Kitartó és áldozatos munkájuk elismeréseként a kormány 20 százalékkal emeli a szociális dolgozók bérét 2022. január 1-jétől - közölte az emberi erőforrások minisztere kedden a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.
Két Toyota is szerepel azon a Top 10-es listán, amelyet a szabadidőjárművek globális értékesítési adatai alapján állított össze a Focus2Move weboldal. A szervezet nemzetközi szakértői több mint százötven ország részletes újautó-piaci információit elemzik ki hónapról hónapra. A november legvégén közzétett rangsor ugyan még nem az év végleges informá
A korábbiaknál lényegesen keményebb elvárásrendszerrel, sokszor egymásnak ellentmondó feltételekkel kell szembenéznie az agrártermelésnek, amelynek egyszerre kell zöldnek és hatékonynak, versenyképesnek lennie. A látszólag feloldhatatlan ellentétre a digitalizáció és általában a modern technológiák jelentik a megoldást. Ezek elterjedésére nem csupá
Október óta legmagasabb szintre emelkedett az európai gázár hétfőn reggel arra a hírre, hogy leállt a gáztovábbítás a Lengyelországon és Fehéroroszországon áthaladó, kétezer kilométer hosszú Jamal-Európa gázvezetéken Németország felé.
Ma délelőtt 10 órától tartja szokásos éves nagy nemzetközi értékelő sajtótájékoztatóját hazánk miniszterelnöke, amely egyben az év utolsó Kormányinfója is lesz.
Hét üzleti egyeztetésről, mintegy tíz órányi vágatlan hanganyagot juttat el a rendőrségre Anonymus – jelentette be ma reggeli videójában a maszkot viselő alak, aki mostani lépésével a fővárosi ingatlanügyletekkel összefüggő büntetőeljárásokat szeretné segíteni.
A harmadik negyedévben a magyar gazdaság finanszírozási igénye GDP-arányosan (a megközelítéstől függően) 3,2-4,1 százalék volt. A mutató negyedévről negyedévre gyorsan romlik, visszatérve a koronavírus-válság előtti trendhez. A fő ok az árumérleg hiányba fordulása.
Az élőhelyek átalakítása, eltűnése, a mezőgazdasági gyakorlatok intenzifikálása közvetett módon hat a kerecsensólyom-állományra. A cél nem más, mint a kerecsensólyom és sok más faj hosszútávú megőrzésére.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) fizikusai szerint a klímatudományban napjainkra elterjedt módszerekkel hétköznapi mérnöki eszközöket is érdemes vizsgálni.
Ahogy azt megírtuk nektek, a kínai vállalat még egy nagy dobással készül az év végére és most be is mutatták a Realme GT 2 Pro okostelefont, mi pedig mutatjuk, hogy mit kell tudni róla. A Realme GT 2 Pro okostelefont a mai napon mutatta be a kínai vállalat. Ez az első olyan okostelefonja a cégnek,
A Lidl kizárólagos, hivatalos friss élelmiszerpartner minőségben szponzorálja a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokságot. A megállapodás értelmében az áruházlánc a magyar-szlovák rendezésű eseményen friss gyümölcsökkel, valamint ásványvízzel látja el a játékosokat, játékvezetőket, bírókat és önkénteseket a torna ideje alatt. Az Európai Kézilabda
Az Igazgyöngy Alapítvány több mint 20 éve küzd a halmozottan hátrányos helyzetű berettyóújfalui kistérségben a gyerekszegénység, a mélyszegénység ellen, az esélyteremtésért és az integrációért. 2021-ben ők lettek a Magyar Termék Nonprofit Kft. és partnercégei által szervezett Karácsonyi Hála Program kedvezményezettjei.
Mesélni és mesét hallgatni karácsonykor szívet melengető érzés. Mesemanó kedvenc karácsonyi történetét, a Diótörőt osztotta meg az Adventi Kalandárium 21. epizódjában az M2 Gyerekcsatorna nézőivel.
Mások mellett Mahó Andrea, Huszárik Kata, Kautzky Armand és Csőre Gábor is feltűnik azokban a kisfilmekben, amelyek a csatorna felhívására érkezett pályaművekből készültek, testvérek igaz történeteiről.
Fél év leforgása alatt megduplázódott az EURO raklapok ára. Ennek hatására mostanra nagy biznisz lett a raklaphamisítás is.A drágulás oka mögött a koronavírus hatása áll - derült ki az RTL riportjából.
Ketten is tűzben vesztették életüket hétfőről keddre virradó éjszaka. Egy ember a Veszprém megyei Dudaron, egy másik pedig Budapest XV. kerületében halt meg - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel.
December 21. a téli napforduló, az év legrövidebb napja és a csillagászati tél kezdete. Azon kívül, hogy szerte a világon ünnepségeket tartanak ebből az alkalomból, spirituálisan is fontos nap a sötétből a fénybe fordulás ünnepe.
Decemberben is folytatódik Kreatív Európa című sorozatunk, amelyben a kortárs európai irodalomból ajánlunk könyveket. Valljuk, hogy a kortárs világirodalom kiapadhatatlan forrás, hangok hihetetlen sokfélesége, folyamatosan egymásra ható szólamok izgalmas egyvelege. Ezen belül az európai irodalom is rendkívül érdekes, ráadásul kiváló fordítók és lel
Az erdőben találtak rá az ismert üzletember feleségének holttestére. A nőt a rendőrség szerint kivégezték, a felbújtó pedig a férj lehetett, aki korábban már többször is halálosan megfenyegette a nőt.
„Hol van itt akkor a népek önrendelkezési joga, ha a magyarok jogait ennyire semmibe vették?!” – írja őszintén felháborodva Andó Rikicsi japán őrnagy, a magyar-csehszlovák határmegállapító bizottság biztosa munkanaplójában 1922-ben. Japán igyekezett kimaradni az európai újraosztásból, de helyben működő diplomatái időnként annyira igazságtalannak és
Az év utolsó Kormányinfóján a miniszterelnök ad összefoglalót az év hazai eseményeiről, és friss döntéseket is nyilvánosságra hoz nemzetközi sajtótájékoztatóján. Tartson velünk percről percre!
Nem számít a kormány komoly működési problémákra az oltást megtagadó pedagógusok miatt – mondta el Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a Népszavának. A tisztségviselő arról is beszélt, hogy a 12 évnél idősebb diákok több mint felét immunizálták már.