Adventi vásárral és fotókiállítással várják a látogatókat a Budavári Palotanegyedben a megújult Habsburg-kapunál, valamint a Halászó gyerekek kútjánál és teraszánál - közölte a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
A megkérdezettek szerint elsősorban az utazásért, a moziba járásért és a vendéglátásért lehetne plusz pénzt kérni azoktól, akik nem vették fel a vakcinát.
Október 25-től tovább bővül a londoni Ultra Low Emission Zone (ULEZ), ezért a TfL arra kéri a sofőröket, hogy használják az online járműellenőrző programot, hogy megtudják, járműveikkel melyik zónába milyen feltételekkel hajthatnak be. Bevezetése óta közel 10 millióan áltek már a lehetőséggel, és győződtek meg arrról, hogy járműveik megfelelnek az
Az elmúlt napokban hullott hó döntő része síkvidéken a nyugati és a keleti országrészben is elolvadt, a csapadéknak főleg az Alföldön még bőven van helye a talajban. A télies időjárás a következő napokban is folytatódik, tartós északi áramlás alakul ki térségünkben, mellyel a jövő héten sarkvidéki eredetű, hideg légtömeg érkezik fölénk.
Nem csak parlamenti botrányokozásai, hanem egy állítólagos CIA-szál miatt is a reflektorténybe került mostanában a múltja kapcsán néhol kalandfilmekbe illő jelenetekről mesélő Szabó Tímea. A párbeszédes politikus önéletrajza szerint már huszonévesen olyan médiumoknak tudósított, mit a Newsweek vagy az Economist. Igaz, ennek nem találni nyomát, ahog
A polgármester szerint ebben az időszakban mindig kiderül, milyen sokan hajlandóak segíteni, milyen sokan tartják fontosnak, hogy minél több embertársunk számára tehessék örömtelibbé az ünnepeket.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) Nemzeti Biztonsági Laboratóriumában is izolálták a koronavírus omikron variánsát, aminek azért van jelentősége, mert ezzel megnyílt az út a vakcinák hatásosságának magyarországi vizsgálatára az új mutánssal szemben - közölte az NNK csütörtökön az MTI-vel.
John Warren korábbi kormányzójelölt még tavaly alapította meg másik négy társával a GEM Mininget, miután felfedezte magának az iparágban rejlő „hatalmas lehetőséget” – jelentette az Associated Press. Warren azt mondta az AP-nek, hogy ő és partnerei „óriási lehetőséget láttak” a…
A prosztatarák világviszonylatban a férfiak körében a tüdőrák után a második leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganat, a betegek száma pedig az egész világon - így hazánkban is - évről-évre nő.
Egészen kimagasló kereslet mellett a tervezettnek megfelelően 70 milliárd forint értékben adott el kötvényeket csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az aukción mindhárom papírra jelentős érdeklődés volt, amiben szerepe lehetett annak, hogy ez volt az utolsó kötvényaukció 2021-ben.
A háziállatok vitathatatlanul az életünk részei. A kiskedvencek általában cukik és kedvesek, azonban az alábbi galéria rámutat arra, hogy minden négylábúnak megvan a maga sötét, ördögi oldala.
Sorozatot indított az InfoRádió együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával azokról a történelmet formáló ismeretlen személyiségekről, akik szembeszálltak a 20. század diktatúráival. A sorozatban szereplő életpályák bővebben a Magyar hősök – Elfeledett életutak a 20. századból című kötetben olvashatók.
Reagált az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) sztrájkkal kapcsolatos bejelentésére.
Az Európai Tanács mai, a tagállami állam- és kormányfők részvételével tartott csúcstalálkozóján kiemelt téma az energiaárak kérdése – közölte Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára csütörtökön közösségi oldalán.
Ki kell adnia az Emberi Erőforrások Minisztériumának a tavalyi áprilisi kórházkiürítést elrendelő dokumentumot a Magyar Helsinki Bizottságnak – írja a hvg.hu. A jogvédő szervezet hozzáteszi, hogy a Kúria nem fogadta el az Emmi érvelését, miszerint a közadat nyilvánosságra kerülése veszélyeztetné a járvány elleni védekezést.
A Reuters beszámolója szerint a korményzat már nem csak az online tartalomszolgáltatóktól, de általában a nagy adattömeget kezelő vállalatoktól is olyan részvényeket szerez, amelyek a minimális üzletrésszel együtt is különleges jogokat biztosítanak a cégek irányításában.
A digitális csőcselék digitális lincselései azt eredményezték, hogy nagy nemzetközi vállalatok a megbélyegzéstől való félelmükben finanszíroznak bizonyos mozgalmakat.
Hétről hétre új hirdetmények jelennek meg: a bankok ugyanis folyamatosan emelik a lakáshiteleik kamatát. A nagybankok kétharmadánál jelenleg drágábban lehet lakáskölcsönt igényelni, mint december elején. A mostani emelés nem olyan jelentős, átlagosan 0,3-0,4 százalékponttal emelkedtek a kamatok. A helyzet azonban más, ha hosszabb időre tekintünk vi
Legutóbb egy hónappal ezelőtt a januári férfi kézilabda Európa-bajnokság kapcsán írtunk a Népliget melletti Budapesti Multifunkcionális Arénáról, melynek hivatalos átadására ma este kerül sor. Az alábbiakban egy videóban mutatjuk be a komplexumot, ami a 2022-es magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda EB fő helyszíne lesz.