Nincs karácsony mézeskalács nélkül. A tradicionális ünnepi finomságnak azonban nemcsak számos elkészítési módja, hanem nagyon gazdag hagyománya is van.
A karácsonyt még családjával tötheti az egykori villalakó, azonban hamarosan elszakad tőlük: börtönbe vonul. Aurelio azonban már azt is tudja, hogy mit fog csinálni a rácsok mögött.
Üresen, lelakatolva áll az a ház, ahol tavaly tavasszal Szilágyi Istvánt, vagyis Lópici Gáspárt agyonverte a fia. Az özvegy év eleji halála óta elszabadult a káosz az egyébként is elhanyagolt telken.
Baleset miatt pótlóbusz közlekedik a 4-es és a 6-os villamos helyett a Blaha Lujza tér és az Oktogon között - írta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton Facebook-oldalán.
Ha még fogalmad sincs, mi kerül az asztalra karácsonykor, vagy ha vannak ötleteid, de egy kis extra inspirációra vágynál, nézd meg Tóth Flóra receptötleteit kezdő konyhaművészeknek, mentes menüben gondolkodóknak és nagy vendégségre készülőknek.
Bagdy Emőke pszichológus úgy véli: azért hibás, sőt sértő az Amnesty plakátja, mert olyan társadalmi csoportokat vesz egy kalap alá, amelyek nem tartoznak össze.
Egy nemrég napvilágot látott tanulmány szerint a francia bulldogok a leggyakoribb rendellenességek közül 20 esetében kiemelten veszélyeztetettnek számítanak.
Mind a szocializmusban belénk táplált önmarcangolásról, mind a hübriszről le kell szoknunk, ha meg akarjuk érteni szomszédaink történelmét – és azon keresztül a sajátunkat. Azokét, akiké végig a miénkben zajlott és azokét is, akik kívülről érkeztek bele. Recenziónk „A szlovák nemzeti lét kezdete” című friss, a tények egyensúlyára építő, mégis marká
Schadl György a Végrehajtói Kar korrupció gyanúja miatt letartóztatott elnöke „gazdájának” dolgozott, aki jóval befolyásosabb politikai közszereplő Völner Pál exállamtitkárnál. Ezért egyesek kormányzaton belüli leszámolásra gyanakodnak Magyarország eddigi legnagyobb olyan botránya kapcsán, ami a XXI. században történt.
Kétévesek lettek a füzesgyarmati négyes ikrek. Szüleik szigorú menetrend mellett, sok szeretettel és végtelen türelemmel nevelik a kicsiket, hisz ha ebből a hármasból bármelyik borul, akkor nincs az az anyuka vagy apuka, aki megálljt parancsolhatna az egyre elevenebb gyerkőcöknek.
Bár a járvány miatt még idén sem lesz egészen ugyanolyan a karácsonyi időszak, mint volt, de bárhogy is töltöd az ünnepeket, egy jó hangulatú sminkre szükséged lehet.
Nemcsak a régebbi lakossági napelemes és megújuló energiás EU-pályázat aktuális folyósításait állította le a kormány az év végéig előírt költségvetési takarékosság miatt, amint azt a Portfolio elsőként megírta, hanem például a tavasszal elindult Újraindítási gyorskölcsönét is – tájékoztatta a Népszavát egy érintett vállalkozó, aki majdnem megkapta
Már mínusz húszpontos a baloldal miniszterelnök-jelöltjének elutasítottsága, ami októberben még csupán mínusz öt pont volt – derül ki a Századvég legfrissebb felméréséből. A decemberi közvélemény-kutatás szerint Márki-Zay Péterről a megkérdezettek 36 százaléka nyilatkozott kedvezően és 56 százalék kedvezőtlenül.
Sok e-autót szeretne a német utakra. Fotó: VW A közlekedési fordulat klímapolitikájának "központi pillére" lesz az Ampel (jelzőlámpa) koalíció számára. Első kormánynyilatkozatában a Bundestagban Olaf Scholz szövetségi kancellár (SPD) biztosította: "Az elkövetkező években gondoskodni fogunk arról, hogy a mobilitás könnyebbé, kényelmesebbé és klímaba
A Project Nebula, az ICON blokkláncon futó sci-fi NFT játéka, november végén újabb funkciókat jelentett be. A 2021 júliusában indult Project Nebula eddig elsősorban az űrkutatásra összpontosított. A játékosok NFT űrhajókat irányíthatnak a galaxisban, hogy olyan csillagrendszereket kutassanak fel, amelyek…
Továbbra is kamatmentesen igényelhető a felsőoktatási, önköltségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz - tájékoztatta döntéséről a Diákhitel Központ pénteken az MTI-t.
A fogantatás pillanatától kezdődően az anyai szervezet egy közel 40 hétig tartó csoda része, letéteményese és kivitelezője is egyben, melynek eredménye egy új élet születése.
A köznyelv nettó befizetőknek nevezi azokat az európai uniós tagállamokat, melyek nagyobb összeggel járulnak hozzá az EU központi költségvetéséhez, mint amekkorát onnan visszakapnak. Hasonlóan a nettó haszonélvezők esetén ez a kapcsolat fordított: ezek az országok az EU központi költségvetéséből a befizetéseiknél magasabb összegű forrásokhoz jutnak
A sármos énekes a Borsnak elárulta: egy titokzatos lány keltette fel az érdeklődését a Tv2 tehetségkutatója után. Alfréd élete azonban nem csak a szerelem miatt vett nagy fordulatot.