Krajnyik Cintia kollégánk ma ünnepli a 30. születésnapját, ebből az alkalomból pedig, egyfajta számvetésként, összeszedte a 30 legfontosabb gondolatát ebből a három évtizedből. Boldog szülinapot, Cinti!
Lassan már nincs is olyan területe az életünknek, ahol ne tűnnének fel előbb-utóbb a környezetvédelem és a fenntarthatóság témakörei. Jól hangzó kifejezések, amelyek középpontjában egy élhetőbb jövő áll. Bár szépek a nagy szavak és az előretörő tervek, de ahhoz, hogy ezeket a gyakorlatba is átültethessük, közelebb kell hozni ezt a zöldebb, tudatosa
Egészségügyi szakértők arra kérik az olasz kormányt, hogy enyhítsen az érvényben lévő járványügyi szabályokon, azokon belül is a karanténszabályokon, különben az egész ország megbénulhat az omikron variáns terjedése miatt – számol be a hírről a Reuters.
Elhunyt Fodros István jogász, diplomata, újságíró, címzetes egyetemi docens, a Sao Tomé és Principe Demokratikus Köztársaság magyarországi tiszteletbeli főkonzulja, a Diplomata Magazin igazgató-főszerkesztője - közölte a család hétfőn az MTI-vel.
Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát még mindig zavarja, hogy csapata ősszel, a világbajnoki selejtezősorozatban mindkétszer alulmaradt Albániával szemben, a Nemzetek Ligájára pedig óvatosan, de nem félelemmel tekint.
Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát még mindig zavarja, hogy csapata ősszel, a világbajnoki selejtezősorozatban mindkétszer alulmaradt Albániával szemben, a Nemzetek Ligájára pedig óvatosan, de nem félelemmel tekint.
Csütörtökig még az RTL Klub ért el jobb eredményt, azonban december 24-én és a karácsony két napján a TV2 fordítani tudott. A Reszkessetek betörők 2. volt a hét legnézettebb műsora. Az elmúlt héten a TV2 ért el jobb eredményt a 18-49 éveseknél és főműsoridőben. 14,1 százalékot tett ki a heti közönségarányuk, miközben az RTL Klub
A hazai kutatások megerősítik a nemzetközi tapasztalatokat: nálunk minden vizsgált felnőtt korú emberből közel a fele szenved alvászavaroktól. Az alvászavar leggyakrabban alvatlanságot jelent, magában foglalhatja az elalvási vagy átalvási nehézségeket, a korai vagy éjszakai felébredést, vagy a rossz alvásminőséget, a fáradt hajnali-reggeli ébredése
A lezárások utáni első repülős utunk Prágába vezetett. Jelentjük, minden megvan, az Arany Tigris a Fekete Ökör söröző, a Hradzsin, a híres várnegyed és a Károly híd is. Csak turisták nem nagyon voltak, így elég kényelmesen látogattuk végig a nevezetességeket és a legendás sörözőket.Ahogy májustól lassanként újra lehetett utazni, sokan az autós utak
Ahogyan a bőr elveszíti rugalmasságát, a szem az éleslátását, s ahogyan a hangok egyre távolabbról érkeznek fülünkbe, úgy tompulnak, úgy halványulnak az ízek is.
A Dunántúl legnagyobb vármegyéje volt a Balaton és Horvát-Szlavónország között. Területe közel hatezerhétszáz négyzetkilométerre terjedt, kilenc járásra oszlott, ebből a barcsit 1897-ben alakították ki a nagyatádi és szigetvári járásból.
Nem sokat változott, vegyesen alakult hétfőn a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben, bár az euróval és a svájci frankkal szemben közel jár valaha elért leggyengébb árfolyamához.
Megállíthatatlanul dübörög a technológiai átállás. Iparági jóslatok szerint a digitális transzformáció piaca 2025-re eléri a 3300 milliárd dollárt, évi átlag 23 százalékos növekedés mellett. De mi fűti a motorját? És milyen lesz az életünk két-három év múlva?
Fedélzeti kamera vette fel karácsony első napján azt a Monor környéki esetet, amikor egy brit rendszámú furgon leszorított egy személyautót, majd megállásra késztette azt.
Komoly veszélybe kerülhetnek – elsősorban – a vidéki szálláshelyek, ha a tervezettnél hosszabb időre vezetik be, hogy élelmiszert is lehet vásárolni a SZÉP-kártyákkal. Az ünnepek alatt jelent meg az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a vendéglátásra kapott keretet a tulajdonosaik a boltokban is elkölthessék. Azt, hogy ez mekkora bevételkiesést
Eszement ötlet fogant meg egy japán kutató fejében: eltökélte, hogy piacra dobja a "nyalható" kijelzőt, mely segít gazdájának abban, hogy érzékelhesse a látott étel ízét. Újabb érdekes fordulatához érkezett tehát a kijelzők piacának "forradalma".
„Nem az a kérdés, hogy mennyien vannak jelen a határokon egy adott pillanatban, hanem sokkal inkább az, hogy milyen trendfordulók következnek be az egyes régiókban, amelyek aztán még több embert vándorlásra kényszeríthetnek.” A Migrációkutató Intézet kutatóival beszélgettünk.
Világszerte folyamatosan, egyre gyorsuló ütemben nőnek a tisztán elektromos személygépkocsik eladásai. A 2020 első félévében tapasztalt 19 százalékos visszaesést követően idén 168 százalékkal nőtt a hálózatról tölthető járművek globális forgalma: ez két év alatt 36 százalékos növekedésnek felel meg, ami az autópiac átlagos fejlődési rátájának soksz
Rusvai Miklós és több virológus is egyetért abban, hogy az ötödik járványhullám úgy indul majd el Magyarországon, hogy a negyedik gyakorlatilag véget sem ért. Rusvai szerint ez január végén jöhet majd – számol be róla az ATV Híradóban.