Az omikron megjelenése miatt úgy vélik, korlátozni kell az emberek érintkezését. Az alkancellár szerint az éjszakai szórakozóhelyeket biztosan be fogják zárni.
A regnáló kormányfő népszerűsége korábban is hétről hétre 50 százalék fölött volt, baloldali kihívójának szimpatizánsi tábora viszont egyre csökken – írták.
Jóval kevesebbszer villámlott, amíg a világ a koronavírus miatt bezárkózott - állapították meg az Amerikai Geofizikai Unió (AGU) minap zárult konferenciáján.
A James Bond-filmek nemcsak az akciójelenetekről, a sármos főszereplőről és a világot átszövő összeesküvés-elméletekről híresek, hanem a bennük szereplő szívdöglesztő modellekről is. A röviden csak Bond-lányokként ismert szépségek egyike nemrég ismét a reflektorfénybe került.
Egy kutatás szerint enyhén csökkent a megtakarítani nem tudók aránya. Míg négy évvel ezelőtt 45 százalék nem tudott félretenni havi fizetéséből, ez az arány 35 százalékra csökkent.
Bányai Gábor, a Fidesz politikusa felvette az emlékeztető oltást is. Mint ismert, Bányait 111 napon át kezelték intenzív osztályon, abból 85 napot töltött mélyaltatásban, 69 napig pedig műtüdő tartotta életben.
Varsóban, Krakkóban, Lubinban és több másik városban vonultak utcára a lengyelek miután a parlament elfogadta a médiát erősen korlátozó törvényjavaslatot.
A testét viszi játékba, a gondolatok művészi megformálása azonban lelkéből fakad: a színész mestersége megtalálni önmagában az alakításhoz elengedhetetlen építőanyagot, felfejteni a legpontosabban rezonáló érzelmi szálakat, hogy ezzel a közönség megértését segítse. A színpadon látható színészi alakítások hosszú belső utak végállomásai – így volt ez
R. L. Stine-t a "Gyermekirodalom Stephen Kingjének" is nevezik, ami nem véletlen: gótikus horrormeséi gazdag örökséget alkotnak. Zseniális young adult regényfolyamát, a Libabőr-sorozatot többek között Tim Burton is adaptálni szerette volna, ám végül 2015-ben Rob Letterman rendezésében készült egy érdekes feldolgozása a sorozatnak: a különböző Libab
Nyolcadjára lett egyéni magyar bajnok a kardvívó Szilágyi Áron. A háromszoros olimpiai bajnok a döntőben 15–11-re győzött Iliász Nikolász ellen a Ludovika Arénában. A siker után kérdeztük a Vasas sportolóját.
A COVID-19 vírussal szembeni védőoltás lassan-lassan szinte kötelezővé válik az Európai Unió tagállamaiban, melynek első lépéseként az államok a munkáltatókat hatalmazzák fel az oltási kötelezettség előírására. Az oltási kötelezettség mind a munkáltatók, mind a munkavállalók esetén számos kérdést vet fel, cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb tu
Az elmúlt másfél évben, a pandémia megjelenésével bizonyára mindenki számtalan tapasztalattal gazdagodott a kézfertőtlenítéssel kapcsolatban. Bátran merjük kimondani: teljesen új dologgal szembesültünk, hiszen a kézfertőtlenítést korábban leginkább orvosi filmekben láthattunk, de a mindennapi életünknek közelsem volt annyira szerves része, mint nap
Kollégánk jelenleg úton van Szlovéniában és sorra látogatja a magyar síelők körében legnépszerűbb síterepeket. Fontos tudnivaló, hogy Szlovéniában elfogadják a keleti oltásokat is, nincs szükség tesztelésre, és a magyar védettségi igazolvány is elég a szálláshelyeken. Bátran útra lehet tehát kelni és élvezni a havas pályákat!
Donald Trump mindent megtett, hogy az 58 éve történt merénylet titkosított dokumentumait sose hozzák nyilvánosságra, most mégis kikerültek, és bárki hozzájuk férhet.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt vádat emeltek egy - meg nem nevezett - ökölvívó sportoló ellen, aki 2020 elején öt embert bántalmazott egy soproni szórakozóhelyen.
A „Nők iskolája nem csak nőknek” elnevezésű projekt az érvényben lévő, hazai táplálkozási ajánlást, az OKOSTÁNYÉR®-t ülteti át a gyakorlatba, hogy ezzel elősegítse az irányelvek mindennapos alkalmazását.
Az ukrán-magyar határ közelében, Fényeslitkén januárban kezdődött el az East-West Gate intermodális terminál építése. Megnéztük, hol tart a hatalmas projekt decemberben, és több részletet is megtudtunk a fejlesztésről.
A Gránit Bank decemberben fenntarthatósági programok támogatását szolgáló zöld kvóták vásárlásával – a karbonsemleges működés biztosítására - kiegyenlítette 2020 évi károsanyag-kibocsátását. A klímavédelemért sokat tettek a bank ügyfelei is, akik a mobilbanki alkalmazásban novemberben élesedett Öko Kalkulátorral követhetik a bankkártyás vásárlásai
Vajon Maurizio Guccit a volt felesége, Patrizia Reggiani gyilkolta meg? Ez A Gucci ház című film legújabb témájára, de nem ez az egyetlen divatgyilkosság, amely valósággal sokkolta a világot.
A daganatos betegellátás az utóbbi időben rendkívüli mértékben alakult át. A klasszikus diagnosztizálási módszereket, kezelési lehetőségeket kezdi felváltani a személyre szabott daganatterápia, amit precíziós onkológiának is nevezünk. Miben változott a tudomány? Mit jelent ez a betegekre nézve? Dr. Pikó Béla, a Békés Megyei Központi Kórház centrumv
Az idei év legfontosabb lakáspiaci trendjei, illetve a 2022-es várakozások összefoglalása szerepel a legfrissebb Takarék Index elemzésben. E szerint, elsősorban a vidéki családi házak építése ugrott meg idén a hazai lakáspiacon, a társasházprojektek lassabban indultak be az áfacsökkentés nyomán. Az első félévben megugrott az adásvételek száma, és a
A világpiaci energiaárak nagymértékű növekedésére tekintettel az almérő felszerelési kötelezettség hatályba lépésének elhalasztásával csökkenti a vállalkozások terheit a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) – emlékeztet egy minap megjelent és a Portfolio által részletesen megírt jogszabály-módosításra a MEKH hétfői közleménye.
A Hennessey nevű tuningcég 2017 óta szíjaz karácsonyfákat nagyteljesítményű járművekre. A Hennessey nem csak az autók határait akarja feszegetni. Úgy tűnik, a karácsonyfákkal is ugyanezt akarja tenni. Ahogy 2017 óta minden évben, az izomautókkal foglalkozó texasi vállalat most is rácsatolt egy karácsonyfát az egyik nagyteljesítményű jármű
A pandémia alatt jelentősen megugrott az e-sport rajongóinak és felhasználóinak száma, azonban a bővülés mégsem hozott egyértelmű bevételnövekedést. Még akkor sem, ha olyanok is költöttek e-sportra, akik saját bevallásuk szerint soha nem néztek ilyen tartalmakat korábban – derül ki a Deloitte fogyasztói felméréséből.Az e-sportrajongók jellemzően a
Az ABB Robotics által támogatott és az Ultima Media autóipari „hírszerző” egysége által Flexing for the Future címen elkészített 2035 Global Powertrain Forecast jelentés arról ír, hogy az autógyáraknak rugalmasabban és az együttműködés magasabb szintjén kell megközelíteniük a termelési és a logisztikai infrastruktúra kérdését, ha a következő évtize