2021. december 2. csütörtök

dec. 2
7:24
Ezért állt a nyilvánosság elé Shane Tusup és Szabó Zsófi (Life)
Shane Tusup és Szabó Zsófi a Best magazin címlapján vállalta fel a mindent elsöprő szerelmet, amit egymás iránt éreznek, ám továbbra is szeretnék megvédeni ezt a kincset érő kapcsolatot.
dec. 2
7:24
Az RTL Klub bejelentése akkorát szólt, hogy a TV2 székházában megrepedtek a falak (Promotions)
Az RTL Magyarország ezzel készül decemberre.
dec. 2
7:24
Nem ért véget a harc az állam és a Politikatörténeti Intézet között (Mandiner)
Jelenleg két bírósági per van folyamatban a Politikatörténeti Intézet (PTI) és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. között a szakszervezeti iratok kiadása és a dokumentumok őrzése kapcsán. Utóbbi esetben a baloldali kutatóintézet több mint félmilliárd forint megfizetését követeli az államtól. A vagyonkezelő képviseletében eljáró Varga István ar
dec. 2
7:24
Kiszivárgott tervezet: Hatalmas pénzbírsággal büntetnék az oltatlanokat Ausztriában (Nyugati Fény)
Kemény világ jön.
dec. 2
7:24
Rágcsálók elleni védelem a kikötőből (Magyar Mezőgazdaság)
Ha az egerek bejutnak a betárolt árpába, zabba vagy búzába, az nagy gondot okoz. A mérgezés és a csapdázás segíthet ugyan valamennyit, de a padlóra rakott raklapokon elhelyezett zsákokat elkerülhetetlenül kirágják, a lyukas zsákokból pedig szétszóródik a gabona.
dec. 2
7:26
Veczán Zoltán: Dühösfej akcióban (Mandiner)
Volt egyszer, hol nem volt, egy nyalka kommenthuszárlegény. Ha azt látta, hogy valamiért eluralkodott a bűnös optimizmus a hírek között, megpödröte kackiás profilképkeretét, és csatába szállt, hogy felnyissa a szemeket.
dec. 2
7:27
Brutális benzinárcsökkenés jön – pénteken sok kútnál új világ lesz (Menedzsment Fórum)
Úgy tűnik, hogy péntektől nem csak a diszkont kutaknál lehet 480 alatt a benzin ára, hanem számos nagy láncnak is lesz olyan egysége, ahol ennél olcsóbban tankolhatunk.
dec. 2
7:30
Női kézilabda-vb: egy félidő jutott az argentinoknak (Infostart)
A félidőben 1, a végén 16 gól volt a különbség a házigazda spanyolok javára.
dec. 2
7:30
Egyre több ország bünteti az oltatlanokat – Mindenhol ez lesz a jövő? (Portfolio)
A világ egyre több országa teszi kötelezővé a koronavírus elleni oltást, illetve bírságokkal próbálják büntetni az oltatlanokat. Tegnap már az Európai Bizottság elnöke is felvetette a kötelező oltás lehetőségét, vagyis könnyen lehet, hogy ez lesz a jövő mindenhol. A Bloomberg most arról készített egy összeállítást, hogy hol milyen korlátozásokkal b
dec. 2
7:30
Paradoxon – Virgil Abloh emléke előtt tiszteleg a Project Maybach (Auto Pult)
Olvasóink közül valószínűleg sokan nem ismerik Virgil Abloh nevét, de aki egy kicsit is jártas a divat és a divattervezés világában, az tudja, hogy az Off-White alapítója és a Louis Vuitton férfi ruhakollekciójának kreatív igazgatója volt, aki tragikus betegségben hunyt el nemrég 41 évesen. A Mercedes-Maybach tervezőcsapata pedig vele és Gorden Wag
dec. 2
7:30
Nyolcmillióhoz közelít a fertőzöttek száma Franciaországban (hirado.hu)
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
dec. 2
7:30
Latte, presszó, cappuccino? Ezt árulja el rólad a kedvenc kávéd (Femcafe)
Szeretnéd tudni, mit árul el rólad a mindennapi kávéd? Most megmutatjuk!
dec. 2
7:30
Mintegy hétszázezerrel nőtt az új fertőzöttek száma (vg.hu)
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen.
dec. 2
7:30
Krasznahorkai regénye lett a legjobb az Orf-nél (Könyves Magazin)
Decemberben Krasznahorkai László Herscht 07769 című regényét választotta az osztrák közszolgálati Orf a legjobbnak.
dec. 2
7:30
Elfogadhatatlanok az omikron variáns miatti utazási korlátozások az ENSZ főtitkára szerint (SzMo)
Antonio Guterres 'utazási apartheidnek' nevezte a tilalmakat, amik ráadásul szerinte hatástalanok is.
dec. 2
7:30
Gyurcsány Ferenc: Kétség nem férhet ahhoz, hogy Karácsony tiszta ember, nem korrupt (Mandiner)
A háború szabályai különlegesek. Ők vagy mi. Magam is utálom ezt a logikát. De ez van.
dec. 2
7:30
Hoffmann Nóra most már mások álmait valósítaná meg a jégen (Magyar Nemzet)
Korábbi kiváló jégtáncosunk akadémiáján az utánpótlásnevelés mellett olimpiai kvótának is örülhetnek.
dec. 2
7:36
Konfigurátor segítheti az ember-robot kollaborációt (autopro)
Tóth József, a Hepenix Kft. üzletfejlesztési igazgatója az autopro.hu-nak adott interjúban beszélt a vállalat hamarosan lezáruló, nemzetközi együttműködés keretében zajló projektjéről, valamint arról is, hogyan alakult át a cég működése az elmúlt években.
dec. 2
7:36
Nem lesz abban köszönet, ami a következő napokban vár az országra: sokan szenvedni fognak (Life)
Ma borult, esős időre számíthatunk, kettős fornthatás terheli az arra érzékenyek szervezetét.
dec. 2
7:36
Ágoston Balázs: Puccsra készülnek a hazaárulók (Mandiner)
Egyszerűbben: a baloldal Magyarország ellenségeit segíti.
dec. 2
7:36
Schmidt Mária nyílt levélben tette helyre a Magyarországot rendszeresen kritizáló baloldali újságírót (Magyar Nemzet)
Timothy Garton Ash-t, a Guardian újságíróját a nemzetközi neomarxista ballib média orákulumaként aposztrofálta a Terror Házának főigazgatója.
dec. 2
7:38
A mozgókép ezernyi csodája (Magyar Nemzet)
Bergman, Truffaut, Buñuel, Godard és Fellini legfontosabb jeleneteit rendezi újra Woody Allen saját történetébe ágyazva.
dec. 2
7:39
Hazavárják a 21 éve eltűnt Tamást -Minden ünnepre ajándékot vesznek neki a szülei (BorsOnline)
Máig minden jeles ünnepre, így születésnapra és karácsonyra is vásárolnak a szülei ajándékot a 2000 májusában Bajáról eltűnt, akkor 11 éves Till Tamásnak. Mátyás és Katalin sosem adja fel a reményt, hogy egy nap élve láthatja viszont a már felnőtt gyermekét.
dec. 2
7:41
Halálra szúrkálta mélyaltatásban fekvő áldozatát egy férfi a fővárosi kórházban (BorsOnline)
Előzőleg egy másik beteget ütött és fojtogatott a 38 éves elkövető, majd az őt megfékezni próbáló kórházi személyzetet is megtámadta
dec. 2
7:42
Világgazdaság: Egyre többen jönnek dolgozni Szlovákiából Magyarországra (HírTV)
A hazai ipari fellegvárakban a bérek Magyarországon már magasabbak, mint Szlovákiában.
dec. 2
7:42
Öldöklő csatát vív egymással a Premier League vezető triója (Infostart)
A 14. fordulóban nyert a Chelsea, a City és a Pool is.
dec. 2
7:42
Rengeteg cég spórolhatna jövőre a kivával (ProfitLine)
A kisvállalati adó (kiva) választásával a Pénzügyminisztérium számításai szerint legalább 91 ezer cég spórolhatna a fizetendő adón jövőre. Az érintettek csütörtökön és pénteken kapják meg az erről szóló tájékoztatást - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
dec. 2
7:42
Erdogan megint megtalálta a bűnbakot, kirúgta a pénzügyminisztert (Portfolio)
Leváltotta pénzügyminiszterét Recep Tayyip Erdogan török elnök, ugyanis Lutfi Elvan nem értett egyet a további kamatcsökkentésekkel – írja a Bloomberg. A miniszter alig egy évet töltött el posztján, most Nureddin Nebati váltja.
dec. 2
7:42
Kevesen tudnak több táncmozdulatot ennél a cicánál (hirado.hu)
A kis keverékcica boldogan „ropja” a táncot, gazdája pedig készségesen segít neki, hogy hibátlanul menjenek a betanult mozdulatok.
dec. 2
7:42
Rendőrök közölték a tragikus hírt: Otthonában halt szörnyet a népszerű művész (BorsOnline)
Családja és kollégái megtörtek a gyász miatt.
dec. 2
7:42
Mások előtt sírni nem gyengeség – Ha többet beszélgetnénk az érzéseinkről, nem robbannának ekkorát (WMN)
Először a konfliktus miatt sírsz, aztán meg a szégyentől, hogy mások előtt elsírtad magad. Ismerős? Pedig a munkahelyünkön sem gépek, hanem emberek vagyunk. Igenis időt kéne szánni arra, ki hogy van.
dec. 2
7:42
Sosem lesz már olyan az irodai munkavégzés, mint 2020 előtt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 2
7:42
ENSZ-főtitkár: Igazságtalan a határok járvány miatti lezárása (Mandiner)
António Guterres szerint nem fogadhatók el olyan utazási korlátozások, amelyek egész régiókat szigetelnek el más területektől.
dec. 2
7:45
Drámai részletek: a piroson ment át a 11 éves kislány, akit elütött az 50-es villamos (Metropol)
A Metropol kérdéseire meghökkentő válaszokat adott a rendőrség azzal a kislánnyal kapcsolatban, akit kedden ütött el egy budapesti villamos.
dec. 2
7:48
Geszti Péter és felesége, Edit a kisebbik lányukat is beoltatnák: erre várnak most (Blikk)
Geszti Péter és párja oltáspártiak, s most a kisebbik lányukért, Lenkéért aggódnak, akit mihamarabb szeretnének beoltatni.
dec. 2
7:48
Egyre inkább a kötelező oltás felé halad a világ, jönnek a magyar kormány döntései (Portfolio)
A világon 263 500 930 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 224 178 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint. Közben egyre több ország bünteti valamilyen módon az oltatlanokat, szerdán már az Európai Unióban is felvetették a kötelező oltás lehetőségét.
dec. 2
7:48
Alec Baldwin abszurd védekezése: „Nem húztam meg a ravaszt” (hirado.hu)
Alec Baldwin először adott interjút azóta, hogy október 21-én eldördült a lövés a forgatás próbáján.
dec. 2
7:48
Most már hivatalos: Shane Tusup és Szabó Zsófi egy párt alkotnak – részletesen meséltek a szerelmükről (Femcafe)
Hónapok óta rebesgették, hogy Hosszú Katinka ex-férje és Szabó Zsófi egy pár, de mindezidáig egyikük sem volt hajlandó ez megerősíteni. Most viszont, hogy biztosak egymásban és a kapcsolatukban, bátran felvállalták szerelmüket!
dec. 2
7:48
Stagnál a forint árfolyama (vg.hu)
A hét eleji kezdéshez képest a forint 1,8 százalékkal áll erősödött az euróval és a dollárral szemben.
dec. 2
7:48
Adni Öröm! – Idén már advent idején elindul a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Spar jótékonysági gyűjtése (Márkamonitor)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország idén is elindítja az Adni Öröm! akciót. A karácsonyi gyűjtés keretében a vásárlók adománykártyával támogathatják a rászoruló családokat. Az Adni Öröm! néven ismert karácsonyi gyűjtőakció történetében jubileumi év a mostani, hiszen a szeretetszolgálat és a SPAR idén immáron 25. esztendeje támo
dec. 2
7:48
Thomas Tuchel lett 2021 legjobb klubedzője (Igényesférfi.hu)
A klubcsapatával már első angliai évében Bajnokok Ligáját nyert Tuchel a szerdán közzétett IFFHS-listán 230 ponttal végzett az élen, míg a 2009-ben és 2011-ben győztes Guardiola 55, a 2020-as első Flick pedig 25 pontot kapott.
dec. 2
7:48
A koronavírus-aggodalmak enyhülése újra drágulást hozott (Agrofórum)
Visszapattantak az árak szerdán a terménypiacokon a keddi mínuszokat követően. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,8 százalékkal drágult a Bloomberg adatai szerint. Európában a malmi búza 0,9 százalékkal, a kukorica 1,3 százalékkal, a repce pedig 2,8 százalékkal került többe, m
dec. 2
7:48
Elhunyt a magyar színésznő: színháza közölte a temetésének időpontját (Life)
Csűrös Karola november 24-én hunyt el, az egész ország gyászolja. A Madách Színház közölte a temetés időpontját.
dec. 2
7:48
Vályi Andrásra emlékezünk (Magyar Nemzet)
220 éve ezen a napon hunyt el a Xviii. századi magyar művelődéstörténet egyik emblematikus személyisége, a Pesti Egyetemen a magyar nyelv első tanára.
dec. 2
7:48
Adventi beszélgetés Korzenszky atyával, kormányzati osztogatások, kézis lányok és PajtaKult – megjelent a Mandiner! (Mandiner)
Mit jelent ma kereszténynek lenni Európában Korzenszky Richárd szerint? Választási pénzosztásról van szó, vagy lendületet adnak a gazdaságnak a kormány által bejelentett juttatások? Mit gondol Szalai Vivien a Tények botrányos anyagairól? Geopolitikai játszmák a Nílus völgyében, osztrák járványhelyzet, erdélyi magyar vakiskola és Szinyei Merse Pál-k
dec. 2
7:48
A kamu-nárcizmus diadala: többet ésszel, mint címkével! (egy.hu)
Ha annyi nárcisztikus személyiség élne közöttünk, ahány embert ezzel a diagnózissal illettek már, igencsak nagy bajban lennénk. Nagyobban, mint most – pedig a jelenlegi helyzet sem túl rózsás.
dec. 2
7:50
Ítélet várható a tápiósági pedofil perében (Magyar Nemzet)
Az évek óta húzódó perben a férfi első fokon mindössze hat és fél évet kapott.
dec. 2
7:51
Nem tetszik a határzár az ENSZ-főtitkárnak (Infostart)
António Guterres szerint igazságtalan, büntető jellegű és hatástalan eszköze a küzdelemnek.
dec. 2
7:54
Tel-Aviv lett idén a világ legdrágább városa, megelőzve Párizst, Hongkongot és Zürichet is (SzMo)
A drágulás legfőbb oka, hogy a nemzeti valuta, a sékel egyre erősebb a dollárhoz viszonyítva.
dec. 2
7:54
Szenzáció: 1000 évvel ezelőtt élt magyar király maradványaira bukkanhattak (Promotions)
Nagy történelmi felfedezés.

Keresés