A karácsony kétség kívül az év legszebb és legnagyobb pompával körülvett ünnepe, amit már november elejétől lelkes készülődés előz meg. Az ajándékvásárlás, a dekorálás, a munkahelyi partik mind színt hoznak a kora téli mindennapokba, azonban valljuk be, nem csak rózsaszín köd lengi körül az év végi ünnepet. Összegyűjtöttük azt az 5 dolgot, ami még
A lelátón kitört zavargások nyomán félbeszakadt a másodosztályú Paris Fc és vendége, az élvonalbeli Lyon mérkőzése, amelyet a két labdarúgócsapat a francia kupában a legjobb 32 közé jutásért vívott péntek este.
Bizonyos jelek arra utalnak, hogy nemcsak a beruházások halasztódnak el a kormány 350 milliárd Ft-os fékje miatt, hanem a minisztériumoknál is kisebb-nagyobb kiadási stopot írtak elő és a pályázati pénzeket kezelő szervezetek sem fizetnek már az idén.
A nyugdíjasok számára is fontos adatok láttak napvilágot a héten. Ám ezeknek nem örülhetnek maradéktalanul. Hogy miért fontos az infláció és a GDP-várakozás és hogy ezek jót vagy rosszat vetítenek-e előre a nyugdíjasok számára, arról kolléganőnk, Székely Sarolta beszél a hét videójában.
Munkával ünnepelte a születésnapját Varga Miklós, persze ez sokkal inkább életre szóló szenvedély. Az immár hatvanöt esztendős énekes hétköznapjait a muzsika és a gyönyörű családja tölti ki.
A román védelmi miniszter egyszerű magyarázatot talált, hogy az amerikai katonai támaszpontról elloptak több millió dollár értékű üzemanyagot Romániában
Az adventi időszak leginkább az elcsendesülésről, elmélyülésről kellene, hogy szóljon. Sokunknál azonban éppen ilyenkor kezdődik az év végi hajrá: határidők szorítanak a munkahelyen, lista hirdeti a hűtőszekrényre ragasztva, mi mindent kellene otthon még elintézni, közben pedig a gyereket „online üzemmódra” állították a suliban… Ismerős?
Interjú Herczegh Anitával, a köztársasági elnök feleségével, aki azt reméli, hogy egyre több támogatót sikerül megnyerniük a Regőczi Alapítvány ügyének.
Már hétfőtől kezdve Ausztria megszigorítja az országba való beutazási feltételeket, hogy meg lehessen fékezni a koronavírus új, omikron nevű mutánsának terjedését.
A Prohuman újra 100 százalékban magyar tulajdonba kerül, miután alapító tulajdonosai aláírták a szerződést a lengyel Gi Group Poland S.A. és fő tulajdonosa, az olasz hátterű Gi Group képviselőivel a lengyel társaság számára korábban értékesített üzletrészük visszavásárlásáról - tájékoztatta a munkaerő-kölcsönző és humánerőforrás szolgáltató pénteke
A teljesen megtisztított fogon már 20 perc múlva megindul a plakk-képződés, amely hamarosan a fogzománcot roncsoló, és hosszabb távon fogszuvasodáshoz vezető savas kémhatást idéz elő.
A 2021-es Az Év Honlapja pályázaton a Pénzcentrum nyerte el a Minőségi díjat Média kategóriában. A tavaszi megújulást követően az oldal a várakozásokon felül teljesít. 2021 őszétől a Pénzcentrum a legolvasottabb magyar hírportálok között szerepel.
A különböző háztartási gépek és elektronikai eszközök a legnépszerűbb karácsonyi ajándékok közé tartoznak. A választék hatalmas, ám nem árt tudni, hogy hosszú távon a pénztárcánk és a környezetünk is jobban jár, ha a berendezések energiahatékonyságára is odafigyelünk – áll a MEKH sajtóközleményében.
Írástudatlan, grúz és oszét cipészszülők gyermekeként látott napvilágot, hogy évtizedekkel később a cári birodalom hamvain megalakuló Szovjetunió kegyetlen diktátorává emelkedjen. Idén 143 éve, 1878. december 18-án született meg Szoszó, vagyis Sztálin, akinek kegyetlen tettei, mészárlásai olyan mély sebet ejtettek, amelyeket halála után még hosszú
Ennek ellenére csak rövid időre vagy egyáltalán nem esett vissza ezeknek a fürdőknek a forgalma. A vendégek pedig döntés miatt nagyobb biztonságban érzik magukat.
Az agrárium csak a legmodernebb technológiák alkalmazásával lehet hosszú távon is sikeres, fenntartható és versenyképes - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, a Magyar agrárinnovációs tudás és öntözéstechnológia alkalmazásának lehetőségei az azerbajdzsáni farmgazdaságokban című konferencián, csütörtökön, Bakuban.
Azonnal kiszúrt a Főnök. Óvatos, de hatalmas léptekkel közelít felénk. Másfél mázsát cipel a két csupaizom, hatalmas láb. Élénk tekintete cikázik, úgy tűnik felismeri mellettünk a gazdáját, mintha csak rá mosolyogna. Megáll, mint egy igazi terminátor, tornyosul előttünk, szinte várom, hogy lecsapjon a hatalmas csőr, örülök, hogy köztünk van a drótk
A brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala, az UKHSA szerint a hét elején tesztelt új esetek több mint 54 százalékát már az omikron variáns tette ki.
December 23-án tart nagyszabású ünnepi koncertet a MOBILMÁNIA. A vendégfellépők közük Szandi elmondta, hogy civilként csakis rock koncertekre jár, Charlie felidézte, mik a közös pontok közte és a P. Mobil között, Kalapács Józsi pedig elmesélte, hogyan "lopta el" a Két forintos dalt.