Harminc éve, 1991. december 21-én jelentették be Almatiban a Szovjetunió megszűnését. A szocialista blokk vezető államának széthullásával végleg lezárult a hidegháború korszaka, és négy nappal később az első és egyben utolsó szovjet elnök, Mihail Gorbacsov is távozott hivatalából. Az MTVA Sajtóarchívumának anyaga.
Nem egységes a döntés a települések között a szilveszteri programokat illetően. Egyes helyeken több program is lesz, ám van, ahol minden elmarad, még tűzijáték sem lesz.
A brit kormány nem léptet érvénybe újabb korlátozásokat Angliában a karácsonyi időszakra, de azt továbbra sem lehet kizárni, hogy a későbbiekben szükség lehet ilyen intézkedésekre az omikron koronavírus-variáns megfékezése végett - mondta kedden Boris Johnson brit miniszterelnök.
Kisvárda – „A magyar futballcsoda”; „Kis pénz, nagy foci” – ilyen és ehhez hasonló mondatokkal illetik a Kisvárda őszi teljesítményét. A például a címvédő Ferencvárost idegenben 2-1-re legyőző, a labdarúgó NB I-ben második helyen telelő csapat körülbelül 1,2 milliárd forintból gazdálkodik, s a költségvetés alapján igencsak hátul van az NB I-ben. Ám
75 éves lett Demjén Ferenc. A Kossuth-díjas énekes dalaihoz annyi emlék fűződik, hogy nehéz választani, ha a szívünknek legkedvesebbet keressük. A hirado.hu az MTVA Archívum segítségével kiválasztotta kedvenceit. Nálunk egész nap Demjén szól majd! Hallgassa meg a dalokat, amelyeket Demjén Ferenc írt vagy épp énekelt, és ma már el sem tudnánk nélkül
A mai napon, december 21-én volt a téli napforduló, ezzel együtt a legrövidebb nappal is. Legalábbis az északi féltekén. A déli féltekén – ezzel ellentétben – a mai az év leghosszabb nappalja volt.
Félévente ajánlott ismételni a koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni védőoltást a szervezet immunerejének biztosítása érdekében - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter az orosz kormány járványellenes koordinációs tanácsának keddi tanácskozásán.
A volt miniszter ártatlannak mondta magát, és azzal védekezett, hogy tevékenységével a kényszer- és gyermekházasságok ellen harcolt és a fiatal lányok védelmében állt ki.
Mick Schumacher okozta a legtöbb kárt a csapatának 2021-ben egy kimutatás szerint. A csapatok között a Haas könyvelte el a legnagyobb veszteséget balesetek miatt.
Dániában már a legújabb koronavírus-változat, az omikron okozza a legtöbb új fertőzést - jelentette be Magnus Heunicke egészségügyi miniszter kedden a helyi járványügyi hatóságok állásfoglalására hivatkozva.
A legújabb loungewear trendek fantasztikus tulajdonsága, hogy egyszerre divatosak és kényelmesek. Rihanna karácsonyi szettjével ha nem is Grincs-hangulatban, de Grincs-zöldben készül az ünnepi szezonra.
Újabb izgalmas magyar légiipari innováció kopogtat a nemzetközi piacok kapuján: az Orca nevű cég eVtol (elektromos, helyből felszállni képes) repülőgépet fejleszt, mely a légimentő szervezeteket támogatná egy költséghatékony és zöld, a helikoptereknél olcsóbb, gyorsabb és egyben biztonságosabb megoldással. Az Orca és az AerinX együttműködési megáll
Egyelőre nem csökkent létszámot a Continental makói autóipari tömlővezetékeket gyártó üzeme, 2022 második feléig nem várható átszervezés - közölte a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.