlás lombtrágyákkal (Agrofórum)
A Vulcan Agronál 2019-ig úgy gondolták, hogy folyékony lombtrágyákkal nem foglalkoznak, a rengeteg elvégzett levélanalízis és talajvizsgálat eredménye ugyanakkor azt mutatta, hogy számos tápanyag talajon keresztül történő felvételét nem tudják eléggé segíteni. Ez ösztönözte a szakembereket egy lombtrágya-projekt beindítására, ami mostanra számos, r
dec. 28
4:18
A kereskedelemben is összemosódik a valódi és a virtuális valóság (newtechnology.hu)
A felhasználók várakozása szerint 2030-ban úgy fogunk majd bevásárlóközpontokba látogatni, hogy a kiterjesztett valóságot kínáló okosszemüvegek vagy épp a mozgásérzékelős ruhák révén nemcsak a fizikai, hanem a virtuális valóságban is átélhetjük a vásárlás, vagy csupán az érdeklődő nézelődés élményét a plázákban – derül ki az Ericsson fogyasztói tre
dec. 28
4:33
Páratlan megoldások! Így találj új szerepet az elárvult zokniknak (Joy)
Már megint eltűnt az egyik párja? Kilyukadt a bal, de a jobb még hibátlan? Bosszankodás helyett inkább keress új feladatot a magára maradt zoknidnak.
dec. 28
4:33
Barátságtalan idő lesz ma (ATV)
Az Időkép előrejelzése szerint kedden felhős, borongós, helyenként napközben is párás, ködös időre van kilátás.
dec. 28
4:39
Intelligenciából ötös! 6 csillagjegy, akik között igazi zsenik lakoznak (Joy)
A Mensa adatai szerint zseninek nevezzük azt az embert, aki bármelyik standard Iq-tesztet legalább 98 százalékosra tudja teljesíteni.
dec. 28
4:42
Még a homok is forróbb lett a formás hátsójú modellektől (BorsOnline)
Leléptek a hideg télből.
dec. 28
4:45
Több úton kell fizetni januártól (Infostart)
Több magyarországi autópálya-szakasz válik díjkötelessé az e-matrica rendszerben 2022-től.
dec. 28
4:48
A szikes talajok típusainak bemutatása (Agrofórum)
Korábbi cikkemben bemutatásra került a szikes talaj főtípus. Most az ebbe a kategóriába tartozó altípusokat ismertetem.
dec. 28
4:48
A chip-krízisnek még messze nincs vége (Mínuszos)
Nem lesz egyhamar vége a félvezetőáramkör-ellátási hiánynak a német Bosch járműipari alkatrész- és berendezésgyártó vállalat leendő vezérigazgatója, Stefan Hartung szerint. Hartung az új év elején veszi át a Bosch vezérigazgatói posztját Volkmar Dennertől. A Focus magazinnak adott nyilatkozatában a leendő vezérigazgató annak a meggyőződésének adott
dec. 28
5:12
Három megyében még gondot okozhat az ónos eső (Infostart)
Nyugodtabb lesz az időjárás kedden, ám utána továbbra érkeznek frontok, és nagy lesz a hőmérsékleti különbség.
dec. 28
5:18
Negyvenéves lett a Pozicionálás, minden idők legjobb marketingkönyve (Márkamonitor)
Hihetetlennek tűnik, de negyven éve, 1981-ben jelent meg először a Pozicionálás – Harc a vevők fejében elfoglalt helyért Al Ries és Jack Trout tollából. A könyv és az arra épülő könyvsorozat azóta több millió példányban kelt el világszerte, és amikor az Advertising Age, a reklámszakma első számú magazinja megkérdezte olvasóit, melyik minden idők le
dec. 28
5:18
Jó hír annak, aki Pest megyében él és napelemre pályázna 2022-ben (Tiszta Jövő)
Az újonnan megnyíló térségben lehet a legegyszerűbb kivitelezőt találni a pályázáshoz.
dec. 28
5:18
Napi horoszkóp: még bőven van időd, hogy jól tudd zárni a 2021-es évet (Promotions)
Egy kicsit mindenképpen érdemes felpörögnöd péntekig, hogy a problémákat magad mögött tudd hagyni.
dec. 28
5:18
Ezerdolláros mobil Alexa az Amazontól (newtechnology.hu)
A globális webáruház-szörnyeteg évek óta ígért projekt végére tett pontot, amikor nemrég bemutatta az Astro nevű robotot, ami egy kerekeken guruló, kamerákkal, kijelzővel és igen: pohártartókkal szerelt otthoni asszisztens. De vajon mire jó? A kritikus kérdésre még a megjelent promóciós videóból sem kapott választ az IEEE Spectrum veterán szakújság
dec. 28
5:18
Országszerte már 150 MOL töltőállomáson lesz ingyenes kutyachip-leolvasó (Helló Magyar)
Tudtad? Ha találsz egy elkóborolt kedvencet, akkor a legközelebbi MOL benzinkúton a mikrochip-leolvasóval megtalálhatod a gazda lakcímét
dec. 28
5:21
Schmuck Erzsébet szeretne részt venni egy zöld, klímaügyi minisztérium felállításában (ATV)
2021 végének közeledtével közéleti szereplőket kértünk arra, hogy értékeljék az év legfontosabb világ-és belpolitikai eseményeit, valamint jövő évre vonatkozó politikai és személyes ambícióikról is meséljenek. Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke 2021 belpolitikai pozitívumaként az ellenzéki összefogást említette, 2022-ben szeretne részt venni a zöl
dec. 28
5:24
Barátságtalan idő lesz ma (Háziállat)
Az Időkép előrejelzése szerint kedden felhős, borongós, helyenként napközben is párás, ködös időre van kilátás.
dec. 28
5:24
Kiderült, kisfiút hord a szíve alatt Kocsis Korinna (BorsOnline)
A csinos műsorvezető a Borsnak nyilatkozott először a várandóssága kapcsán. Elmondta hogyan érzi most magát és azt is elárulta, hogy kisfiút hord a szíve alatt.
dec. 28
5:24
Alig kap már levegőt, de kimegy a kertbe, és elszívja. Hát mi maradt már nekem, doktornő? (Forbes)
A hospice nem a halál, hanem az élet, mondja a magyarországi hospice mozgalom egyik elindítója. Muszbek Katalin rengeteg életvégi gyötrelmet és még sokkal több szép búcsúzást látott, és azt mondja, túl sokszor mondjuk, hogy nincs időnk. Interjú.
dec. 28
5:27
Híres emberek, akik alaposan mellé lőttek a plasztikával (hirado.hu)
A gazdagok egyik nagy kiváltsága a méregdrága szépészeti beavatkozások, hiszen mi másra is költhetne valaki, akinek minden anyagi java megvan már, mint a hosszantartó fiatalságra?
dec. 28
5:30
A világ üresebb nélkülük: híres hollywoodi emberek, akik elhunytak 2021-ben (Joy)
Sajnos idén nagyon sok híres, tehetséges, csodálatos ember távozott el.
dec. 28
5:30
Furcsa ajándékkal lepték meg karácsonyra a Tesla-tulajdonosokat (Hamu és Gyémánt)
Nem ez az első alkalom, hogy karácsony alkalmából meglepi a tulajdonosokat a Tesla, tavaly például a dudák hangját lehetett megváltoztatni például kecskemekegésre. Bár ez elsőre viccesnek hangzik, nem mindenki dobott hátast a meglepetéstől, ezért is lehetséges, hogy ebben az évben jobban kitett magáért az innovatív autóipari cég: idén fényshow-val
dec. 28
5:33
Surányi: szemfényvesztésnek vagyunk a tanúi, ami agymosással azt az érzetet kelti, mintha nem lenne megszorítás (ATV)
Agymosásról, szemfényvesztő és elhibázott gazdaságpolitikáról, valamint veszélyes válságkezelésről is beszélt Surányi György. A volt jegybankelnök szerint folyamatosan romlanak a makrogazdasági adatok és az egyensúlyi feltételek, miközben a jegybank és a Pénzügyminisztérium között azon megy a vita, hogy ki vigye el a balhét mindezért.
dec. 28
5:36
Végre kiderült, hogy mi Denzel Washington 10 legjobb filmje – Te mennyit láttál közülük? (Promotions)
Ma van Denzel Washington 67. születésnapja, ennek örömére összeszedtük a legjobb filmjeit!
dec. 28
5:39
Új izomréteget fedeztek fel (Infostart)
Az arccsontok és az alsó állkapocs között található, fontos szerepe van.
dec. 28
5:45
Máig ostromolják a gyermekeit: százezreket kínálnak a Verebes-ereklyékért a rajongók (Blikk)
- Lassan már hat éve, hogy elment... Verebes József 2016 március 13-án hunyt el, a legendás futballedzőt azóta emlegetik volt játékosai, szurkolók, barátok no de persze a legtöbbet két lánya, Krisztina és Mariann, valamint felesége, Marika néni.
dec. 28
5:45
Jakab Péter jövőre is elindul a Jobbik elnöki székéért (ATV)
2021 végének közeledtével közéleti szereplőket kértünk arra, hogy értékeljék az év legfontosabb világ-és belpolitikai eseményeit, valamint jövő évre vonatkozó politikai és személyes ambícióikról is meséljenek. Jakab Péter, a Jobbik elnöke szerint mindent el fognak követni, hogy minél több körzetet hozzanak el.
dec. 28
5:48
TikTok hirdetési műhelytitkok (Márkamonitor)
A 2020-as év végén hosszú idő óta először kavarta fel egy új platform az online hirdetési piac közösségi médiában rejlő lehetőségeit. Azáltal, hogy Magyarországon is elindultak a TikTok-hirdetések, nemcsak teljesen új közönségek jelentek meg: olyan formátumok is hirdethetők, melyek korábban nem léteztek, és amelyek minden eddiginél jobban képesek b
dec. 28
5:48
Politikai biodíszlet, szexuális felvilágosítás, bántalmazás, romló mentális egészség… – Ilyen volt 2021 gyerekjogi szempontból (WMN)
Egy biztos: 2021 egy hatalmas, sötét felhő a gyerekjogok egén.
dec. 28
5:48
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: fény derül a titkodra? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
dec. 28
5:48
A szemenkénti vetéstechnológia és műszaki megoldásai (Agrárágazat)
A mezőgazdaságban, a szántóföldi növények termesztésében fontos a vetésre vonatkozó agrotechnikai követelmények betartása.
dec. 28
5:48
A Ups új mérföldkőhöz ért a Covid-19 vakcina kiszállításban (Transpack)
Mindössze egy évvel a vakcina megjelenése óta, a Ups átlépte az 1 milliárd Covid-19 vakcina kiszállított mennyiségét.
dec. 28
5:51
Ülnek a régi pénzeken az európaiak (Infostart)
A németek még ragaszkodnak a márkához.
dec. 28
5:51
Forradalmi módszerral tárolják a napenegiát Izraelben (Alternatív Energia)
Napközben napenergiával, éjszaka az annak segítségével összegyűjtött levegővel nyeri az áramellátását egy izraeli közösség. A környékbeliek egyelőre figyelik, hogy hosszú távon is beválik-e a módszer.
dec. 28
5:51
Egy francia, ami lenyomta a Golfot, az Astrát és a Focust is (Autónavigátor)
Túl voltunk már az ezredfordulót fenyegető (meg persze sokaknak hatalmas üzletet jelentő) Y2K mizérián és a napfogyatkozáson is, amikor 2000
dec. 28
5:51
Megrázó részleteket árult el az unokaöccse Damu Roland utolsó napjairól (Ripost)
A 47 éves Damu Roland vasárnap éjjel koronavírus-fertőzés következtében elhunyt. A színész hetek óta küzdött betegségével és kórházról kórházra szállították, ám az orvo­sok már nem tudták megmenteni az életét. Rolandot mélyaltatásban, lélegeztetőgépen kezelték.
dec. 28
5:54
Milyen permetezőt válasszunk a kiskertbe? (Agrofórum)
Minden kertbe kell egy jól működő permetező. Akár biokertészkedünk, akár a vegyszeres kertészkedés hívei vagyunk, ugyanúgy vannak olyan munkák, melyekhez egy permetezőgép elengedhetetlen lesz.
dec. 28
5:54
Gépmax anno – PrimusPlus: tarlóhántásra, akár szántás kiváltására is (GépMax)
Alapművelés, lezárás, magánykészítés lehet akár egy menetben: Güttler PrimusPlus kultivátorral.
dec. 28
5:57
Ingatlanos cégvilág: a felvásárlások és a nagy adásvételek éve volt 2021 (Privátbankár)
Nagy portfóliók és cégek is gazdát cseréltek 2021-ben.
dec. 28
5:57
Beiktatták Bident, Capitolium-ostrom, kötelezettségszegési eljárások, megfeneklett az Ever Given - ez történt a világban 2021-ben (1. rész) (ATV)
2021-ben is a koronavírus-járvány volt a hírek középpontjában, de számos külpolitikai esemény is történt az évben. Ebben a cikkünkben összeszedtük a legfontosabb eseményeket januártól márciusig.
dec. 28
5:57
Így lett 2021 a válság éve: van fény az alagút végén? (Pénzcentrum)
2021-ben az utóbbi 14 évben nem látott mértékű általános drágulás keserítette a magyarok életét, az infláció tombolását pedig az MNB egyelőre sokszori közbeavatkozásával sem tudta megállítani. Eközben a bajba jutott hitelesek megsegítésére bevezetett moratórium is megszűnt és a lakásvásárlást tervezgető családok is szorult helyzetbe kerültek az ing
dec. 28
6:00
Hazánk a nemzeti kisebbségek védelme mellett (Magyar Nemzet)
– Minden magyar politikai erőnek elemi kötelessége, hogy a nemzeti alapon szerveződő politikai erőket támogassa a szomszédos országokban – nyilatkozta lapunknak Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának az elnöke, aki arról is beszélt, hogy a rendszerváltás óta nagyon távoli álláspontokat tapasztalhattunk meg a határon túli magyarok kap
dec. 28
6:03
Ilyen sem volt még: egyszerre öt hazai patinás bank is eltűnik (Menedzsment Fórum)
Közülük jövő ilyenkor három, a Budapest Bank (BB), a Commerzbank és a Sberbank nevét már hiába is keresnénk. Az MKB és a Takarékbank pedig 2023 közepétől válik a múlt részévé, miután ők ketten a BB-vel egyesülve alkotják majd a leendő óriás, kizárólag magyar tulajdonú hitelintézetet, amely elsősorban az OTP Bankot kívánja még nagyobb versenyre kény
dec. 28
6:06
A mesterséges intelligenciát már irodalmi szövegek elemzésénél is fel lehet használni (Tudás.hu)
Az úgynevezett nyelvtechnológusok által kifejlesztett szoftverekkel az irodalmi szövegeket nyelvtanilag is lehet elemezni, rá lehet keresni egyes kifejezések gyakoriságára, drámaszövegekben pedig fel lehet deríteni a szereplők közötti kapcsolatokat és hálózatokat – mondta a Tudás.hu-nak Palkó Gábor. Az ELTE Bölcsészettudományi Kar Digitális Bölcsés
dec. 28
6:06
Megújulnak az érettségi vizsgakövetelmények 2023-tól (Magyar Nemzet)
A közoktatás megújításának eredményeként a 2023/24-es tanévtől változnak az érettségi vizsgakövetelmények. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere lapunknak nyilatkozva elmondta: az új követelményrendszer korszerű értékelési módszerek beépítésével széles teret ad a tanulók önálló problémamegoldásának és kreativitásának.
dec. 28
6:08
Az oltásellenesekkel harcol Varsó (Magyar Nemzet)
Számos közép-európai országhoz hasonlóan Lengyelország is a koronavírus elleni alacsony átoltottsági aránnyal küszködik, ezért első körben az egészségügyi dolgozóknak tették kötelezővé a védőoltást. A vakcináció és a korlátozások kérdésköre erősen megosztja a társadalmat.
dec. 28
6:09
Ma sem szabadulunk az ónos esőtől (hirado.hu)
Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
dec. 28
6:12
Össze kell fogni és fejleszteni kell – ez a jövő záloga (vg.hu)
Azok a gazdálkodók, agrárvállalkozások lesznek a mostani rendkívüli időszak nyertesei, akik a kihívásokból tanulva, azokra reagálva és a lehetőségekkel élve tervezik meg a jövőt – mondta a VG-nek adott interjúban Nagy István agrárminiszter.

Keresés