Azonnali hatállyal lemondott Lord David Frost, a brit kormány Brexit-ügyi államtitkára. Frost a brit kormány "általános irányvonalával", mindenekelőtt az omikron koronavírus-változat terjedésének megfékezésére érvénybe léptetett - a kormányzó Konzervatív Párton belül általánosságban is rendkívüli ellenállással fogadott - korlátozásokkal indokolta t
Igazi nagy kedvenc a házi krémek világában a körömvirág, mert számos jótékony hatással rendelkezik és a népgyógyászati feljegyzések alapján is az egyik legrégebbi gyógynövényként tartják nyilván.
Testvére nem figyelt rájuk, így könnyen ki tudtak szökni otthonukból, aminek tragikus vége lett. A kisfiút még haza tudták vinni, de nővérét már nem tudták megmenteni.
Idén a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket szeretnék megsegíteni. A közmédia csatornáin 9 órakor kezdődik az ezzel kapcsolatos műsorfolyam, sok meglepetéssel.
Tragikus sorsa ellenére Lev Tolsztoj főhőse halhatatlan világirodalmi nőalak. Folyamatosan nézzük, olvassuk, figyeljük. De látjuk-e? Megkérdeztük, mit gondol róla Gy. Horváth László, aki újrafordította, Bach Kata, aki eljátszotta, Velekei László, aki megkoreografálta, Marjai Lili Anna, aki eltáncolta, és Turi Tímea, aki megverselte.
A mai időjárás Budapesten közepesen vagy erősen felhős lesz, de a nap is kisüthet hosszabb-rövidebb időre. Elsősorban délután előfordulhat időszakos szemerkélés, az északnyugati szél pedig többször megerősödik, időnként viharossá is fokozódik. A hőmérséklet délután 7 fok körül alakul, késő estére 5 fok köré hűl le a levegő.
A győri stadion is része a 8,2 milliárd forintos csomagnak, de az egykori Tarsoly-birodalom szállodájának és bevásárlóközpontjának is új tulajdonosa lehet.
A német hatóságok járványügyi szempontból a legkockázatosabb területek közé sorolták szombaton Nagy-Britanniát a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt, és december 20-i hatállyal jelentősen megszigorították az Egyesült Királyságból érkezőkre vonatkozó beutazási szabályokat - ismertette a Robert Koch országos közegészségügyi intézet
A Bak jegyében lévő Merkúr és a Bika-Uránusz trigon fényszögének ajándéka az intellektuális merészség, de az sem kizárt, hogy egy különleges személy lép be az életedbe. A legkorszerűbb technikák és a legújabb felfedezések iránti vonzalmadat is kielégítheted, ötleteid merészebbek a szokásosnál, de találsz eszközöket a megvalósításukhoz. Most érdemes
Mint ahogy arról a hetekben cikkeztünk, a fővárosi újlakáspiac továbbra is szárnyal, és miközben csökkennek az átlagos négyzetméterek, addig az átlagár sosem látott magaslatokba szökött. Azt is megírtuk, hogy melyik kerületekben jelentkezett a legnagyobb változás, most pedig annak járunk utána, hogy hol is vannak a legdrágább új lakások.
A málna nem a téli szezon gyümölcse, ez a történet mégis idekívánkozik, az ünnepi készülődés idejére. Arra az időszakra, amikor jobban figyelünk arra, hogy adjunk valamit, amivel örömet szerezhetünk. Nem az értéke, sokkal inkább a szándék, a szeretet miatt. A történet nem fikció, hanem valóság; egyik kedves barátnőm osztotta meg velem ezt a karácso
A kínai vállalat napokon belül bemutathatja az új kompakt méretű Xiaomi 12 okostelefont, amiről most render képek szivárogtak ki. Mutatjuk, hogy mit tudunk eddig róla. A Xiaomi még az idénre tartogat egy nagy dobást az év lezárása képpen, ami nem más, mint a hírek szerint kompakt méretekkel rendelkező Xiaomi 12 okostelefon. A már beharangozott kész
A szaxofonos Váczi Dániel és a formatervező Terebessy Tóbiás évek óta dolgozik egy olyan fúvós hangszercsalád kialakításán, amely alkalmas a hangmagasságok közötti fokozatok nélküli átmenetre. A Sonus Alapítvány a Hungarikum Bizottság támogatásával hozta létre A tárogató holnapja és tegnapja című projektet, amelynek középpontjába a glissotart helye
Nem lehet vita abban, hogy az alkotmányt csak olyan többséggel lehet módosítani, ahogy azt a hatályos szabályok megengedik – jelentette ki Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A városi környezetben terjedő pletykák a folklór egy különleges fajtáját, a városi legendákat szülik. Ezek a históriák a társadalom félelmét és szorongását tükrözik, ami pedig nyilván arra ösztönzi az embereket, hogy elhiggyék a vad és jócskán túlzó történeteket. Ebből gyűjtöttünk néhányat.
A közösségi média követőit arra kérték, találják ki, melyik Lada jármű rejtőzik az elsötétített autósziluett mögött. A cég egyelőre több részletet nem árult el. A közösségi médiát használók többsége azt gyanítja, hogy az Avtovaz az XRay modell sport- vagy összkerékhajtású változatát készíti elő. Bár 2016 augusztusában a Moszkvai Nemzetközi Autószal
Péntek reggelig már 560 ezer adóvisszatérítési nyilatkozat érkezett az adóhivatalhoz, még két hét és lejár az adóvisszatérítés februári kiutalásához szükséges nyilatkozat benyújtásának a határideje - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Ferenc pápa egy csodaszép Szent József-szoborral támogatja a közmédia jótékonysági adománygyűjtését – jelentette be Siklósi Beatrix, a Jónak lenni jó! projektvezetője a Vasárnapi újság adásában.