December 16-án mutatják be idehaza a Buena Vista Social Club: Adios című filmet, amiben a híres kubai zenekar tagjai újra a közönség elé lépnek a mozivásznon, folytatva ezzel olyan filmek sorát, melyek legedás együtteseket történetét dolgozzák fel. Mutatjuk a mi kedvenceinket!
A fejlesztőcsapat a mai napra ígérte a SCORE megjelenését, ami a sokak által várt Star Atlas play-to-earn játék első játszható verziója lesz. A jelentősége emellett abban is rejlik, hogy első alkalommal tudunk majd ATLAS tokeneket szerezni játszással. A játék maga…
Az elmúlt években számtalan meghatározó innováció, ötlet és márka születetett, amelyek újrafogalmazták és fellendítették a szépségipar világát. A COVID-19 járványhelyzet azonban soha nem látott kihívások elé állította az ágazatot: boltok bezárását, a termékfejlesztés leállítását jelentette. A szépségipar feladata tehát a COVID-19 körülményeihez tör
Egy friss tanulmány szerint idővel a COVID-19-hez kapcsolódó halálozások számának növekedése lényegesen lassabb volt azokban az országokban, amelyek maszkkal kapcsolatos törvényeket vezettek be, mint azokban az országokban, amelyek nem.
A szilveszter körüli felhajtás sokak számára terhes lehet, hiszen el kell dönteni, hogy párban vagy nagyobb társasággal ünnepeljünk, a helyszínt, na és természetesen ki kell választani a tökéletes ruhát is. Ha te is unod már a pezsgővel koccintós, flitteres ruhás bulikat, akkor van számodra egy remek ötletünk: idén dobd le a textilt és búcsúztasd a
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a magyar építőipar a "szebbik arcát mutatta" a csütörtökön átadott Budapesti Kézilabda Aréna felépítésével, amely kiváló színvonalon, határidőre készült el.
J.D. Barker saját meghatározása szerint irodalmi popcornt ír, és nincs is ezzel semmi baj. Új regénye, A hívás sem tör szépirodalmi magasságokba, ennek ellenére a szórakoztatáson felül társadalmi üzenettel is bír: a média felelősségvállalásáért emel szót. Emellett persze hamisítatlan barkeri thriller: úgy csűri-csavarja a sztorit, hogy egészen bele
A karácsony a szeretet és a család ünnepe, amikor nemcsak a nagy beszélgetések, hanem a nagy evések is jólesnek. Az ünnepek közeledtével még azok is bemerészkednek a konyhába, hogy valami finomat készítsenek karácsonyra, akik máskülönben amennyire csak lehet, távol tartják magukat a tűzhelytől.
A vírus terjedésének ellenőrzésére és az immunitás erősítésére - annak, aki kérte - idén újabb, akár harmadik COVID-19 elleni védőoltás igazolása kerülhetett az oltási kiskönyvébe. Vajon itt az ideje, hogy újrafogalmazzuk, mit jelent a teljesen beoltott státusz COVID-19-fertőzés ellen?
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Debreceni kutatók melléktermékekből, paprika-, paradicsom-, meggy- és szőlő passzírmaradványokból hatóanyagokban gazdag takarmányadalékot állítottak elő. Ez aktiválja a haszonállatok legyengült immunrendszerét, így minimálisra csökkenthető a felhasznált antibiotikum mennyisége. A projekt nemzetközi visszhangot kapott.
1773. december 16-án, indiánnak öltözött észak-amerikai telepesek megrohantak három, Bostonban kikötött hajót, amelyek teát szállítottak a gyarmatokra. 248 évvel ezelőtt a feldühödött telepesek 342 ládányi teát szórtak a tengerbe, ezzel mai áron, közel 2 millió dollár kárt okozva a brit koronának. A telepeseket sújtó adók és a bostoni eset is egyen
A német tőzsde üzemeltető Deutsche Börse Group mai sajtóközleménye szerint többségi tulajdonrészt szerzett a svájci Crypto Finance AG fintech brókernél. A megállapodás részeként a Deutsche Börse egy direkt belépési pontot is szerzett a kriptopénzek piacára, beleértve a poszt-trade szolgáltatásokat is,…
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának ki kell adnia a tavaly áprilisi kórházkiürítést elrendelő dokumentumot a Magyar Helsinki Bizottságnak, ugyanis a Kúria sem fogadta el a Kásler Miklós vezette tárca érvelését, hogy a közadat valamiféle későbbi döntést készítene elő, és nyilvánosságra kerülése veszélyeztetné a járvány elleni védekezést.
Az Európai Központi Bank (EKB) az eddig vártnál nagyobb inflációt vár idén és jövőre, egyben csökkentette 2022-es GDP-növekedési előrejelzését is, a koronavírus-járvány alakulása és az ellátási láncokban tapasztalható zavarok miatt.
Újabb túlélőket hallgattak meg távmeghallgatással Dél-Korából a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Hableány sétahajó 2019-es tragédiája miatt zajló perben csütörtökön.
Tényleg meg lehet különböztetni az üveget hang alapján? Az év egyik legnagyobbat pörgött sorozatában, a Squid Game-ben a játékosok élete múlott a különbségen, így nem csoda, hogy sokakat érdekel, hogy tényleg megkülönböztethető-e a két fajta üveg hang, és ránézés alapján. Erre adott választ a szegedi CE Glass, akik sajátgyártású videósorozatának ke
Csütörtökön 75 dollár fölé emelkedett az olaj hordónként ára, köszönhetően az amerikai piacon megjelenő rekordszintű keresletnek, illetve csökkenő nyersolajkészletnek. Az omikron variáns terjedése azonban továbbra is fogyasztáscsökkenéssel riogat világszerte.
Gáspár Bea lerántotta egy régi titokról a leplet. Kiderült, hogy Gáspár Zsolti hazudott felesége szlovák származásáról. Bea asszony most az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban elárulta, hogy Zsolti felesége, Filoména igazából magyar!
Újabb túlélőket hallgattak meg távmeghallgatással Dél-Korából a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Hableány sétahajó 2019-es tragédiája miatt zajló perben csütörtökön.