Csapó Kriszta eleinte csak 17 éves lányát kísérte el az edzőterembe. Ha már ott volt, használni kezdte ő is a gépeket. Végül annyira megszerette, hogy 37 évesen az Inba natural világbajnokság aranyérmese lett bikini-fitnesz kategóriájában.
A Komárom-Esztergom megyei falucskában egy édesanya öt nevelésbe vett gyerekről gondoskodik az egyházi fenntartású Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató támogatásával. Riportunk.
Sergio Ramosnak csak nem akar jó fordulatot venni párizsi karrierje. A leigazolása után hosszú hónapokon keresztül sérült volt, eddig mindössze három mérkőzésen játszott, két bajnokin és egy kupamérkőzésen.
Sokan nem tudják, hogy a karácsonyfának kivágott fenyőket kifejezetten erre a célra termesztik, és nem kell erdőket kivágni a karácsonyfa-állítás hagyománya miatt. Ráadásul a termesztőknek nem kevés munkájába kerül, hogy felneveljék a karácsonykor házunkba kerülő fenyőfákat.
Néhány nap alatt 40 millió forintot gyűjtöttek össze az ATV Heti Napló nézői egy SMA betegségben szenvedő kisfiúnak. Az 5 éves Tomikánál 16 hónapos korában diagnosztizálták az izomsorvadással járó betegséget. A reményt jelentő gyógyszer piaci ára 760 millió forint. Az ATV Híradójának riportja.
A Premier League-ben szereplő Manchester City menedzsere, Pep Guardiola a csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt távozó félben levő támadójáról, Ferrán Torresről.
Joe Biden amerikai elnök csütörtökön aláírta azt a törvényt, amely a kényszermunka miatti aggodalmakra hivatkozva megtiltja a kínai Hszincsiang-Ujgur tartományban gyártott termékek behozatalát.
Korábban az egyik norvég csomagküldő szolgálat reklámozta magát hasonlóan, de az olaszok most minden eddiginél továbbmentek. Megalkották a tökéletes Lmbtq-Télapót, aki mindenkivel csókolózik, aki az útjába került: férfival, rövid hajú, színes bőrű nővel, transzvesztitával és idős nővel is. Az Lmbtq-lobbi tudatosan belehúzott karácsony előtt – olvas
Mi volt életed legjobb „biznisze” amit csináltál? Egy lakókocsit adtam el pont azt, amiben végig szenvedtem a hat hónapot, amikor Angliát is elérte a válság, és nekem sem volt értékelhető munkám abban az időszakban. Azon a lakókocsin 1300 Fontot kerestem. És ha már a legjobb, akkor biztos megmaradt a legrosszabb üzlet emléke is. Mi volt az, ami leg
A Transparency International kiperelte, ám csak kitakarásokkal kapta meg az orosz és kínai vakcina engedélyeztetéséről szóló dokumentumokat, ön azonban a „titkos” részeket is közzétette. Mik derültek ki a papírokból?
A 21 éves lány 8 hónapos terhesen kapta el a vírust, végül három hónapig volt az intenzíven. Korábban tartott a vakcinától, most viszont már bánja, hogy nem oltatta be magát hamarabb.
Elhunyt Joan Didion író és forgatókönyvíró – jelentette be csütörtökön az alkotó kiadója, a Penguin Random House New Yorkban. A 87 éves írónő a Parkinson-kór komplikációiban hunyt el.
Nem mindenkinek jelenti az ünneplést, az együttlétet és a meghittséget a karácsony. Sokan érzik magukat magányosnak ilyenkor, de az is jellemző, hogy az előkészületek vagy a családlátogatás miatt stresszesen, szorongva várják az ünnepeket. Belső Nóra pszichiáter szerint azonban a negatív érzéseket is lehet enyhíteni.
A legfrissebb adatok szerint a Semmelweis Egyetemen COVID-19 miatt 56 műtüdő (ECMO) kezelésben részesült beteg közül 54-en oltatlanok voltak, míg 2 beteg két oltással rendelkezett – ismertette Merkely Béla.
Van még esély a fehér karácsonyra, ugyanis az előrejelzések alapján csütörtök estétől az északkeleti megyékben havazás valószínű, másutt eleinte nagyobb
További 46 omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laborjában, így eddig 61 embernél igazolták a koronavírusnak ezt a variánsát - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
A jelzáloghitelekre vonatkozó lakossági kamatstopnak köszönhetően 30 milliárd forint maradhat a magyar családok kasszájában - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön.
Ágazati vizsgálatot kezdett a koronavírus-gyorstesztek piacán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert felmerült, hogy a belföldön kapható termékek ára európai összehasonlításban magas - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.
A Magyar Bankszövetség nem támogatja a kamatok ideiglenes fixálását a magyar bankszektor kárára azon ügyfeleknél, akik többszöri felhívás ellenére is a kockázatosabb, változó kamatozású hitelek mellett döntöttek – közölte a szövetség csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében, amelyben a jelzálog alapú hitelek kamatainak rögzítésével kapcsola
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján december 13. és 19. között 12 500-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján közzétett jelentésében.
Az egész világsajtót felbolydította a hír: 135 éves korában örökre lehunyta szemeit a világ legidősebb embere, a kínai Alimihan Seyiti. De vajon tényleg egy új Guinness-rekordert tisztelhetünk az 1886-ban, a a császári Qing-dinasztia idején született asszonyban?
A belga kormány megerősítette azt a korábbi döntést, amely szerint 2025-ig fokozatosan lekapcsolják az országban működő atomerőműveket, miközben fenntartják a kutatásokat és befektetéseket az új atomenergia-technológiákba - jelentette be Alexander De Croo miniszterelnök.
Genk – December 7-én nevezte ki a belga KRC Genk Bernd Storckot a vezetőedzőjének, ám a voetbal.24.be információi szerint hamarosan távozhat a klubtól a német szakember. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya azt a célt tűzte ki, hogy rövid időn belül megszünteti a csapat mélyrepülését, bent tartja a nemzetközi porondon a gárdát és a bajn
ByeAlex X-Faktoros posztja kiakasztotta a színésznőt, nem is rejtette véka alá a véleményét. Évi a Bors megkeresésére most elmondta, miért érezte úgy, hogy fel kell szólalnia.
A világjárvány miatt átmenetileg fel kellett függeszteni a járatot, pedig óriási népszerűségnek örvendett az utasok körében. Hamarosan azonban sokan fellélegezhetnek: újraindítják a Budapest és New York között közlekedő repülőjáratot.
További kritikusok szerint a kamatstop nagyon káros hatással van a társadalomra, és a Kormány azt erősíti az emberekben, hogy a tudatos döntés helyett ne foglalkozzunk a kockázatokkal, majd mások fizetnek
A nagy testű, hosszú életű állatok vizsgálata rávilágíthat olyan természetes daganatellenes mechanizmusokra, amelyek a későbbiekben az ember- vagy az állatgyógyászatban is felhasználhatók lesznek.