Hírességek, akik valóban kijárták a színészkedés, vagy éppen a zeneszerzés magasiskoláját, és az iskolapadból egyenesen a kamerák elé vagy éppen a színpadra vezetett az útjuk, míg mások olyan szakmákat tanultak ki, melyek mentőövként is kiválóak, nem beszélve arról, hogy egy-egy ilyen diploma milyen jól mutat egy elegáns keretben a falon.
A felhasználók várakozása szerint 2030-ban úgy fogunk majd bevásárlóközpontokba látogatni, hogy a kiterjesztett valóságot kínáló okosszemüvegek vagy épp a mozgásérzékelős ruhák révén nemcsak a fizikai, hanem a virtuális valóságban is átélhetjük a vásárlás, vagy csupán az érdeklődő nézelődés élményét a plázákban – derül ki az Ericsson fogyasztói tre
A saját végső kudarca ellenére sem riasztaná el Sebastian Vettel Mick Schumachert attól, hogy egy nap az apja nyomdokába lépve a Scuderia versenyzőjévé váljon.
A karácsonyról megmaradt ételek zöme újra felhasználható, a magyarok többsége azonban nem törődik ezzel, ezért sok megmaradt ünnepi fogás végül a kukában landol.
A nemzeti versenyhatóság 472 milliós bírságot rótt ki a Viagogo jegyértékesítő platform svájci üzemeltetőjére a fogyasztókat megtévesztő és pszichés nyomás alá helyező, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatai miatt.
A reggeli étkezést sajnos rendszeresen elhanyagoljuk. Általában egy újabb nap kezdetekor, munka vagy iskolakezdés előtt arra van a legkevesebb időnk, hogy nyugodtan elkészítsük egészséges reggelinket, és asztalhoz ülve, komótosan elfogyasszuk azt.
Tíz éve, a világ legnagyobb ipari technológiai vásárán, a Hannover Messen találkozhattak először a meghatározó piaci szereplők az Ipar 4.0 fogalommal. A negyedik ipari forradalom vívmányai azóta sok területen szinte teljesen átformálták az életünket, gondolkodásunkat, korábban soha nem tapasztalt lehetőségeket nyitva egy fenntarthatóbb, egészségese
A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak a kormányra - jelentette ki a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a kabinet Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
A Mediaworks Hírcentrum Márki-Zay rezsicsökkentésről, illetve a benzinárak befagyasztásáról alkotott véleménye után a minimálbérhez való hozzáállását mutatta be. Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje ezen a területen is drasztikus lépésekről beszélt, majd elkezdte az ellenkezőjét állítani.
A 64. alkalommal zajló „az év sportolója” szavazás alapján ma kihirdették az egyes kategóriákban a legtöbb szavazatot elérő három helyezett férfi és női sportolót, valamint az év csapatát. A tokiói aranyérmek eloszlása, a férfi egyéni sportolók kiemelkedő szereplése miatt várható volt, hogy lesz olyan egyéni olimpiai bajnok, aki nem fog bekerülni a
A kormány elfogadta a kóbor állat befogásával, tulajdonjogának átruházásával és elhelyezésével kapcsolatos feladatok ellátásáról szóló kormányrendeletet, amely részletesen szabályozza az ebrendészeti telepek feladatkörét és ellenőrzését - közölte az Agrárminisztérium keddi közleményében.
Az ónos eső miatt a tűzoltókat összesen 305 helyszínre riasztották a hétfői nap folyamán. A legtöbb munkát a jég súlyától kidőlt fák és a letört ágak adták a tűzoltóknak.
Mága Zoltán Prima Primissima- és Liszt Ferenc díjas hegedűművész mindig megtartja a szavát. nemrég egymillió követőjét kérdezte meg a közösségi oldalán, hogy kiket látnának, hallanának szívesen az újévi gálakoncertjének színpadán. A fellépőket most ki is választotta már a rengeteg rajongó által javasolt névsorból és most be is jelentette, kikkel le
PlantOn annak a mobilalkalmazásnak a neve, amelyet egy szlavóniai magyar és egy horvát fiatal talált ki, hogy hosszabb időre leszerződtesse a konyhakertészeket az ügyfelekkel. A termelő és a fogyasztó digitális összekapcsolása nem teljesen új ötlet, nálunk is ismert a Hartán létrehozott MyFarm közösség, de ez esetben a bérlő maga döntheti el, hogy
A kutatás-fejlesztés területe hatalmas lökést adhat annak, hogy a bolygó élhető maradjon, hiszen a napelemek fejlesztése, a megújuló erőforrások jobb arányú kihasználása is ide
A közlekedés veszélyes üzem. A közlekedés egy olyan társasjáték, melynek szabályrendszerét a KRESZ adja. A közlekedés értelme és „sikere”, az A-ból B-be való gyors, kényelmes, balesetmentes eljutás ennek a közös nyelvnek a megértésében, alkalmazásában, a szabályok betartásában, az együttműködésben, az egymásra való odafigyelésben rejlik. Minden köz
Jelentősen csökken a talajvesztés, ugyanakkor érzékelhető mértékben nő a vízmegtartó képesség, ha kíméletesen művelnek egy talajt. A Magyar Tudományos Akadémia és a Syngenta közel két évtizede vizsgál zalai területeket.
Karácsony után megnyílt a Nagyvillám-sípálya Visegrád mellett. A Pilisi Parkerdő szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: 2022-ben több fejlesztést is elvégeznek. Síelni meg akkor is lehet ott, ha nem havazik.
Az autózás szerelmesei egyre inkább úgy érezhetik, hogy minden ellenük dolgozik – már ami az autózás világát illeti. Ezúttal a szinte mindenki számára kedves – de legalábbis mindenki által elismert – Ford Mustang kapcsán kaptunk aggasztó híreket: amellett, hogy évek óta elhozza a világ legkelendőbb sportautójának járó címet, a vásárlórétege bizony
A Magyar Nemzeti Bank 2022-től ismét lehetővé teszi a bankoknak az osztalékfizetést. A 2019-es és a 2020-as évek eredményéből is jövőre részesülhetnek az OTP részvényesei.
A Duna House év végi elemzése szerint az ingatlanpiac aktivitásának 25 százaléka köthető az első otthonukat vásárlókhoz, akik jellemzően 30 évnél fiatalabbak, és 30 millió forint alatti ingatlant választottak - közölte a társaság kedden az Mti-vel.
A karácsonyi ünnepeket követően Telkiben folytatta felkészülését a férfi-kézilabdaválogatott a magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságra. Kiderült, hogy a norvég Elverum a jövő nyáron a Paris SG-hez szerződő jobbátlövője, Máthé Dominik pozitív koronavírustesztet produkált.
Az Mnb összesen 33 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki az UniCredit Bankra, a csoporthoz tartozó jelzálogbankra és lízingtársaságra hiányosságok miatt