2021. december 23. csütörtök

dec. 23
15:03
Hasít a pesti tőzsde (vg.hu)
A vezető részvények vegyesen teljesítettek.
dec. 23
15:03
Nácizmust elítélő Ensz-határozat: Bidenék ellentmondásba keveredtek (Magyar Nemzet)
Az amerikai demokrata kormányzatnak nem minden esetben fontos a rasszizmus elleni küzdelem.
dec. 23
15:09
Tizenhárom éves csúcson a Gazprom termelése (TőzsdeFórum)
A Gazprom 13 éve a legtöbb földgázt, 515 milliárd köbmétert termel az idén, ami csaknem 24 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte Alekszej Miller, a társaság elnöke.
dec. 23
15:09
Intenzív havazásra figyelmeztet a Magyar Közút (Autószektor)
A közútkezelő csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján csütörtök estétől az északkeleti megyékben havazás valószínű, másutt eleinte nagyobb területen előfordulhat ónos eső is. Pénteken az északkeleti megyékben a havazás egyre inkább havas esőbe, majd esőbe vált át. Szombato
dec. 23
15:11
Alaposan megzuhant a brit autóipar (TőzsdeFórum)
Nagy-Britanniában 37 éve nem volt olyan alacsony a novemberi autógyártás, mint az idén, részben az elektronikai alkatrészek hiánya miatt, illetve a koronavírus-járvány hatására.
dec. 23
15:12
Hoppá, itt az előrejelzés: mégiscsak lesz fehér karácsony Magyarországon, az itt élők örülhetnek (Háziállat)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján az ünnepek alatt az ország északi, északkeleti megyéiben is várható havazás. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban végzi majd a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, ugyanakkor arra kéri a közlekedőket, hogy az érintett térségek
dec. 23
15:13
Emeli a kamatot az MNB – mégis gyengül a forint (TőzsdeFórum)
370 közelében az euróárfolyam a kamatemelés ellenére.
dec. 23
15:14
Havazás és ónos eső érkezik- Mutatjuk hol, mi és mennyi eshet! (Háziállat)
Néhol fehér lehet a szenteste! Ma estétől az enyhülés érkezik csapadékkal! Északkelet felé jelentősen növekszik a havazás esélye, az északi, illetve keleti országrészben átmeneti megmaradó hóra is számítani kell. A zölddel jelölt területeken eső várható, a lilával jelölt helyeken havas eső, ónos eső, kis eséllyel havazás. A világos kék: havazás, ki
dec. 23
15:15
GKI: idén 6,7, jövőre 4,7 százalékos növekedés (TőzsdeFórum)
Idén várhatóan 6,7 százalékkal nő a magyar gazdaság, aminek köszönhetően megtörténik a kilábalás a járvány okozta válságból, majd 2022-ben 4,7 százalékra lassulhat a bővülés - tájékoztatott a GKI Gazdaságkutató Zrt. legújabb előrejelzéséről.
dec. 23
15:18
A gazdák és a rovarvilág (Magyar Mezőgazdaság)
A gazdák világszerte nagyban hozzájárulhatnak a vadonélő fajok megőrzéséhez, azonban ennek valódi potenciálját még nem fedeztük fel. A halle-wittenbergi Martin Luther Egyetem (MLU) által vezetett nemzetközi kutatás segíthet ennek megértésében. 560 gazdát kérdeztek arról, mit tudnak a közelükben élő beporzó fajokról, és mit tesznek azok védelme érde
dec. 23
15:21
Ezt a csúnya cipőt csak Köllő Babett tudja viselni (Metropol)
A divatvilág egyik atombombája a teljesen átlátszó tűsarkú. A Hamupipőke ihlette üvegcipellő feeling azonban csak kevés embernek áll jól. Köllő Babett azonban mindent (is) tud viselni.
dec. 23
15:21
Szarvasmarha-tenyésztők figyelem! Meghosszabbodik az állatjóléti támogatási időszak (Adózóna)
Újabb egy évvel meghosszabbodik a szarvasmarha tejágazatot érintő állatjóléti támogatás kötelezettségvállalási időszaka – közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
dec. 23
15:21
Felért a csúcsra, de néhányan sötét jövőt jósolnak a bitcoinnak (Portfolio)
Elképesztőt futott idén a bitcoin, de egyes piaci elemzők súlyos lejtmenetet jósolnak neki a következő évre. Egyre többen hangoztatják, hogy a kriptoeszköz nem rendelkezik fundamentális értékkel, és a volalitilása miatt közvetítő eszközként sem használható. Ezzel ugyan nem ért mindenki egyet, de az biztos, hogy a bitcoin mellett még több befektetői
dec. 23
15:21
Itt a bejelentés: beszáll az állam az egyik magyar biztosítóba (Pénzcentrum)
A Vienna Insurance Group és a magyar kormány megegyezett az együttműködés alapelveiről és a további eljárásról. Az állam 45 százalékos részesedést szerez a magyar Aegonban és az Unioin Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-ben. Az egyetértési nyilatkozatot ma írhatják alá.
dec. 23
15:21
Kórházból üzent a magyar sportoló – így érzi magát (ATV)
Szalai Ádámot, a magyar válogatott csatára túl van a műtéten, a kórházból kívnát kellemes ünnepeket.
dec. 23
15:21
A tehenek tudnak valamit, alig emelkedett a tej ára (mihez képest persze) (Agroinform)
Mindössze 10 százalékkal emelkedett egy év alatt a tej ára. Legyünk pozitívak, ez a műtrágya árával összevetve konkrét világsiker. Az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb jelentése.
dec. 23
15:21
Óriási csapás Kloppnak, a halasztás sztárja Chelsea elleni rangadójába kerülhet (m4sport.hu)
Pótolhatatlan veszteség lenne a Liverpool számára.
dec. 23
15:21
Gyász: balesete után egy nappal elhunyt a magyar raliversenyző (Life)
Kelő Gere László, becenevén Latyak december 22-én hunyt el, miután súlyos autóbalesetet szenvedett.
dec. 23
15:21
Az Operaház két és fél napra elérhetővé teszi A diótörő előadást (Hamu és Gyémánt)
Karácsonyi ajándékként bárki számára elérhetővé teszi A diótörő balettprodukció egy korábban rögzített felvételét a Magyar Állami Operaház, amely ünnepi videóklipet is készített társulata közreműködésével.
dec. 23
15:21
Átadták a felújított jásziványi bekötőutat (Demokrata)
Mosóczi László elmondta, hogy a kormány jelentős forrást mozgósít a 2010 előtt felhalmozott karbantartási lemaradás ledolgozására.
dec. 23
15:21
Banki alkalmazással bővült az AppGallery (MMonline)
A világ egyik legnagyobb fintech vállalata, a Revolut alkalmazása is elérhető decembertől a HUAWEI saját alkalmazásáruházában, az AppGalleryben. Az új partnerségnek köszönhetően a HMS-alapú készüléket használók ma már szinte minden fontos banki applikációhoz hozzáférnek, és NFC-s mobilfizetési megoldást is használhatnak. A vállalat emellett bejelen
dec. 23
15:21
Márki-Zay szerint „szakmailag alkalmatlanok”, akik részt vettek a számára kellemetlen kutatásban (Mandiner)
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kijelentéséről megkérdeztük Róna Dánielt, a 21 Kutatóközpont igazgatóját, valamint az Iránytű Intézetet is.
dec. 23
15:21
Mol-részvényekhez juthatnak a cég dolgozói (Magyar Nemzet)
A gyakorlat azt mutatja, hogy a tulajdonosi szemlélet segít az eredményesség javításában.
dec. 23
15:27
Kiderült: ekkora végkielégítés és államfői fizetés jár majd Novák Katalinnak (Blikk)
A lemondása után is számíthat pénzre, ahogy az új pozícióval együtt fizetésemelés és egyéb szolgáltatások is járhatnak Magyarország első női köztársasági elnökének.
dec. 23
15:27
Megszólalt Berki Zsolt, a Városháza-ügy egyik kulcsszereplője (Infostart)
A magát ingatlan-tanácsadónak valló férfi szerint koholmány a Városháza értékesítéséről megjelent szerződés meg a fővárosi jutalékos rendszerről szóló állítás, és nem ismeri a jelenlegi városvezetés egyetlen tagját sem.
dec. 23
15:27
Nem enyhül az infláció Amerikában (Portfolio)
A Fed által kiemelten figyelt személyes fogyasztások magárindexe (PCE maginfláció) novemberben 4,7%-ra emelkedett az előző havi 4,2%-ról – derül ki a csütörtökön közölt adatokból.
dec. 23
15:27
Berki Mazsi bocsánatot kért Pamelától: Tanultam az utóbbi időben az élettől (Ripost)
Berki Mazsi és Hódi Pamela konfliktusáról évek óta hallani lehet. Berki Kriszián jelenlegi, illetve exkedvese azonban a jelek szerint elásták a csatabárdot.
dec. 23
15:27
Óriási csapás Kloppnak, a halasztás sztárja Chelsea elleni rangadójába kerülhet (m4sport.hu)
Pótolhatatlan veszteség lenne a Liverpool számára.
dec. 23
15:27
Teszt jelleggel már nem megszakítható kapacitás is rendelkezésre áll a téli hónapokban Ukrajna felé - a többi már a gázkereskedőkön múlik (NRGreport)
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. és az Ukrán Gáz TSO egyezményt kötött, hogy a magyar-ukrán határon Ukrajna irányába nem megszakítható szállítás jöhessen létre a január 1. és március 31. közötti téli hónapokban. Eddig csak megszakítható kapacitások álltak rendelkezésre, de ezzel a fejlesztéssel a szállítók akár 330 ezer m3/h (15°C) kapacitást is igényb
dec. 23
15:27
Karácsonyi filmes helyszínek, amiket te is felkereshetsz (Glamour)
Mindannyian ismerjük a klasszikus karácsonyi filmek jelentős részét, és a legtöbb karácsonyt többek közt azzal töltjük, hogy legalább néhányat megnézzünk közülük. De tűnődtél már azon, hogy milyen forgatási helyszíneken keltek életre a legvarázslatosabb jelenetek olyan filmekben, mint a Holiday, az Igazából szerelem vagy a Mi a manó? Ha élőben is l
dec. 23
15:27
Friss bejelentés! Orbán Viktor hírének sokan fognak örülni (Life)
Orbán Viktor kedden tartott rendkívüli sajtótájoztatót, majd ezt szerdán újabb bejelentés követte. A miniszterelnök azonban mára is tartogatott jó híreket.
dec. 23
15:27
Homoszexuális Mikulással reklámozza magát egy olasz kávégépgyártó cég (Mandiner)
Férfival, színesbőrű nővel, transzvesztitával is csókolózik a reklámplakáton az LMBTQ-Télapó.
dec. 23
15:29
Stopira és a Mmaee-fivérek is ott lesznek az Afrika Kupán (m4sport.hu)
Stopira, a MOL Fehérvár FC hátvédje, valamint a Ferencvárost erősítő Samy Mmaee és Ryan Mmaee is bekerült hazája válogatottjának szűkített keretébe a január 9-én kezdődő Afrikai Nemzetek Kupája előtt.
dec. 23
15:33
A nap, amikor Mátyás király kapott két élő oroszlánt (hirado.hu)
Európának három város a gyöngye: ami a tengernek Velence, a síknak Firenze, az a hegynek Buda – tartja a középkori mondás. Mert bizony Budát akkortájt még a kontinens legszebb városai közé sorolták. Méltán, hiszen eleink sokat tettek ezért. Többek között Mátyás király is. Nem csak a Bibliotheca Corviniana páratlan kódexei, de a palotája reneszánsz
dec. 23
15:33
Nem bírja a magas energiaárakat az acélipar (autopro)
Állami beavatkozást sürget a magas energiaárak miatt a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés.
dec. 23
15:33
Tudtad? Valójában ezért ragyognak zöldes színben az üstökösök (Femcafe)
Jobb későn, mint soha: egy csaknem 90 éves tudományos teória nyert megerősítést a közelmúltban.
dec. 23
15:33
Óriási összeget öntöttek a jegybank karácsonyfája alá a bankok (vg.hu)
Az év utolsó egyhetes forinttenderén ismét jelentős összegben nyújtottak be ajánlatot a pénzintézetek.
dec. 23
15:33
Jó ég: Itt az első fotó Meghan Markle és Harry kislányáról, sőt az egész családról! (Glamour)
Végre! Igazából csak ennyit tudunk mondani!
dec. 23
15:33
Bulgáriában pénzjutalmat kapnak a nyugdíjasok, ha beoltatják magukat (Magyar Nemzet)
Azok is megkapják a jutalmat, akik már háromszor oltatták be magukat.
dec. 23
15:33
Hortay Olivér: Brüsszel új lakossági karbonadó javaslata föderalista törekvéseket szolgál (Mandiner)
Brüsszellel szemben, a tagállami kormányok demokratikus felhatalmazással rendelkeznek.
dec. 23
15:35
Amszterdamban az omikron lett a domináns (Magyar Nemzet)
A holland fővárosban már az új variáns felelős az új megbetegedések nagyobb részéért.
dec. 23
15:39
Most érkezett: Halálra késeltek egy férfit Budapesten (BorsOnline)
A gyilkost hét perccel a bejelentés után elfogták a rendőrök.
dec. 23
15:39
Ted Cruz texasi szenátor megerősítette: indulna a republikánus elnökjelöltségért 2024-ben (Blikk)
Ted Cruz texasi szenátor egy szerdai interjúban hangsúlyozta, hogy nagyon jó eséllyel indul a 2024-es republikánus elnökjelöltségért, mivel a 2016-os előválasztáson második lett közvetlenül Donald Trump akkori elnökjelölt mögött - jelentette a Politico című amerikai napilap szerda este.
dec. 23
15:39
Újabb kötvényeket bocsát ki a 4iG Nyrt. (ProfitLine)
A 4iG Nyrt. rábocsátás keretében új sorozatrészletként további kötvények kibocsátásáról határozott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Növekedési Kötvényprogram keretében, 85 milliárd forint össznévértékben - tájékoztatott a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
dec. 23
15:39
Elemző: Márki-Zay szavaira a baloldal közös programjaként lehet tekinteni (hirado.hu)
Böszmeségnek nevezte a baloldal miniszterelnök-jelöltje a 13. havi nyugdíjat. Márki-Zay Péter korábban azt a Bajnai-kormányt méltatta, amelyik kivezette a támogatást. Az M1-nek nyilatkozó elemző szerint a hódmezővásárhelyi politikus szavaira a baloldal közös programjaként lehet tekinteni, amivel a saját korábbi ígéreteikkel is szembemennek.
dec. 23
15:39
A gyermekotthonban élőket segíti a Telenor (MMonline)
Több mint 3500 telefonhívás, 8 millió forintos támogatás, 63 önkéntes, valamint 150 mobilkészülék, amely a gyermekotthonban élők kapcsolattartását segíti – ez a Telenor karácsonyi kampányának mérlege. A szolgáltató célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a családjukból kiemelt gyermekek helyzetére, valamint támogassa az őket segítő Gyermekhíd Alap
dec. 23
15:39
Ted Cruz szenátor indulna az elnökjelöltségért (Magyar Nemzet)
A texasi szenátor szerint nagyon jó esélyei vannak a győzelemre, mivel legutóbb Trump mögött második lett.
dec. 23
15:39
A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (25. rész) - Alternatív hajtású járművek 1. – Biztonsági megfontolások (Autószektor)
A belsőégésű és alternatív hajtású járművek felépítését és működésének elvét tekintve kardinális különbségek merülnek fel egy általános karbantartás során is. A járműveket külsőre nem lehet egyértelműen megkülönböztetni a belsőégésű motorral szerelt járművektől, így az első és legegyszerűbb módja az azonosításnak az embléma megkeresése. Az alternat
dec. 23
15:41
Biztosítókban szerezhet tulajdont a magyar állam (Magyar Nemzet)
Pont kerülhet a több mint egy éve húzódó eladási tárgyalások végére az Aegonnal és az Unionnal.
dec. 23
15:45
Rusvai Miklós: az ünnepek alatt erőteljesen szétáramlik az omikron itthon (Infostart)
Januárban kezdődhet a koronavírus omikron variánsa okozta újabb járványhullám Magyarországon – mondta érdeklődésünkre a víruskutató. Beszélt arról is, hogy ez a mutáció elsősorban nem a tüdőt támadja, máshova koncentrálódik.

Keresés