Országosan már több mint kétszáz bázisállomáson érhető el a Telenor 5G-szolgáltatása — közölte büszkén, már-már sugárzó elégedettséggel a távközlési társaság. Mint írják, az új technológiát használják is a szolgáltató ügyfelei: a hónapról hónapra növekvő 5G-n zajló adatforgalom 2021 októberében meghaladta a 35 ezer gigabyte-ot. A Telenor az 5G-szol
Szebellédi Valéria Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Magnificat Leánykar alapítója és vezetője. Gyermekkarként elnyerték többek között a Kórusok Európai Nagydíját, illetve két kategóriában szerezték meg a bajnoki címet a brémai Kórusolimpián. 30 éves jubileumi koncertjük után most hagyományos adventi hangversenyükre készülnek. Beszélgettünk a kórusének
Sohasem ült még olyan sok újságíró börtönben, mint az idén: a média 488 munkatársa van rács mögött szerte a világon, ami 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest - írta éves összegzésében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű jogvédő szervezet csütörtökön.
Szerbia 6 millió köbméter földgázt volt kénytelen a tőzsdén vásárolni, jelentette be Aleksandar Vučić Szerbia állam elnöke. Erre azért van szükség, a szavai szerint, mert a vasárnapi hóesés az villanyáram előállításában különböző meghibásodásokat okozott, azaz miután túlnedvesedett a szén a felgyülemlett sár leállást okozott az ország villanyáram-e
A színész úgy érzi, színészként és apaként is sok türelemre volt szüksége az elmúlt időszakban, és úgy véli, az alkalmazkodás képessége a kulcs a túléléshez.
Mekkora áramtartaléka van Magyarországnak, hogy nem tart az energiaválságtól? Megvalósítható-e Orbán Viktor karbonmentesítési terve az atom nélkül? Mi lenne a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia helyes aránya a magyar energiamixben? A paksi Atomerőmű SE egykori olimpiai és világbajnok cselgáncsozója, „Atom Anti” ma már a Paksi Atomerőmű
Oroszország nagy árat fizet, ha megtámadja Ukrajnát - mondta az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió és az úgynevezett keleti partnerségéhez tartozó országok csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.
Az országgyűlés 2022-as tavaszi ülésszakára vonatkozó programja szerint a kormány azt tervezi, hogy közvetlenül a választás után benyújtja, majd júniusban el is fogadtatja a 2023-as költségvetési törvényt - írja a 24.hu.
Ismét csökkentik a biztonsági készletet - eladják a különbözetet, hogy ebből láthassák el az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználókat, és ne a piacon kelljen megvenni a drága gázt.
Ez a gyakorlatban azonban körülbelül 100 ezer Németországban dolgozó alkalmazottat jelent. Arról nem szólnak a hírek, hogy például a kecskeméti gyár dolgozói mekkora prémiumban részesülhetnek majd.
Rasovszky Kristóf nyerte a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatát, amelynek záró állomását Abu-Dzabiban, a rövidpályás világbajnokság helyszínén rendezték.
Interjút adott a HVG-nek Bajnai Gordon volt miniszterelnök, aki szerint Magyarországon olyan mély megosztottság van, ami minden választást élet-halál harccá tesz.
Papp Inez egy fiatal influenszer, aki szinte minden női témában szeret vlogolni, legyen szó sminkről, beautyról, öltözködésről, unboxingról vagy bármi másról. Ezek mellett azonban őszintén beszél olyan dolgokról is, amelyeket mások talán eltitkolnának a követőik elől...
A 2022-es versenynaptárakat szerdán, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsának párizsi ülésén fogadták el. Az FIA hivatalos weboldalán közzétett program szerint a Forma-1 magyarországi versenyhétvégéjét július 29. és 31. között rendezik a Hungaroringen, ahol az elitkategória képviselőivel együtt a Forma-2-esek és a Forma-3-a
Berki Krisztián és Berki Mazsi gyerekük születése óta sok nehézséggel néztek szembe, de azon vannak, hogy megmentsék a kapcsolatukat és megoldják a gondjaikat.
Hónapok óta nincs jól Damu Roland. Két héttel ezelőtt engedték ki a kórházból, úgy tudjuk, nem sokkal később visszakerült, jelenleg intenzív osztályon fekszik, mélyaltatásban tartják, állapota kritikus.
Hogyan működik a mesterséges intelligencia a precíziós onkológiában? Kinek érhető el? Mikor válhat elterjedtté Magyarországon? Dr. Pajkos Gábor klinikai onkológust, címzetes egyetemi docenst, az Oncompass Medicine orvosigazgatóját kérdeztük.
Nagy, akár másfél százalékos erősödéssel is nyugtázhatják a csütörtöki nyitásban az európai tőzsdeindexek a Fed bejelentését a monetáris szigorítás felgyorsításáról.
Az MVM Energetika Zrt. december 15-én sikeresen lezárta az E.ON Hungária Zrt. kisebbségi tulajdoni hányadát érintő részvényadásvételt, amellyel az MVM Zrt. 25 százalékos közvetlen részesedést szerzett az E.ON Hungária Zrt.-ben - közölte az MVM a Budapesti Értéktőzsdén.
A Henkel átalakítja munkáltatói kommunikációját, és a megújult karrier weboldala mellett digitális munkáltatói márkaépítési kampányt is indít, „Dare to make an impact?” („Mersz hatást gyakorolni?”) mottóval. A kampányt a berlini RCKT kommunikációs ügynökséggel közösen dolgozták ki. Világszerte 79 országban kerül bevezetésre, és főként az online tér
A Google ultimátumot adott dolgozóinak: akik nem tesznek eleget az oltási kötelezettségnek január közepéig és nincs érvényes felmentésük a vakcina alól, azokra kezdetben fizetés nélküli szabadság, később pedig elbocsátás vár.
Noha még két hónap van hátra a 2022. szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre való jelentkezési határidőig, ez az idő nem is olyan sok, ha figyelembe vesszük, milyen hatalmas a választási lehetőség. Magyarországon ugyanis több mint 60 államilag elismert felsőoktatási intézmény több száz karának több száz szakja közül lehet választani. Épp ezé
Már hivatalos, hogy január 1-jétől 200 ezer forintra nő a minimálbér és 260 ezer forintra a garantált bérminimum. A Magyar Közlöny 229. számában megjelent 703/2021. számú kormányrendelet más részletszabályokat is rögzít.
A római kormány rendelkezése szerint december 15-től kötelezővé vált az emlékeztető oltás felvétele az egészségügyben, az oktatásban és a rendfenntartó erőknél dolgozók számára, utóbbiakat ráadásul szolgálati fegyverüktől is megfoszthatják, ha nem veszik fel a vakcina újabb adagját.