Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel októberben havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
Hiába a drágulás, jövőre várhatóan az árak emelkedését a bérek robbanása ellensúlyozza. A legrosszabb esetben is 6-6,5 százalékkal emelkedhet a fizetések vásárlóereje.A kormány bejelentései szerint január elsejétől emelkedik az orvosok, ápolók, bölcsődei és kulturális dolgozók, a védőnők mellett a rendőrök, a pedagógusok és katonák fizetése is. Így
Új-Zéland másfél hónappal elhalasztotta kedden a koronavírus-járvány miatt lezárt határainak újranyitását, mert fenyegetőnek érzi az omikron vírusvariáns gyors globális terjedését.
Sokan azt hiszik, a bőröregedés jelei ellen ráérnek akkor tenni, mikor már megjelennek az első mélyebb ráncok vagy pigmentfoltok, de van egy rossz hírünk: ez egyáltalán nincs így. A kutatások azt mutatják, hogy a bőr feszességéért felelős kollagén már a húszas évektől kezdve folyamatosan és közel egyenletesen csökken, évente kb 1%-ot, ezért jó, ha
A budapesti kerületek állnak az élen az idén is az Otthon Centrum élhetőségi rangsorában - közölte az Mti-vel az ingatlanközvetítő cég, amely az "életminőség-indikátor" számításakor az egészségügyi, oktatási, foglakoztatási és népmozgalmi mutatószámokat vette figyelembe.
A koronavírus-világjárvány robbanásszerű németországi erősödéséhez vezet a kórokozó omikron nevű változata a német szövetségi kormány mellett működő szakértői tanácsadó testület szerint, - írja az MTI.
Decemberben Dawn Casey mesekönyve lett a hónap kiemelt könyve, amelyben a szerző a világ minden tájáról összegyűjtötte a téli meséket. A Szívünk rajta friss válogatásába több téli kötet is került, ezek közül mutatunk meg most hármat, amelyek segítenek a legrövidebb nap (december 21.) mesés átvészelésében is.
Ahogy megírtuk, A Nagy Ő főszereplője, Tóth Dávid és választottja, Laura két hónap után szakítottak. Erről hétfőn reggel a TV2 Mokkájában beszéltek, majd Dávid az Instagramjára is posztolt.
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a könyvek zöme ősszel beköltözött az Esterházy Péter és Gitta Könyvtárba. A remények szerint már 2022 januárjában meg is nyílhat a könyvtár a Magyarországi Evangélikus Egyház székházában. Tegnap este a Gyűjteményi esték keretében egy beharangozó beszélgetéssel mutatták be az új teret. Esterházy Péterről és könyvtárár
A Manchester United és a portugál válogatott futballistája, Cristiano Ronaldo mindig is híres volt arról, hogy segít a bajba jutottakon. Most a válogatottban viselt, 7-es számú mezét bocsátja árverésre, hogy abból támogassa a spanyolországi La Palma vulkánkitörés áldozatait.
Duplájára nőtt az új építésű lakások négyzetméterára a budapesti ingatlanpiacon 2013 és 2020 között , ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást érte el – derül ki a KPMG felméréséből. A vizsgált 8 évben a magyar árak elhagyták a varsói, a pozsonyi és a zágrábi szinteket, de még mindig messze vannak a bécsi, berlini vagy pr
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe januárra elsősorban azért, mert a koronavírus új variánsa, az omikron gyors terjedése miatt sokan a korlátozó intézkedések további szigorítását várják.
Az Omega énekese hamvainak fele a Balatonba kerül, a másik része azonban a Szent István-bazilika urnatemetőjében kap helyet. Így Mecky kívánsága is teljesül, valamint a szerettei és a rajongók is bármikor megemlékezhetnek róla.
A Philadelphia elsősorban a kameruni Joel Embiid 41 pontjának és 10 lepattanójának köszönhetően nyert Bostonban az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) hétfői játéknapján.
A karácsonyi időszak igazi személyiség próba, hiszen még a legeltökéltebb életmódváltókat is megingatja egy-egy ínycsiklandó sütemény látványa. Az édesség iránti vágyunkat azonban bejgli nélkül is kielégíthetjük, ráadásul egészséges módon.
A Huawei napokon belül bemutathatja a legújabb vérnyomást mérő készülékét, ami egy okosóra. Most képeken is megnézhetjük az újdonságot. Ahogy már többször megírtuk nektek, a Huawei még az idénre készül egy meglepetéstermékkel, ami egy vérnyomást mérő okosóra lesz. A Huawei Watch D elnevezésű okosórát december 23-án mutathatják be Kínában, ami elősz
A kérdés csak az, hogy mikor és milyen mértékben terjed el az üzleti világban a mesterséges intelligencia (MI). A vállalkozásoknak ezen a téren bátrabbnak kell lenniük, mert az MI-vel javíthatnának a hatékonyságukon, nyereségesebbé válhatnának, amihez viszont nagyobb elszántságra lenne szükség. Jelenleg a magyar cégek 80-90 százaléka még hosszútávo
Januártól minőségi kifogás esetén a korábbi fél helyett egy éven át a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy a termék hibája a gyártáskor keletkezett-e, vagy nem rendeltetésszerű használatból ered.
A következő évek turbulens időszakot hoznak, az itthon jelen lévő bankok között élesebb lesz a verseny, mi pedig 2023-ban igazán berobbanunk – ígérte Barna Zsolt, a Magyar Bankholding Zrt. igazgatóságának elnöke.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggódik amiatt, hogy a koronavírus-járvány idején a súlyos munkakörülmények és a megfelelő támogatás hiánya miatt sok egészségügyi szakembert veszítettek el - mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz főigazgató egy hétfői genfi tájékoztatón. A szervezet vezetője felhívta a figyelmet az orvosok és ápolók világszerte n
A nők közötti szolidaritást és a kortárs női szerzők láthatóságát kívánja erősíteni a Kortárs könyvajánló karácsonyra #színesekvagyunk kampány a Szín (Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fóruma) szervezésében, amelynek keretében elismert női szerzők ajánlják női pályatársaik műveit.
Az OGYÉI hosszú pereskedés után ugyan kiadta az orosz és a kínai vakcinák engedélyeztetéséről szóló dokumentumokat, de több fontos részt is kitakartak. Az iratokat bírósági úton megszerző Transparency International Magyarország ezért büntetőfeljelentést tett.
Az Exatlon Hungary riportere az All Star évadban nem Gelencsér Timi, hanem Nagy Réka lesz. "Alig várom, hogy elinduljon a forgatás, nagyon boldog vagyok, hogy a pálya széléről élhetem át a futamokat és riporterként közelebb hozhatom a versenyzőket, az Exatlon világát a nézőkhöz" - mondta Réka. Timi pedig az Instagram-oldalán árulta el, hogy ezútta
Egy törvénymódosításnak hála nem csak a kalózkodókat bűntetik, de azokat a cégeket is, ahol kalózkodáson kapnak bárkit és a cég nem tett meg mindent ennek megakadályozásához.
A klasszikus ajándékbeszerzés mellett egyre több ügyfél a karácsonyi élelmiszereket, ünnepi italokat, takarítószereket is online rendeli meg az eMAG-tól. Egy másik fontos karácsonyi trend, hogy idén jobban fogynak a drágább termékek (például a telefonok, tévék), ami vélhetően azt jelzi, hogy áremelkedésektől tartva sok ügyfél előrehozta fontos besz
Amanda Agati, a PNC Financial befektetési igazgatója szerint a koronavírus omikron variánsa miatti félelmek a következő két hétben nagyban megviselik a befektetők kockázati étvágyat, ezért nem igazán lehet már Mikulás-ralira számítani.
Írd meg Európát! címmel kritikaíró pályázatot hirdettünk a Kreatív Európa Irodával közösen. A jelentkezők tíz olyan könyv közül választhattak, amelyeket a Kreatív Európa támogatásával fordítottak le. A pályázat győztese Zsargó Borbála lett. A zsűri a nyertesen kívül kiemelt további két pályázót, akiknek az írása megjelenik az oldalon. Most Megyeri
Az európai bankok többsége nem képes felvenni a versenyt az USA-ban az amerikai versenytársakkal, ennek egyik újabb bizonyítékaként a francia BNP Paribas most eladja 16,3 milliárd dollárért Bank of the West nevű retail érdekeltségét.
Sokan a világ harmadik sarkköreként emlegetik a Himaláját és az ottani gleccsereket, egy friss kutatás azonban nagyon aggasztó trendre hívta fel a figyelmet: a gleccserek az utóbbi négy évtizedben tízszer gyorsabban olvadtak a Himaláján, mint az előző hét évszázadban – számol be a hírről a CNBC.