Ha eddig nem tudtad, hogy mire vágysz ezen a szép ünnepen, segítünk egy kvízzel! (Ön)ironikus tartalom, aminek semmi köze a valódi szeretetnyelvhez, csakis azt mondjuk meg, hogy mi érdekel legjobban a nagy karácsonyi kavalkádból: a kaja, az ajándék, a pia vagy semmi.
Mennyire érvényesült idén a koronavírus negyedik hulláma, és hogyan befolyásolja a vásárlókat az elszabadult infláció? Megkérdeztünk két áruházláncot az eddigi tapasztalataikról.
Az Oscar-díjjal kitüntetett Kidman egyik legújabb filmje kapcsán nyilatkozott arról, milyen sokat is számít az Álomgyár berkein belül egy színésznő életkora.
Habár A Gucci-ház sokakat lenyűgözött többek között Lady Gaga páratlan alakításával és a Ridley Scottól megszokott gyönyörű látványvilággal, a film összességében mégis hagy némi kívánnivalót maga után, legyen szó akár az erőltetett akcentusokról, akár a narratíva hiányosságairól.
Küldjünk kijózanító üzeneteket a másik oldalra – mondta a Demokratának Pajor András, a Keresztény Kulturális Akadémia elnöke, a Herminamezői Szentlélek-templom plébánosa.
Mint írták: napközben szombati menetrend van érvényben, de a nappali BKK-járatok 15 és 16 óra között indulnak utoljára: ezt követően az éjszakai járatokkal lehet utazni. A 6-os villamos, valamint a repülőtérre közlekedő 200E autóbusz egész nap jár, a 100E autóbusz pedig a pénteki menetrend szerint indul. A H5-ös (szentendrei), a H6-os (ráckevei),
Karácsonykor sokan megállunk és elcsendesedünk. A történelem azonban nem tart pihenőt. Tíz olyan eseményt szedtünk össze, amely a magyar történelem karácsonyi napjaiban történt.
Ha Micimackó rajongó volt gyermekkorában és a minden vágya az volt, hogy eltöltsön egy kis időt a szeretett mackó házában, akkor most itt a lehetőség az álom valóra váltására.
Emeld fel a kezed, ha te is tettél már őrült, meggondolatlan újévi fogadalmat. Lefutni a maratont, írni egy könyvet és beutazni az egész világot mind csodás elképzelés, de hamar rájöhetsz, hogy nem biztos, hogy meg is tudod valósítani őket. Ideje olyan újévi fogadalmakat tenned, amik sikerélményt fognak okozni, mert meg is tudod őket valósítani.
A karácsonyi édességek sütésekor csupán egy szabályt kell betartanod: készíts jó sokat mindenből! Ez a klasszikus linzer tökéletes választás az ünnepi szezonra, mennyei ízű, ráadásul sokáig eláll, feltéve, ha nem kapkodják el azonnal az összeset.
A hálapénz ki-, az új egészségügyi jogviszony bevezetése, az egyetemek privatizációja, a benzinárak és a jelzáloghitel-kamatok befagyasztása, 14 éve nem látott infláció, illetve évtizede nem látott jegybanki kamatemelések, bődületes választási célzatú állami költekezés, közte a minimálbér 200 ezer forintra emelése és a 13. havi nyugdíj visszahozata
Szombati menetrend van érvényben a fővárosi közösségi közlekedésben, délután 4 óra után pedig csak az éjszakai járatokkal lehet utazni - derül ki a BKK Info tájékoztatásából.
Karácsony alkalmából köszönetet mondott az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere - számol be az MTI.
Karácsonykor, majd szilveszterkor és újévkor az átlagos hétvéginél jóval nagyobb utasforgalom várható, ezért a MÁV és a Volánbusz arra kéri utasait, hogy időben tervezzék meg utazásukat, és indulás előtt tájékozódjanak a menetrendváltozásról. Érdemes a menetjegyek megvásárlásáról is időben gondoskodni, biztosítva a helyet az utazásra. A pénztárak e
A nagy sikerre való tekintettel a szocialista párt jövőre is megrendezi a „Te zenéd, a mi hangunk” zenei pályázatát, amelyben először hirdettek nyertest. A győztes – és a félmilliót érő hangszerpark boldog tulajdonosa – az X-faktorban ismertté vált Erdős Viola lett.
A budapesti ingatlanpiacon 2013 óta megduplázódott az új építésű lakások négyzetméterára, ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást produkálta. A KPMG által vizsgált 8 évben a magyar árak elhagyták a varsói, pozsonyi és zágrábi szinteket, de messze vannak a bécsi, berlini vagy prágai négyzetméteráraktól. Ami jó a lakástula
A járványhelyzet alatt is folyamatosan dübörgő gyárakban már rövidtávon is jelentkezett a munkaerőhiány, ami a piaci előrejelzések szerint a következő években is állandósulni látszik. A probléma megoldásához nagyban hozzájárulnak a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó HR szolgáltatók is, akik felé folyamatosan egyre nagyobb igényt tá
Régi dicsőségéből él a Roszkoszmosz, a rubelmilliárdok ellenére sehogy sem haladnak az új fejlesztések, a beszállítók pedig nem teljesítenek. A helyzet olyan súlyos, hogy egy nyugati cégen múlik, egyáltalán repülhetnek-e az orosz űrhajók, miközben az űrügynökség néhány éven belül a Holdra menne a még nem létező eszközeivel. A problémák akár a Roszk
Sok magányos ember hívja a lelkisegélyt az ünnepek alatt - mondta a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének alelnöke az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Az ország egy részén még mínuszok vannak, másutt pedig már 14 Celsius-fok - erről számolt be Facebook-oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken késő délelőtt.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. december 24-én 11 óra 33 perc körül a Budapest, IX. kerületi Soroksári út és Hentes utca kereszteződésében két személygépkocsi ütközött össze. Az elsődleges információk szerint a balesetben egy 47 éves nő a helyszínen meghalt. Fotó: police.hu A balesettel érintett járművek forgalmi akadályt képeznek. A Sor
Vannak olyan sztárpárok, akikre ha ránézünk, egyből érezzük: egymásnak lettek teremtve. Mila Kunis és Ashton Kutcher nem csak jól mutatnak egymás mellett, de már évek óta töretlen köztük a szerelem.